Keserű Ilona pécsi festőművésznő, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas művész, professor emeritát, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának és a Művészeti Doktori Iskolának alapítója, Pécs díszpolgára, ma 91 éves.
Keserü Ilona 1933. november 29-én született Pécsett. 1952–1958 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1962–1963-ban Rómában járt tanulmányúton. A hatvanas évek közepén induló művészgeneráció kiemelkedő képviselője, tagja volt az Iparterv-csoportnak és a Budapesti Műhelynek. 1963 óta rendszeresen állít ki itthon és külföldön egyéni és csoportos kiállítások keretében. 1980-ban részt vett a Velencei Biennálén. A budapesti Ludwig Múzeumban 2004-ben volt átfogó egyéni kiállítása. 1984-ben Munkácsy-díjat, 2000-ben Kossuth-díjat kapott. 1989-ben Érdemes Művész lett. 1994-ben és 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítója volt. 1995-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a festészeti DLA program vezetője.
Keserű Ilona szakmai életútja:
1950-1952: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola; 1952-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mesterei: Bencze László, Szőnyi István. 1984: Munkácsy-díj; 1989: érdemes művész; 1994: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia; 1994, 1996: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; 2000: Kossuth-díj; Széchenyi professzori ösztöndíjas; 2011: Pécs Város Díszpolgára. Pécsett és Budapesten él. Keserü Ilona a 60-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, az IPARTERV-csoport és a Budapesti Műhely tagja. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után fedezi fel a kortárs absztrakt művészetet, korai képeivel gyerekkori mestere, Martyn Ferenc festői világát folytatja. Pályáján jelentős fordulópont az 1962-1963-as olaszországi tartózkodás. Ekkortájt készült Zsilettrajzainak lendületes, kusza kalligráfiái a 60-as évek közepén fokozatosan átvezetnek nagy gesztusfestészeti képeihez (Számozott képek), amelyeknek erős vörös-narancs-fekete koloritja felváltja a korábbi képek sötét tónusú monokrómiáját. 1966-ban kezd díszlettervezéssel foglalkozni (Peter Weiss: A vizsgálat, Nemzeti Színház), színházi munkái fontos szerepet játszanak tér- és tárgyformáló tevékenységében. 1967-ben fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, amelyek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. 1969 körül művészetében vászondomborítás és textilapplikációk formájában a plasztikus alakítás jelent meg. A kezdetben festetlen műveket fokozatosan elborítja Keserü 70-es évekre jellemző koloritja: a geometrikus mustrákba rendezett szivárványszínek, majd az azokat kiegészítő semleges emberi testszín árnyalatai. 1971-től sokszorosított grafikákat készít, amelyeken a sírkőmotívum jellegzetes hullámvonallá alakított formáját variálja (Képződő tér). 1975-től 1979-ig a Budapesti Műhely tagja. 1974-ben kapta első monumentális megbízását, amelyet azóta több másik követett. 1982-től kezdődően új optikai problémák foglalkoztatják: a lecsukott szem recehártyáján megjelenő utóképek. 1983-tól a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán tanít, 1990-ben a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola megalapításán kezdett dolgozni, amelynek 1991 óta professzora, 1995-től a Képzőművészeti doktori (DLA) program vezetője. 1986-ban vendégtanár a Cergy Pontoise-i (FR) Képzőművészeti Főiskolán, 1988-ban részt vett a szöuli Művészeti Olimpián. A 80-as évek második felében készült műveken ismét feltűnnek korábbi alkotói korszakainak motívumai: a kalligrafikus gesztusok, a vászondomborítások és a szivárványszínek. Legutóbbi művein egymás mellett élnek az időben egymástól távoleső formák, színek és mozdulatok.
Fotó: Facebook
