Kezdőlap Blog Oldal 216

Tizenhárom tűzesetnél és hat balesetnél segítettek a baranyai tűzoltók a hétvégén

Az elmúlt hétvégén tizenhárom tűzesetnél és hat műszaki mentésnél avatkoztak be a Baranya vármegyei tűzoltóegységek. Emellett kilenc téves jelzés is érkezett – írja beszámolójában a katasztrófavédelem.

Négy tűzeset történt pénteken: Pécsett szemét égett, Csarnótán, Nagydobszán és Mohácson a növényzet. Ez utóbbi esetnél egy telektulajdonos égette a hulladékát, ami a nagy szél miatt átterjedt a szomszédos akácosra. Megközelítőleg nyolcszáz négyzetméteren égett az aljnövényzet.

Véletlenül egy személyautóba zártak egy másfél éves kisgyereket péntek délelőtt Villányban. A gyermek édesanyja értesítette a katasztrófavédelmet. Pótkulcs híján az egyik oldalsó szélvédőt törték be, így a villányi hivatásos tűzoltók ki tudták szabadítani a gyermeket szorult helyzetéből. A kicsinek nem esett baja.

Két személyautó is összeütközött pénteken Pécsett, egy embert kórházba kellett szállítani.

Szombaton is bőven akadt dolga a szolgálatoknak a tüzekkel. Teljes terjedelmében égett egy melléképület Pécsett, a Hegyhát dűlőben. A tűz mást nem veszélyeztetett, azonban a tűzoltók kiérkezése előtt az épületben két gázpalack is felrobbant. Szerencsére senki nem sérüpt meg.

Lothárdon növényi hulladékrakattól indult ki a tűz, ahogy a cserdi Szőlőhegyen is a növényzet égett. Dunaszekcsőn egy lomokkal teli ól, Pécsett pedig egy fűnyírótraktor kapott lángra. Este szintén a megyeszékhelyen egy fa hulladékgyűjtő és egy szemetes is kigyulladt.

Elesett és fejsérülést szenvedett egy kiránduló szombat késő este a Zengőn. A sérültet közelben sátrazó túrázók látták el. Az idős férfi nem volt biztos benne, hogy önerejéből le tud menni a kilátótól, ezért kérték a katasztrófavédelem segítségét. A sérültet kórházba szállították.

Kutyát is kellett mentenie a pécsi tűzoltóknak. Vasárnap Zókon esett rejtélyes körülmények között egy vízóraaknába az állat. A tulajdonos szerint az akna le volt fedve, de a kutya valahogy mégis beleesett. Szerencsére baja neki sem esett, sértetlenül megúszta az aknajárást.

Megszúrtak egy férfit Pécsen

0

Életveszélyesen megsebesítettek egy férfit Pécs belvárosában, a támadás elkövetésével egy 16 és egy 18 éves fiút, testvéreket gyanúsít a rendőrség.

Pécsett, a belvárosban találkozott össze június 20-án 21 óra 30 perc körül egy 16 éves fiú, valamint 18 éves bátyja egy ismerősükkel, akit szóváltást követően bántalmazni kezdtek. A bántalmazás során a fiatalkorú többször megütötte, majd megrúgta a földre került sértettet, testvére pedig késsel megszúrta őt. Az elkövetők ezt követően elhagyták a helyszínt. Az eset során a sértett súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett – közölte a rendőrség.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen azonosították, majd másnap délelőtt elfogták a két fiatalt, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt nyomoz ellenük a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Emléktáblát kap Orfűn Ágai Ágnes író, költő

Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Egy hónappal később ugyancsak felkerül az emléktáblája az orfűi Horizont-idéző Verspark főépületének falára.

Budapesten, a III. kerületi Hímző utca 3. szám alatti társasház belső falán helyezik el azt az emléktáblát, amely az élete végéig ebben a házban lakó Ágai Ágnes költő, író, műfordítóra emlékezik. Ágai Ágnes fia, Ágai Kis András, valamint Rosta Géza zeneszerző, előadóművész mellett Wiegmann Alfréd emlékezik az alkotóra, aki életének 93. évében, 2024. június 27-én hunyt el. Egy hónappal később ugyancsak felkerül az emléktáblája az orfűi Horizont-idéző Verspark főépületének falára.

Ágai Ágnes 1932. április 9-én született Szegeden. Tanulmányait a Budapesti Pedagógiai Főiskola orosz szakán végezte 1951-től, majd 1953-tól az ELTE BTK orosz-magyar szakán tanult, valamint az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusának lektora volt. 1956-től 1970-ig tanárként dolgozott Budapesten, majd 1989-ig a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője volt. 1957-től publikálta verseit, prózáit. Gyermeklírája korát megelőzve idézte meg a svéd gyermekversek őszinte, érzékeny hangvételét.

Ágai Ágnes mintegy húsz évig volt a Móra Kiadó szerkesztője. Érzékeny lírája jellegzetes hangon szólítja meg a gyermek és felnőtt olvasókat. Legismertebb ifjúsági kötetei A titkokat az ujjaimnak mondom el, valamint a Kamaszságok című művek. Műfordítóként az orosz gyermekirodalom remekműveit tolmácsolta (Tótágas című versgyűjtemény, Szergej Vlagyimirovics Mihalkov: Miénk a világ).

Munkásságáért több elismerést is kapott: 1983-ban a Móra Könyvkiadó Nívódíjával, 1989-ben pedig a NEMzedék című kötetért az IBBY-díj – az Év Gyermekkönyve elismeréssel díjazták.

Közönségkedvenc filmekkel érkezik a kertmozi a Zsolnay Negyedben

Idén nyáron ismét szabadtéri mozivá változik a Pirogránit Udvar a Zsolnay Negyedben. Az óriás kivetítőn a legnagyobb közönségkedvencek láthatók vasárnap esténként, sőt egy újdonsággal is készülünk.

Júliustól 13-tól vasárnap esténként a csillagos égbolt alatt, csodálatos környezetben élvezheti a közönség az elmúlt évek legsikeresebb filmjeit. Kertmozink kínálatában minden korosztály megtalálhatja a számára kedves filmet: romantikus alkotások, vígjátékok, akciófilmek és gyerekfilmek is szerepelnek a műsoron. Újdonság, hogy idén először az elmaradhatatlan ropogtatnivalót a moziba érkezők saját maguk készíthetik el. Mi biztosítjuk a mikrót –csak a kedvenc pattogatnivalót kell hozni.

Pirogránit Kertmozi program:
VII. 13. vasárnap 21.00: Drágán add az életed! (16)
VII. 20. vasárnap 21.00: Ready Player One (12)
VII. 27. vasárnap 21.00: Micsoda nő! (16)
VIII. 3. vasárnap 21.00: Csillagok között (12)
VIII. 10. vasárnap 21.00: A Karib-tenger kalózai: a fekete gyöngy átka (12)
VIII. 17. vasárnap 21.00: Szerelmünk lapjai (12)
VIII. 24. vasárnap 20.00: Agymanók (6)

Belépő: 2000 Ft
Esőhelyszín: E78

A mozijegyek megvásárolhatók online, vagy a vetítések előtt a Zsolnay Kulturális Negyed Major utcai Infopontján.

A 17 éves Végvári Janka lett Magyarország Szépe

Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében. A Közönségdíjat Tokodi Doroti vette át, a Miss Charity alverseny győztese Végvári Janka lett.

A zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző Végvári Janka fejére került a korona. A 17 éves mosonmagyaróvári, emelt angol tagozatos gimnáziumi tanuló egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet és képviselheti az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn.

A tizenhat döntőbe jutott lány négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón. Elsőként sportruházatban léptek színpadra a versenyzők, ezt követte az úgynevezett kreatív tour. Ebben minden lányra más és más magyar divattervező készített – ezúttal az év színe, a mocha mousse által inspirált – ruhakölteményeket. Majd a Millaas Fashion által megálmodott nemzeti öltözetben és Orsolya Dachi estélyi ruháiban is kifutóra léptek a versenyzők.

A fináléban a 21 tagú zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyerte el a Miss World Hungary címet.

A Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, lokálisan és nemzetközi szinten is. Ezért a versenyzők felkészítésére szervezett táborban a Miss Charity alversenyen a versenyzők a maguk választotta jótékonysági projektjüket prezentálták. Ezután egymásra voksolva választották ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. Ennek a versenynek a győztese a Miss World Hungary versenyt is megnyerő Végvári Janka lett.

Kép: MTI/Hegedüs Róbert

Amerika megtámadta Iránt, ahol arányos válaszcsapással fenyegetnek

Visszatértek egyesült államokbeli bázisukra az Irán elleni légicsapásban központi szerepet játszott B-2-es óriásbombázók.

A Missouri állambeli Whiteman támaszponton helyi idő szerint a délutáni órákban landoltak a gépek. Ezeka légierő lopakodó technológiával felszerelt legkorszerűbb gépei. Leszállás nélkül, légi utántöltéssel mintegy 38 órát töltöttek a levegőben.

A kötelék visszatérését Donald Trump elnök is megerősítette közösségi oldalán tett videóval ellátott bejegyzésében, amelyben köszönetet mondott a műveletben részt vevő pilótáknak. Megismételte, hogy a légicsapás sikeres volt, amit azzal egészített ki, hogy a nukleáris létesítményekben esett kár „hatalmas”.

Truth Social oldalán az elnök ugyanakkor első alkalommal fejezte ki támogatását egy esetleges iráni hatalomváltással kapcsolatban.

„Ha a jelenlegi iráni rezsim képtelen Iránt ismét naggyá tenni, miért ne lenne rezsimváltás?” – tette fel a kérdést.

Vasárnap a Fehér Ház tisztségviselői részleteket közöltek a légicsapáshoz vezető döntési folyamatról, ami szerint Donald Trump elnök szombaton adott végleges utasítást az iráni nukleáris létesítmények elleni művelet megindítására Pete Hegseth védelmi miniszternek.

Irán ENSZ képviselője a Biztonsági Tanács vasárnapi rendkívüli ülésén azt mondta, hogy az Egyesült Államok a légicsapásokkal „elpusztította a diplomáciát”. Arányos katonai választ ígért, aminek időzítését és módját az iráni hadsereg határozza majd meg.

Nagy meleg, akár 35 is fok lehet

Hétfőn hajnalban fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, a minimumhőmérséklet 15 és 17 fok között alakulhat. A déli szél nagy területen élénkül meg. Délelőtt folytatódik a szűrt napsütés, a légmozgás továbbra is élénk marad.

Délután marad a szűrt napsütés, sok fátyolfelhő lesz térségünk felett. A déli-délnyugati szél élénk marad. A hőmérsékelt maximuma 33 és 35 fok között alakulhat. Este északnyugat felől felhősödés kezdődik, csapadék nem várható. Az északnyugati szél megélénkül, hidegfront érkezik. A hőmérséklet 20 fok közelében alakul.

Kedden hajnalban sok felhő lesz térségünk felett, de csapadék nem várható. A minimumhőmérséklet 18 és 23 fok között alakulhat, a városokban lesz a melegebb, a völgyekben a kellemesebb. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a változóan felhős idő, csapadék továbbra sem várható. A légmozgás mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek

Szinte zavartalan napsütés várható vasárnap

Vasárnap hajnalban derült időnk lesz, a hajnali minimumok 10 és 13 fok között alakulhatnak, a völgyekben várható inkább a hűvösebb idő. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Délelőtt sok napsütésben bízhatunk, kevés felhőre számíthatunk csak. A nyugati szél mérsékelt marad.

Délután kevés felhő lehet felettünk, de a napsütésé lesz a főszerep. A hőmérséklet maximuma 25 és 27 fok között alakulhat. A nyugati szél mérsékelt lesz. Este derült lesz az ég, a hőmérséklet 15 fok közelében alakul. A nyugatias szél legyengül.

 Az UV-index várhatóan mindenhol meghaladhatja a 7-es értéket. Az Észak-Alföldön elérheti a 7,6-os, a Dél-Alföldön a 7,7-es, Nyugat- és Közép-Dunántúlon, valamint Pest vármegyében és Budapesten a 7,8-as, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon pedig a 7,9-es értéket.

A meteorológia azt javasolja, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen. Valamint 11 és 15 óra között kerülje a napozást. Javasolja továbbá vállat takaró póló, szalmakalap viselését és fényvédő krém használatát.

forrás: meteomecsek

Újabb telefonos csalással próbálkoznak

0

Újabb telefonos csalással próbálkoznak – Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.

Az online csalások terén az elkövetők folyamatosan trükkökkel állnak elő, hogy átverjék és megkárosítsák gyanútlan áldozataikat. Ezúttal ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek olyan üzeneteket, amelyekben egy mobilszolgáltatóra hivatkozva azt írják, hogy a telefon kezelőjének le fognak járni a pontjai, amiből értékes ajándékokat „vehet”. A „beváltáshoz” mindössze egy linkre kell kattintani.

Óva intünk mindenkit attól, hogy az ilyen üzenetekben található linkeket megnyissa. Ha gyanús SMS-t kap, először hívja fel telefonszolgáltatóját!  

Nemcsak az üzenetekkel érdemes vigyázni, hanem a telefonhívásokkal is! A közelmúltban több eset is történt, amikor a csalók banki alkalmazottnak vagy rendőrnek adták ki magukat, és bankkártya adatokat kértek a sértettektől.

A bank és a rendőrség soha nem kér telefonon személyes adatokat és bankszámla adatokat sem! Legyen gyanakvó! Ne engedje, hogy átverjék!

forrás: mti

Bővülnek és egységesülnek az utastájékoztató térképek, online adatbázisok

Az elmúlt időszak több változása indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei. Ezt tudatta a MÁV-csoport szombaton a honlapján.

A tájékoztatás szerint az új térképes adatbázis az EMMA – az egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás – alapjain épül fel.

A régi térképek, mint a Vonatinfó, vagy az EMIG webhelyei a főszezontól kezdve egységesen erre a felületre mutatnak. Ahol az utasok mindent könnyen és gyorsan megtudhatnak a számukra releváns járatokról, függetlenül attól, hogy azok kötöttpályán vagy közúton közlekednek.

A Budapest GO alkalmazáson éppúgy követhetők maradnak a MÁV-csoport vonat- és buszjáratai, mint az EMMA-n a BKV-járatok információi.

Az EMMA-n már követhető az adott vonat- vagy buszjárat pontos tartózkodási helye, esetleges késése és várható érkezési ideje. De ezek hamarosan újabb információkkal is kiegészülnek.

A fokozatosan megújuló felületen kialakítanak olyan megoldást is, amely az esetleges vonatszám-változásokat teszi követhetővé. Ezzel kapcsolatban számos téves vagy megtévesztő információ jelent meg korábban – hívták fel a figyelmet a közleményben.

Hozzátették, lehetőség lesz a haváriahelyzetek kezelésére elindított mentesítő vonatok vagy pótlóbuszok mozgásának valós idejű követésére is.

A helyközi buszok megállóit sárgával, a vonatok, HÉV-ek, TramTrain-ek megállóit kékkel, a helyi megállókat pedig lila színnek jelölték. A felületen a felhasználó közelében közlekedő összes helyi és helyközi járat megjelenik, egy-egy állomást/megállóhelyet kiválasztva pedig minden olyan autóbuszjárat vagy vonat is, ami az adott pillanatban közlekedik az országban és a kiválasztott állomáson/megállóhelyen megáll.

Az egyes megállóhelyek, állomások menetrendje közvetlenül a keresőből is megnyitható az órapiktogram segítségével, emellett az indulási és érkezési adatokon, vágányszámokon, kocsiállásokon túl az EMMA felületén már megjelennek azok a vasúti havariaüzenetek is, amelyeket az adott állomás fizikai kijelzőin láthatnának az utasok.

A fejlesztések révén a térképen a fenti információk mellett hamarosan azonnal látható lesz, ha egy adott Volán- vagy vonatjárat elérte vagy meghaladta a 20 perces késést, amely után bérletkedvezmény vagy pénzvisszatérítés jár az utasoknak.

Közölték, az EMMA térképes felületén feltüntetik majd azt is, hogy egy adott vonatot melyik vontatójárművel, mozdonnyal továbbítják.

forrás: mti