Kezdőlap Blog Oldal 209

Ma lenne 89 éves Hofi Géza

0

Hoffmann Géza 1936. július 2-án született Kőbányán, Budapesten. Édesanyja Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyárban volt művezető. Édesapja Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője volt.

Háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de egyedül csak Básti Lajos engedte át az első rostákon. Ascher Oszkár mindig szavalatot kért tőle, ami nem sikerült. Így a Kőbányai Porcelángyárban lett porcelánfestő, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába, ahol 1960-ban végzett.

Első magánszáma a Ruhatár című jelenet, ami kis főiskolai helyzetgyakorlat volt. Azt a tanácsot kapta, hogy keresse fel a Fészek Klubban Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját. Szendrő rövid beszélgetés után színházába hívja, és ott nevének átkeresztelése után (Hofi Géza) 1960. szeptember 1-jétől színészként szerződteti.

1963-tól az Országos Rendező Iroda (ORI) műsoraival járta az országot. A számait saját maga írta, a zenét is ő állította össze. sokszor lépett fel neves művészekkel, például Alfonsóval, Bilicsi Tivadarral, vagy Toldy Máriával. 1964-ben a televízió Utánzók Klubja című műsorában lépett fel egy Armstrong-paródiával, de nem aratott átütő sikert. A következő évben az Interkoncert rendezésében egy hónapos szovjet esztrádműsor sikeres szereplője volt. Itthon fellépett az Emke, a Savoy, a Béke Szálló Kupolatermében. Egyre népszerűbb és egyre sikeresebb lett, mégis hiába kilincsel a Vidám Színpadon és a Kamara Varietében.

1967-ben Siófokon a Halló! Itt Balaton! című műsorban megjelenik a nagy kettős Hofi és Koós. Még ebben az évben vendégművészként lép fel a Mikroszkóp Színpad egyik műsorában. Hofira felfigyel Marton Frigyes, aki a Magyar Rádió (Kossuth) szilveszteri műsorában fellépteti egy Táncdalfesztivál paródiával. Az ország egyik legnépszerűbb parodistája lett. 1968-ban részt vett a Szófiában megrendezett Világ Ifjúsági Találkozón. A televízió szilveszteri műsorában a Slágerkupa című műsor résztvevőjeként a Koós–Toldy–Hofi trió nyeri meg a kupát.

1969. január 1-jétől a Mikroszkóp Színpad Tessék tovább menni című műsor vendégművésze lett. Közben egyre több rádiós fellépésre, svédországi és dániai vendégszereplésre kerül sor.

Hofi Géza 2002-ben hunyt el

2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara Színház színpadán, majd április 10-én, hajnalban elhunyt.

Munkáját számtalan díjjal ismerték el, többek közt többször megkapta a Magyar Rádió Nívódíját, kétszer vehetett át Jászai Mari-díjat. Többször vehette át a Magyar Televízió elnökének, illetve elnökségének a nívódíját. A 10 éves Mikroszkóp Színpad jubileumi ünnepségén aranygyűrűt kapott. 1979-ben a Magyar Rádió elnöksége a szatirikus és humoros műfaj terén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként Karinthy-gyűrűvel ajándékozza meg. 1985 áprilisában a Munka Érdemrend Aranyfokozatával tüntetik ki. 1986 májusában a Koncert című produkcióért a Magyar Televízió nívódíját veszi át. Júniusban a veszprémi TV-fesztiválon a Koncert színész- és közönségdíjat kap. 1987 januárjában a ’86. évi rádió szilveszteri kabaréban elhangzott műsoráért nívódíjat ka. 1988-ban a Magyar Rádió zenei főosztálya kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményéért eMeRton-díjjal jutalmazza. Áprilisban a szocialista kultúráért tett kimagasló érdemeinek elismeréseként a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet kapja, és a tv leadja a Hoféliát.

1995-ben, egyetlen fériként Déryné-díjjal tüntetik ki. 1996-ban Kőbánya díszpolgárává avatják. 60. születésnapja alkalmából – művészi pályája elismeréséül –, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapja. A Madách Kamara Színházban játszott Élelem bére eléri az 1100. előadást, ahol aranygyűrűvel ajándékozzák meg. 1998-ban veszi át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat. Áprilisban az Artisjus az év könnyűzenei produkciójáért Huszka Jenő-díjjal jutalmazza. Halála után megkapta a VI. kerülettől a Díszpolgári címet. 2002-ben a Főváros szobrot emel neki a ‘Pesti Broadway’-n.

forrás: port.hu

Szeptembertől és januártól emelkedik a tanárok és az óvónők bére

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a tanárok és az óvónők bére – közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel szerdán.

A tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére. A teljesítményértékelés alapján szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot – emelték ki.

Közölték azt is, a kormány idén januárban már biztosított egy átlagosan 21,2 százalékos béremelést a pedagógusoknak, így a pedagógus-átlagbér elérte a diplomás átlagbér 80 százalékát. A kormány vállalásának megfelelően ezt követően is folytatódik a tanárok béremelése – írták.

A tárca közleménye szerint az iskolákban június 30-ig, az óvodákban augusztus 15-ig értékeltek, illetve értékelnek az igazgatók, óvodavezetők. Az igazgatók a teljesítményértékelés alapján az átlagos teljesítményt nyújtóknak legfeljebb havi 20 000 forint, a kiemelkedően teljesítő pedagógusoknak havi 20 000 és 60 000 forint közötti összeget adhatnak.

A 2026-os tanárbéremelés mértéke a diplomás átlagbér emelkedésének mértékével lesz azonos; ennek pontos arányát, illetve összegét az év végén, a bérek éves alakulását figyelembe véve lehet megállapítani

– írták.

Tudatták azt is, a két ütemben történő béremelésről egyeztettek a szakszervezetekkel, és azt tárgyalta a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal is.

A teljesítményértékelés alapján biztosítandó összeget teljes mértékben a magyar költségvetés fedezi. A teljes, 2031-ig terjedő tanárbéremelés nagyságrendje 6000 milliárd forint, amelynek 88 százalékát a nemzeti költségvetés biztosítja – tudatták.

forrás: mti

További érdekességek itt!

Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat

0

Tizennyolc vállalkozást kiszolgáló bajai számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a befogadó cégek ügyvezetői ellen emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. Erről tájékoztatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-t.

Kövecs Máté közölte, a vádlottakat bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják.

A vádirat szerint a bajai férfi 2019-től vezette a fiktív számlázással foglalkozó bűnszervezetet. Amely a férfi két cége mellett további 16 gazdasági társaságnak és 2 egyéni vállalkozónak biztosított valótlan tartalmú számlákat.

A számlázási rendszer működését egy bajai könyvelő dolgozta ki és koordinálta. A bűnszervezetet irányító férfi tevékenységét további két férfi és egy nő segítette. Az egyik férfi feladata volt a számlázó cégek stróman ügyvezetőinek beszervezése, a bankszámla nyitások felügyelete, emellett a fiktív számlák egy részét is ő állította ki.

A másik férfi névleges ügyvezetőként eljárva számlákat állított ki, szerződéseket és teljesítési igazolásokat írt alá, illetve pénzt vett fel a cégláncolatban központi szerepet betöltő társaság bankszámlájáról. A nő pedig titkárnőként a számlagyár irodájában dolgozott, és a cégláncolat ügyintézését végezte.

A számlázási tevékenységhez a bajai férfi két saját cége mellett másik nyolc, valós gazdasági tevékenységet nem végző céget is használtak. A bajai férfi a fiktív számlák befogadásával a két saját cége vonatkozásában 300 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Emellett 16 gazdasági társaságnak és 2 egyéni vállalkozónak összesen 380 millió forint áfa értékben adott át fiktív számlákat, amelyek kiállításáért a bruttó számlaérték 8 százalékát kérte. Így a férfi a fiktív számlázással négy év alatt több mint 100 millió forintot keresett, amelynek egy részét bűnszervezeti társai között osztotta szét.

A bajai férfinek felelnie kell azért is, mert egy Baja közeli településen lévő benzinkutat üzemeltető cég ügyvezetőjével megállapodott abban, hogy a benzinkutas a férfi egyik cége részére jogosulatlanul hatósági áron ad el gázolajat, amelyért a férfi tankolásonként 30 ezer forint kenőpénzt ígért. A bajai férfi közel 50 ezer liter üzemanyagot vásárolt meg a megegyezés alapján. A benzinkutat üzemeltető elkövető a hatósági ár jogosulatlan alkalmazásával közel 3 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A nyomozás során az okozott vagyoni hátrányból több mint 300 millió forint megtérült.

A főügyészség 17 emberrel és 5 jogi személlyel szemben emelt vádat. A főügyészség a bajai férfit költségvetési csalással, vesztegetéssel, közokirat-hamisítással, valamint hamis magánokirat felhasználással vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

További hírek itt!

forrás: mti

Több baranyai önkéntes tűzoltó egyesület is támogatást nyert

Elbírálták az önkéntes tűzoltó egyesületek pályázatait. A korábbi évekhez hasonlóan idén ismét hatszázmillió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között. Ezt írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

A közlemény szerint a pályázatra az idén 653 egyesület több mint 546 millió forint értékben nyújtott be igényt. A bizottság – amelyben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek – elbírálta a pályázatokat. A támogatásokra vonatkozó javaslatot pedig az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta.

A pályázók a támogatás egy részét működési költségeikre fordíthatják, egy részéből maguk szerezhetnek be tűzoltóeszközöket és szakfelszereléseket. De a forrásból jut szertárfelújításra és gépjármű- illetve technikai eszköz felújítására, valamint támogatásként EDR rádiókat vehetnek majd át a nyertesek.

Baranya vármegyéből a Magyarszéki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 718 980 forintot, a Mánfa Önkéntes Tűzoltó Egyesület pedig 250 000 forintot nyert. Pozitív elbírálásban részesült a Pogányban működő Jövő-Szövő Önkéntes Tűzoltó Egyesület pályázata is, mely 706 850 forintot kapott. De a Kökényi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Hosszúhetényi székhelyű Baranya Önkéntes Tűzoltó Egyesület is támogatásban részesült. Pécsről két civil szervezet nyert, a Baranya Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség, és a Pécsi Kutató-mentő és Tűzoltó Egyesület.

Szintén a nyertesek közt van a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Szigetvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület is.
Támogatást kapott a Mohácsi Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Önkéntes Tűzoltó Egyesület Majs, a Palkonya-Újpetre Német nemzetiségi Önkéntes Erdőtűzoltó Egyesület és a Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület Palkonya.
Szintén nyertes pályázatot tudhat magáénak a Határszél Polgárőr Önkéntes Tűzoltó Speciális Kutató-Mentő Egyesület Beremend és a Villány Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete.

Gratulálunk az egyesületeknek és további sikeres működést kívánunk!

Korábban megírtuk, hogy az elmúlt átadták a Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület új tűzoltószertárát Palkonyán.  

forrás: mti

Ivóvízhálózat-felújítás Pécsett a Perr Viktor és Közraktár utcákban

0

Két újabb helyszínen indult a héten víziközmű-fejlesztés a nyári szünet beköszöntével: hétfőn a Perr Viktor utcában, kedden a Közraktár utcában fogtak hozzá a szakemberek a csőcseréhez.

Az összesen mintegy 280 millió forint értékű beruházás során a két utcában csaknem 650 méternyi fővezetéket korszerűsít a Tettye Forrásház Zrt., így jelentősen javul a környék ivóvízellátásának folyamatossága, biztonsága.

A munkálatok ideje alatt ideiglenes vízhálózat biztosítja majd a szolgáltatást, így tervezetten csak az átkötésekhez szükséges rövid vízhiányok várhatóak, amelyről az érintett ingatlantulajdonosok előzetes tájékoztatást kapnak – közölte a társaság.

Új fejezet kezdődött a pécsi jogi karon

Dr. habil. Mohay Ágoston Csanád vette át július elsejével a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) vezetését dr. Fábián Adrián professzortól, akinek második dékáni ciklusa lezárult.

Mohay Ágoston egyetemi docensként és a Nemzetközi és Európajogi Tanszék vezetőjeként eddig is aktív szereplője volt a kar életének. Az elmúlt hét évben dékánhelyettesként segítette az intézmény nemzetközi fejlődését, vezette az Európa Központot, és kutatócsoportot alapított az emberkereskedelem elleni küzdelemre. Tudományos és szervezői munkáját idén Mestertanár Aranyéremmel ismerték el.

Vezetői hitvallása szerint a kar készen áll a továbblépésre: a tudatos, igazságos és közösségközpontú irányítás biztosíthatja a jövőbeli fejlődést. Célja nemcsak az eddigiek megőrzése, hanem a közösség aktív bevonásával történő megújítás is.

Aratásidő Baranyában: lendületben a gazdák és a gépek

Június végétől már országszerte, így Baranya vármegyében is megkezdődtek a búza aratási munkálatai. A gazdák számára az idei év eddig kedvezően alakult: a viszonylag kiegyensúlyozott csapadékellátottság és a hosszan tartó napsütés lehetővé tette, hogy a kombájnok időben munkába álljanak.

Baranya vármegye szántóföldjein fokozatosan haladnak a munkálatok, a gazdák igyekeznek minél gyorsabban betakarítani a termést, amíg az időjárás kedvező. A betakarítás jól szervezetten zajlik, a termelők együttműködnek a falugazdászokkal, a NAK szakembereivel. Több helyen már a termés döntő részét elraktározták.

A vármegyei termésátlagok 5 és 7 tonna között mozognak hektáronként. Ez az előző évekhez képest átlagos vagy kifejezetten jó eredménynek számít. Az búza minősége is biztató. A legnagyobb kihívást jelenleg a gyors betakarítás jelenti, hogy elkerüljék az esetleges viharok, jégesők okozta veszteségeket.

Május végén még jelentős csapadék esett, az aratási időszakra azonban szárazság és hőség váltotta fel az időjárást. A csapadékhiány miatt a búzának is – hasonlóan az árpához – kockázatos lehet a hektolitersúly és minőség alakulása. Ha a szemek túl gyorsan száradnak nem tudnak megfelelően kifejlődni.

A következő napokban várható száraz és napos idő segíti az aratást, de a gazdák sietnek, hiszen bármikor fordulhat az időjárás. Így minden gép és emberi erőforrás mozgásban van.

Baranya vármegye mezőgazdaságában jellemzően olyan szárazföldi növényeket termesztenek, mint az árpa, a búza, a repce, a napraforgó, a kukorica és a szója. A következő hetekben a napraforgó és a kukorica állapotát is szoros figyelemmel kísérik a termelők, hiszen ezeknél még sok múlik az elkövetkező időszak csapadékellátottságán.

„Most még minden adott egy jó szezonhoz, de minden nap számít” – fogalmazott Rittlinger József, a Baranya vármegyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Egyre több gyerek küzd beszédfejlődési zavarral

Egyre gyakrabban találkoznak a pedagógusok olyan gyerekekkel, akik nem tudják megfelelően kifejezni gondolataikat, hiányos a szókincsük, az új kifejezéseket pedig nehezen tudják befogadni. A probléma mögött különféle okok állnak, ám a szakemberek szerint a beszédfejlődés legfőbb motorja az otthoni beszélgetés, meseolvasás, mondókázás.

„A pedagógusok tapasztalatai és a kutatások is azt mutatják, hogy az óvodába, majd iskolába lépő gyerekek igen nagy részénél fedezhetünk fel olyan zavarokat, amelyek a kommunikációjukon, a beszédükön és a beszéd megértésén is nyomot hagynak” – mondja Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet, a pedagógusokat és segítő szakembereket képző Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója. Ezek a problémák komoly hatással lehetnek az iskolai előrehaladásra, hiszen az írás és az olvasás elsajátításának alapja a megfelelő beszédészlelés és beszédprodukció.

A nemzetközi kutatások valóban azt jelzik, hogy világszerte növekszik a beszédfejlődési zavarok előfordulása, amelyek messze túlmutatnak a logopédiai zavarokon. „Az óvodapedagógusok többek között azt tapasztalják, hogy a gyerekek egy része nem tudja megfelelően kifejezni a gondolatait, szándékait, nincsenek meg az ehhez szükséges nyelvi eszközei. Gyakran találkozunk az óvodában és az iskolában azzal, hogy hiányos a gyerekek szókincse” – magyarázza a szakember. Az azonos korú gyerekek beszédfejlettsége között akár több évnyi különbség is lehet, ez pedig komoly kihívás elé állítja az óvodapedagógusokat és a tanítókat.

A probléma mögött különféle okok állnak, ám a szakemberek egyetértenek abban: az anyanyelv-elsajátítás a családban kezdődik. Ha egy gyereknél nincs speciális probléma, a beszédfejlődés legfőbb motorja az otthoni beszélgetés, meseolvasás, mondókázás. Vagyis nem mindegy, mennyit beszélgetnek a szülők a gyerekekkel.

Csakhogy arra számos kutatás rávilágított, hogy a megnövekedett képernyőidő csökkenti a családi beszélgetések gyakoriságát és hosszát. Az elmúlt években több nemzetközi felmérés azt mutatta, hogy a szülők naponta átlagosan fél-háromnegyed órát beszélgetnek a gyerekeikkel. Egy korábbi kutatás szerint naponta mindössze 5-6 percben hallgatják és osztják meg egymással gondolataikat, érzéseiket, vagyis folytatnak „valódi” beszélgetést. Egy 2025-ös tanulmány egy másik tendenciára is rámutatott: a brit családok negyede már nem beszélget vacsora közben, helyette az asztalhoz is magukkal viszik a telefonjukat. Pedig a megkérdezett gyerekek 82 százaléka vágyna arra, hogy vacsora közben elmesélhesse aznapi élményeit.

„A hétköznapi kommunikáció mellett óriási jelentősége van az irodalomnak is. A jól megválasztott mesék komplex módon hatnak a gyerekekre, a mondókák és a versek hangzása, a rímek, a ritmus, a dallam, az érdekes vagy éppen egybecsengő szavak, a hangok játékossága pedig megragadja a figyelmüket” – mondja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója.

Nem lesz változás az időjárásban, marad a hőség

Szerdán hajnalban derült időre ébredhetünk, a minimumhőmérséklet 17 és 20 fok között alakulhat, de a városokban a felforrósodott aszfalt és a házak miatt ennél magasabb értékeket is mérhetünk. A változó irányú szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a napos, száraz idő, a légmozgás marad mérsékelt.

Délután zavartalanul napos időben lesz részünk, a hőmérséklet maximuma 31 és 33 fok között alakul. A változó irányú szél mérsékelt marad. Este folytatódik a derű, a hőmérséklet 25 fok közelében alakul. Marad a változó, ám mérsékelt légmozgás.

Csütörtök hajnalban derült időre kell készülnünk, a hőmérséklet minimuma 17 és 23 fok között alakulhatnak, a hűvösebb a völgyekben lehet, a melegebb a városokban, illetve a hegyvidékeken. A légmozgás mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a derült idő, a légmozgás mérsékelt lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

A Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztet a vízirendészet

A Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztetett és fokozott óvatosságot kért a vízparton pihenőktől, a fürdőzőktől és a hajóval közlekedőktől kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysága.

A rendőrség honlapján azt írták, az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült. A nagyobb hajók számára alig marad manőverezési lehetőség, a kisgéphajók pedig könnyen fennakadhatnak a kialakuló homokpadokon és zátonyokon. A sebesség és a parttól való távolság megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a hullámzás ilyenkor nagyobb kárt okozhat a kikötött hajókban. Kikötéskor pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a stabil rögzítésre.

A kajakosok és SUP-osok is veszélybe kerülhetnek, mivel kevesebb hely áll rendelkezésre a közlekedésre – figyelmeztettek.

Rámutattak arra, hogy a Duna normál körülmények között is kiszámíthatatlan, kijelölt fürdőhelyen kívül pedig életveszélyes lehet. Az alacsony vízállás miatt a meder jelentősen megváltozott. Ahol korábban mély víz volt, most sekély részek, zátonyok, víz alatti akadályok kerülhetnek a felszín közelébe. A vízbe ugrálást különösen veszélyesnek nevezték, jelezve: a korábban biztonságosnak hitt helyeken most akár kő, fém, uszadékfa lehet közvetlenül a víz alatt, súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva.

A rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy ne kockáztasson: mindig tájékozódjon a helyi viszonyokról, tartsa be a fürdőzésre és a hajózásra vonatkozó szabályokat. Továbbá figyeljen a gyerekekre, a sportolókra, a horgászokra, mert a Duna most különösen kiszámíthatatlan.

„A természet erejét nem szabad alábecsülni – különösen nem a Dunáét” – zárul a közlemény.