Kezdőlap Blog Oldal 258

Két éve nincs köztünk Tina Turner amerikai énekesnő

0

Az amerikai származású énekesnő, Tina Turner 83 éves korában, hosszú betegségben, 2023. május 24-én hunyt el Svájci otthonában.

Az amerikai születésű sztár az egyik legkedveltebb női rockénekesnő volt, aki erőteljes színpadi jelenlétéről és örökzöld slágereiről volt ismert. Híres dalai, többek közt a The Best, a Proud Mary, a Private Dancer vagy a What’s Love Got to Do With It címűekről. Az 1960-as években lett híres, volt férjével, Ike Turnerrel együtt, akivel a River Deep, Mountain High című dalt adták elő.

Ike Turnerrel a kapcsolata tizenhat évig tartott, közismert tény, hogy a férfi bántalmazta Tinát. „Kötelességemnek éreztem mellette maradni, de rettegtem tőle. Hűséges voltam Ike-hoz, nem akartam megbántani. Sokszor a verések után sajnáltam őt. De hát miért? Én ültem ott sebzetten, megtépve, és még én éreztem rosszul magam miatta? Hogy is hívják azt, amikor az ember agyát átmossák? Mert talán ez volt a helyzet velem is. Féltem tőle, de egyben féltettem is. Tudtam, hogy ha lelépek, nem marad senki a bandájában, aki énekel. A félelem és a bűntudat egyvelege kavargott bennem folyamatosan. Ez a két legrosszabb érzés, amit egy fiatal nő csak érezhet” – nyilatkozta Tina Turner egy magazinnak.

Ötvenkét évig állt színpadon és szórakoztatta előadásával a közönséget. Hetvenévesen még egy utolsó koncertkörúttal búcsúzott a színpadtól. Zenei pályafutását számos siker koronázta, tizenkét Grammy-díj és több Golden Globe-díj birtokosa volt, akit beválasztottak a műfaj halhatatlanjai közé.

forrás: kultura.hu, wmn.hu

Május utolsó vasárnapja – Gyermeknap

Magyarországon május utolsó vasárnapja a Gyermeknap. Már 1950 óta ünnepeljük május utolsó vasárnapján a Nemzetközi Gyermeknapot, melyet 1949 novemberében foglalta határozatba a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. A célja hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira és sajátos világukra. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben foglalta határozatba azt a javaslatot, mely minden országnak ajánlja, hogy hozzon létre egy a gyermekekről szóló napot.

Napjainkra a Nemzetközi Gyermeknapot a világ szinte valamennyi országában megünneplik, de az év legkülönbözőbb napjain. Japánban például az ötödik hónap, ötödik napján, Mexikóban április 30-án, Thaiföldön pedig január második szombatján tartják a gyermeknapot.

Baranya megye településein is kedvünkre válogathatunk a programokból, melyekről korábban már írtunk. Gyermeknap alkalmából például ismét megnyílnak Baranya vármegyében is a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt. Pécsen, a Zsolnay Negyed ismét várja ezen az ünnepi vasárnapon, egy igazán szédületesen vidám Gyereknapra a legifjabbakat. Kozármislenyben interaktív zenés műsor mellett a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel is találkozhatnak. De többek közt Komlón, Orfűn, Pécsváradon, Magyarhertelenden is rengeteg program és szórakozás várja a családokat.

A meteomecsek.hu szerint délelőtt kezdetben sok napsütés várható, majd megkezdődik a gomolyfelhőképződés, csapadék nem várható.

forrás: oszk.hu

Jótékonysági Motorostalálkozó zajlik a hétvégén Abaligeten

Idén 3. alkalommal rendezi meg a Pirates Family MC Pécs Jótékonysági Motorostalálkozóját, ezúttal új helyszínen, Abaligeten a kempingben. A rendezvényen a pécsi Eurakvilo Gyermek Hospice Alapítványnak tartanak jótékonysági gyűjtést. A rendezvény bárki számára ingyenesen látogatható.

Hogy milyen programok várhatóak? Természetesen először is a helyszínen rengeteg motorkerékpár látható majd. De természetesen koncertek is lesznek és garantált a jó hangulat. Szombaton kora délután közel 40km-es felvonulás is várható.

forrás: facebook

fotó: piratesfamily.hu

Ismét látogatható a pécsi állatkert állatsimogatója

Újra Ismét látogatható a pécsi állatkert állatsimogatója. A jó hírt a Pécsi Állatkert Akvárium és Terrárium közösségi oldalán közölte. Azonban zoocsemegét vásárolni és etetni továbbra sem lehet az állatokat.

Korábban az állatkert kénytelen volt elrendelni az állatsimogató bezárását a ragadós száj- és körömfájás vírus hazai megjelenése miatt.  Mivel a RSZKF vírus egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (pl. sertés, kecske, víziló, bölény, tevefélék, akiket mi is tartunk, továbbá a vadon élő patások, mint szarvas, őz, vaddisznó) érinti. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyáladzás és hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken.

Az állatkert a bejegyzésben közzé tette a simogatói etikettet

Az állatkert a bejegyzésben közzé tette a simogatói etikettet, melyben olvashatóak az álltalános szabályok. A kecskék például minden falatért odáig vannak. Ezért akinek a kezében zoocsemege lapul, az sose emelje azt a magasba, hanem rögvest le, ahol egyből elérik az állatok. Így elkerülhető, hogy az állatok felugorjanak és fellökjék a gyermeket. „A csemege körül nagy lehet a lökdösődés, ezért mindig figyeljünk, hova állunk. Lehetőség szerint próbáljuk elkerülni, hogy két kecske közé kerüljünk (legjobb, ha háttal a kerítés, vagy oszlop felé állunk, így csak a szemből és oldalról érkező állatokra szükséges figyeljünk).”

A kecskék szelídek, ugyanakkor mind külön személyiség, ki jobban, ki pedig kevésbé szereti a hosszas simiket, piszkálásokat. Ha már unják, általában igyekeznek elsétálni, vagy pedig egy határozott bólintással jelezni, hogy elég volt. Ilyenkor jobb békében hagyni őket. Érzékeny pontjai közé tartozik a szarvuk és fejük teteje, ennek piszkálását jobb mellőzni. Mert 1. nem tetszik neki és ezt határozottan az ember tudtára adják, 2. a fiatalabbak esetében felhívás a játékra, mely kecskééknél egyet jelent a fejelgetéssel és lökdöséssel. Ugyanez vonatkozik a szakállukra is.

Nagyon fontos! Soha ne hagyjunk kisgyereket egyedül az állat közelében, főleg ne az állat feje előtt, illetve a fara mögött.

Mindig figyeljünk az állatok jelzéseire.

„Amennyiben malacaink, Hurka és Kolbász is szabadon sétálnak a simogatóban, úgy a bokánkra érdemes odafigyelni, ugyanis csibész módon ennek csipkedésével jelezhetik, hogy „mi is kérünk valami finomat”. Ők azonban a csemegén kívül nagyon rajonganak a vakargatásért, pocaksimiért, tehát bátran kényeztethetitek őket.” – olvasható a közösségi oldalon.

forrás: facebook

Gyermekbarát fül-orr-gégészeti endoszkóppal gazdagodott a pécsi gyerekklinika

Különleges fül-orr-gégészeti endoszkópot vásárolt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Gyermekgyógyászati Klinika fül-orr-gégészeti osztálya az Országos Jótékonysági Vadásztársaság (OJV) adományából. Ezt közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE pénteki közleményében Kovács Mártont, a pécsi gyerekklinika fül-orr-gégészeti részlegvezetőjét idézve kiemelték: az új endoszkóp legnagyobb előnye a kialakítása. Így a vizsgálófej pontosabb képet ad a vizsgált területről, és maga a vizsgálat is kevesebb fájdalommal jár.

Maga a vizsgálófej is egyszerhasználatos, ami a biztonság és higiénia szempontjából kiemelten fontos. Hiszen így minimálisra csökken a fertőzések átvitelének kockázata. Továbbá a monitorozás kiváló képminősége a korai elváltozások felismerésében és a pontos diagnózis felállításában nyújt segítséget.

A vizsgálatokról emellett kép- és videófelvétel is készíthető, így a gyermek szüleinek is bemutathatják azokat. De a vizsgálatokat össze is hasonlíthatják, s a medikusok oktatásában is segít mindez.

A PTE-n hagyomány, hogy az Országos Jótékonysági Vadásztársaság rendszeresen megajándékozza – több más kórházzal együtt – a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinikáját. Az elmúlt években többek között ultrahang- és elektroterápiás készüléket, porlasztó-lélegeztető gépet és digitális, hordozható mellkasszívó berendezést tudott beszerezni a pécsi gyermekklinika a jótékony vadászoknak köszönhetően – olvasható a közleményben.

További hasonló híreket itt talál.

forrás: mti

Szombatra maradnak a felhők, és a hűvös idő Baranyában

Szombat hajnalra csökken a felhőzet, reggelre mindenhol gyengén felhős időben lesz részünk, párafoltok kialakulhatnak Baranya vármegye területén. Az északnyugati szél élénk lesz.
A hajnali minimumok 4 és 6 fok között alakulhatnak, a völgyekben lesz a hűvösebb. Délelőtt erőteljes lesz a gomolyfelhő képződés, csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő futó zápor formájában. A szél élénk marad.
Délután folytatódik a gomolyfelhős idő, csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő.
A szombati hőmérséklet maximuma Baranya vármegye területén 19 és 21 fok között alakulhat. Az északkeleti szél mérsékelt marad.
Estére a napközben fejlődött gomolyfelhők összeesnek, gyengén felhős lesz az idő. Mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet 10 fok alatt alakul. – ígéri a mai szombatra a Meteo Mecsek.

Péntek este több főutat is lezártak balesetek miatt

0

Magyarországon több főutat lezártak péntek délután balesetek miatt – közölte az Útinform a honlapján.

A honlapon azt írták, hogy az 1-es főúton, Komárom és Ács között baleset történt, a 93-as kilométernél megállították a forgalmat a helyszínelés idejére.

A 49-es főúton, Porcsalma és Ököritófülpös között, a 37-es kilométernél két személyautó ütközött össze, a főutat itt is lezárták.

A 63-as főúton, Székesfehérvár közelében két személyautó karambolozott, a 88-as kilométernél a főutat lezárták. Az Útinform azt kéri, aki teheti, Soponya vagy Sárosd felé kerüljön.

Ugyancsak baleset nehezíti a haladást a 84-es főúton, Nemeskeresztúr térségében, a 38-as kilométernél a főutat teljes szélességében lezárták, Jánosháza felé lehet kerülni.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!

Pécsi autó és busz balesetének szemtanúit keresi a rendőrség

0

Jelentkezzen, aki látta a balesetet! A rendőrség egy pécsi baleset érintettjeit és szemtanúit keresi. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében.

A Pécsi Rendőrkapitányság 02801/1637/2025. szabálysértési számon eljárást folytat közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt.

Az érintett közlekedési baleset 2025. május 14-én, szerdán 18 óra 17 perckor történt, mikor is egy ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér Suzuki Swift közlekedett Pécsett, amikor a Keszüi és a Málomi út kereszteződésében nekiütközött egy helyi járatú, 3-as jelzésű autóbusznak.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki érintettje vagy szemtanúja volt az esetnek, és a balesetről érdemleges információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

Egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyertek a magyarok a fekvenyomó-világbajnokságon

0

Öt érmet, egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyertek a magyar versenyzők a norvégiai Drammenben rendezett fekvenyomó-világbajnokságon.

A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint az eseményen 49 ország 1364 versenyzője vett részt, köztük 12 magyar is három korosztályból.

A magyar csapat legeredményesebb versenyzője Dóra Kincső volt, aki ifjúsági 52 kilogrammos kategóriában magyar csúccsal (85 kg) diadalmaskodott. Mellette ezüstérmet nyert Rozsnyai-Kovács Aletta (nyílt kategória, 69 kg), Ferencz Norbert (ifjúsági, 93 kg) és Balog Vencel (ifi, 66 kg), míg Cserna János a masters plusz 120 kilogrammos mezőnyben bronzérmes lett.

„Minden idők egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze a világbajnokságon. Az is világosan látszik, hogy a sportág egyre kiegyenlítettebbé válik, különösen az utánpótlás korosztályban” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Forrás: mti.hu

Egy órán belül elfogták a pécsi garázdákat

Repültek a kukák, dőltek a leanderek Pécsen. A pécsi rendőrök egy óra alatt elfogták a két garázda fiatalembert. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ma kiadott közleményében.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy 2025. május 22-én nem sokkal éjfél után a pécsi belvárosban több kukát és virágosládát is felborítottak ismeretlen személyek.

A rendőrök megállapították, hogy az elkövetők három helyszínen összesen 8 kukát, valamint a Barbakán térnél 14 leanderes kaspót döntöttek fel, a virágládákhoz tartozó alátéteket pedig szétdobálták.

Nem jutottak messzire a garázda elkövetők, mert a pécsi nyomozók egy órán belül azonosították, majd el is fogták az éj leple alatt garázdálkodó két 19 éves férfit.

Előállították őket, kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Garázdaság elkövetése miatt nyomoz ellenük a Pécsi Rendőrkapitányság.