Kezdőlap Blog Oldal 1935

Újabb szépen csillogó öt magyar érem Szegeden

0

A magyar versenyzők öt érmet, közte két aranyat szereztek a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapjának délelőttjén.

A fiatalabb korosztályban Hidvégi Hunor nyerte a kajak egyesek 500 méteres versenyét, míg Kiss Ágnes kenu egyes 200-on a dobogó második fokára állhatott fel. Ferencz Bulcsú (C-1 500 m) ötödik, Kiskó Réka (K-1 500 m) hatodik lett a döntőben.  

Az U23-asoknál az olimpiai ezüstérmes Varga Ádám az egy nappal korábbi, 1000 méteres versenyhez hasonlóan 500 egyesben is az ausztrálok ötkarikás aranyérmes kajakosával, Thomas Greennel vívott nagy csatát, s ezúttal is ő nyert. A nők hasonló számában a felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Rendessy Eszternél csak a lengyelek olimpiai bronzérmes versenyzője, Helena Wisniewska volt gyorsabb, így egy újabb második hellyel zárta le a szezonját. A 500-as vegyes párosoknál a Fojt Sára, Opavszky Márk kajak kettes bronzérmet szerzett.   

A kenusoknál Zombori Dominik ötödikként ért be 500 méteren, Nagy Bianka pedig hetedikként zárt 200-on, míg az 500-as vegyes duó, Gönczöl Laura és Rumi Gergő a kilencedik helyen végzett.  

A vb – amelyen 64 országból több mint 1100-an indultak – a délutáni 5000 méteres versenyekkel zárul.    

Magyarország jelenleg 19 aranynál, 11 ezüstnél és 5 bronznál tart, s mindkét korcsoportban fölényesen vezeti az éremtáblázatot.

Forrás: mti.hu

15 éve város Kozármisleny

0

Pécs keleti lábánál elhelyezkedő fiatal városban 2022. szeptember 9-10-én, két napon át színes programsorozattal ünnepelik meg a baranyai település várossá válásának 15. évfordulóját. Az ünnepségekre meghívott, és az oda ellátogató helyieket és vendégeket szeretettel várják Kozármislenyben pénteken és szombaton.

Programok:

2022. szeptember 09. péntek:

16:00 Janikovszky Éva utca névadó ünnepség.

17:00 Ünnepi testületi ülés, városi kitüntetések átadása.

18:30 Áldozó László festőművész kiállításának megnyitása.

2022. szeptember 10. szombat:

8:00 Bográcsos pörköltfőző verseny.

9:30 Családi ligetben zumba, egészségkuckó,, kreatív sarok, zenés hangszersimogató.

11:00 Tóparti szórakozás! – íjászat, gombfoci, falmászás, szabaduló szoba, vidámpark.

11:30 Mislenyi pódiumon fellép többek között a Szigeti Oktávia Moderntánc Csoport, Kozármislenyi Fúvószenekar, Senior Örömtánc, Tornádó Táncsport Egyesület, Józsa Gergely Néptánc Egyesület.

12:30 Szüreti zenés-táncos felvonulás a Tájháztól a Művelődési Házig.

13:00 Alkoss Misleny! – keretében kézműves foglalkozások.

14:00 Nemzetiségi programokon a helyi horvát, német és roma nemzetiségi önkormányzatok biztosítanak zenés-táncos műsort.

17: 30 Band of StreetS

19:00 Anna and the Barbies

21:00 Tűzijáték és lángshow.

21:30 Utcabál

Kozármisleny 2007 július 1-től használhatja a városi címet. Lakossága például 1990-ben mindössze 2700 fő volt. A településnek folyamatos és dinamikus a növekedése, fejlődése, amelynek eredményeként a lakosságszám napjainkra elérte a több, mint 7000 főt.

A város korfája a fiatalság képét mutatja. Kozármisleny az ország legfiatalabb lakosságú, legnagyobb iskolázottságú, és legkiemelkedőbb közbiztonsággal rendelkező városának tekinthető. Számtalan gazdasági társaság és egyéni vállalkozó tevékenykedik a városban. Igen kiterjedt és sikeres kulturális- és sportélettel rendelkező település. Ezt bizonyítja a városban számtalan helyi civil szervezet, és informális csoport folyamatos működése és folyamatos létrejötte, megújulása és élénk tevékenysége.

Bodrogi unoka tündökölt a tehetségkutatóban

A Blikk ma reggeli írásában mutat rá, hogy tegnap este a kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorában feltűnt a közismert és közkedvelt Bodrogi Gyula és Voith Ági színészházaspár tehetséges unokája, a 17 éves Bodrogi Enikő.

A tehetségkutató zsűrije elismerő szavakkal adózott a fiatal tanuló lány produkciójáról, és igen, természetesen 4 igennel jutott tovább.

A cikket teljes egészében ITT olvashatják el, illetve nézhetik meg Bodrogi Enikő énekét.

Forrás: blikk.hu

Fotó: wikimedia.org

Ököllel és vasrúddal verték agyon a 23 éves férfit

A kórházban belehalt a sérüléseibe az a 23 éves férfi, akit ismerősei olyan brutális módon bántalmaztak, hogy az orvosi segítség ellenére is meghalt. A súlyos bántalmazás még csütörtökön, szeptember 1-én történt Erdőkertesen.

Egy szemtanú tett bejelentést a rendőrség központi segélyhívójára 2022. szeptember 1-jén este, látta, ahogy Erdőkertesen két férfi megállás nélkül, durván bántalmaz egy harmadikat. A rendőrök percek alatt a helyszínre érkeztek. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a 23 éves áldozat volt élettársa erdőkertesi házához ment, ahol ordibált és szidalmazta a nőt, mire annak két testvére a 31 éves G. Gábor, valamint a 41 éves G. Zsolt rárontott a fiatal férfire.

A dulakodás elfajult, a testvérpár ököllel és egy vasrúddal többször fejen ütötte és test szerte rúgdosta a sértettet. A fiatalember eszméletét vesztette, a földön magatehetetlenül feküdt, mire a két testvér behúzta a garázsba, testét egy kabáttal letakarták a fejére egy radiátort húztak. A sértett olyan súlyosan megsérült, hogy a kiérkező mentősöknek a helyszínen újra kellett éleszteni- kórházba vitték.

Az orvosok megállapították, a 23 éves férfi koponya és arccsontok többszörös töréseit, szegycsont törését, valamint koponya zúzódását szenvedte el, minek következtében traumás agyvizenyő alakult ki. A fiatalember a gondos orvosi ellátás ellenére szeptember 2-án a kórházban meghalt.

A kegyetlen bűncselekménnyel meggyanúsított két férfi csak részben ismerte el tettét, egyikük panaszt tett a gyanúsítás ellen. Velük szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatásukat.

Forrás: police.hu

Szeptember első vasárnapja: Bányásznap

1919. szeptember 6-án eldördült egy csendőrtűz, amelyben kioltotta több bányász életét Tatabányán. Ennek a szomorú eseménynek az emlékére szeptember első vasárnapja Magyarországon a bányászat, a bányászatban dolgozók nagy áldozatokat követelő munkájának ünnepnapja.

A Bányásznap egy hosszú és nagy múltú hagyományra visszatek9ntő ünnep. Hazánkban 1951 előtt az ország különböző bányavidékeinken különböző időpontban emlékeztek meg a napról és tartottak ünnepségeket a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának elismerésére, megbecsülésére.

A Mecsek vonzáskörzetében egykor pezsgő, élénk bányászélet folyt. Szénbánya, uránbánya, bányászkolóniák jellemezték a várost A Bányásznap azokban az időkben Pécsen és Komlón, illetve annak környékén az egész várost, és a körülötte lévő települések lakosságát megmozgatta.

A pécsi bányászat fénykorában a Csertetőn a Bányász mártírok emlékműnél, a bányásznap előestéjén vonultak fel az emberek, hogy emlékezzen a szén- és uránbányász társadalom, a városi lakossággal együtt. A csertetői ünnepség felvonulását bányászzenekarok kísérték, az emberek fáklyákkal világították meg a felvonulás útját. Felérkezve az emlékműhöz, a felvonulást beszédek, szavalatok, koszorúzás követte, a pécsi bányásznapi programot minden évben a csertetői tűzijáték fejezett be.

Napjainkra a mecseki bányászat fénykora letűnt, a bányák bezártak, már csak az emlékekben él a mindennapok bányászrutinja. 2022-ben városszerte, három napon keresztül ünnepelték, és ünneplik ma is ezeket az egykor oly szénporos napokat. Tegnap már megtörtént a tűzijáték, ma pedig megemlékezésre várják a pécsieket.

Bányásznapi megemlékezés 2022. szeptember 4-én 17.30-kor az Ágoston téren.

A délutáni központi megemlékezést megelőzően, ma reggel 8 órától egész nap, különböző programok várják a kicsiket és a nagyokat Pécsen és Komlón bányásznapi megemlékezésekre.

Íme, néhány lehetőség:

Hűvös reggel után kellemes hőmérséklet

Vasárnap reggelre újból párássá válik a levegő, de most nem csak a völgyekben fordulhat elő, hanem mindenhol. A levegő újból 10 fok közelében alakul, ha a vásárba megyünk, érdemes vastagon öltözni. A déli szél mérsékelt lesz! Délelőtt mindenütt feloszlik a pára és kisüt a nap.

Délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, és mellette a gomolyfelhők magasba emelkednek és ezekből elszórtan záporokra van kilátás, de számottevő mennyiség nem várható. A hőmérséklet maximuma 23 és 25 fok között alakul. A déli szél néhol megélénkül.

Estére mindenütt megszűnik a csapadék, és a szél is mérséklődik. – ígéri vasárnapra a Meteo Mecsek

Gyilkosság hajnalban

0

Ma hajnalban a férj a budapesti, XI. kerületi lakásukban végzett a feleségével.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2022. szeptember 4-én 3 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy haláleset történt egy XI. kerületi lakásban.  

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy idős férfi a XI. kerületi lakásukban megölte házastársát, majd magával is végezni akart.

A nő a helyszínen életét vesztette, a 87 éves férfit a mentők kórházba vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Forrás: police.hu

Ömlik a gáz Mende közelében

0

Egy időre még a 31-es főút egy szakaszát is le kellett zárni.

Megrongálódott egy gázcsonk a 31-es főút mellett, Gyömrő és Mende között, a 34. kilométer közelében. A vezetékből ömlik a gáz. Az esethez a monori hivatásos és a gyömrői önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az egységek a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett ötven méteres sugarú körben lezárták a környéket. Nem engedik át a forgalmat a 31-es főút érintett szakaszán sem. A fővárosi katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végez a helyszínen, ahova várják a gázszolgáltató megfelelő szakembereit.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotónk illusztráció!

Három autót is megrongált

0

Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. március 14-e és 19-e között Mohácson egy, az utcán parkoló gépjármű ajtajainak zárját megrongálta, majd a gépkocsiból eltulajdonította a rádiós magnót, az akkumulátort, valamint a jármű katalizátorát. A rendőrök továbbá azzal is gyanúsítják, hogy 2021. március 18-a és 19-e között ugyanebben az utcában egy másik autóról is lelopta a katalizátort, másnap hajnalban pedig egy harmadik gépkocsiról fűrészelte le a kipufogót. A férfi a bűncselekményekkel több mint félmillió forintos kárt okozott. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a férfi lakhelyén megtartott kutatás alkalmával megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított értékeket, amelyeket visszaadtak a tulajdonosaiknak.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Fügelevél tea, nyáron és télen

Napjaink mediterrán forró nyaraihoz alkalmazkodva a baranyai kertekbe már szinte mindenhol telepítettek füge bokrot, avagy fügefát. Gyümölcse igazi ínyencség, tele vitaminnal, ásványi anyaggal, ami az egészségünk alapja.

A fügefalevél beszerzése és a fügelevél tea készítése nem okozhat gondot amennyiben akad a kertünkben egy fügefa vagy füge bokor. A füge levelek ugyanis tavasztól egészen a nyár végéig szüretelhetők, gyűjthetők, száríthatók. Viszont ősszel, mikor már hullani kezdenek a levelek, akkor ne gyűjtsük szárításra, és ne készítsünk belőle teát. Még nyáron gondoljunk a télre is, és lehetőleg vegyszermentes leveleket gyűjtsünk a bio fügefalevél teához, ebben az esetben egyszerűen szedjünk le a leveleket, majd száraz, szellős helyen szárítsuk ki.

Fügelevél tea készítése:

Két evőkanál fügelevelet helyezzünk egy liter vízbe, majd forraljuk, de ne tovább 15 percnél, csakis addig, amíg a víz fele el nem forr. Levesszük a tűzről, szűrjük, és már fogyaszthatjuk is a teát.

Nem ajánlott a napi egy bögrénél több fügefalevél tea fogyasztása. Fogadjuk meg a sok éves tapasztalatokon alapuló javaslatot, és a legtöbb gyógynövénytea esetében ragaszkodjunk a mértékletességhez, és ne essünk túlfogyasztásba. Viszont érdemes arra is odafigyelni, hogy a vérnyomás vagy vércukor problémák esetében fogyasszuk reggel a teát.

Most pedig nézzük, hogy mire is hat jótékonyan a fügefalevél tea:

  • cukorbetegség,
  • vércukor problémák,
  • vérnyomásproblémák,
  • erősíti a csontokat,
  • csökkentheti a koleszterinszintet,
  • alkalmazzák mitesszerek ellen,
  • szájöblögetőként a rossz szájszag ellensége,
  • alkalmazható májzsugorra,
  • hörghurutra,
  • aranyérre,
  • gombás gyulladásra,
  • szemölcs problémákra,
  • és kiváló hashajtó.

A fügefalevél gazdag:

  • antioxidánsokban,
  •  kalciumban,
  • magnéziumban,
  • rezet és,
  • mangánt,
  • A-, B, C-, és K-vitaminokat,
  • cinket,
  • folsavat,
  • nátriumot tartalmaz.