Kezdőlap Blog Oldal 2305

Bérösszeomlástól tartanak a MÁV és Volán szakszervezetei

0

A két szakszervezet szerint a MÁV-Volán-csoportban egyre nagyobb a bérfeszültség, amit csak a kormány képes helyrehozni.

“A bérek kritikus feltorlódásától, a bérrendszer gyors és totális összeomlásától tart a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó Vasutasok Szakszervezete, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A minimálbér emelése miatt kialakult bérfeszültség feloldására az érdekvédők a kormánytól kérnek pénzügyi segítséget. A bértorlódás miatt pattanásig feszült helyzet a szolgáltatás biztonságát is veszélybe sodorhatja “

– írja a két szervezet közös közleményében.

A dolgozói érdekképviselet azért kér kormányzati segítséget, mert a bruttó 200 ezer forintra emelt minimálbér a MÁV-nál és a Volánnál még 2021-ben megkötött 10 százalékos emelésről szóló bérmegállapodást olyan mértékben írja felül, hogy az a bérrendszer teljes összeomláshoz vezethet.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János szerint, a tulajdonosnak – tehát a kormánynak – sürgősen és mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe, hogy a korábbi megállapodástól függetlenül további pénzügyi segítséget nyújtson. A vállalatcsoportnál ugyanis csak így kerülhetik el a hosszú évek alatt kialakított és megőrzött bérrendszer összeomlását.

A BÉREK VÁRATLAN ÉS DRÁMAI FELTORLÓDÁSÁNAK KOCKÁZATÁVAL – ÚGY TŰNIK – NEM SZÁMOLT A KORMÁNY, EZÉRT MOST AZONNALI MENTŐÖVRE VAN SZÜKSÉG

– magyarázza az Portfóliónak az elnök a vasutasoknál kialakult helyzetet.

A lap azt írja, hogy a Vasutasok Szakszervezete azt szeretné, hogy a kormány egyenlítse ki  a 2022-re megkötött 10 százalékos bérfejlesztési megállapodás és a 20 százalékos minimálbéremelés közötti különbséget, tehát:

a szakszervezet 10 helyett 20 százalékos általános béremelést szeretne a MÁV-nál és a Volánnál. – írja a Jövő TV.

Gigantikus, 5000 milliárd forint feletti költségvetési hiány keletkezett

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Ennél magasabb éves deficitre egyetlen egyszer volt példa: a koronavírus-járvány és az általa kiváltott válság kirobbanásakor, 2020-ban.

Az MTI híre szerint lehetséges, hogy a GDP-arányos deficit 0,1-0,2 százalékponttal alacsonyabb lehet a 7,5 százalékos várakozásnál.

A Portfolio azt írja, az eredetileg törvényben elfogadott deficitcélnak a 3,5-szerese teljesült a több mint 5100 milliárdos hiánnyal, de még a 2020 végén kitűzött 3990 milliárd forintos tervet is meghaladta 27%-kal.

Igazán 2021 második félévében indult meg a költségvetési pénzpumpa, azaz akkor kezdett el költekezni a kormány, részben a közeledő választások miatt.

Gyorstájékoztatójában a PM kiemelte: gazdaság újraindítása érdekében a kormány 2021-ben is folytatta az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre és a családok megerősítésére épülő gazdaságpolitikát. Ennek köszönhető, hogy a gazdaság teljesítménye 6,4 százalékkal nőhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alá javult. Emellett tovább nőttek a családok támogatására és a nyugdíjasok védelmére fordított források is.

A tavalyi évben – és 2022-ben is – kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, amelynek érdekében számos intézkedést hozott a kormány: többek között megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése, valamint kiegészítő nyugdíjemelésekről és a nyugdíjprémium kifizetéséről is gondoskodott a kormány – olvasható a PM jelentésében.

A kiadások közül

  • a közúti fejlesztésekre 237,4 milliárd forintot,
  • a Magyar Falu Programra 211,3 milliárd forintot,
  • a közlekedési ágazati programokra 200,6 milliárd forintot fordított a kormány.
  • A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 96,2 milliárd forintot,
  • a nemzeti agrártámogatásokra 89,9 milliárd forintot,
  • a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból pedig 87,6 milliárd forintot fizettek ki.

A PM jelentősnek nevezi még a vasúti fejlesztésekre fordított 78,5 milliárd forint, a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból kifizetett 62,7 milliárd forint, a Modern Városok Program céljaira kiadott 51,7 milliárd forint, vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására fizetett 47,7 milliárd forint összegű forrásokat is.

A hazai kiadások közül ezek után említik

  • a nyugellátásokra fordított 4117,7 milliárd forintot,
  • valamint a gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett 1880,0 milliárd forintot.

Ennek hatására természetesen az államadósság is elszállt: ami most már a GDP 80 százalékát teszi ki.

Brutálisan drágulhat a baromfitermékek ára

0

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára – erről a Baromfi Termék Tanács elnöke beszélt az ATV híradónak.

„Ezt több lépcsőben fogja megvalósítani a kereskedelem, vélhetőleg január vége felé, egy pedig majd a kora tavaszi időszakban várható, és még valószínű ekkor is szükség lesz nyári, nyár eleji áremelkedésre” – mondta Csorbai Attila, aki szerint a megnövekedett takarmány- és rezsiköltségek miatt van szükség áremelésre. – írja a Telex.

Ennek értelmében nem csak a sertés, hanem a baromfitermékek árai is brutálisan megemelkedhetnek, tovább növelve az inflációt.

Szakértők az ország teljes leállására készülnek az Omikron miatt

Annak ellenére is, hogy az Omikron a jelek szerint kevésbé súlyos lefolyású variáns, mint elődjei voltak. Mégis vészforgatókönyvek készülnek, ha esetleg a vírus miatt összeomlana az ország. Természetesen nem árt erre sem felkészülnünk, ugyanis az Omikron roppant mód gyorsan fertőz, gyorsabban, mint a korábbi mutánsok bármikor, ami még akkor is aggodalomra adhat okot, ha kevésbé tűnik veszélyesnek.

A probléma abból adódhat, ha egyszerre túl sok ember lesz fertőzött, és kényszerül karanténba. Gondoljunk bele, ha például az orvosok jelentős hányada, netán a vasutasoké, esetleg az élelmiszer diszkontokba dolgozók egy része fertőzött lesz, és nem tudja ellátni a munkáját. Mindez áruhiányhoz, és a szolgáltatások döcögéséhez vezethet.

A bolti alkalmazottak nap mint nap több száz emberrel találkoznak, frontvonalban végzik munkájukat. Vámos György Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nincs ok az aggodalomra az élelmiszerellátás esetében, az üzletláncok ugyanis felkészültek minden eshetőségre.

– Az élelmiszer-biztonságot semmiféle katasztrófa nem fenyegeti. Minden cégnek megvan a saját forgatókönyve, abból is több verzió. Kockázatbecslést végeznek, kötelező terveket készíteniük. A helyzet felmérhető és a korábbi tapasztalatok is segítik őket a munkában – magyarázta a Blikknek Vámos hozzátéve: az áruházak eddig is álltak a sarat és ezután is fogják.

Az élelmiszereknek és egyéb más termékeknek azonban előbb el kell jutni a boltokba. A fuvarozás területén így is sofőrhiánnyal küzdenek a cégek, így egy ember kiesése is komoly fejfájást okozhat. írja a Blikk.

Ugyanez igaz a szolgáltatásokra is. Például ha túl sok buszsofőr betegszik meg, akkor a tömegközlekedés kerülhet bajba, de ugyanígy érintettek a nagyobb cégek és gyárak dolgozói, mint például a Paksi Atomerőmű, ahonnan lehetetlen lenne pótolni a kieső munkaerőt.

Éppen ezért több vészforgatókönyv is készült ezekre az esetekre, melyeket reméljük, hogy soha nem fogunk megismerni.

Elhunyt a 27 éves válogatott futballista

0

Autóbalesetben elhunyt Ahmet Yilmaz Çalik nyolcszoros török válogatott labdarúgó, az élvonalban második helyen álló Konyaspor védője, írja az MTI.

A 27 éves játékos halálhírét klubja közölte kedden a Twitteren.

Çalik az állami Anadolu hírügynökség beszámolója szerint felborult gépjárművével Ankarában. A török sajtó fényképeket is közölt a súlyosan megrongálódott autóról.

A futballista 2020 óta volt a Konyaspor játékosa, előtte a Galatasarayban, valamint a Gençlerbirliğiben szerepelt. A török nemzeti együttesben legutóbb 2017-ben, a Moldova elleni barátságos találkozón lépett pályára, és azon a meccsen szerezte pályafutása egyetlen válogatott gólját.

A török szövetség, az ifjúsági és sportminiszter, a Galatasaray, valamint más élvonalbeli klubok is részvétüket fejezték ki Çalik hozzátartozóinak.

Zsarolás szexuális kapcsolatért Pécsett

0

A Pécsi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a nála lévő intim képekkel, videóval zsarolt egy fiatal nőt azért, hogy vele szexuális kapcsolatba kerüljön.

A férfi egy közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot fiatal lányokkal, akiknek azt állította magáról, hogy fotós. Ezután a férfi fotózást ajánlott a lányoknak, akikhez ennek során próbált közeledni, több alkalommal szexuális ajánlatot is tett nekik.

A sértettel 2020. októberében vette fel a kapcsolatot az alkalmazáson keresztül, ahol többször beszélgettek. A férfi a beszélgetések során felajánlotta a sértettnek, ha egy barátnőjével együtt a lakására mennek, ahol intim felvételeket készíthet róluk, úgy cserébe 150.000 forintot ad. Ezután a vádlott a sértettel és annak barátnőjével találkozott, ahol megállapodtak abban, hogy a férfi a fiatal nőkről videofelvételt fog készíteni, amiért a lányok a kialkudott díjazásban részesülnek. Ezt követően a férfi a lányokkal különböző szexuális cselekményeket végzett, amelyekről videofelvételeket készített, azonban ezt követően az ígért pénzt nem adta át.

A nő többször kérte a férfitől az ígért összeget, aki ekkor megfenyegette őt, mely szerint csak akkor fizeti ki a pénzt, amennyiben ismét szexuális kapcsolatba lép vele. A férfi többször jelezte a nőnek, hogy amennyiben nem hajlandó vele szexuális kapcsolatot létesíteni, úgy a nála lévő videofelvételeket nyilvánosságra hozza, és elküldi a sértett barátainak.

A sértett időpontot egyeztetett a férfivel, azonban a találkozót megelőzően a rendőrségen feljelentést tett, így a rendőrök érkeztek a férfi lakására.

Az elkövető cselekménye a szexuális kényszerítés bűntett megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ellenzéki összefogás: emlékezzünk a koronavírus 40 ezer halottjára

Már 40 ezer ember hunyt el koronavírus következtében Magyarországon. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott. Most, hogy az ötödik hullám elején járunk, tartanunk kell attól: az eddigieknél is nagyobb számban veszíthetjük el honfitársainkat. Felszólítjuk a kormányt, hogy ne nyerészkedjen a járványon, hanem tegye ingyenessé a lakosság számára a teszteket és folytasson valódi járványkezelést!

Magyarország ismét élen jár a koronavírus-fertőzöttek és -halottak számában, amiért Orbán Viktor és kormánya felel. Továbbra sincs érdemi járványkezelés, felvilágosítás, elegendő számú tesztelés, ahogyan a lakosság sem kap őszinte, tényalapú, transzparens tájékoztatást. Tarthatatlan, hogy ilyen súlyos helyzetben a kormány érdemben nem lép semmit, pedig vasárnap maga az egészségügyért felelős miniszter jelentette be: minden eddiginél többen halhatnak meg a járvány ötödik hullámában.

Az Egységben Magyarországért felszólítja minden idők legérzéketlenebb, legkapzsibb kormányát, hogy hagyjon fel a saját koronavírus-bizniszeivel, és – ha már eddig nem tette meg – foglalkozzon érdemben a kiszolgáltatott magyar emberekkel. Követeljük, hogy az Orbán-kormány indítson minden eddiginél átfogóbb oltási kampányt, döntsön a negyedik oltás beadásának lehetőségéről, bővítse a tesztelési kapacitásokat és biztosítson elegendő, megbecsült szakembert az általa lepusztított egészségügyben. Abban az ágazatban, ahonnan a Fidesz – a Mátyás király csontjait kereső illetékes miniszterével az élen – csak az elmúlt évben legalább 5000 dolgozót üldözött el, miközben kizsigereli a hősiesen helytálló, éhbérért is áldozatos munkát végző szakdolgozókat.

Az Egységben Magyarországért részvétét fejezi ki 40 ezer elhunyt honfitársunk családjának. A tavaszi kormányváltás után olyan egészségügyet építünk, amely minden magyar állampolgárnak elérhető és színvonalas ellátást nyújt, és amely méltó feltételeket kínál a dolgozóinak!

Egységben Magyarországért:

DK

Jobbik

LMP

MMM

Momentum

MSZP

Párbeszéd

Olasz kormányfő: az egészségügyi problémák nagy részét az oltatlanok okozzák

A koronavírus elleni oltás nélkülieket terheli felelősség a többiek életét korlátozó járványintézkedések miatt Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki hétfő esti sajtótájékoztatóján az oltás felvételére szólította fel a lakosságot, melynek tíz százaléka még egy oltást sem kért.

    Mario Draghi az utóbbi hetekben fokozatosan bevezetett járványintézkedéseket foglalta össze az olasz és külföldi újságírókkal tartott találkozóján, melyet a televíziók egyenesben közvetítettek.

    A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a 2020-ban és 2021 első félévében bevezetett szigorú zárlat után, tavaly nyár óta a kormány „más hozzáállást követ: nagyon óvatosak vagyunk, ugyanakkor minimálisra akarjuk csökkenteni a pandémia gazdasági, társadalmi hatásait, főleg a fiatalokat tartva szem előtt, akiket a járványhelyzet lelkileg, valamint az oktatás tekintetében is kiemelten sújtott”.

    Draghi hozzátette, hogy az ugrásszerűen emelkedő esetszámok ellenére a téli szünet után nem állították át a tanulókat távoktatásra: az iskolákat nyitva kell tartani, mivel az „oktatás a demokrácia alapját képezi” – mondta a kormányfő.

    Megjegyezte, hogy 2020-ban az ország több hónapos zárlata 9 százalékos gazdasági visszaeséshez vezetett, miközben tavaly zárlat nélkül a gazdasági növekedés túllépte a hat százalékot.

    A miniszterelnök úgy vélte, a jelenlegi „problémák nagy részét” azok okozzák, akik eddig egyetlen oltást sem vettek fel. „Kevesebb oltatlannal az olaszok szabadabbak lennének” – jelentette ki Draghi.

    Elmondta, hogy a 12 év feletti lakosság majdnem kilencven százaléka vett már fel legalább egy adag oltást, több mint 82 százalék van átoltva, és 40 százalék már az emlékeztető oltást is megkapta.

    Kifejtette, hogy az ötven év felettiek esetében azért döntöttek a február elsejétől életbe lépő oltási kötelezettségről, mivel a tudományos adatok szerint az a korosztály van a legnagyobb veszélynek kitéve.

    „Köszönetet mondok azoknak, akik már átoltatták magukat, és mindenkit oltásra szólítok fel” – mondta Mario Draghi hangsúlyozva, hogy az oltási pontok már éjszaka is nyitva tartanak.

    Roberto Speranza egészségügyi tárcavezető elmondta, hogy az oltatlanok a 12 év felettiek tíz százalékát teszik ki. Az intenzív osztályokon kezelt betegek kétharmada oltás nélküli, a Covid-19 osztályokon található betegeknek pedig a fele.

    Patrizio Bianchi oktatásügyi miniszter közölte, hogy a pedagógusok 0,72 százaléka nem oltatta be magát. A tanárok hat százaléka beteg vagy karanténban van, a diákoknak pedig mintegy öt százaléka. A diákok 85 százaléka vett már fel vett legalább egy adag vakcinát, átoltottnak pedig 75 százalékuk tekinthető.

Mondd, te kit választanál?

Habár még Áder János nem tűzte ki a 2022-es országgyűlési választás időpontját, ám a választások szinte biztosan áprilisban lesznek, gyakorlatilag két és fél hónap múlva. A választás tétje pedig óriási lesz, konkrétan a NER folytatása vagy bukása. Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója, azonban mások is ringbe szállnak, például a Kétfarkú Kutyapárt, a Mi Hazánk, a Libertáriusok, vagy épp Gattyán György. Összeszedni is nehéz, hogy kik fognak indulni, és még szinte biztosan lesz is változás, ennek ellenére kiírunk egy szavazást, ahol minden jelenlegi jelöltre lehet voksolni.

Mondd, te kit választanál?

Viharos szél érkezik délután

Délután kevesebb felhő lehet felettünk, de észak felől fokozatosan csökkenni fog, és néhány órás napsütésben lesz részünk. A maximumok 1-3 fok között alakulnak, de a koraesti óráktól zuhanni fog. Az északi szél élénk lesz.  

Délután folytatódik a szeles, erősen felhős, borult idő. Csapadék már nem várható. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz. A maximumok 2 és 4 fok között alakulnak. Este északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet.

(Meteo Mecsek)