Kezdőlap Blog Oldal 257

Ma 80 éves Priscilla Presley

0

1945 május 24-én, New Yorkban született, angol, skót, ír és norvég felmenőkkel rendelkező családban Priscilla Presley amerikai színész.

Apját hamar elvesztette, tanulmányait Nyugat-Németországban folytatta. Hat évig volt a popsztár, Elvis Presley felesége. Legismertebb filmes alakítása a Dallas-sorozathoz és a Csupasz pisztoly-trilógiához fűződik, utóbbiban Jane Spencert játszotta. A színészet mellett producerként is aktív, két gyermek édesanyja.

1992-ben a People magazin beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé. 1998-ban tiszteletbeli diplomát kapott. 2000. szeptember 11-én beválasztották az MGM Inc. tanácsába. Még ugyanebben az évben az igazgatótanácsának is tagja lett.

Korábban megírtuk, hogy a Bírósági beadványban támadta meg Priscilla Presley január közepén elhunyt lánya, Lisa Marie Presley végrendeletét.

Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya, aki maga is énekes és dalszerző volt, 2023. január 12-én, 54 éves korában halt meg egy Los Angeles-i kórházban néhány órával azt követően, hogy mentővel a sürgősségi osztályra vitték. Halálának okát még nem hozták nyilvánosságra. Elvis Presley hajdani felesége beadványában megkérdőjelezte lánya végrendeletének érvényességét, egész pontosan a végrendelet egy 2016-os keltezésű kiegészítését, amelyben Lisa Marie visszavonta, hogy halála estén anyja rendelkezhessen vagyona felett, és helyette két gyermekét – Riley Keough-t és az azóta 2020-ban elhunyt Benjamin Keough-t – nevezte meg kedvezményezettnek. A beadványban arra hivatkoznak, hogy Priscilla Presley neve helytelenül van leírva, valamint – az ügyvédek által megfogalmazott érvelés szerint – a dokumentumon Lisa Marie Presley aláírása is „elüt a megszokott kézjegyétől”. A kiegészítést továbbá nem tanúk vagy közjegyző jelenlétében írták alá.  

forrás: port.hu

fotó: facebook

Öttusa ob – A férfiaknál Koleszár Mihály, a nőknél Guzi Blanka nyert

0

A férfiaknál Koleszár Mihály nyerte az öttusázók országos bajnokságát, ezzel megvédte címét, míg a nőknél a tavaly győztes Gulyás Michelle-t a kombinált számban megelőzve Guzi Blanka lett az első.

A budapesti ob-nak a XVIII. kerületi Vilmos Endre Sportcentrum adott otthont, melyben az akadályversenyt, illetve a lövészetekkel kombinált futást rendezték kültéren.

A tavaly egyéniben vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett Guzi Blanka a táblavívásban negyeddöntős volt és nyolcadik lett, majd az akadálypályán a negyedik, a 200 méteres úszásban pedig a második legjobb időt érte el. A 3000 méteres lövészetes futást negyedikként kezdhette meg, öt másodperccel az akkor éllovas Gulyás Michelle mögött. Az utolsó előtti körben előzte meg őt, majd negyedjére hibátlanul lőtt és végül 13 másodperc előnnyel ért célba.

„Most mondhatom el igazán, hogy egy világkupából, a budapestiből tanultam és nem csak rutint szereztem, mert az ottani hibákra figyeltem és most nem követtem el ezeket” – kezdte értékelését, példaként említve, hogy a futásnál nem ragadta el a hév, nem kezdett nagyon bele, erejét jól beosztva, taktikusan versenyzett.

„Évek óta szerettem volna magyar bajnok lenni, de ezt igyekeztem most nem teherként, nyomásként megélni, hanem kihozni magamból mindent, amire képes vagyok, és ez sikerült. Voltak apróbb hibák, de nem tragédiaként fogtam fel ezeket.”

Az olimpiai bajnok Gulyás – aki az idei világkupa-sorozatban Kairóban negyedik volt, Budapesten pedig győzött – megnyerte a vívást, majd az akadálypályán az utolsó kapaszkodós résznél, a buzogányoknál lecsúszott a keze, ezért ott ismételnie kellett. Ezzel időt vesztett, és ebben a számban csak kilencedik lett.

A 200 méteres úszást viszont megnyerte, így a 3000 méteres lövészetes futást az élről kezdte. Előnye minimális volt, végül másodikként ért célba. A harmadik helyen az elmúlt évben csapatban világbajnok Bauer Blanka végzett.

A férfiaknál az első két vk-állomáson ezüstérmes Koleszár Mihály második lett vívásban, az akadálypályán a leggyorsabban ment végig, úszásban a negyedik legjobb időt érte el, de tízpontos büntetést kapott, mert a megengedettnél korábban hagyta el a medencét.

A kombinált szám előtt így is komoly előnnyel állt az élen, a második helyezett Tamás Botondot húsz másodperccel előzte meg. A lövészete ezúttal hektikus volt, ezzel együtt – a negyedik legjobb kombinált eredménnyel – tíz másodperccel hamarabb ért célba, mint az ezüstérmes Tamás. A bronzérmet Bereczki Richárd harcolta ki.

„Izgatottan vártam a versenyt, de a világkupaszereplés miatt nem voltam a legfrissebb állapotban. Akadtak is hibák… Örülök annak, hogy a KSI után a Csepelnek is bajnoki címet tudtam szerezni”

– utalt klubváltására.

Nem indult az ob-n a tavaly világbajnok, olimpiai 13. helyezett Bőhm Csaba, aki – Belák János szakmai vezető tájékoztatása szerint – „fertőzéses betegségből gyógyulóban van”, elkezdte már az edzéseket és a július 4-től 6-ig Alexandriában sorra kerülő vk-döntőre készül.

Ugyancsak hiányzott a mezőnyből Gáll András, aki két hete, a bulgáriai Pazardzsikban a legjobb magyar férfi eredményt elérve kilencedik lett a harmadik vk-fordulón. Ő edzésen Achilles-ínhúzódást szenvedett, és a keretorvossal, illetve Belák Jánossal együtt úgy döntöttek, hogy most nem indul, a vk-fináléra készül.

Szintén hiányzott az ob-ról a tavaly egyéniben vb-bronzérmes Erdős Rita, mert egyelőre lábadozik a saroksérüléséből, amely miatt a pazardzsiki világkupa döntőjét nem tudta befejezni.

A szövetség szakmai vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az Eb- és vb-csapat a jövő héten lesz meg.

Eredmények, országos bajnokság:

férfiak:

egyéni verseny:

1. Koleszár Mihály (Csepel) 1566 pont

2. Tamás Botond (UTE) 1556

3. Bereczki Richárd (Csepel) 1538

csapatverseny:

1. Csepel (Koleszár, Bereczki, Pataki Zsombor Milán) 4563 pont

2. UTE (Tamás, Szép Balázs, Holéczy-Fehér Bogdán) 4445

3. KSI (Gyurka Marcell Hugó, Péter Ádám Nimród, Fábián Máté Ádám) 4357

nők:

egyéni verseny:

1. Guzi Blanka (DVTK) 1450 pont

2. Gulyás Michelle (UTE) 1437

3. Bauer Blanka (UTE) 1415

csapatverseny:

1. UTE (Gulyás, Bauer, Herbák Emma) 4237 pont

2. BHSE (Dulai Kinga, Basa Lili, Zemán Zóra Zoé) 2686

Több csapat nem indult.

A vk-döntő után, július 8. és 13. között ugyancsak Alexandriában váltó-világbajnokságot rendeznek. A felnőtt vb egyéni és egyben csapatversenyeit augusztus végén Litvániában, Kaunasban bonyolítják le, az Európa-bajnokságnak pedig Madrid ad otthont július utolsó teljes hetében.

forrás: mti

További fontos hírek itt!

Különleges formájú és életmódú kaktuszok a kiállításon

0

Jövő hétvégén, május 30. és június 1. között rendezi meg a Tavaszi Országos Kaktuszkiállítást és Vásárt a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete az ELTE Füvészkertben, a rendezvény középpontjában a különleges formájú és életmódú kaktuszok, valamint egyéb pozsgás növények állnak majd – tájékoztatta az egyesület pénteken az MTI-t.

Az eseményen emlékkiállítással tisztelegnek a debreceni Botanikus Kert nemrég elhunyt igazgatója, Nemes Lajos kaktuszszakértő, szakíró emléke előtt – olvasható a közleményben.

Úgy fogalmaztak, hogy az egyesület tagjai számára nagyon fontos, hogy a jövő nemzedéke is szeresse ezeket az olykor kissé szúrós növényeket, ezért a pénteki napon lehetőséget biztosít tíz iskolai osztály és kísérőik számára, hogy térítés nélkül látogassák meg az eseményt. A belépéshez előzetes egyeztetés szükséges, a jelentkezéseket a palmaiildiko01@gmail.com email címre várják – írták.

A kiállításon bemutatják egyebek mellett a kaktuszok különleges mutációit, köztük az úgynevezett „kakastaréjformát”, amely egy elszalagosodott hullámos szár. A látogatók megismerhetik a torzszár formát is, amely akkor alakul ki, amikor a növekedési csúcs több részre szakadva torzul, a növény pedig egy szabálytalan, absztrakt formát vesz fel

– írták az ismertetőben.

A megtekinthető különlegességek között említették a klorofillhiányos vagy részben klorofillhiányos növényeket és a kétfejű kaktuszpéldányokat.

A kaktuszok mellett különleges pozsgásnövényformákat, -fajokat, -változatokat is bemutatnak majd. Megjelennek többek között a rozettás formák, köztük a mexikói Echeveriák, valamint a tobozszerű spirális hajtású növények is. Emellett különféle virágzó növényeket, fán lakó kaktuszokat, broméliákat és tillandsiákat is felvonultatnak majd a kiállításon.

A kísérőprogramok között növényvásár, szakmai tanácsadás, kézműves foglalkozások szerepelnek.

További információ az ELTE Füvészkert honlapján, illetve a www.kaktuszgyujtok.hu oldalon található.

forrás: mti

További hírek, érdekességek itt!

Dílert fogtak Mohácson, aki kiskorúaknak is adott el drogot

Gépjárműellenőrzés során utastársa alsónadrágjából került elő annak a dílernek a kábítószere, aki többek között fiatalkorúaknak adott el drogot Mohácson.

A DELTA Program keretében bűnügyi információ merült fel, hogy egy 36 éves férfi rendszeresen árulja a drogot a mohácsi lakóhelyén. A kristály elnevezésű új pszichoaktív anyagot többeknek, köztük két fiatalkorúnak is értékesítette. A férfit a rendőrök a napokban ellenőrizték, amikor egy gépjármű utasa volt. A ruházatátvizsgáláskor a másik utas alsónadrágjából 30 gramm alufóliába csomagolt, kristályos anyag került elő, amelyről kiderült, hogy a 36 éves férfié. Neki kokainra, a másik utasnak, valamint a gépjármű vezetőjének THC-ra pozitív lett a drogtesztje.

A rendőrök mindhármukat elfogták, majd kihallgatták őket. A dílerrel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés, a másik két férfival szemben kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság. A kereskedőt a nyomozók őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Kábítószer fogyasztása esetén szédülés, megnövekedett pulzusszám, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat. Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget válthat ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz! A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

További hírek itt!

forrás: police.hu

Csaknem száz kiállítóval megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa

Megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben: az épület és kiállításai ingyenesen látogathatók, a kültéri sátrakban pedig az ország különböző pontjairól érkező, csaknem 100 múzeummal és kiállítóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton és vasárnap.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az esemény megnyitóján tartott beszédet. Kiemelte: száz múzeum jelenik meg egy kertben. A teljes magyar vidéki muzeológia szelete látható, és az is, hogy hogyan újult meg, hogyan alakult át a múzeumi szakma.

„Egyre inkább a történetmesélésen, a közösségépítésen van a hangsúly”

– mondta, kiemelve, hogy a múzeumok látogatottsága évről évre növekszik.

A nyitóünnepségen adta át a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Az év múzeuma 2025 pályázaton részt vett intézmények elismeréseit: az okleveleket, a szakmai szervezetek díjait, valamit két kategóriában Az év múzeuma címet.

A fesztiválon a szakmai bemutatók mellett színpadi műsorral, koncertekkel, gyermekprogramokkal, családi programokkal, tárlatvezetésekkel és kézműves vásárral is várják az érdeklődőket.

A Múzeumok Majálisa alatt a Magyar Nemzeti Múzeum épülete és kiállításai is ingyenesen látogathatók!

forrás: mti

Szumó Eb – Tizennégy magyar érem a nyitónapon

0

A magyar válogatott egy arany-, három ezüst- és tíz bronzéremmel zárta a pénteki nyitónapot a szigetszentmiklósi szumó Európa-bajnokságon. Amelyen először az U21-es versenyzők léptek a dohjóra.

Az ünnepélyes megnyitón Darius Rozum, az Európai Sumo Szövetség elnöke köszönetet mondott a magyar szervezőknek, és sportszerű, emlékezetes versenyt kívánt valamennyi résztvevőnek, Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke pedig a sportág értékeit méltatta.

A magyarok több súlycsoportban is közel kerültek a döntőhöz, ezt a sok bronzérem is bizonyítja.

„Erős kezdés volt, büszkék lehetünk rá. A bronzérmek mutatják, hogy sokan elődöntőig jutottak, de a döntőbe már nem sikerült bekerülniük. Mindez azonban biztató a folytatásra nézve – az érmeken túl több pontszerző helyezést is elértünk.”

– idézte a szervezők hírlevele Ancsin Lászlót, a Magyar Sumo Szakszövetség elnökét.

A verseny szombaton az U23-as küzdelmekkel folytatódik, majd vasárnap a felnőttek csatáival zárul az Európa-bajnokság.

A magyar érmesek az U21-es korosztályban:

aranyérmes:

Kaszás Elza – 60 kg

ezüstérmes:

Zsivnovszky Péter – 92 kg

Gyuricza Marcell – +100 kg

Tóth Réka – 60 kg

bronzérmes:

Bodor András – 65 kg

Jámbor Kristóf – 77 kg

Mózes Ádám – 77 kg

Bereczki Dominik – 92 kg

Gyuricza Marcell – Open kategória

Baljer Kitti – 65 kg

Terék Fruzsina – 75 kg

Varga Lili – 75 kg

női csapat: Baljer Kitti, Baljer Roxána, Varga Lili, Terék Fruzsina

férfi csapat: Gyuricza Marcell, Zsivnovszky Péter, Faragó Zoltán, Jámbor Kristóf

dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös müzlit hívtak vissza

Nem jelölt allergén (csillagfürt) miatt a Dm Drogerie Markt Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 2025. december 11-ei minőségmegőrzési idejű dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös 500 grammos müzlit. Ezt közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a termék fogyasztása az arra érzékeny fogyasztók számára egészségügyi kockázatot jelenthet. Ezért vásárlóinak azt javasolják, hogy azt ne fogyasszák el.

A Drogerie Markt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve, saját hatáskörben megtette a szükséges intézkedéseket, gondoskodott a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról, valamint a fogyasztóktól történő visszahívásáról – írták.

A vállalkozás által megtett intézkedéseket, továbbá a visszagyűjtött termékek további sorsát – megsemmisítését vagy elszállítását – a hatóság nyomon követi – közölték.

  • Termék megnevezése: Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös
  • Márka: dmBio
  • Kiszerelés: 500 g
  • MMI: 11.12.2025.
  • Termékvisszahívás oka: a termék nem jelölt allergént (csillagfürt) tartalmazhat.

forrás: mti

Teke-vb – Megvan az első magyar érem

0

A magyar lánycsapat bronzérmet szerzett a székesfehérvári teke-világbajnokságon, az U19-es kategóriában.

A hazai válogatott a Müller Barbara, Fábián Adelin, Danóczy Kinga, Szabó Boglárka, Bodó Bettina, Bognár Barbara összeállításban végzett a harmadik helyen. A világbajnoki cím a szlovákoké lett, a szlovének végeztek a második helyen.

Az eseménynek a MET Aréna ad otthont június 7-ig, jelenleg az U15-ös és az U19-es korosztály küzdelmei zajlanak, a felnőttek szerdán kezdenek. A szövetség beszámolója szerint a vb-t pénteken egy látványos, ünnepélyes megnyitóval indították útjára, amelyen Pintyőke Marcell, a Nemzetközi és Magyar Teke Szövetség elnöke hangsúlyozta:

„Magyarország mindig is a teke élvonalába tartozott. Most is azt kérem sportolóinktól, hogy bátran játszanak, élvezzék a versenyt – az eredmények pedig követni fogják.”

A megnyitón Mészáros Attila alpolgármester is köszönetet mondott a magyar és nemzetközi szövetségeknek, amiért Székesfehérvár lehet a házigazda. Kiemelte, hogy a városban nagy hagyománya van az amatőr tekének, és a helyiek lelkesedéssel fogadják a világ legjobbjait.

A korosztályos találkozókra a belépés ingyenes, míg a felnőtt versenyekre még elérhetők jegyek – a 14 év alattiaknak és a székesfehérvári iskolásoknak végig díjmentes a belépés.

forrás: mti

fotó: facebook

Őrizetben a „lúgos orvos” áldozatának zaklatója

0

Őrizetbe vették a budapesti rendőrök a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját pénteken, mert a férfi megszegte a távoltartás szabályait. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon, megjegyezve: kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Zaklatás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 60 éves R. László ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága. Az eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, valamint távoltartási végzést hozott, amely szerint a férfi a sértettel sem személyesen, sem más módon nem léphet kapcsolatba – írták.

A IX. kerületi rendőrök R. Lászlót 2025. május 23-án reggel, a távoltartás szabályainak megszegése miatt lakóhelyéről előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – tájékoztattak.

forrás: mti

Két éve nincs köztünk Tina Turner amerikai énekesnő

0

Az amerikai származású énekesnő, Tina Turner 83 éves korában, hosszú betegségben, 2023. május 24-én hunyt el Svájci otthonában.

Az amerikai születésű sztár az egyik legkedveltebb női rockénekesnő volt, aki erőteljes színpadi jelenlétéről és örökzöld slágereiről volt ismert. Híres dalai, többek közt a The Best, a Proud Mary, a Private Dancer vagy a What’s Love Got to Do With It címűekről. Az 1960-as években lett híres, volt férjével, Ike Turnerrel együtt, akivel a River Deep, Mountain High című dalt adták elő.

Ike Turnerrel a kapcsolata tizenhat évig tartott, közismert tény, hogy a férfi bántalmazta Tinát. „Kötelességemnek éreztem mellette maradni, de rettegtem tőle. Hűséges voltam Ike-hoz, nem akartam megbántani. Sokszor a verések után sajnáltam őt. De hát miért? Én ültem ott sebzetten, megtépve, és még én éreztem rosszul magam miatta? Hogy is hívják azt, amikor az ember agyát átmossák? Mert talán ez volt a helyzet velem is. Féltem tőle, de egyben féltettem is. Tudtam, hogy ha lelépek, nem marad senki a bandájában, aki énekel. A félelem és a bűntudat egyvelege kavargott bennem folyamatosan. Ez a két legrosszabb érzés, amit egy fiatal nő csak érezhet” – nyilatkozta Tina Turner egy magazinnak.

Ötvenkét évig állt színpadon és szórakoztatta előadásával a közönséget. Hetvenévesen még egy utolsó koncertkörúttal búcsúzott a színpadtól. Zenei pályafutását számos siker koronázta, tizenkét Grammy-díj és több Golden Globe-díj birtokosa volt, akit beválasztottak a műfaj halhatatlanjai közé.

forrás: kultura.hu, wmn.hu