Kezdőlap Blog Oldal 516

Ma 91 éves Keserű Ilona festőművész

0

Keserű Ilona pécsi festőművésznő, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas művész, professor emeritát, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának és a Művészeti Doktori Iskolának alapítója, Pécs díszpolgára, ma 91 éves.

Keserü Ilona 1933. november 29-én született Pécsett. 1952–1958 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1962–1963-ban Rómában járt tanulmányúton. A hatvanas évek közepén induló művészgeneráció kiemelkedő képviselője, tagja volt az Iparterv-csoportnak és a Budapesti Műhelynek. 1963 óta rendszeresen állít ki itthon és külföldön egyéni és csoportos kiállítások keretében. 1980-ban részt vett a Velencei Biennálén. A budapesti Ludwig Múzeumban 2004-ben volt átfogó egyéni kiállítása. 1984-ben Munkácsy-díjat, 2000-ben Kossuth-díjat kapott. 1989-ben Érdemes Művész lett. 1994-ben és 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítója volt. 1995-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a festészeti DLA program vezetője.

Keserű Ilona szakmai életútja:

1950-1952: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola; 1952-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mesterei: Bencze László, Szőnyi István. 1984: Munkácsy-díj; 1989: érdemes művész; 1994: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia; 1994, 1996: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; 2000: Kossuth-díj; Széchenyi professzori ösztöndíjas; 2011: Pécs Város Díszpolgára. Pécsett és Budapesten él. Keserü Ilona a 60-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, az IPARTERV-csoport és a Budapesti Műhely tagja. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után fedezi fel a kortárs absztrakt művészetet, korai képeivel gyerekkori mestere, Martyn Ferenc festői világát folytatja. Pályáján jelentős fordulópont az 1962-1963-as olaszországi tartózkodás. Ekkortájt készült Zsilettrajzainak lendületes, kusza kalligráfiái a 60-as évek közepén fokozatosan átvezetnek nagy gesztusfestészeti képeihez (Számozott képek), amelyeknek erős vörös-narancs-fekete koloritja felváltja a korábbi képek sötét tónusú monokrómiáját. 1966-ban kezd díszlettervezéssel foglalkozni (Peter Weiss: A vizsgálat, Nemzeti Színház), színházi munkái fontos szerepet játszanak tér- és tárgyformáló tevékenységében. 1967-ben fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, amelyek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. 1969 körül művészetében vászondomborítás és textilapplikációk formájában a plasztikus alakítás jelent meg. A kezdetben festetlen műveket fokozatosan elborítja Keserü 70-es évekre jellemző koloritja: a geometrikus mustrákba rendezett szivárványszínek, majd az azokat kiegészítő semleges emberi testszín árnyalatai. 1971-től sokszorosított grafikákat készít, amelyeken a sírkőmotívum jellegzetes hullámvonallá alakított formáját variálja (Képződő tér). 1975-től 1979-ig a Budapesti Műhely tagja. 1974-ben kapta első monumentális megbízását, amelyet azóta több másik követett. 1982-től kezdődően új optikai problémák foglalkoztatják: a lecsukott szem recehártyáján megjelenő utóképek. 1983-tól a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán tanít, 1990-ben a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola megalapításán kezdett dolgozni, amelynek 1991 óta professzora, 1995-től a Képzőművészeti doktori (DLA) program vezetője. 1986-ban vendégtanár a Cergy Pontoise-i (FR) Képzőművészeti Főiskolán, 1988-ban részt vett a szöuli Művészeti Olimpián. A 80-as évek második felében készült műveken ismét feltűnnek korábbi alkotói korszakainak motívumai: a kalligrafikus gesztusok, a vászondomborítások és a szivárványszínek. Legutóbbi művein egymás mellett élnek az időben egymástól távoleső formák, színek és mozdulatok.

Fotó: Facebook

Klimo250 emlékév érmekiállítás Pécsen

Klimo György egykori éremgyűjteményét idézték meg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemény Osztály Klimo Könyvtár numizmatikai napján november 27-én, melyen baranyai éremgyűjtők is szép számmal voltak jelen. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.

Az antik ezüst- és bronzpénzekből, valamint középkori magyar királyaink pénzveréséből származó érmekiállítást Csóka-Jaksa Helga, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgató-helyettese, Raýman János numizmatikus, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Baranya megyei elnöke, a Pécsi dénár: A baranyai éremgyűjtők híradója alapító szerkesztőségi tagja, valamint Szabó Kristóf könyvtáros, numizmatikus, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársa nyitották meg.

A kiállítás, mely a Klimo250 emlékévhez kapcsolódik, Klimo püspök 18. századbeli kultúraszervező és művelődéspártoló tevékenységéről kíván megemlékezni. Az ünnepélyes megnyitót követően Szabó Kristóf „Numizmatikáról, éremtani régi könyves művek, numizmatikai kutatás és kiállítás a Klimo Könyvtárban” címmel tartott szakmai előadást.  A jelenlegi kiállítás anyaga az előadó saját családi gyűjteményéből származik. 

„A kamarakiállítás célja, hogy megidézzük a püspök éremgyűjteményét, ezáltal is emelve az emlékév fényét. Megidézésre sajnálatosan azért van szükség, mivel a püspök egykori pompás éremgyűjteményének jórészét bő két évszázaddal ezelőtt ellopták” – mondta Szabó Kristóf, aki kiemelte, „ez a bemutatókiállítás, nem összevethető a püspök egykori éremkollekciójával, melyben több százas nagyságrendben fordultak elő antik arany- és ezüstpénzek, középkori magyar aranyforintok, garasok és tallérok, hogy csak a nagyobb értékű vereteket említsem.”

A kiállítás a Klimo kollekció 18. századi katalógusait is figyelembe véve, olyan verettípusok beválogatásával készült, melyek egykoron előfordultak, vagy előfordulhattak a püspök érméi között. Az érmekiállítás összesen 37 érméből áll (36 eredeti, 1 hamis): 7 antik pénz, 15 Árpád-ház korabeli, 10 vegyesházi, és 5 érme Habsburg-királyaink kibocsátásából. A magyar érméken keresztül az érdeklődők kis betekintést kaphatnak a numizmatika világába, valamint az ezeréves pénzverés történetébe is. 

A kiállítás 2025. április 30-ig tekinthető meg.

Forrás: univpecs.com

Vasárnaptól ismét pécsi AdventeZoo

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium az idén is a közösségi oldalán tette közzé, hogy idén ismét óriás adventi naptárrá változik az állatkert.

Vasárnap ugyanis a tavalyihoz hasonlóan, az idén is elindítják a különleges adventi kalendáriumukat, azaz december 1-től egészen december 24-ig minden nap egy elrejtett ajándékkal várják a PécsZOO-ba látogató gyermekeket.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét óriás adventi naptárrá változik a pécsi állatkert, így 2024. december 1-től egészen 24-ig várják a gyermekeket a PécsZOO területén az elrejtett kis ajándékok, melyeket a megtalálók haza is vihetnek magukkal.

A Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium a Mecsek oldalában található, gyönyörű környezetben. A PécsZOO nem véletlenül használja a „Vadon a város felett!” szlogent, hiszen ez Magyarország legmagasabban fekvő állatkertje.

Az állatkert akvárium-terrárium épületében tengeri és édesvízi halak, kétéltűek és hüllők gazdag gyűjteménye tekinthető meg, melynek egyik legnagyobb látványossága a 100 000 literes cápás akvárium. A Zoo területén többek között borjúfókákkal, vízilovakkal, fehér bengáli tigrisekkel, barnamedvével, vörös pandákkal, foltos hiénákkal, kubai krokodillal, makikkal és számos más, egzotikus állattal találkozhatnak a látogatók. Az állatkert különféle programokkal, igény esetén zoopedagógiai foglalkozással, csoportvezetéssel és nyaranta látványetetésekkel várja a látogatókat.

Akadály gördült a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményező népszavazás elé

0

Akadály gördült a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazás elé, mivel egy magánszemély megtámadta a Kúrián a Nemzeti Választási Bizottság által korábban hitelesített kezdeményezést – közölte pénteken az MTI-vel a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Azt írták, a Fidesz-KDNP-kormány kommunikációjából következtetve „várható volt”, hogy meg fogják támadni a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének pártjuk által is támogatott népszavazási kezdeményezést.

Jelezték, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága a jövő héten tárgyalja parlamenti képviselőjük, Balassa Péter e tárgyban benyújtott javaslatát, amelynek révén népszavazás nélkül törvénybe lehetne iktatni, hogy szentestén ne kelljen dolgozniuk a magyar embereknek, egy nappal többet tölthessenek szeretteik körében.

Bízunk benne, hogy a magát kereszténynek valló kormány meghallja és megérti a többség óhaját, és most az egyszer nem a saját, hanem a magyar emberek érdekei szerint fog cselekedni, és megszavazza a Jobbik javaslatát – áll a közleményben, amely megemlíti, Lengyelországban a parlament alsóháza a napokban óriási többséggel szavazta meg, hogy „szenteste a lengyel családoké legyen”.

Forrás: mti.hu

Azért mondott le Laczó Adrienn bíró, mert szerinte az igazságszolgáltatás elvesztette a függetlenségét

0

Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöke és a Res Iudicata egyesület elnökségi tagja, aki többek közt a Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen zajló korrupciós büntetőper bírája is volt, a mai nap lemondott bírói tisztségéről.

Laczó Adrienn a hvg.hu riporterének kérdésére úgy nyilatkozott, hogy már gyerekkora óta bírónak készült, 24 éve ítélkezik, de a mai szervezet már nyomokban sem emlékeztet arra, ahol kezdett.

„Az én értékrendemmel a szervezeten belüli történések régóta nem férnek össze. Lelkiismereti válságba kerültem, ami már a mentális egészségemet veszélyezteti. Remélem, lesz még alkalmam látni, amikor az igazságszolgáltatás visszanyeri függetlenségét, szakmai színvonalát és minőségét” – nyilatkozott a hvg.hu-nak.

Laczó Adrienn a Facebook-oldalán is közzétett egy bejegyzést a lemondásáról: „Két bíró gyermekeként semmi nem tett büszkébbé, mint amikor 28 éve beléphettem a bírósági szervezetbe. Mindig hittel, meggyőződéssel ítélkeztem. Sajnos az az igazságszolgáltatás, melynek igyekeztem elkötelezett képviselője lenni, mára megszűnt létezni. Más választásom nem lévén, a mai napon a bírói tisztségről lemondtam. „Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.”

Kerekasztal-beszélgetés a mohácsi sokac népviselet jelenéről és jövőjéről

0

II. Kerekasztal-beszélgetést tartanak Mohácson, a Szentháromság utca 13 alatt, a mohácsi sokac népviselet helyzetéről és jövőjéről a KultúrKikötőben 2024. december 4-én, szerdán 17.30 órakor.

A szerda esti kerekasztal-beszélgetésen sor kerül a frissen elkészített mohácsi sokac női népviseleti ruhadarabok bemutatására, majd következik a közös beszélgetés, ötletelés a modern népviselet készítés lehetőségeiről.

A kerekasztal-beszélgetés egyik témája lesz az is, hogy a mohácsi sokac népviselet megjelenésében az utóbbi időkben a viseletkészítők, régiségkereskedők, farsangolók jóvoltából, és közreműködésével sajnos az utóbbi 10 évben nagyon megváltozott.

Ezek a változtatások viszont magukkal hozták azt is, hogy mindezzel együtt a több száz éves Poklade népszokás ugyancsak veszített eredetiségéből.

Az előző, vagyis az első kerekasztal-beszélgetés javaslatai alapján a szervezők kidolgoztak egy hosszú távú stratégiát, melyet Bubreg István, a Mohácsi Sokacok Olvasókörének elnöke ismertet, majd véleményeztet. Továbbra is várják az építő szándékú javaslatokat, hogy az ősök előtt tisztelegve – a továbbiakban is kellő méltósággal – ünnepeljék Mohácson a Pokladét.

A rendezvény ingyenesen látogatható! Az estről videófelvétel készül, melyet a YouTube-on is közzétesznek, és az érdeklődők megtekinthetnek.

Adathalász e-mailekkel próbálnak visszaélni a BIOKOM nevében

0

A napokban bejelentést kapott a BIOKOM Nonprofit Kft. arról, hogy a nevében megtévesztő e-mailekkel keresnek meg cégeket. Ezek a levelek látszólag hivatalosnak tűnnek, azonban a végső céljuk minden esetben az, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki a kiszemelt áldozatuktól.

A pécsi BIOKOM Nonprofit Kft. felhívja a lakosság és a cégek figyelmét, hogy legyenek különösen óvatosak, és semmilyen körülmények között ne válaszoljanak ezekre az e-mailekre, valamint ne adjanak meg semmilyen bizalmas információt!

Amennyiben ilyen jellegű megkeresést kapnak, azt haladéktalanul jelezzék az illetékes hatóságoknak, és ha lehetséges, továbbítsák az üzenetet társaságunknak is, hogy segítsenek a helyzet kivizsgálásában.

Figyelem! A BIOKOM Nonprofit Kft. hivatalosan soha nem kér bizalmas adatokat e-mailben!

Ezúton is tájékoztatják a lakosságot, hogy a BIOKOM Nonprofit Kft. feljelentést tesz az illetékes hatóságoknál az ügyben.

Jelentkezzen, aki látta a pécsi balesetet!

0

Cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresik a pécsi rendőrök. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Pécsi Rendőrkapitányság 02010/3839/2024. bűnügyi számon nyomozást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

November 22-én 12 óra 28 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér Skoda Octavia közlekedett Pécsett a Tildy Zoltán utcában, a Szabó Ervin tér irányából a Gadó utca irányába. Az Illyés Gyula utca kereszteződésében balra kanyarodott úgy, hogy figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és ezzel vészfékezésre, irányváltoztatásra kényszerítette a Malomvölgyi út felől érkező szürke, Ford Fusion gépkocsit. A Ford letért az útról és egy jelzőtáblának ütközve állt meg. A Skoda vezetője adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről a Rózsadomb irányába.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki szemtanúja volt az esetnek, és a balesetről érdemleges információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon!

FIFA – Messi is a jelöltek között az év játékosa címre

0

Az argentin Lionel Messi is bekerült a jelöltek közé a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) év játékosa címre.

Az Inter Miami nyolcszoros aranylabdás sztárja mellett Dani Carvajal (Real Madrid), Erling Haaland (Manchester City), Federico Valverde (Real Madrid), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen), Jude Bellingham (Real Madrid), Kylian Mbappé (Real Madrid), Lamine Yamal (Barcelona), Vínicius Junior (Real Madrid), a legutóbbi aranylabdás Rodri (Manchester City) és a már visszavonult Toni Kroos szerepel a névsorban.

A legjobb edző díjára Carlo Ancelotti (Real Madrid), Lionel Scaloni (Argentína), Luis de la Fuente (Spanyolország), Josep Guardiola (Manchester City) és Xabi Alonso (Bayer Leverkusen) a jelölt.

A legszebb gólnak járó Puskás-díjért 11-en vannak versenyben.

Az ismertebb nevek közül az Internazionalét erősítő Federico Dimarco egy közel félpályás emeléssel. Illetve a Manchester United fiatal argentin játékosa, Alejandro Garnacho egy fantasztikus ollózással került fel a listára.

A jelöltekre már lehet szavazni a FIFA hivatalos honlapján, a díjátadó gálát januárban tartják.

Az egyes kategóriákban azonos arányban számítanak majd a szurkolók, a válogatottak csapatkapitányai, szövetségi kapitányai. Illetve a média képviselőinek szavazatai, míg a Puskás-díjról a szurkolók és egy szakértői bizottság tagjai döntenek.

forrás: mti

Elhunyt Lagzi Lajcsi felesége Boglárka

Boglárka a férje büntetőügye alatt is betegeskedett már – kezdetben őt is vádlottként kezelték a bíróságon –, a tárgyalásoktól egészségügyi problémákra hivatkozva távol is maradhatott. – írta meg a Blikk. Lagzi Lajcsi és Bogi már évek óta nem élt együtt, külön utakra indultak, de a trombitaművészt felzaklatta volt párja halálhíre.

– A fájó és szomorú hír sajnos igaz – mondta a Blikknek Galambos Lajos, aki ennél többet nem akart hozzáfűzni.

Korábban megírtuk, hogy júniusban otthonápolási őrizet iránti kérelmet adott be Lagzi Lajcsi ügyvédje. Galambos Lajos a börtönbe vonulása után szinte azonnal börtönkórházba került, ahonnan kiengedték. Az ügyvédje azt mondta ez egészségügyi problémákból adódik, Lajcsi nem ehet szilárd ételt. Otthon egy speciális étrenddel megoldották ezt a problémáját, ám a börtönben ezt nem tudta követni, így csak a leturmixolt ételek jelentik a megoldást, amik azonban sokszor undorítóak és ehetetlenek.

forrás: blikk