Kezdőlap Blog Oldal 517

Magyar Péter Csizi Péterrel vitatkozott a bicskei gyermekotthon előtt

Nem engedték be péntek reggel Magyar Pétert a bicskei gyermekotthonba, ahová korábban már jelezte, hogy be szeretne menni mint EU-s képviselő. Magyart a Belügyminisztérium képviselői és Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója várták az intézet előtt. Magyar röviden elmondta, mi az oka annak, hogy be szeretne lépni a közfeladatot ellátó intézménybe. Elmondta, hogy megtagadták tőle a belépést, amire engedélyt kért és kapott. Közölte, hogy a leromlott állapotú épületeket a Tisza Párt önkéntesei felújítanák a kormány helyett.

Ezt követően a Belügyminisztérium képviseletében Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, illetve Magyar Péter egymás szavába vágva vitázott hosszasan. A helyettes államtitkár azzal vádolta a képviselőt, hogy nem megfelelően beszélt a dolgozókkal és megfenyegette őket. Magyar megkérdezte miért nem emelik a szakdolgozók fizetését és, hogy mennyi az átlagbérük. Az államtitkár szerint 460 ezer forint a bruttó átlagbérük a szociális dolgozóknak. Majd a képviselő megkérdezte mennyivel emelték a fizetésüket ebben az évben, azonban erre választ nem kapott. Az EU-s képviselő azt is javasolta, hogy 30 %-kal emeljék meg a szakdolgozók bérét. Csizi Péter többször mondta, hogy Magyar Péter küldje el a kérdéseit és majd választ fog kapni rá. Azt is mondta: Nem engedjük be az erőszakot. Mire Magyar Péter azt válaszolta: De hát milyen erőszakot? Ön itt van, kísérjen végig.

Korábban a gyermekotthonnal kapcsolatban történtekről írtunk itt és itt!

forrás: telex

Kiskorúakat zaklatott egy nyírbátori férfi, vádat emeltek ellene

0

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nyírbátori férfival szemben, aki internetes beszélgetései során több száz szexuális tartalmú videót szerzett meg kiskorúaktól. Ezt közölte a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel. A vádirat szerint a 30-as évei elején járó férfi 2022 májusában egy internetes alkalmazáson keresztül megismerkedett egy akkor még a tizenkettedik életévét be nem töltött kislánnyal. Akit beszélgetés közben megpróbált rávenni arra, hogy készítsen önmagáról pornográf tartalmú felvételeket, és küldje el neki. Írta Borsodi-Buss Emese, hozzátéve, hogy a sértett szerencsére a kérést megtagadta, a férfivel szemben eljárás indult.

Ekkor derült ki, hogy az általa használt telefonokon, illetve számítógépen 381, kiskorúról készített pornográf tartalmú felvétel van. Ezek közül 133 felvételen tizenkettedik életévüket be nem töltött személyek láthatók. A férfi legfiatalabb áldozata egy tízéves kislány volt – ismertette a szóvivő.

A vádlott ezeket a videókat és képeket internetes beszélgetések során szerezte meg a kiskorú lányoktól. Közben ő is küldött magáról szexuális tartalmú képeket és videókat.

A férfi a tettének indítékaként beszűkült életterére és kielégítetlen szexuális vágyaira hivatkozott.

A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit több rendbeli gyermekpornográfia bűntettének minősített esetével és tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt – olvasható a közleményben.

További hírek itt!

forrás: mti

Vendée Globe – Weöres Szabolcs átlépte az Egyenlítőt

0

Weöres Szabolcs – utolsóként a mezőnyben – átlépte az Egyenlítőt a Vendée Globe földkerülő vitorlás versenyen, amelyen változatlanul a francia Charlie Dalin vezet.

A viadal térképes oldala szerint a magyar hajós csütörtök este szelte át az Egyenlítőt, ugyanakkor az élmezőny már Afrika déli csúcsánál, a Jóreménység fokánál jár.

Az élen Dalin halad, a második helyezett Thomas Ruyant hátránya viszont csak 13,14 tengeri mérföld, azaz 24,3 kilométer. Yoann Richomme feljött a harmadik helyre 29,34 tengeri mérföldes hátránnyal, míg a szintén francia Sébastien Simon 35,92 mérföldes lemaradásban van. Utóbbi a napokban tovább javította a 24 órás világcsúcsot 615,33 mérfölddel (1139,6 km).

A 39. helyen haladó Weöres Szabolcs (New Europe) hátránya 3281,7 tengeri mérföld – több mint 6000 kilométer – az elsőhöz képest. Ennek fő oka, hogy kénytelen volt megállni még a spanyol vizekhez tartozó Las Palmasnál, hogy megjavítsa a borulásban sérült vitorláit.

Ezért a többiekhez képest kedvezőtlen időjárási viszonyok közé került, nem kap elég erős szelet, és hátránya napról napra csak nő.

A Vendée Globe-on az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a bolygót.

További hírek itt!

forrás: mti

Újabb online csalássorozatot derített fel a rendőrség

0

Egy újabb csalássorozatot derítettek fel a vasi kibernyomozók. A Mátrix Projekt kapcsán minden lehetséges fórumon hangsúlyozza a rendőrség, hogy az internet számtalan előnye mellett nagyon sok veszélyt is rejt. A módszer ebben a csalássorozatban is hasonló volt, amit a vasi rendőrök felderítettek. Az elkövetők magukat banki alkalmazottnak kiadva „tájékoztatták” az ügyfeleket, hogy „csalás” áldozatai lettek. Mindig hamis történetekkel jutottak a sértettek folyószámláinak netbanki adatai és a hozzá tartozó bankkártyaadatok birtokába, amiket fel is használtak. Természetesen nem jótékony célokra. Három esetben összesen több mint 11 millió forintot emeltek le a kicsalt adatokkal a bankszámlákról.

A nyomozás adatai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe vezettek, ahol a vasi rendőrök a helyi kollégák segítségével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki a számlájára érkező pénzeket felhasználta.

Fogadja meg a rendőrség tanácsait!

Minden alkalommal felhívják a figyelmet arra, hogy a pénzintézetek számára elérhetők a bankkártyaadatok, azokat sem telefonon, sem e-mailben nem egyeztetik. Az érintettek sokszor – a pénzüket féltve – sajnos ezt nem gondolják végig, és még a bankkártya hátulján található CVC-kódot is megadják az elkövetőknek, pedig ezt soha semmilyen szolgáltató nem kéri!

Ahhoz, hogy egy banki ügyintéző elvégezze az azonosítást, sem bankszámlaszámra, sem pedig bankkártyaszámra nincs szükség!

Ha gyanús a hívás, bontsa a vonalat, és a bank hivatalos telefonszámán érdeklődjön!

Ne töltsön le semmilyen programot „telefonos ügyintéző” javaslatára!

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Ezek megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

További fontos hírek itt!

forrás: police.hu

Készüljünk a karácsonyra környezettudatosan

Még teljesen le sem hullottak a fákról a levelek, de vasárnap már advent lesz, kezdődik a karácsonyi készülődés. A gyerekek izgatottan várják, milyen ajándékok kerülnek a fa alá, milyen lesz a karácsonyfa. A háziasszonyok már tervezik a menüt karácsonyra, megkezdődik az alapanyagok beszerzése. Idén is tehetünk a fenntarthatóság, a spórolás és környezetük védelme érdekében az ünnepek alatt és előtt. Akár a karácsonyi dekorációra, vagy az ajándékozásra gondolunk.

Vásároljunk helyi termelőktől a karácsonyi asztalra

Ha lehetőségünk adódik szerezzük be az alapanyagokat helyi termelőktől a karácsonyi asztalra. Ma már a legtöbb városban működik piac,„Termelői Piac” ahol beszerezhetjük az ünnepi menühöz szükséges lapanyagokat. A húsok, a zöldségek, gyümölcsök, diófélék, méz széles választéka áll a rendelkezésünkre. Érdemes a mézet mindenképpen termelőtől vásárolni, hiszen ma már tudjuk, hogy ezt is hamisítják. Sajnos a kereskedelmi forgalomba is bekerül a kínai méz, vagy más hamisított méz. Sokan sütnek ilyenkor mézeskalácsot, illetve fogyasztják a mézet dióval, almával, fokhagymával a karácsonyi asztalnál. Ma már vásárolhatunk kézműves mézeskalácsot is, így akinek kevés az ideje, vagy nincs kedve bíbelődni, ezt is beszerezheti a piacon, karácsonyi vásárokban.  

Dekoráljunk, csomagoljunk természetes anyagokkal

Ma már egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a karácsonyi dekorációra. Szinte minden családban megtalálható az adventi koszorú, melyet mi magunk is elkészíthetünk. Csinálhatunk szalmából, textilből, vagy fenyőből alapot, ezek a kellékeket árusító boltokban is meg tudjuk vásárolni. De aki nem szeretne koszorúalapot használni, az használhat egy szép tálcát vagy tányért is. A díszítéshez felhasználhatjuk a gyűjthető terméseket, vagy magunk által készített dolgokat. Nagyon jól mutat a héjas dió, mogyoró vagy mandula, fagyöngy, esetleg fenyőtoboz, egész fahéj, vagy más fűszer. Díszíthetjük továbbá magunk által készített mézeskaláccsal is. Ezzel a módszerrel sokat spórolhatunk is. Az ajándékok csomagolásánál is érdemes például maradék textilbe, vagy papírtáskába csomagolni. Ezeket újra és újra fel lehet használni. Ajándékba nem csak boltban vásárolt dolgokat adhatunk, hanem élményeket vagy magunk által készített tárgyakat, vagy ehető ajándékokat is.

Az interneten is számos ötletet találhatunk, a dekoráció, illetve az ajándékkészítéssel kapcsolatban.

Varga Mihályt jelölte jegybankelnöknek a miniszterelnök

A legkiszámíthatóbb jelöltet, Varga Mihályt választottam jegybankelnök-jelöltnek, aki elfogadta a jelölést – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott szokásos, péntek reggeli interjújában. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely már utalt rá, hogy az új jegybankelnök nevét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelenti be.

„Magyarország nem áll rosszul közgazdászok tekintetében”, mondta a miniszterelnök, a jegybankelnök olyan jogkört kap, hogy például a forint értékét is meg tudja védeni. A sok jó közgazdász közül a legtapasztaltabbat, legnyugodtabbat igyekezett megtalálni, akinek van gyakorlati tapasztalata is, aki „látott már karón varjút”. Szerinte két ilyen ember van, Varga Mihály és Nagy Márton, de előkerült az energiaügyi miniszter neve is.

„A jegybankelnök váltást nem lehet hétfőről keddre megcsinálni, ez alapos előkészítést igényelt.” Elmondta, hogy a jegybankelnök nem maradhat két ciklusnál többet, „ami kár, mert Matolcsy György jó munkát végzett”. Szerinte Matolcsy impulzív munkát végzett, tett javaslatokat a kormánynak és vannak „hőstettei” is. Szerinte Matolcsy nélkül több száz devizahiteles család ment volna csődbe. -írta meg a Telex.

1998-ban jött létre az Európai Központi Bank (EKB), ami az euró koordinálását és kezelését hivatott végezni. A 25 éves forduló kapcsán, még tavaly nyáron adott interjút a Kossuth Rádió Felfedező című műsorának Matolcsy György jegybankelnök.

„A mi álláspontunk az, hogyha elérjük az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének közel 90 százalékát, akkor már érettek leszünk az euróra”. Akkor azt mondta Matolcsy, hogy úgy látja ezt 2030-ra tudja elérni Magyarország.

Az euró bevezetése óta eddig 20 ország vezette be az eurót, vannak olyanok, akik ezt túl korán tették, például a görögök, Szlovákia is eléggé elkapkodta az euró zónába történő belépést, a gazdaságukat meg is viselte, mert nagyot esett vissza a euró zónába történő belépésük után.

forrás: telex

Az internetes agresszió visszaszorításáról tárgyal a parlament

A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, az internetes agresszió visszaszorításáról és a választási törvények módosításáról is tárgyal pénteken a parlament.

Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés 8 órakor kezdődik.

Először az Európai Unió és Kirgizisztán közötti partnerségi megállapodásról, majd a Magyarország és Bahrein közötti beruházásösztönzési egyezményről tárgyalnak a képviselők.

A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló jogszabály módosításáról szóló kormányzati előterjesztés alapján lehetővé válna fővállalkozási szerződés megváltoztatása oly módon, hogy az ellenérték és a módosítás egyéb feltételeinek meghatározásakor csak a törvényben meghatározott szempontok legyenek mérvadók.

Az igazságügyi bizottság internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvényjavaslata vétséggé nyilvánítaná, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné az internetes agressziót. A javaslat szerint akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki nagy nyilvánosság előtt kommentben olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, ami beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki. Az indoklás szerint ez nemcsak személyek, hanem embercsoportok, közösségek elleni agresszív megnyilvánulásokra is vonatkozik.

Ugyancsak az igazságügyi bizottság kezdeményezte az alaptörvény tizennegyedik módosítását. Valamint ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróságról szóló törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló jogszabály módosítását. A javaslat értelmében az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy a legfőbb ügyészt ne kizárólag az ügyészek közül választhassa.

Az idei európai parlamenti és önkormányzati választás tapasztalatai alapján az igazságügyi bizottság javasolta az egyes választási tárgyú törvények módosítását. Az előterjesztés a választási szervek javaslataival összhangban tartalmazza egyes választókerületek határainak, illetve mandátumszámainak aktualizálását. Tartalmaz rendelkezéseket a szavazás során bemutatandó igazolványokkal, a borítékhasználattal, a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatban.

forrás: mti

EL: Magabiztos ferencvárosi győzelem, közel a továbbjutás

0

A Fradi Európa-Liga mérkőzései közül talán a mai volt az egyetlen, amire előzetesen azt mondtuk, hogy kötelező győzelem. Már ha ezen a szinten lehet ilyet mondani. Noha a svéd bajnok egyáltalán nem könnyű ellenfél, de az összes rivális közül az egyetlen, akinek játékoskeret-értéke a alacsonyabb, mint a Fradié, ahogy a koefficiens-pontjainak a száma is. Ráadásul a Fradi hazai pályán játszott, ami tovább növelte az előnyüket.

Ennek megfelelően a Ferencváros aktívan kezdte a mérkőzést, az első öt percben a kapufának és egy óriási védésnek köszönhették csak a svédek, hogy nem kerültek hátrányba. A 8. percben azonban már ez sem segített. A 16-oson belül Varga Barnabást buktatta a svéd kapus, a büntetőt a sértett értékesítette. 3 perccel később pedig szintén Varga egy szép egyéni szólót követően akcióból is betalált, már 2-0 volt az állás.

Azonban hamar kiderült, hogy még nem dőlt el semmit. A 18. percben ugyanis a svédek kaptak egy büntetőt, amit Botheim Vargához hasonló magabiztossággal érvényesített. A félidőben ezután nem volt már sok esemény, Dibusznak egyszer bravúrral kellett hárítania, majd Saldanhának volt egy szép csavart lövése, ami viszont elkerülte a kaput. Így maradt a 2-1-es eredmény a félidőben.

A második játékrészt kicsit aktívabban kezdték a svédek, ám a 8. perc megint nekünk kedvezett. Kady egy félpályás szólót követően szépségdíjas mozdulattal vette be a svédek kapuját, és megint kétgólossá vált a magyar csapat előnye. Ezután az 59. percben megint Dibusz védett nagyot, 3 perccel később pedig Saldanha lőtt csodás kapufás gólt…azaz lőtt volna, de les miatt érvénytelenítették. A 74. percben azonban már nem volt pardon: egy beívelést Cissé fejelt a svéd hálóba, és már 4-1-es állás volt.

Ezt követően az addig lelkes svéd csapat mintha megtört volna, már nem tudtak veszélyes támadást vezetni. Így a mérkőzés 4-1-es ferencvárosi győzelemmel zárult.

Ezzel a magyar csapat a tabella 11. helyére ugrott előre. Mivel a 36 fős mezőnyben az első 24 jut tovább, innentől akár még az utolsó 3 fordulóban lévő vereség is elég lehet e továbbjutáshoz, de ha még egy pontot szereznek, akkor ez gyakorlatilag biztos. A következő mérkőzés azonban nehezebb lesz: idegenben a PAOK Szaloniki lesz az ellenfél. Erre a meccsre 2 hét múlva kerül sor.

Pénteken még lehet zápor, hózápor, de a hétvége további részében száraz idő várható

Pénteken hajnalban sok felhő lesz Baranya vármegye felett, elszórtan még eső előfordulhat, de nem számottevő mennyiség. A minimumok 3 és 5 fok között alakulhatnak. Átmenetileg ugyan mérséklődik a légmozgás, majd az északnyugati szél újból erőre kap, megélénkül. A délelőtt folyamán marad az erősen felhős, borult idő, csapadék nélkül.
Péntek délután folytatódik a borult idő, az északnyugati szél többfelé lesz élénk. A hőmérséklet maximuma 5 és 7 fok között alakul, hűvös lesz a levegő és ezen a szél sem segít.
Péntek este folytatódik az erősen felhős, borult idő, az északnyugati szél fokozatosan északkeletire vált, de marad élénk. A minimumok +3 fok közelében alakulhatnak. – ígéri a 2024-es év novemberének utolsó péntekére a Meteo Mecsek.

Változékony idő várható a hétvégén; pénteken még többfelé lehet zápor, hózápor és a szél is erős, olykor viharos lesz, de szombaton csökken a felhőzet, és a hétvége hátralévő részében jellemzően napos, kissé szeles időre van kilátás. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap kora délután már 7-12 Celsius-fokra lehet számítani – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, általában csak rövidebb időszakokra bújik elő a nap. Zápor, hózápor főként a nap második felében több helyen is várható, helyenként kifehéredhet a táj. Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen erős lökések kísérik, a magasabban fekvő helyeken és záporok környezetében akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 9 fok között várható, de a kevésbé szeles északkeleti tájakon akár több fokkal hidegebb lehet az idő.

Szombaton hajnalban ködfoltok képződhetnek, de napközben nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel, legfeljebb egy-egy zápor, hózápor alakul ki. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északkeleti szél. Hajnalban mínusz 4 és plusz 3, kora délután 4-9 fokra lehet számítani.

Vasárnap általában gyengén felhős, napos idő várható, csak kisebb felhős körzetek lehetnek. Főleg reggelig, illetve estétől lehet számítani helyenként párásságra, ködre, rétegfelhőzetre, de csapadék nem lesz. Néhol kissé megélénkül az északkeleti, keleti szél. A minimum mínusz 4 és plusz 4, a maximum-hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Forrás: mti.hu, meteomecsek.hu

Győzelemmel kezdte az EB-t a magyar női kézilabda vágogatott

0

A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar női kézilabda válogatott Törökország ellen kezdte meg a csoportkört. A házigazdák egyértelmű favoritjai voltak a mérkőzésnek, nem csak a hazai pálya miatt, hanem azért is, mert a törökök az első világversenyükön vesznek részt és a játékosok egy jelentős része nem is profi sportoló, hanem munka mellett játszik.

Ennek tükrében kissé meglepő volt, hogy a meccs elején a török csapat húzott el 4-1-re, köszönhetően főleg a magyar hibáknak. Viszont a magyar csapatnak sikerült magához térnie és 5-5-nél utolérni a török csapatot. 8-8-ig még szoros meccs volt, de félidő végét nem bírták a törökök: 13-8-as előnnyel ért véget a félidő.

A második játékrész inkább edzőmeccs jellegű volt, a magyar csapat stabilan tartotta az előnyt, a meccs egyes szakaszaiban 8 góllal is elmentek. A végén kicsit a törökök felzárkóztak, ám így is 6 góllal, 30-24-re sikerült győzelmet aratni.

A következő mérkőzésre szombaton a kerül a jóval nagyobb játékerőt képviselő svéd válogatott ellen.