Kezdőlap Blog Oldal 1936

Sporttörténeti siker a zárónapi magyar ezüst

0

Egy ezüstérmet szerzett a magyar válogatott a gyékényesi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság zárónapján.

A Balázs Péter, Várszegi Vendel, Szász Tamás, Tamás Dávid összeállítású férfi csapat végzett a második helyen szombaton.

A nőknél a Hatházi Katalin, Rendes Linda, Májer Zsófia, Mezei Rozi négyes negyedik lett.   

Az összes korosztályt beleszámítva a magyarok 21 érmet – kilenc aranyat, öt ezüstöt és hét bronzot – szereztek. Korábban soha nem volt magyar szempontból ilyen sikeres Európa-bajnokság – tájékoztatta az MTI-t a sportági szövetség.

„Minden várakozást felülmúlt a csapat – összegzett Gurisatti Róbert csapatvezető, aki szerint történelmet írtak Gyékényesen. – A 21 érem ellenére úgy gondolom, hogy maradt még egy-két dobogós hely a válogatottban, de ne legyünk telhetetlenek.”

A csapatvezető kiemelte, hogy az egész Eb alatt nem volt óvás, ami jelzi, hogy nagyon jó volt a szervezés.

Forrás: mti.hu

Fotó: Facebook/Open European Championships in Underwater Orienteering 2022

Napi cukiság, ahogy a varjú átkelésre sürgeti a sünit

Eddig is tudtuk, hogy a varjú egy okos és könnyen tanítható madár, de azt nem is sejthettük, hogy ennyire segítőkész, az bizony egy meglepetés mindannyiunk számára.

A napokban vált közkedveltté ez a bájos videó, amelyben igazán különleges és ritkaságszámba menő pillanatoknak lehettek szemtanúi a felvételt készítő autósok a minap. A youtube.com oldalon található videón ugyanis jól látható, ahogy egy varjú izgatottan sürgeti és noszogatja az úton éppen áthaladni szándékozó sündisznót, hogy menjen már le az úttestről, hiszen jönnek az autók.

Az amatőr felvételen tisztán kivehető, amint a varjú a csőrével folyamatosan bökdösi a veszélyes helyen tartózkodó, eltévedt tüskés állatot. Aztán mikor már kiérnek a biztonságot jelentő útszélre, máris ott hagyja a kis védencét. Tovarepül, mint aki jól végezte a dolgát, otthagyva a meglepett sünt és környezetét.

Példamutatásból, segítőkészségből jeles. Becsüljük meg a másikat, akár varjú, akár sün.

LMP: fel kell oldani a megújuló energiát érő korlátozásokat

Az LMP szerint a megújuló energiát érő korlátozások feloldásával, a klímabérlet bevezetésével lehetne csökkenteni az energiaválságot Magyarországon. Erről Ungár Péter, az ellenzéki párt társelnöke beszélt szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

„A legdrámaibb korlát a szélenergiát sújtja és 2016 óta érvényben van, ezért az utóbbi években nem létesültek új szélerőművek. Pedig a szélenergia bizonyos szakmai kutatások szerint 10-20 százalékát tudná adni Magyarország energiamixének”

– hangsúlyozta Ungár Péter.

Hozzáfűzte, hogy a szélenergia tiltásának feloldásáról Palkovics László technológiai és ipari miniszter már elkezdett beszélni, de még semmi konkrétum nem történt.    

Az LMP álláspontja az, hogy egy fosszilis energián alapuló gazdasági rendszer folyamatosan a mostanihoz hasonló energiaválságokat fog generálni.  

„A kritizálók szerint az alternatív, zöld energia csak állami befektetésekkel és adóforintokkal tud működni. Ugyanakkor a legutóbbi szakmai kimutatás szerint a fosszilis energia az ötvenes évektől napjainkig, Nyugaton és Keleten is évente átlagosan 11 millió dollár adótámogatást kapott”

 – mondta.

Ungár Péter úgy látja, hogy a magyarországi szénbányák újranyitásával azt az energiaipart támogatnák, amelyen nagyon sok adótámogatás volt, és valójában nem a piacon működött. Az LMP szerint szükség lenne szociális alapú épületszigetelési programra, hiszen a családok ezzel megspórolhatnák a rezsi egy részét, ráadásul kevesebb energiát használnának fel.

„Egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság válságban van és csökkennek a reálbérek, egy épületszigetelési programmal az építőiparban magyar munkásoknak jobb béreket lehetne juttatni, és ez a pénz Magyarországon maradna”.  

Ungár Péter arról is beszélt, hogy támogatni kell a napenergia és egyéb alternatív energia lakossági felhasználását is.   

Végezetül szólt arról, hogy egy Németországban nemrég közzétett számítás szerint 1,8 millió tonna szén-dioxidot spóroltak meg a klímabérlet bevezetésével.

„A klímabérlet összességében hatékony eszköz lenne a jelenlegi helyzetben, amikor a benzinből egyre kevesebb van, és a fosszilis energiák különböző mobilitási felhasználása csökken.”

Forrás: mti.hu

Focimeccs közben esett össze és halt meg a labdarúgó

A labdarúgó csapat a közösségi oldalán ma délelőtt tette közzé a szomorú gyászhírt, miszerint az egyesületük labdarúgója a 2022. szeptember 2-án megtartott mérkőzésen rosszul lett és a gyors orvosi segítség ellenére elhunyt. A Monor SE közleményéből kiderül, hogy az elhunyt játékos egykor az egyesület utánpótlás csapatánál kezdte el a labdarúgást, és szorgalmas játékával tornázta be magát az NB3-as csapatba, ahol aztán szép sikereket ért el. Az aktív időszak után az öregfiúkat erősítette, majd 2022-től már az old boys korosztályt.

8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérem a magyar kenusoknál

0

A magyar versenyzők nyolc arany-, öt ezüst- és három bronzérmet szereztek szombaton, a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság második döntős napján, amelyen 18 finálét rendeztek, s ezek közül csupán kettő zárult hazai dobogós nélkül.    

A fiatalabb korosztályban világbajnok lett a két 500 méteres kajak kettes, Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina, illetve Ozsgyáni Bence és Keller Gergő, valamint 1000 méteren kajak egyesben Panyik Zsombor, továbbá kenu párosban Molnár Csanád és Juhász István. Az 500-as  vegyes párosoknál is jutott egy elsőség a hazaiaknak: a Tölgyesi Flóra, Kollek Bálint kajak kettes remek versenyzéssel szerezte meg az aranyat. 

A két 500 méteres kenunégyes – Szemán Linett, Matkovics Lili Sára, Győre Panna és Benkucs Kira, illetve Lugosi Gergely, Szarka Krisztián, Szilágyi Balázs és Uhrin Dávid – egyformán másodikként ért célba, és ezüstérmet vehetett át Nemes Réka (K-1 1000 m), valamint Kiss Ágnes (C-1 500 m) is. A Gyányi Levente, Benkucs Kira vegyes kenu kettes a harmadik helyen végzett. 

Az U23-asoknál három arany volt a szombati mérleg, olyan versenyzők szállították az elsőségeket, akik már a felnőtt mezőnyben is jelentős eredményekkel rendelkeznek. Az 5000 méteren felnőtt világbajnok Kőhalmi Emese és a tavalyi, tokiói olimpián ezüstérmes Varga Ádám is magabiztosan nyerte a K-1 1000 métert, s az ugyancsak olimpikon Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős is aranyéremmel búcsúzott a korosztálytól C-2 1000 méteren.

A Zombori Dominik, Kollár Kristóf, Slihoczki Ádám, Koczkás Dávid összeállítású 500 méteres kenunégyes második lett, a kenus Gönczöl Laura pedig egyesben és a négyessel is – Seres Fannival, Molnár Csengével és Kulcsár Dorinával – harmadikként ért célba.

Az 500 méteres kajak ketteseknél nem sikerült érmet szereznie a magyaroknak: a Kurucz Levente, Balogh Gergely duó hetedikként, a Biben Karina, Bakó Olga páros pedig nyolcadikként zárt.

A vb-n 64 országból több mint 1100-an indulnak, köztük 57 magyar. A pénteki finálék során 9 arany, 4 ezüst és 1 bronz volt a házigazdák mérlege, a többi döntőt a vasárnapi zárónapon rendezik. A versenyre a belépés ingyenes.

Forrás: mti.hu

Lövöldözés volt ma hajnalban az Erzsébetvárosban

0

Ma hajnalban az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a hajnali órákban a budapesti VII. kerületben, az utcán kétszer a levegőbe lőtt. Szerencsére nem sérült meg senki.

Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, valamint fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága, miután 2022. szeptember 3-án hajnali 3 óra után bejelentés érkezett, hogy valaki a VII. kerületi Kertész utcán sétálva kétszer elsütött egy pisztolyt. A lövések következtében senki sem sérült meg. A kerületi járőrök 11 percen belül elfogták a férfit, akinek zsebében kilenc éleslőszert találtak. A fegyver már nem volt nála, azt egy közeli kukában találták meg, szakértői vizsgálat alá vetik. A tanúk kihallgatása jelenleg is tart. A 37 éves lövöldözőt a budapesti rendőrök őrizetbe vették, ittassága miatt egyelőre nem lehetett kihallgatni. 


Forrás: police.hu

Nemzetközi elismerést kapott a magas színvonalú stroke-ellátásért a mentőszolgálat

0

Nemzetközi szakmai elismerést kapott a stroke-esetek korszerű és magas színvonalú ellátásáért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – tudatta Győrfi Pál, a szervezet kommunikációs vezetője közleményben az MTI-vel szombaton.

 Az Angels díjat az Európai Stroke Társaság és az Angels nemzetközi szervezet adományozta.

A nemzetközi szakmai szervezet régiónként vizsgálta és értékelte a stroke-gyanús betegek helyszíni mentőellátását, illetve a kórházba szállítás megszervezésének összes elemét. Az OMSZ a szigorú protokollok alapján végrehajtott mentési beavatkozások során öt régióban arany, egy régióban pedig platina fokozatú minősítést kapott.

Évente mintegy 22 ezer stroke-esethez riasztják a mentőket Magyarországon. Agyi érelzáródás esetén a gyógyulás meghatározó feltétele a tünetek korai felismerése, a megfelelő helyszíni ellátás és a gyors stroke-centrumba szállítás.

 Az OMSZ közleményében idézte Szapáry Lászlót, a Magyar Stroke Társaság elnökét, aki szerint a stroke-ellátás területén Magyarország a világ élvonalába tartozik.

Forrás: mti.hu

Lopott kerékpárral garázdálkodott

A rendőrség az állampolgárok segítségét kérik abban, hogy a lehető leggyorsabban megtalálják a kerékpár jogos tulajdonosát.

Jogos gazdájának már biztosan nagyon hiányzik

A rendelkezésre álló adatok szerint a Győri Rendőrkapitányság járőrei egy 34 éves férfit igazoltattak garázda magatartása miatt 2022. június 16-án 13 óra 30 perc körül Győrben a Borsos Miklós utcában. A fiatalembernél egy kerékpárt találtak, amelynek eredetével nem tudott elszámolni, az feltételezhetően bűncselekményből származik. 

A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, és vele szemben garázdaság vétsége miatt 08010/2249/2022. bűnügyi számon indítottak eljárást.

A győri nyomozók keresik a férfitól lefoglalt, képeken látható kerékpár tulajdonosát.

A rendőrség kéri, hogy aki a kerékpárt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Forrás: police.hu

Szomorú szeptemberi kezdés a rend őreinél

0

A tegnapi nap eseményeiről számokban adott hírt az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Magyarország területén a 2022. szeptember 2-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 46 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 143 személyt fogott el, közülük 44 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 50 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 159 embert állítottak elő, köztük 83 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 98 esetben történt.

Forrás: police.hu

Orbán Viktor részt vesz Mihail Gorbacsov búcsúztatásán

0

Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel Moszkvába utazott, hogy lerója kegyeletét Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz. 

A magyar delegáció tagja Deutsch Tamás fideszes politikus, Schmidt Mária történész, Orbán Balázs politikai igazgató és Kónya Imre ügyvéd, politikus is – közölte a sajtófőnök.  

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában hunyt el.

Forrás: mti.hu