Kezdőlap Blog Oldal 236

A forróság az emberi szervezetre negatív hatásokat gyakorol

A forróság az emberi szervezet egészére negatív hatásokat gyakorol. Ezért nemcsak a fizikai aktivitást, hanem a koncentrációt igénylő tevékenységek terén is nagy körültekintéssel kell eljárni hőség idején. Erre hívta fel a figyelmet Torma Albert egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes tisztifőorvos szombaton.

A szakembert annak kapcsán kérdezték, hogy csütörtöktől vasárnap esti tart az országos tisztifőorvos által az ország egész területére kiadott másodfokú hőségriasztás.

Torma Albert ismertetése szerint a riasztás e foka akkor lép életbe, ha legalább három egymást követő napon a napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A nagy melegnek pedig komolyabb egészségügyi hatásai is vannak – húzta alá.

A testi hatások közül kiemelte, hogy hőség idején gyakran jelentkezik szédülés, csökken a koncentrációképesség, emelkedik a pulzus. Utóbbira főként a sportot űzőknek kell figyelniük, ugyanis nagy meleg idején már a sportolás kezdetekor is 80-90 lehet az emberek pulzusszáma percenként. A sportoló így csak akkor tudja ugyanazt a hatást elérni a szervezetével, ha például a szokásosnál rövidebb távot vagy ugyanannyit, de lassabban fut.

A meleg emellett görcsöket is előidéz a folyadék-, illetve a sóháztartás felborulásából adódóan. Továbbá pszichés hatások is jelentkezhetnek, így ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek az emberek forróság idején – mondta.

A szakember a jól ismert tanácsok mellett kiemelte, hogy nagy hőségben nem javasolt alkoholtartalmú italokkal pótolni a folyadékot. Hiszen az alkohol még inkább kiszárítja a testet. Hozzáfűzte: a szervezetnek sokkot okoz az egyidejűleg nagy mennyiségben bevitt bármilyen folyadék is, az gyorsan ki is ürül. Érdemesebb beosztani és kisebb adagokban fogyasztani a vizet vagy akár a teát. Kitért ugyanis arra is, hogy az a közel-keleti országokban bevett gyakorlat, amely során forró teát isznak a hőségben. Szintén hasznosabb a szervezet számára, mint a jeges italok kortyolgatása, hiszen a meleg ital fokozza a hőleadási képességet.

A forró napokon a rendvédelmi dolgozókra háruló nehézségekről szólva azt mondta, hogy számukra kiemelt fizikai, illetve lelki stresszt jelent a hőség. Rajtuk a melegben az egyenruhák viselésével kapcsolatos szabályok oldásával, védőital biztosításával, a szolgálati idők differenciálásával segítenek.

forrás: mti

Több mint harminc érmet szerzett a magyar válogatott a szkander Eb-n

0

32 érmet, köztük tíz aranyat szerzett a kolozsvári szkander Európa-bajnokságon.

A magyar válogatott a különböző korosztályokban összesen 32 érmet, köztük tíz aranyat szerzett a kolozsvári szkander Európa-bajnokságon.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a felnőtt mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta mindkét kézzel győzött a 70 kilós kategóriában, Krasnyánszki Nóra pedig bal kézzel szerzett aranyérmet a 65 kilóban. A férfiaknál Donkó Márk (55 kg) duplázott ezüsttel, míg Barzsó Henrietta (65 kg) bronzéremmel járult hozzá a női csapat ezüstérméhez.

„Egyértelműen megmutattuk, hogy a magyar szkander stabilan az élmezőny része. Amit előzetesen megterveztünk, azt végre is hajtottuk. Ez az Eb az egész magyar csapat erejét és fejlődését igazolta” – értékelt Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke, akit a kontinensviadal ideje alatt az Európai Szkander Szövetség elnökévé választottak. Csabai egyben a nemzetközi szövetség (WAF) alelnöke is.

A következő, jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Budapest lesz, a fővédnök Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályvezetője.

„A budapesti Eb-re dupla motivációval készülünk. Amit Kolozsváron elértünk, az már önmagában fantasztikus, de hazai közönség előtt szeretnénk még nagyobbat alkotni” – tette hozzá Csabai Atilla.

forrás: mti

További hírek itt!

Hűvös délelőttöt meleg délután követ Pünkösdhétfőn

Hétfő hajnalban erősen felhős időnk lesz, csapadék nem várható. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A minimumhőmérséklet 16 és 18 fok között alakul, az elmúlt napokhoz képest hűvös lesz. Délelőtt csapadék nem várható, közepesen felhős lesz az ég. Az északnyugati légmozgás továbbra is erős marad.

Délután északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, kiderül az ég. Az északnyugati szél élénk, olykor erős lesz. A hőmérséklet maximuma 22 és 24 fok között alakul. Estére mérséklődik a légmozgás, marad a derült idő. A minimumok 15 fok közelében alakulnak.

Kedden hajnalban derült időnk lesz, egy felhő sem lesz az égen. A minimumhőmérséklet 10 és 13 fok között alakul, de a völgyekben nem kizárt kevéssel 10 fok alatti hőmérséklet. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik a napos, száraz idő, az északkeleti szél átmenetileg megélénkülhet.

Forrás: Meteo Mecsek

Orfű, a tavak települése a Mecsek lankái között – VIDEÓ

Orfű egy fantasztikusan szép falu a Mecsek lankái között, Pécstől nem messze. Megközelíthető Pécs felől az erdőben húzódó kanyargós úton és kerékpárúton egyaránt. Természetesen Komló felől Magyarszéken és Magyarhertelenden keresztül is eljuthatnak a kikapcsolódásra vágyók.

Orfűn több tó is található, a Pécsi-tó, a Hermann Ottó-tó, a Kovácsszénájai-tó és a Orfűi-tó. Ezek a tavak kiválóak a horgászok,  a fürdőzni, csónakázni, vagy csak pihenni vágyók számára is. De a vizisportok szerelmesei is megtalálhatják a kedvükre való elfoglaltságot.

A településen számos turisztikai látványosság, éttermek, szállások találhatóak. A környéket erdők, tanösvények, barlangok és bringaútvonalak teszik még vonzóbbá, így Orfű igazi paradicsom a természet szerelmeseinek és a nyugalmat keresőknek.

20 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az országban

Húsz Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki az országban vasárnap délutánra – írta a HungaroMet a Facebook-oldalán.

A szervezet jelezte, már az ország közepén jár a markáns hidegfront. A front mentén, illetve kissé mögötte nagy területen erősödött meg, fokozódott viharossá az északnyugatira forduló szél. Ezzel gyakorlatilag „bezúdul” a több mint 10 fokkal hűvösebb légtömeg.

Ennek következtében – csaknem tizedre pontosan – 20 fokos hőmérsékleti kontraszt alakult ki az országban.

A bejegyzéshez készített infografika szerint vasárnap délután a Zala vármegyei Nemesbükön 14,6 Celsius-fokot mértek, míg a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekházán 34,5 fokot.

Négy érmet nyertek a magyarok a junior öttusa Eb-n

Négy érmet nyertek a magyarok a lengyelországi junior öttusa Európa-bajnokságon, Drzonkówban.

Címét megvédve győzött vasárnap a férfiak versenyében Tamás Botond. A nőknél egyéniben Mészáros Emma harmadik lett ugyancsak a hét utolsó napján. A magyar csapat pedig Mészárossal, valamint Rajncsák Diánával és Varga Orsolyával ezüstöt szerzett – a hazai szövetség tudósítása szerint.

Korábban Rajncsák Diána és Nyerges Réka a harmadik helyen végzett női váltóban.

Kép: Belák János Magyar Öttusa Szövetség

Pünkösd – a Szentlélek eljövetelének ünnepe

Ma és holnap tartják a keresztény kultúrkörben Pünkösd ünnepét.

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása – ez a kiáradás. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra. Ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.

A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz.

A magyar nyelvterület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd volt. A május elsején állított fákat sokfelé pünkösdkor bontották le.

A középkor óta ismert szokás a pünkösdi király és királyné választása. Ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette. Továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott.

A törökbasázás Nyugat-Magyarország egyes vidékein volt jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.

A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban. Azzal a kéréssel jártak körbe, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Ők is ajándékokkal tértek haza.

A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.

Sikeres évadot zárt a Pécsi Nemzeti Színház

Június 7-én, a nagysikerű Anconai szerelmesek 2. zenés komédiával zárta a 2024/2025-ös évadot a Pécsi Nemzeti Színház.

Az évad hatalmas siker volt, közel 100.000 néző volt kíváncsi az előadásokra. Ez a színház beszámolója szerint 90%-os látogatottságot jelent.

A nézőknek egész évadban lehetőségük volt a színházjegyükkel és a bérletükkel szavazni kedvenc hölgy- és férfi előadójukra.

Az online szavazatok összesítése után az Évad Hölgy Előadója címet Illés Alexa színművész nyerte. Az Évad Férfi Előadója pedi Józsa Richárd színművész lett.

A díjazott művészeket Lipics Zsolt igazgató köszöntötte. A művészek az oklevél mellett számos tárgyi jutalomban is részesültek.

Meghalt egy amerikai katona egy magyarországi hadgyakorlaton

Hadgyakorlat közben Veszprémnél felborult egy katonai jármű, a balesetben egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült – írja a Telex.

A baleset még pénteken délután történt a Veszprém melletti Camp Croft nemzetközi katonai bázison. Egy katonát kritikus állapotban helikopterrel szállították a baleset helyszínéről kórházba, de belehalt sérüléseibe – olvasható a pénteki keltezésű közleményben.

A másik súlyos sérültet kórházba szállították. Stabil állapotban van, de bent tartották megfigyelésre.

Az ügyben a magyar hatóságok és az amerikai hadsereg katonai bűnügyi nyomozói is vizsgálatot indítottak.

32 év után érmes a magyar csapat a ritmikus gimnasztika Eb-n

A magyar együttes kéziszercsapat bronzérmet nyert egyéni összetettben a tallinni ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

A csapat összetétele: Farkas Júlia, Grek Fruzsina, Mészáros Mandula Virág, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika. Csak a spanyolok és az izraeliek előzték meg őket. Ráadásul a magyarok mindkét gyakorlatukkal a vasárnapi szerenkénti döntőbe jutottak. Két karikával és három labdával a második, öt szalaggal pedig a hetedik helyen zártak.

Ez a sportág ötödik magyar Európa-bajnoki érme, és a negyedik, amelyet együttes kéziszercsapat szerzett.

Magyarország a nyolcadik helyen zárt a nemzetek versenyében.

„Ez a bronzérem nemcsak egy eredmény, ez egy üzenet: megéri kitartani, dolgozni, hinni. Büszke vagyok a lányokra, és különösen megható, hogy éppen most, 32 évvel Stuttgart után jött el újra ez a pillanat”

– idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Bencze György elnököt.

Fotó: European Gymnastic