Kezdőlap Blog Oldal 1964

A kormány szerint elég lesz 20 fok az iskolákban

0

Kisfaludy László, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint ha a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot az oktatási intézményekben, nem szükséges tovább fűteni.

A fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István nemrég azzal kereste meg a köznevelésért felelős Belügyminisztériumot, hogy megtudja: milyen mértékben kell a jogszabályban előírt minimális szint, vagyis a 20 Celsius-fok fölé fűteni az iskolák tantermeit és csoportszobáit. Tényi megkeresésére Kisfaludy László, köznevelési helyettes államtitkár válaszolt – írja a Népszava.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja úgy nyilatkozott, bár a kormányrendelet valóban 20 Celsius-fokot ír elő a téli minimumként, ez csupán azt jelenti, hogy ha ennél hidegebb lenne az intézményben, és ez két napon át így is marad, akkor rendkívüli szünetet kell elrendelni.

Ezek alapján Nagy úgy véli, előfordulhat, hogy egyes intézmények online oktatásra állnak majd át a téli időszakban.

Eltűnt a képen látható fiatal lány

0

Ha felismeri a képen látható lányt, hívja a Tamási Rendőrkapitányságot!

A 15 éves lány 2022. július 14-én engedély nélkül távozott Szekszárdról, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról.

László Virág körülbelül 150 centiméter magas, normál testalkatú, barna szemű, szökés barna rövid hajú.

Távozásakor kék nadrágot, rózsaszín pólót és fehér sarut viselt.

A Tamási Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/573-910-es számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – a 0680555111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Súlyos baleset Pécsett – képek

0

Két személyautó karambolozott Pécsen, a Makay István úton. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. A mentők is a helyszínen tartózkodnak, sérültek is vannak.

Forrás: Katasztrófavédelem/Bamosz Kft.

Közel félmillióan buliztak idén a Szigeten

0

Számításaink szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap teltházas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas – mondta a fesztivál főszervezője hétfőn este az MTI-nek.

    Kádár Tamás a hétfői zárónap estéjén értékelte a 28. Sziget fesztivált. Az idén hatnapos rendezvény a pandémia miatti korlátozások következtében 2020-ban és 2021-ben is elmaradt; legutóbb, 2019-ben a hétnapos Szigeten 530 ezren voltak.

    „Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása” – fejtette ki a főszervező.

    A Sziget Európában egyedülálló összművészeti kínálattal rendelkezik, a főszerepet persze továbbra is a zene viszi. A fesztivál sztárfellépői közül kiemelkedett a nyitónapon fellépő Dua Lipa, a talán legnagyobb várakozásokat kiváltott Justin Bieber koncertje viszont nem mindenkinek tetszett.

    „Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a showja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával” – vélekedett Kádár Tamás.

    A főszervező azt mondta az MTI-nek, a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. „Úgy gondolom, ez teljesült”.

    Kádár Tamás kiemelte, hogy számos újdonságot vezettek be idén, és ezek a vártnál is jobban sikerültek. „Nagyon jól működött, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára került át, a fesztivál területén a közlekedés flottabbá vált. Nemcsak a belépésnél és a távozásnál lett folyamatosabb a mozgás, a nagyszínpadnál is számos átalakítást hajtottunk végre, kibővítettük a küzdőteret, az átjárók méretét” – fejtette ki.

    A főszervező pozitívumként említette az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott. Gondot okozott ugyanakkor, hogy – mint fogalmazott – a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni.

    Kádár Tamás kitért arra, hogy a pandémia időszakát követően az üzleti tervezésnél komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, e annak költsége, a kiszámíthatatlan infláció, a forint leértékelődése.

    „A Sziget közönségének fele külföldi és számunkra kedvező volt, hogy a nagyfesztiválokra egész Európában hatalmas igény mutatkozott a korlátozások után. A gyakorlatban ez úgy mutatkozott, hogy a nyugat-európai fiatalok többsége a teljes élményre vágyott, és míg korábban sokan háromnapos jeggyel érkeztek, idén inkább a hatnapos bérletet vásárolták meg elővételben” – mondta Kádár Tamás.

    Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a fesztivál területe csökkent, mivel – a fővárossal kötött megállapodás részeként – az északi oldalon található természetvédelmi területet lezárták a látogatók elől. „A legzsúfoltabb napokon a szabad kempinghelyek szinte beteltek. Mozgástér dél felé nyílhat számunkra, meglátjuk, miben tudunk megállapodni a fővárossal”.

    A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. „További fejlesztéseket tervezünk, és szeretnénk visszahozni a látványos dekorációt, amit idén takarékossági okokból visszavágtunk” – tette hozzá Kádár Tamás.

Milyen időnk lesz ma?

Kedd reggelre marad a közepesen felhős idő. A hőmérséklet 17 és 19 fok között alakul. Délelőtt már 30 fok is lehet. A déli óráktól a gomolyfelhőkből kialakulhatnak helyi záporok-zivatarok, de nem sok helyen fordulhatnak elő.

Délután az erőteljes gomolyfelhő képződésből több helyen alakulhatnak ki záporok és zivatarok. A zivatarokat kisebb felhőszakadás kísérheti, illetve apróbb jég is eshet. A hőmérséklet ettől függetlenül meleg lesz, 32 és 34 fok között alakulnak a maximumok. A nyugati szél alapból is élénk lesz, de a zivatarok idején akár viharossá is fokozódhat. – írja a Meteo Mecsek.

Vizes Eb – Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmes 1500 méter gyorson

0

Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson a római úszó Európa-bajnokság hétfői napján.

Az FTC 18 éves versenyzője – aki szombaton 400 méter vegyesen diadalmaskodott – 16:02.15 perces egyéni csúccsal csapott célba.

A számot az olasz Simona Quadarella hatalmas fölénnyel, 15:54.15 perccel nyerte.

MTI/Czeglédi Zsolt

Gyengült a forint este

0

Gyengült a forint hétfő kora estére a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Az euró árfolyama a reggel hétkor jegyzett 392,35 forintról 398,43 forintra nőtt 18.45-re, napközben 392,01 forint és 399,95 forint között mozgott.
    

Az euró árfolyama az elmúlt 52 hétben 346,64 forint és 417,03 forint között volt.
    

A svájci frank árfolyama 406,16 forintról 414,34 forintra nőtt, a dollár jegyzése pedig 382,75 forintról 391,65 forintra ugrott.
    

Az euró dollárárfolyama a reggeli 1,0250 dollárról 1,0175 dollárra süllyedt.

MTI

Videó: eszméletlenre vertek egy férfit a Szigeten

0

Péntek éjjel eszméletlenre vertek egy férfit a Szigeten, a történtekről videót küldött a Telexnek egy olvasó, aki szerint a férfit „nyílt állkapocs töréssel, eszméletlenül szállítottak kórházba, altatták és lélegeztetőgépen volt”. Utóbbit egyelőre senki sem erősítette meg.

Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke azt mondta, a fesztivál egészségügyi szolgálata ellátta a sérültet, kórházba szállították, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben.

A rendőrség súlyos testi sértés ügyében nyomoz.

A videó ITT tekinthető meg.

Meteorológiai szolgálat: fokozódik a hőség és az aszály

0

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: „tragikus a helyzet”.

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota „elkeserítő képet mutat”.
    

Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33-38 Celsius-fokra lehet számítani.
    

Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás – ismertette a meteorológiai szolgálat.

mti
Kiemelt kép: Illusztráció

Molotov-koktélokat dobott két fiatal egy véméndi házba, letartóztatták őket

0

Emberölési kísérlet miatt letartóztattak két fiatal férfit hétfőn, mert a gyanú szerint Molotov-koktélokat dobtak egy véméndi házba az ott alvó emberek közé szombaton éjjel – közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.

A nyomozás eddigi adatai alapján a két gyanúsított az általuk elkészített Molotov-koktélokkal egy véméndi ingatlanhoz ment, amelyben a tulajdonosok aludtak. A gyanúsítottak az ingatlan középső szobájának zárt ablakán dobták be a palackokat, ami miatt a szobában található ingóságok meggyulladtak.
    

A csörömpölésre a sértettek felébredtek és értesítették a tűzoltóságot.
    

Az egyik gyanúsított büntetett előéletű, társa büntetlen, azonban vele szemben köznyugalom elleni bűncselekmény elkövetése miatt intézkedést már alkalmaztak.
    

A fiatal férfiak letartóztatását egy hónapra rendelték el több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt.
    

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és egyikük védője enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést, míg a másik védő nem fellebbezett. A bíróság határozata így nem végleges.

MTI