Kezdőlap Blog Oldal 532

Borsodi fenyő lett az ország karácsonyfája

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dubicsányról érkezik az idén az ország karácsonyfája – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája a 24.hu-val.

Az év elejétől folyamatosan érkeztek a lakossági felajánlások az ország minden tájáról a Országgyűlés Hivatalához. Végül 27 fenyőfa közül a beérkezett fényképek alapján idén 11 fenyőfát a helyszínen is megvizsgáltak. Így esett a választás a dubicsányi ezüstfenyőre.

A fát 45 évvel ezelőtt ültette a tulajdonosa. Nagyjából 20 méteres, 50 cm törzsátmérőjű, súlya pedig kevesebb mint 5 tonna.

Kép: Országház Instagram

Elhunyt Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió nyugalmazott zenei szerkesztője

0

Kilencvennégy éves korában szombaton elhunyt Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió (MTV) nyugalmazott zenei szerkesztője – közölte a családja hétfőn az MTI-vel.

Az MTV egykori vezető munkatársának neve összeforrt a magyar zenei élet és a televíziós műsorkészítés történetével. Munkáját többek között Erkel-díjjal, Béres Ferenc-emlékplakettel és televíziós nívódíjakkal ismerték el. Siófok díszpolgára volt.

Lengyelfi Miklós 1930. február 7-én született Sopronban. Csurgón és Budapesten tanult, majd a fővárosban szerzett muzeológiai és dramaturgiai diplomát. Több területen tevékenykedett: hivatásos táncosként kezdett, később az Állami Népi Együttesben és az Állami Balettintézetben is dolgozott, majd tudományos munkatársként és dramaturgként folytatta karrierjét.

A Magyar Televíziónál eltöltött 33 év alatt több mint 1500 zenei műsort, dokumentumfilmet és versenyt készített, köztük olyan ikonikus produkciókat, mint a Röpülj páva és a Vasárnapi muzsika.

Aktívan ápolta Kálmán Imre zeneszerző emlékét, a Kálmán Imre Alapítvány kuratóriumának elnökeként és a siófoki Értéktár Bizottság vezetőjeként is a város kulturális örökségét gazdagította.

Forrás: mti.hu

Erzsébet-napon enyhülés várható Baranyában

Kedden hajnalban erős felhősödés kezdődik, délnyugat felől egy melegfront éri el a térségünket. A hőmérséklet hajnalban fagypont közelében alakul. Délelőtt délnyugat felől záporok érkeznek. Enyhülni kezd a levegő. A déli-délnyugati szél mérsékelt lesz.
Délután délnyugat felől további záporok érkeznek. A délnyugati szél gyenge lesz. Baranya vármegyében a hőmérséklet maximuma 9 és 13 fok között alakul. Este megélénkül a délnyugati szél tovább enyhül a levegő, éjfélkor megközelíthetjük a 12-14 fokot. Csapadék nem várható. – ígéri a mai keddre a Meteo Mecsek.

A nép megfigyelések, népi jóslatok azt tartják, hogy: Amennyiben, ha Erzsébet napján havazik, akkor karácsonykor is igen szép, hóval borított környezetünk lesz.

Keddre az ország nagyobb, nyugati és középső területén felhős égbolt látszik a legvalószínűbbnek. Míg délkeleten keleten elvékonyodó felhőtakaró mellett szűrt napsütésre is látszik esély. Egy ciklon melegfrontja érkezik élénkülő D-i széllel és napközben délnyugat felől, kelet, északkelet felé terjeszkedő, változó intenzitású esőkkel. A keleti országrészt előreláthatólag az esti órákban éri el az eső, miközben nyugaton átmenetileg tisztulhat az ég. – ígéri az eumet

Szén-monoxid okozhatta két ember halálát

0

Szén-monoxid okozhatta két ember halálát Veszprém vármegyében – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint hétfőn délelőtt érkezett bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy a Veszprém vármegyei Nagyesztergáron két holttestet találtak egy családi házban.

A Kossuth Lajos utcai kétszintes ház alsó szintjén két középkorú férfi vesztette életét, nem zárható ki, hogy szén-monoxid-mérgezés miatt. A házban egy nyílt égésterű gázkazán működött jól szigetelő, zárt ablakok mellett.

A leggyakrabban akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem biztosított az állandó és automatikus szellőzés. Fa és gáz égésekor egyaránt keletkezhet szén-monoxid.

A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében tanácsos szakemberrel telepíttetni és rendszeresen ellenőriztetni a fűtőeszközt. Célszerű élni az ingyenes kéményellenőrzés lehetőségével, emellett beszerezni egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt – szerepel a közleményben.

Forrás: mti.hu

Sebestyén Dalma átadja a helyét Ilyés Laurának, a szövetség Fair Play-díjra jelöli

0

Sebestyén Dalma, a magyar úszóválogatott tagja úgy döntött, átadja a helyét 200 méter pillangón Ilyés Laurának a decemberben Budapesten sorra kerülő rövidpályás világbajokságon.

Ilyés november elején, a kaposvári országos bajnokságon úszta meg a szintidőt 200 méter pillangón, de csak a harmadik volt a hazai rangsorban az élete utolsó versenyére készülő Kapás Boglárka és Sebestyén mögött. Ugyanakkor utóbbi úgy döntött, átadja a szereplés lehetőségét Ilyésnek, akinek az elmúlt két éve megpróbáltatásokkal teli volt.

A Magyar Úszó Szövetség hétfői közleményéből kiderül, hogy tettéért Fair Play-díjra jelöli a győriek sportolóját.

A 22 éves versenyző engedélyét nem sokkal azután függesztette fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy a 2022-es rövidpályás ob-n aranyérmet nyert, a szervezet aztán egy évvel később visszavonta vádjait vele szemben, ugyanis a biológiai útlevele alapján megfogalmazott doppingvád teljességgel alaptalannak bizonyult.

A 27 éves Sebestyén – aki 200 méter vegyesen fog így rajthoz állni – úgy fogalmazott, bár három olimpián is képviselte Magyarországot, semmihez sem fogható egy hazai világesemény hangulata, „amikor 10 ezer magyar neked tapsol és ujjong a lelátón„.

„Szeretném, hogy ennek te is részese lehess ezen a budapesti világbajnokságon, mint a hazájáért küzdő versenyző. Szeretném átadni neked a 200 méteres női pillangó indulási jogát. Kívánom, hogy valósítsd meg az álmaidat!”  – olvasható Sebestyén levelében.

Sós Csaba szövetségi kapitány elfogadta Sebestyén Dalma döntését, Ilyés Laura így a 35. tagja a decemberi, rövidpályás világbajnokságon induló magyar csapatnak és Kapás Boglárka mellett ő indulhat 200 pillangón.

A Duna Arénában december 10. és 15. között sorra kerülő világbajnokságon az előfutamok reggel 9-kor startolnak, a döntők pedig 17.30-kor kezdődnek. Az M4 Sport élőben közvetíti majd a világbajnokságot.

Forrás: mti.hu

Elhunyt dr. Kiss Endre atléta, tájékozódási futó, a PVSK Aranygyűrű kitüntetettje

0

A baranyai gazdasági, köz- és sportélet, közismert személyiségének elhunytáról szóló gyászhírt Kiss Endre fia, Beleznay Endre színművész jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán.

A baranyai bankár, szenior tájékozódási futó, korábbi atléta és kosárlabdázó Pécs és Baranya gazdasági és közösségi életének kiemelkedő alakja volt, vasárnap, életének 82. esztendejében hunyt el. Kiss Endréről elsősorban sportolói, sportvezetői és közösségszervezői életét részletező nekrológot közölt a PVSK, amelyet alább közlünk:

Türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegség után, életének 81. évében elhunyt dr. Kiss Endre a PVSK Tájékozódási Futó szakosztályának kiemelkedő alakja, aki 1943. március 7-én született Hódmezővásárhelyen. Gyermekkorában több sportágat is kipróbált, egyebek mellett atletizált és kosárlabdázott is.

1961-ben ő dobta a Nagy Lajos Gimnázium győztes kosarát, amellyel megnyerték az országos középiskolai döntőt. Élete alaposan megváltozott, amikor megismerkedett a sportok királynőjével, az atlétikával.

A 100, 200, 400, 800 méter voltak a kedvenc számai, akkor már együtt edzett a későbbi olimpikon Honti Róbert középtávfutóval, akihez élete végéig őszinte barátság fűzte. Honti Róbert így emlékezett egykori barátjára:

„Bandi igazi közösségi ember volt, aki, bárhol is dolgozott a civil életben, mindig a sportot tekintette legfontosabb teendőjének.Támogatta azokat, akik valamilyen sporttevékenységet végeztek, vagy akár amatőr szinten sportoltak. Én sokat köszönhetek neki, felnéztem rá, szinte testvérként kezeltem, a PVSK-ban együtt készültünk az atlétika versenyekre, edzésekre. Nagyon fog hiányozni nekem.”

A 4×800-as váltó tagjaként 1959-ben országos bajnokságot nyert, majd későbbi I. osztályú minősítést szerzett.

1973-ban új szerelem kezdődött az életében, a tájékozódási futás. Viszonylag későn, 30 éves korában váltott sportágat. Egyszer fent futott a Mecseken, és belecsöppent egy tájfutóverseny közepébe, és azonnal megkedvelte a sportágat.

Számos hazai és nemzetközi versenyen indult, és később, edzőként is nagyon sokat tett a sportág népszerűsítéséért. Munkájának köszönhetően a PVSK 1979-ben nyerte el először az ország legjobb tájfutó szakosztálya címet. Eredményeire a válogatott vezetői is felfigyeltek, és felkérték a Monspart Sarolta által vezetett női válogatott másodedzőjének, amely a világbajnokságon a 6. helyezést érte el.

Dr. Kiss Endrét hosszan tartó kapcsolat fűzte a PVSK női kosárlabda csapatához, amelyet a Szigetvári Takarékszövetkezet elnökeként hosszú éveken keresztül támogatott is. Két cikluson keresztül tagja volt a PVSK Elnökségének.

A fiatal tehetségeket támogató Baranya Megyei Príma Díj egyik megalapítója, a díjátadók szervezője és tevékeny résztvevője volt. Demján Sándor 2011-ben Kiss Endrének a „VOSZ címzetes alelnöke” címet adományozta. 2009-ben Pécs városától Tüke Díjat, míg Komló és Szigetvár városától Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban Áder János köztársasági elnöktől a takarékszövetkezetek fejlődése érdekében végzett sokirányú munkája, valamint eredményes szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést vehette át.

A PVSK elnöksége sok évtizedes eredményes munkásságáért 1999-ben Aranygyűrű kitüntetésben részesítette.

Emlékét örökké őrzi a PVSK nagy családja.

Önjelölt tesztvezető tört totálkárosra egy több tízmilliót érő autót a kecskeméti gyárlátogatáson

0

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót egy hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte próbakörre. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Egyetemi diákok érkeztek gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe november 15-én. A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amiről a hallgatókat is tájékoztatták. Ennek ellenére az egyik diák elszakadt társaitól és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését. Addig-addig sétált, mígnem az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki.

Az egyetemistának megtetszett egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, majd beült, hogy közelebbről is megnézze. Az anyósülésen megtalálta az indítókulcsot és úgy döntött, megy egy kört a drága autóval. Ám kevésnek bizonyult az üzem belső területe, ezért felhajtott a tesztpályára, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták.

A férfi később elmondta a motivációját: kíváncsi volt mit tud a kocsi.

A tesztvezetés balul sült el: az egyik kanyarban lesodródott és árokba borult. Az autó totálkárosra tört, így 40-50 millió forint kár keletkezett. Az önjelölt tesztvezető sérülés nélkül megúszta a balesetet. Később az is kiderült, hogy ezeknek a kocsiknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk. A rendőrök előállították a 28 éves férfit jármű önkényes elvétele miatt és gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Lángba borult az elhagyott épület

0

November 16-án (szombaton) tűzoltási gyakorlatot tartott a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntes tűzoltók számára a pécsi A/1-es, azaz az Áper-laktanya területén. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Az igazgatóság évente kétszer tart oktatást az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltóknak, melyből az egyik gyakorlati formában valósul meg, ehhez pedig a többi egyesület is csatlakozhat.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkéntesek egyre nagyobb számban, egyre több alkalommal segítik a hivatásos egységek munkáját, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy bővítsék, felelevenítsék tudásukat.

Múlt hétvégén a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság felügyelete és irányítása mellett tűzesetek felszámolását gyakorolhatták a pécsi, bátaszéki, hosszúhetényi, szabadszentkirályi, szentlőrinci, pogányi, palkonyai és mánfai önkéntes tűzoltók. 

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Vészjelzés az óvodából, halálos tragédia történt a hétvégén

0

Az elmúlt hétvégén hat tűzesethez riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat, emellett nyolc műszaki mentést is végrehajtottak. Mutatjuk a jelentősebb eseményeket. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Vészjelzés az óvodában

Meghibásodhatott egy szén-monoxid-jelző egy pécsi óvodában, ezért adott vészjelzést pénteken kora délután. A város hivatásos tűzoltói méréseket végeztek az épületben, nem tudták kimutatni a mérgező gáz jelenlétét, az érzékelő viszont a szabad levegőn is jelzett. A gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre mentek, ők sem tudtak szén-monoxidot kimutatni a helyszínen.

A szén-monoxid-érzékelők csak akkor tudják betölteni funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, és azt a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítjük. Fontos tudni, hogy ezeknek érzékelőknek is van szavatossági idejük. Az érzékelők élettartama általában 5 év, a lejárata előtt le kell cserélni.

Tűzhelyen felejtett étel égett

Tízemeletes panel negyedik emeleti lakásában égett tűzhelyen felejtett étel szombat este Pécsett, az Uitz Béla utcában. A tulajdonos nem tartózkodott otthon, a tűzoltókat a szomszédok riasztották. A pécsi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a társasházhoz, azonban csak az étel égett oda, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az egység kiszellőztette a lépcsőházat, majd a hazaérő tulajdonos figyelmét hívták fel arra, hogy a jövőben legyen körültekintőbb. 

Három autó rohant egymásba

Három személyautó ütközött össze Belvárdgyulánál, az 57-es számú főúton szombat este. A járművek közül az egyik mozgásképtelen lett, azt a műszaki mentést végző pécsi hivatásos tűzoltók átvizsgálták, majd áramtalanították. A helyszínen egy sávon haladhatott a forgalom. Személyi sérülés nem történt.

Tragédia is történt a hétvégén

Lesodródott az útról, villanyoszlopnak ütközött, majd felborult egy személyautó Somogyhárságyon szombat este. A járműben csak a sofőr utazott, akit a szigetvári hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki a kocsiból, majd átadták őt a mentőszolgálat munkatársainak. A sérült a helyszínen életét vesztette. A villanyoszlopot az áramszolgáltató szakemberei feszültség-mentesítették, a hálózat helyreállításáig pár órára áramkimaradás volt a környéken. A műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott. (A tragikus kimenetelű balesetről tegnapi tudósításunkban is olvashattak.)

Két kuka is kigyulladt Pécsett

Szombat este a Bajcsy-Zsilinszky utcában, vasárnap kora este az Építők útján oltottak szemeteskonténert a pécsi hivatásos tűzoltók. A lángok másra nem terjedtek át, a tűz a fém konténerekben sem okozott kárt. Hogy mi okozta a tüzeket, nem tudni, de nem kizárt, hogy égő cigarettacsikkek lehettek a gyújtóforrások. 

Balesettel indult a vasárnap

Két személyautó karambolozott vasárnap reggel a 6-os számú főúton, Hirdnél. Mindkét autó mozgásképtelenné vált, a pécsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett áramtalanította azokat. A balesetben senki sem sérült meg. 

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást

A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást, amely a családoknak jelent anyagi biztonságot és megerősödést. Ezt közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hankó Balázs elmondta, hogy az otthonfelújítási támogatás az elmúlt években is sikeres konstrukció volt. A támogatásra vonatkozó szabályokról társadalmi egyeztetést indítottak. A lakhatás támogatására vonatkoznak a nemzeti konzultáció egyes kérdései is. Ilyen például a kollégiumi férőhelyek bővítéséről, valamint a SZÉP-kártya felhasználásáról szóló kérdés.

Hankó Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével sok új lakás épült, illetve újult meg. A csok plusz keretében 250 ezer otthonnal lettek gazdagabbak a magyar családok – hangsúlyozta.

„Családbarát ország, családbarát nemzet vagyunk” – emelte ki, hozzátéve: a kormány a hagyományos családok mellett áll, „mondjanak bármit Brüsszelben, legyen bármi a trend Európában”.

A jövő évi költségvetésben „soha nem látott összeg jut a családok támogatására” – hangoztatta a miniszter. Elmondta, hogy 3754 milliárd forintot biztosít a kormány a családoknak. Ami 447 milliárd forinttal több, mint az előző évi, a 2010-es támogatásoknak pedig a négyszerese.

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a lakhatási támogatásokkal kapcsolatban az új vidéki otthonfelújítási program részleteit ismertette. Hangsúlyozta, hogy a magyar családokat és a helyi gazdaságot, a helyi építőipart is támogatja a kormány, összhangban az új gazdaságpolitikai akciótervvel. Kiemelte, hogy a támogatás az ötezer fő alatti településeken jelent majd célzott segítséget 2025. január 1-jétől. Ez összesen 2887 települést jelent, amely a magyarországi települések 91 százaléka. Közölte, a kormány számításai szerint több mint százezer család tud majd élni az új vidéki otthonfelújítási program lehetőségével.

Koncz Zsófia elmondta, hogy a támogatást kültéri vagy beltéri lakásfelújításhoz lehet majd igényelni, és az igénylés feltételei nagyon hasonlóak a korábbi programhoz. Azok a családok tudják igényelni, ahol a gyermek 25 éven aluli. Várandósság esetén a 12. héttől igényelhető a támogatás.

Közölte, hogy a vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás a munkadíj és az anyagköltségek 50 százalékára, de legfeljebb hárommillió forint összegben igényelhető. Emellett igénybe vehető államilag támogatott, jelzálog alapú hitelkonstrukció is, legfeljebb hatmillió forint értékben. Az összegeket utófinanszírozásban kapják majd a családok – tette hozzá.

Fontos változás az, hogy míg korábban az igénylés feltétele volt az egy év előzetes bentlakás, az új programban öt év utólagos bentlakást kell teljesíteni, de igényléskor már a felújítandó ingatlanban kell lakni

– hangsúlyozta az államtitkár.

Felhívta a figyelmet arra a változásra is, hogy az igénylést nem a kormányablakoknál, hanem a Magyar Államkincstár (MÁK) területi szerveinél kell majd benyújtani elektronikus vagy postai úton, illetve személyes ügyintézésre is lehetőség van.

Koncz Zsófia elmondta, hogy az igénylések a tervek szerint 2025. január 1-jétől várhatóan 2026. június 30-ig lesznek benyújthatók.

Forrás: mti