Kezdőlap Blog Oldal 243

Hihetetlen helyen találták meg a két 11 éves egri kisfiút

Tegnap tűnt el két 11 éves fiú Egerben. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a képen látható osztálytársak, Tóth Máté László és Fülöp Bence tanulók reggel az otthonukból elindultak az iskolájukba, de oda nem érkeztek meg.

Az utolsó információk szerint az egri vasútállomáson látták őket. Ez igaznak bizonyult, és a rendőrség a budapesti Keleti pályaudvart is átvizsgálta.

A fiúk döbbenetesen messze jutottak, végül Szombathelyen találták meg őket.

A rendőrség este fél kilenc után épségben megtalálta őket. Az egyik fiú édesanyja elmondta, hogy a fiúk Szlovákiába indulhattak az osztálytársak szerint. Végül a nyugati országrészig jutottak.

Azóta az édesanya megerősítette, hogy megtalálták a két 11 éves fiút, miután több mint 12 óráig voltak úton.

Forrás: heol.hu

Kapu Tibor várhatóan június 10-én indul a Nemzetközi Űrállomásra

Az Axiom-4 nemzetközi űrmisszió legkorábban június 10-én, helyi idő szerint 8 óra 22 perckor indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén – hangzott el a küldetésről tartott online sajtótájékoztatón.

Kapu Tibor „elképesztő megtiszteltetésnek” tartja, hogy a magyarokat képviselheti a világűrben. „Hatalmas hálával tartozom nektek azért a rengeteg támogatásért, szeretetért és büszkeségért, amit tőletek kaptam” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, ez a küldetés a magyarok számára előrelépés a tudomány és a felfedezések területén. Kiemelte, hogy a Nemzetközi Űrállomáson 25 kísérletet fog elvégezni.

Kapu beszélt a kiképzés körülményeirő is. „Kimenekültünk egy elárasztott helikopterből, a tengerben kajakoztunk Mexikónál, Floridában pedig jeges vízbe ugrottunk” – sorolta. A felkészülés nemcsak magabiztossá tette a csapatot, de létrehozott egyfajta köteléket, egységet és bajtársiasságot is.

„Látunk napfelkeltéket a Föld fölött, csodálatos pillanatoknak lehetünk majd részesei, és néhány kínosnak is, amikor azt sem tudjuk, merre van előre” – fűzte hozzá.

A keddi sajtóeseményen bemutatták a Joy (Öröm) névre keresztelt kis plüss hattyút is. Ez a súlytalanság állapotának elérését jelzi majd a legénységnek. „A hattyúk kecsesen repülnek otthon a Balaton fölött, ő most egy kicsit magasabbra fog szállni” – mondta a plüss állatról.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az olykor fárasztó kiképzés ellenére jól érzi magát. Részben azért, mert családja is Floridában tartózkodik, és alkalmanként találkozni is tudnak a karantén szabályainak betartásával. Azt is elárulta, hogy Farkas Bertalan, akivel sokat beszélt a felkészülés ideje alatt, személyesen is ott lesz a felbocsátáson.

Kapu Tibor elárulta, hogy magával viszi a Nemzetközi Űrállomásra azt a szkafanderbe öltöztetett TV Maci figurát is, amely annak idején Farkas Bertalannal is járt az űrben. Ugyancsak elvisz magával egy Rubik-kockát is, amellyel a karanténban is szokott játszani. Mint fogalmazott, a Rubik-kocka „megtestesíti a magyarok találékonyságát”.

A magyar űrhajós elmondta, hogy a missziót támogató Stühmer új fejlesztésű „űrcsokoládéja” mellett Erős Pistát és Piros Aranyat is visz magával az űrbe.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a négyfős csapat 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. 31 ország körülbelül 60 kísérletét és kutatását végzik majd el.

Szerdán akár 33 fokig is felkúszhat a hőmérséklet

Június 4-én, szerdán hajnalban derült időre ébredhetünk Baranya vármegyében, a minimum hőmérséklet 17 és 19 fok között alakulhat, de a városokban és a hegyvidéki területeken ennél melegebb is lehet pár fokkal. A déli szél időnként megélénkül.
Szerda délelőtt fátyolfelhők szűrik majd meg a napsütést. Annak, aki tartósan a napon tartózkodik, érdemes naptejet használnia, ugyanis könnyen leéghetünk. A déli szél élénk marad.
A délutáni órákban nyugat felől vastagabb fátyolfelhők érkeznek. A maximum hőmérséklet 31 és 33 fok között alakulhat.
Az UV-B sugárzás a mai szerdán is nagyon erős lesz. A déli szél élénk marad.
Este is maradnak a fátyolfelhők, a légmozgás mérséklődik. A minimumok 25 fok közelében alakulhatnak Baranya vármegyében. – ígéri június első szerdájára a Meteo Mecsek.

Egy ország aggódik értük: eltűntek a 11 éves fiúk

0

A képen látható osztálytársak, Tóth Máté László és Fülöp Bence tanulók ma reggel az otthonukból elindultak az iskolájukba, de oda nem érkeztek meg. Utolsó információ annyi, hogy az egri vasútállomáson látták őket!

Az egri rendőrök a lakosság segítségét kérik. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság ma délután kiadott közleményében.

A képen látható osztálytársak – 2025. június 3-án egri illetve kerecsendi otthonukból indultak egri iskolájukba, azonban oda nem érkeztek meg. Információk szerint az egri vasútállomáson látták őket.

Tóth Máté László

Tóth Máté László 150 cm magas, vékony testalkatú, haja kb. 5 cm hosszú és sötét szőke. Barna bakancsot és fehér Budmil márkájú hátizsákot visel.

Az Egri Rendőrkapitányság 10010/157/898/2025. körözési számon eljárást folytat Tóth Máté László és Fülöp Bence 11 éves fiúk eltűnése miatt.

Fülöp Bence

Fülöp Bence 164 cm magas, vékony testalkatú, 6-7 cm hosszú szőke hajú. Fekete pólót, világoszöld térdig érő rövidnadrágot, fehér cipőt visel, fekete DRK márkájú hátizsákja van.

A rendőrség kéri, akinek a képeken látható fiúk tartózkodási helyéről információja van, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es – díjmentes – központi segélyhívón.

Forrás: police.hu

A nyugati országhatárt letarolta a jégeső és a zivatar

Nem sokkal azután érkezett meg heves esőzéssel és jéggel a vihar, miután másodfokú riasztást adott ki hevesebb zivatarok veszélye miatt néhány nyugat-magyarországi járásra Vas és Zala vármegye területén a HungaroMet Zrt. kedd délután.

Zala vármegyében például: Kemendollár és Zalaszentiván között egy fa dőlt a vasúti pályára, emiatt több vonat hosszabb menetidővel közlekedik a Boba–Zalaszentiván vonalszakaszon – olvasható a Mávinform Facebook oldalán.

A Vas vármegyei Körmendre és környékére a jégesővel érkező heves zivatarok letarolták a kerteket, elárasztották az utcákat. – ahogy ezt a kiemelt fotónkon is láthatják.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Kedd éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben Vas, Zala, Veszprém és Somogy, valamint a keleti országrészben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területére.

Csongrád-Csanád és Békés vármegye kivételével az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok kialakulásának veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint:

kedden nyugat felől gyors mozgású zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyeket viharos, óránként 70 kilométeresnél erősebb széllökések, kisebb méretű jég és intenzív csapadék kísérhet.

Az északkeleti határvidék közelében is előfordulhatnak zivatarok, amelyek várhatóan gyorsan elhagyják kelet felé az országot.

Kiemelten a Dunántúlon és az északkeleti határ közelében lesznek kedvezőek a feltételek a heves zivatarok létrejöttéhez, itt erősen viharos, óránként 90 kilométeresnél erősebb széllökések, nagyobb méretű jég és intenzív csapadék kísérheti a zivatarokat, amelyek tevékenysége késő estére, éjszakára előreláthatólag fokozatosan megszűnik.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese, Dóka Imre az MTI-nek nyilatkozva azt javasolta, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében.

A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat – kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt – javasolt védett helyre vinni.

Azt javasolta, zivatar idején kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

A helyettes szóvivő azt kérte, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Forrás: mti.hu, met.hu

Fotó: Facebook/Időkép

Kamera vette, ahogy a trió tagjai kiraboltak két férfit is a pécsi utcán

0

A pécsi rendőrök perceken belül elfogták azt a triót, amelynek tagjai két férfit is kiraboltak az utcán. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében.

2025. június 1-jének éjszakáján a pécsi Térfigyelő Központ munkatársa jelezte a rendőrségnek, hogy a belvárosban egy férfi – aki két nő társaságában van – bántalmazott két másik férfit.

A pécsi rendőrök a helyszín közelében perceken belül megtalálták a háromfős társaságot, majd elő is állították őket a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy a 31 éves siklósi férfi agresszíven, fenyegetően lépett fel, majd meg is pofozott egy másik férfit az utcán, aki ennek hatására cigarettát adott neki, amit továbbadott a vele lévő 15 éves véméndi lánynak.

Ezt követően belekötött egy másik férfiba is, akit szintén megütött, aminek hatására a sértett átadta a pénztárcáját. A tárcát ezután a társaságában lévő 14 éves páprádi lánynak adta, aki eldobta azt, miután kivette belőle a pénzt.

A triót kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Kétrendbeli csoportosan elkövetett rablás miatt indult ellenük eljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Forrás: police.hu

Halottá nyilváníttatta magát, majd kérte a 30 milliós életbiztosítást

0

Hamis papírok miatt halottá nyilvánítottak egy börtön elől menekülő csalót, aki később fel akarta venni az életbiztosítását – derült ki Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.

Az ügyészség közleménye alapján a bíróság korábban pénzmosás és költségvetési csalás miatt több év börtönre ítélt egy férfit, aki fellebbezett a döntés ellen, így az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került.

A férfi addig sem tétlenkedett, mert az ítélőtábla eljárásának ideje alatt a vádlott kriptovalutáért hamis osztrák anyakönyvi kivonatot vásárolt, mely szerint Ausztriában elhunyt, majd intézkedett a magyarországi halottá nyilvánításáról.

A férfi az ügyvédjét is megtévesztve, rajta keresztül az okiratot eljuttatta a bíróságnak, így az ítélőtábla megszüntette az eljárást a férfi halála miatt.

Az ügyészség mai közleménye szerint a vádlott úgy élte tovább az életét, és követte el a bűncselekményeket, hogy magát hamis olasz útlevéllel és hamis román személyigazolvánnyal igazolta.

A férfi a hamis iratokat – élettársa közreműködésével – egy életbiztosítás kifizetéséhez is felhasználta, így közel 30 millió forintot kaptak a biztosítótól.

A biztosítási csalást elkövető férfi az életbiztosítás összegét több részletben, több számlára, más személy neve alatt – euróra és dollárra átváltva – utalta el, hogy a bűncselekményből származó vagyont leplezze, és azt ő és élettársa felvehessék.

A férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség jelentős kárt okozó csalással, pénzmosással és okirathamisításokkal vádolja, míg élettársának csalás miatt kell felelnie.

A férfival szemben 4 év 6 hónap börtönbüntetést, 5 millió forint pénzbüntetést és a biztosítás összegének megfelelő vagyonelkobzást, a nővel szemben pedig függesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést kér a főügyészség – közölték.

Forrás: mti.hu

17 éves fiú fulladt a víztározóba

Meghalt egy fiatalember Kaposmérőn, egy állattartó telep csapadékvíztározójában – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.

Mihályka Szabina beszámolt arról, hogy a hétfőn délután történt esthez a kaposvári hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot és a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület búvárait riasztották.

A búvárok alámerültek a tározó vízében, megtalálták és partra vitték a fiatalembert, de az életét már nem lehetett megmenteni – tette hozzá.

A Sonline.hu úgy értesült, hogy a 17 éves fiú szakmai gyakorlaton volt a telepen. Tudott úszni, beleugrott a tározóba, onnan azonban már nem tudott kijönni. – írja az mti.hu

A KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat a Facebook oldalán számolt be hétfő este arról a szörnyű tragédiával járó esetről, hogy a délutáni órákban kaptak egy riasztást a megyei műveletirányítástól, miszerint Kaposmérőnél található víztározóban egy fiatal elmerült.

A KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat azonnal megkezdte három búvárral és egy parti személyzettel a helyszínre vonulást. A baleset helyszínére érkezést követően pedig rövid időn belül kiemelésre került az elmerült személy.

A KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat leírása szerint sajnos a helyszínen tartózkodó mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A tegnapi írásában a sonline.hu is arról számolt be, hogy az információi szerint már nem tudták megmenteni annak a fiatalnak az életét, aki ismeretlen körülmények között vízbe került egy kaposmérői állattartó telepen.

Az állattartó telep víztározójába fulladt 17 éves fiút a mentőegységek megpróbálták kimenteni a vízből, de már nem lehetett megmenteni, vízbe fulladt.

A lap híradása arról is szól, hogy az értesüléseik szerint a kaposmérői állattartó telepen a tragikus balesetben elhunyt fiatalember, egy 17 éves csurgói fiú volt, aki tudott úszni, és ennek tudatában ugrott bele a telepen található csapadékvíz tározóba.

A telep víztározójából azonban már nem tudott élve kijönni. A tragikus baleset helyszínére siettek a riasztást követően azonnal a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a mentőszolgálat munkatársai is, valamint a speciális mentők, de már nem lehetett mit tenni, mert nem tudták megmenteni a szerencsétlenül járt fiú életét.

A lap az értesülései alapján úgy tudja, hogy a fiatalember szakmai gyakorlaton volt a kaposmérői állattartó telepen. 

Ezúton is részvétünket fejezzük ki az elhunyt fiatal hozzátartozóinak.

Elhunyt Dr. Kóbor Gyula, a PTE oktatója

0

Mély megrendüléssel tudatjuk Önökkel, hogy Karunk oktatója, Dr. Kóbor Gyula tegnap életének 70. évében elhunyt. – olvasható a gyászjelentés a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Facebook oldalán.

Dr. Kóbor Gyula 1955-ben született Komlón, bányászcsaládban. 1980-ban szerzett jogász diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán Komló Városi Tanács ösztöndíjasaként. Pályakezdőként szülővárosában helyezkedett el tisztviselőként, majd 1985-től 1990-ig Sásd Községi Tanács vb-titkára volt.

1990 és 2008 között öt alkalommal választották meg Meződ község polgármesterének.

1992-től oktatott az ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékén, főleg különös részi ismereteket. 1998 és 2003 között a Janus Pannonius Tudományegyetem főtitkára volt.

2008-ban tudományos főmunkatársként kérte jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, de külső oktatóként továbbra is közreműködött a Tanszék életében. Nyugdíjba vonulásáig Orfűn jegyzőként tevékenykedett.

2004-ben a „Köz szolgálatáért” érdemjellel tüntették ki, 1997-ben és 2010-ben is megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést.

Kóbor Gyula szerető és szeretetre méltó, humánus, empatikus és érzékeny ember volt. „A gyakorlat teszi a (szak)embert!”- egész életében ez volt a jelmondata.

Emlékét megőrizzük. Könnyű legyen neki a föld.

Túl sok a rongálás Pécsen, újabb kamerák őrzik a közterületeket

0

A BIOKOM Nonprofit Kft. május 22-én számolt be arról, hogy vandál pusztítás történt a Barbakánnál, mikor is összesen 13 darab, leanderekkel beültetett dézsa, valamint 10 darab, egynyári növények kiültetésére váró üres kaspó vált rongálás áldozatává.

A feljelentést követően a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársainak sikerült azonosítaniuk és kézre keríteniük az elkövetőket.

Május 23-i írásunkban olvashattak arról, hogy repültek a kukák, dőltek a leanderek Pécsen. A pécsi rendőrök egy óra alatt elfogták a két garázda fiatalembert.

Sajnos a gyors rendőri intézkedés sem hozott elrettentő eredményt, mert nem sokkal az eset után, mindössze csak néhány nappal később újabb rongálás történt ugyanazon a helyszínen. Ebben az esetben is ismeretlen tettesek ismét kaspókat borogattak fel, komoly bosszúságot és kárt okozva ezzel a közterület fenntartásában.

Ezek után a BIOKOM Nonprofit Kft. megelégelte a sorozatos rongálásokat, és a múlt héten vadkamerát helyezett ki az érintett területre. Célunk a jövőbeni rongálások megelőzése, illetve az, hogy hasonló eset bekövetkezése esetén a felvételek alapján felelősségre lehessen vonni az elkövetőt.

A pécsi BIOKOM Nonprofit Kft., ezúton is kéri a lakosság együttműködését abban, hogy közösen óvjuk meg a város értékeit​!

​A szökőkút Pécsen sem játék! Egy kisgyermek rongálta meg a pécsi Citrom utcában található Tüke kútat, amelyről letört egy nagyobb darab, miután egy kisgyermek felmászott a szökőkút kávájára.

A térfigyelő kamera rögzítette az esetet: a gyermek végigsétált a káván, amelynek egy része letört alatta, majd elszaladt a helyszínről.

A meggondolatlan séta során történtek szerencsére nem vezettek komolyabb sérüléshez, ám a szökőkút megrongálódott. A BIOKOM NKft. jelenleg is vizsgálja a helyreállítás lehetőségeit, és mihamarabb intézkedik a károk helyrehozásáról.

Ezzel párhuzamosan a BIOKOM NKft. megkezdi a kút korábban tervezett felújítását is, amelynek részeként sor kerül a szökőkút vízkőtől történő mentesítésére is.

Ezúton is szeretnénk felhívni a szülők figyelmét, hogy ne engedjék gyermekeiket felmászni a szökőkutakra, mivel hasonló balesetek könnyen előfordulhatnak, és nemcsak közterületi értékek rongálódhatnak meg, hanem súlyos személyi sérülés is történhet!

Fontos kiemelni azt is, hogy a szökőkutak vize nem ivóvíz minőségű!

Éppen ezért – bármennyire is csábítónak tűnhet a nyári melegben – a szökőkutakban fürödni és azokból inni szigorúan tilos!

A BIOKOM NKft. köszöni a lakosság együttműködését, és kéri a pécsieket, hogy segítsenek óvni városunk közterületi értékeit.