Kezdőlap Blog Oldal 2602

Németország – Magyarország 2 – 2

0

Mikor egy álom szertefoszlik!

Németország-Magyarország 1-2

0

A második félidőben Schafer góljával a magyar csapat ismét megszerezte a vezetést!

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Németország-Magyarország 0-1

0

A magyar futballválogatott Szalai Ádám fejesével, az első komolyabb helyzetéből megszerezte a vezetést Németország ellen Münchenben, az Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mindenét elvették

0

A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását annak a három siklósi lakosnak, akik egy 80 éves nőt akaratában, mozgásában korlátoztak, és felélték a vagyonát.

A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását annak a három siklósi lakosnak, akik egy 80 éves nőt akaratában, mozgásában korlátoztak, és felélték a vagyonát.

Személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság két férfi és egy nő ellen, akik egy idős nőnek megszerezték a vagyonát, valamint a személyi szabadságában korlátozták. A megalapozott gyanú szerint az 52 éves helyi férfi a feleségével, valamint 61 éves társukkal a 80 éves sértettet vagyonának megszerzése érdekében a siklósi családi házukban több éven át aljas indokból a személyi szabadságában megsértették, mozgásában, akaratában korlátozták. Az idős nőt a vagyoni szabadságában is korlátozták. Nyugdíját elvették, fenyegetett helyzetben aláírattak vele egy adásvételi szerződést, amellyel ingatlanját értékesítették, azonban az ebből befolyó vételárat számára nem adták át, azt a fogva tartói felélték.

A siklósi nyomozók a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2021. június 22-én reggel az otthonukban elfogták a feltételezett elkövetőket, majd előállították őket. Mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték a letartóztatásukat.

Forrás: police.hu

2,1 milliárd forintért vett luxuslakást Vajna Timi

Vajna Timi 2,1 milliárd forintért vett luxusvillát Beverly Hillsben.

A Beverly Hills feletti hegyekben található 650 négyzetméteres (7000 square feet) új építésű, kortárs, kocka alakú házban hat hálószoba és hét fürdő található, a teremgarázsban pedig több luxusautó is elfér – szúrta ki a Story magazin a dirt.com cikkijéből, ahol képeken is láthatunk a villáról.

Az oldal értesülése szerint Timi 120 millió dollárt örökölt Andytől, akinek nemrég adta el 4,9 millió dollárért a Sunset Strip felett elhelyezkedő birtokát.

Forrás: jovotv.hu

Hőség – Csütörtökön várható a tetőzés

0

Várhatóan csütörtökön tetőzik a hőség, péntektől mérséklődik a meleg az idei első hőhullámban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a honlapján.

Molnár Anna meteorológus videóban elmondta: szerda éjszaka sem várható jelentős felfrissülés, 17-23 fok lesz. Felhős lesz az ég, északnyugaton akár záporok, zivatarok is lehetnek, erős, viharos széllel.

Csütörtökön lesz az év eddigi legmelegebb napja, 33-39 fok várható. Sok lesz a napsütés, kevés gomolyfelhővel. Az Északi-középhegység tágabb térségében, illetve kis eséllyel a középső területeken viszont akár erős, viharos széllel kísért zápor, zivatar is kialakulhat.

Pénteken az északnyugati tájak fölé, szombaton már a keleti tájakra is elér a hűvösebb levegő – mondta a meteorológus, de megjegyezte: jelentős mértékű lehűlés nem várható. A következő időszakban is jellemzően 30 fok felett alakulnak a csúcsértékek. Az éjszakák viszont nagyobb felfrissülést hozhatnak.

Pénteken és szombaton várhatók záporok, zivatarok. Vasárnap már szárazabb lesz az idő.  

A jövő héten ismét melegedés várható – mondta Molnár Anna.    

A tartós hőség miatt Müller Cecília országos tisztifőorvos keddtől csütörtök éjfélig hőségriadót rendelt el.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Baranya megyében található légkondicionált helyiségek listája

0

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban az eddiginél is melegebb időjárás várható, ezért dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2021. június 22-én (kedd) 00:00 órától június 24. (csütörtök) 24:00 óráig harmadfokú hőségriasztást ad ki.

A tartós hőség miatt különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, azonban az átlagosnál melegebb hőmérséklet az egészséges szervezetet is megterheli, bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen közérzetet. A meleg az autósokra is kedvezőtlen hatással lehet, ezért kérjük, a dekoncentráció miatt vezessenek óvatosan. Lehetőség szerint a legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk a napon, illetve a bőrünket megfelelő ruházattal és napvédő szerekkel védjük a leégés ellen. A vízparton tartózkodók mielőtt vízbe mennek, hűtsék le magukat, különösen napozást követően. Felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe!  Ügyeljünk az elkövetkező napokban a fokozott vízivásra. Kerüljük a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását. Ne hagyjuk a gyermekeket, állatokat parkoló autóban. Ha valaki autóban hagyott gyermeket, házikedvencet lát, hívja a 112-es segélyhívó számot. Ne hagyjunk az autóban fertőtlenítőt, hígítót, festéket, öngyújtót, mert ezek is meggyulladhatnak a nagy melegben.

Aki teheti, tartózkodjon árnyékban, légkondicionált helyiségben, a legmelegebb órákban kerülje a megterhelő fizikai munkát.

A meleg időben a növényzet is hamarabb kiszárad és könnyebben meggyullad. Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tűzgyújtási tilalom van érvényben, az itteni erdőkben, azok kétszáz méteres körzetében még a kijelölt tűzrakóhelyen sem szabad tüzet gyújtani. Otthon bográcsozni és grillezni szabad, de egyetlen percre se hagyjuk magára a tüzet.

A nagy hőségben megnőhet a szén-monoxid miatti riasztások száma is. Ennek oka, hogy a kémény belső hőmérséklete hidegebb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg levegő pedig néhol nem engedi kiáramolni az égésterméket. A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid jöhet létre. Ezért fontos még nyáron is egy szén-monoxid-érzékelő ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítővel melegítik a vizet. 

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Szőke Péter – BM OKF

TelepülésCím
BólyBóly, Erzsébet tér 1.
HomorúdHomorúd, Hársfa tér 7.
MohácsMohács, Sport utca 1.
Lánycsók7759 Lánycsók Kismérés 3/2
Mohács7700 Mohás Kossuth L. u. 93-97
Mohács7700 Mohács Pécsi út 53.
Mohács7700 Mohács Pécsi út 61.
GörcsönydobokaGörcsönydoboka Csele u. 43.
HomorúdHársfa tér 9.
MohácsPécsi út 41.
PécsBajcsy-Zs. u. 11.
PécsPécs, Megyeri. u. 76.
PécsPécs, Makai I. u. 5.
PécsPécs, Budai Vám 1.
Pécs7631, Pécs Kincses utca 1.
PécsPécs, Siklósi út 37.
RomonyaBéke u. 51.
SzalántaHunyadi u. 23.
Baksa7834 Baksa, Petőfi u. 5.
Baksa7834 Baksa, Sportpálya
Bogdása7966 Bogdása, Kossuth L.u . 15
CsányoszróCsányoszró,Kossuth u. 64.
DrávaszerdahelyKossuth L u 17
FelsőszentmártonFelsőszentmárton Kossuth u. 8.
HarkányKossuth L u 2
KákicsKákics, Petőfi u.46.
SellyeSellye,Mátyás kir.u.53.
Siklós7800 Siklós, Köztársaság tér 8.
Siklós7800 Siklós, Szent István tér 9.
Siklós7800 Siklós, Harkányi u. 55.
Siklós7800 Siklós, Szent István tér 2.
Siklós7800 Siklós, Szent István tér 7.
VillányVillány, Fő tér 1. I. emelet
BicsérdBicsérd, Alkotmány tér 1.
NagydobszaNagydobsza, Fő u. 60
SzentlőrincKossuth u. 1.
SzigetvárAlmás patak u. 5
SzigetvárJózsef A. u. 81/2
SzigetvárSzéchenyi u. 11.
SzigetvárIstvánffy M. u. 6.
SzigetvárAlmás patak u. 7
SzigetvárJózsef A. u. 27.-31.

Görcsönydobokai Szent Iván éji gyalogtúra

0

Június 25-én, pénteken, Görcsönydobokán rendhagyó Szent Iván – éji gyalogtúrára várnak mindenkit sok szeretettel a program szervezői. A túrázók 17 órakor gyülekeznek a helyi Faluház előtt.

A 2021 évi Szent Iván éjszakai gyalogtúra célpontja illetve végállomása a Görcsönydoboka és Somberek között található romtemplom lesz, ahol a görcsönydobokai csapat kiegészül a sombereki barátokkal, itt aztán kezdődik a tűzgyújtás, szalonna sütés, beszélgetés.

Rendhagyó lesz az idei túra, mert a program a Görcsönydobokai Nemzetiségi Táborosok záró programja is lesz egyben, tábortűzzel sütögetéssel. Mindenki hozhat magával finomságokat, de a szervezők is készülnek grillkolbásszal, és a vállalkozó kedvű felnőtteknek egy kis pálinkával.  

Zsarolás a világhálón

0

A Pécsi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki megszerzett meztelen fotókkal zsarolta egy ismerősét.

A vádlott és a sértett a közösségi médiában ismerkedtek meg egymással, közös zenei érdeklődés miatt kerültek kapcsolatba.

A vádlott már kezdetekben álnéven tartotta a kapcsolatot a sértettel, akinek azt állította, hogy kétlaki életet él, részben Magyarországon, részben Los Angelesben, ahol egy ismert filmszínész felesége.

A későbbiekben a vádlott férfiként, álnéven regisztrált a közösségi médiában, majd ezen profillal felvette a kapcsolatot a sértettel. A vádlott álnéven egy fiatal férfiként mutatta magát és azt állította, magáról, hogy a vádlott volt barátja.

A sértett a levélváltások során úgy érezte, hogy szerelmi kapcsolat alakul ki közte és az álprofil mögött meghúzódó személy között, ezért annak kérésére magáról meztelen fényképfelvételeket küldött.

Mivel az álprofil mögött a vádlott nő állt, így ezen fényképekkel zsarolni kezdte a sértettet. Megírta neki, hogy a képek a birtokába kerültek és amennyiben nem küld a részére pénzt, úgy a képeket az ismerőseinek elküldi.

A sértett végül 80.000 forintot utalt át a vádlottnak, aki azonban további összegeket követelt tőle, ezt viszont már a sértett nem teljesítette, hanem feljelentést tett.

Az elkövető cselekménye a zsarolás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2 – 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: ugyeszseg.hu

Fotó: pxabay.com

Figyelmeztető lövéseket adott le egy határsértő brit romboló felé egy orosz őrhajó a Fekete-tengeren

Egy SzU-24M típusú repülőgép később figyelmeztető bombavetést hajtott végre a romboló útvonalán, amely ezt követően elhagyta Oroszország területi vizeit.
A moszkvai tájékoztatás szerint az orosz Fekete-tengeri Flotta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrszolgálatával közösen határsértő hajót fordított vissza.
Az orosz katonai tárca szerint a Defender romboló a Fekete-tenger északnyugati részsén, a Fiolent-fok közelében közép-európai idő szerint 10 óra 52 perckor sértette meg a határt, és három kilométer mélyen hatolt be az orosz felségvizekre. A brit hajó a tájékoztatás értelmében nem reagált arra a figyelmeztetésre, hogy fegyvert fognak használni ellene.
Az őrhajó 11 óra 06 perckor és 11 óra 08 perckor adott le figyelmeztető lövést, a figyelmeztető bombavetés 11 óra 19 perckor történt, a brit romboló 11 óra 19 perckor hagyta el az orosz felségvizeket.
Az orosz védelmi minisztérium szerda délután közölte, hogy a határsértés miatt bekérette a moszkvai brit nagykövetség katonai attaséját. London szerint egyébként nem dördültek el figyelmeztető lövések, a brit hadihajó pedig nemzetközileg elismert útvonalon haladt Odesszából Georgia felé.

Valerij Geraszimov vezérkari főnök szerdán, még az incidenst megelőzően, a IX. moszkvai nemzetközi biztonsági konferencián arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei hadihajóinak manőverei az orosz határok közelében „nyilvánvalóan provokatív természetűek”.
    

„Ily módon incidensek előfeltételei jönnek létre, ami nem kedvez a katonai feszültség csökkentésének” – mondta Geraszimov.

A tábornok példaként hozta fel, hogy 2020. október 13-án a Dragon irányítható rakétákat hordozó brit romboló Szevasztopoltól két kilométerre nyugatra megsértette az orosz felségvizeken való békés áthaladás jogát azzal, hogy a fegyverzetirányító és légi célfelderítő radarjait az áthaladás közben sugárzásra kapcsolta.

Geraszimov felidézte továbbá, hogy az amerikai John McCain rombolóhajó november 24-én a Japán-tenger északnyugati részén, a Nagy Péter-öböl közelében, Vlagyivosztoktól 93 kilométerre délre, megsértette az orosz államhatárt, 2,4 kilométerre behatolva az orosz felségvizekre.

A vezérkari főnök kifogásolta, hogy jelentősen megnőtt a NATO-országok haditengerészeti aktivitása az orosz határok közelében.

„A Fekete-tengeren és a Balti-tengeren gyakorlatilag állandó jelleggel nagy hatótávolságú, nagy pontosságú rakétafegyverekkel felszerelt hajók tevékenykednek, valamint felderítő, járőröző és csapásmérő repülőgépek, valamint drónok repülnek” – mondta.

A washingtoni orosz nagykövetség kedden a Twitteren arra szólította fel az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy mondják le a június 28. és július 10. között Ukrajna területén és a Fekete-tenger medencéjében Sea Breeze – 2021 kódnéven megtartandó nemzetközi hadgyakorlatot. A misszió szerint a manőverek mérete és „agresszív jellege” nem segíti elő a régió biztonságát, „megnöveli a nem szándékos incidensek kockázatát”, és ösztönzi Kijev „militarista hajlamait”. 

Az orosz diplomáciai képviselet szerint a fekete-tengeri országok a régió problémát anélkül is meg tudják oldani, hogy külső segítséget „erőltetnének” rájuk.  

A kijevi amerikai nagykövetség korábban adott ki tájékoztatást, hogy a hadgyakorlaton az Egyesült Államok mellett 31 ország vesz majd részt, mintegy ötezer katonával, 32 hajóval és 40 repülőgéppel.

Forrás: mti.hu

Fotó: Konstantin Sazonchik\TASS via Getty Images