Kezdőlap Blog Oldal 546

Alföldi Róbert reagált Magyar Péter őt érintő szavaira

0

Alföldi Róbert, színész-rendező a Facebook oldalán ma hajnalban, közleményben reagált a Magyar Péter által tegnap elhangzottakra, amelyben nyilvánosság előtti bocsánatkérést vár a Tisza Párt elnökétől.

A közleményt a kérésnek megfelelően, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

KÖZLEMÉNY

Magyar Péter 2024. november 10-i sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban

A pedofília vitán felül az egyik legaljasabb bűntett.

BÁRKI követi is azt el.

Éppen ezért bárkit ilyen cselekménnyel összefüggésbe hozni, nem egyértelműen fogalmazni, internetes kommentekre alapozva nevét félreérthető szövegkörnyezetben említeni – még ha vélt jószándékkal is – tisztességtelen és felelőtlen.

2024. november 10-én Magyar Péter a sajtótájékoztatóján a személyemmel kapcsolatban azt mondta, hogy az őt lejáratni célzó, hamarosan induló honlapon „az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményeket is ide fogják keverni. Ide fogják feltölteni majd a Lakatos Márkkal kapcsolatos anyagokat, Varnus Xavérral kapcsolatos anyagokat és hogy eláruljak egy titkot, Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával kapcsolatos dokumentumokat…”

A személyemről a fentiekben elhangzottak semmilyen formában nem fedik a valóságot.

Hazugságok.

A leghatározottabban visszautasítom, hogy személyemet, erkölcsi és emberi hitelemet bármilyen formáció politikai célok érdekében megkérdőjelezze, gyanúsítsa és felhasználja.

Semmilyen pedofil cselekményhez soha semmi közöm nem volt, ellenem ilyen jellegű vizsgálat soha nem folyt és nem folyik, és ok sincs ilyen indítására.

A kimondott szónak ereje és hatalma van. Különösen igaz ez, ha egy olyan ember mondja, aki éppen az ország vezetésére készül.

Pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából bárkit félreérthető mondatokkal különösen súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban említeni, kiszámíthatatlan károkat okoz az adott személynek.

Főleg egy olyan politikai hatalom vezetése alatt, ami igyekszik a homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni, és ezzel megbélyegezni a társadalom egy kisebbségi csoportját.

Ugyan Magyar Péter a sajtótájékoztatója végén újságírói kérdésre reagálva elnézést kért, hogyha megbántott, de azt is elvárom tőle, hogy tegye világossá: az általa elmondottak nem tényeken alapulnak, és egyben kérjen bocsánatot tőlem nyilvánosan azért, mert azt állította, hogy léteznek olyan dokumentumok, amelyek engem pedofil cselekménnyel hoznak kapcsolatba.

Egyenes és közérthető mondatokban.

Ellenkező esetben kénytelen leszek a szükséges jogi lépéseket megtenni.

A közlemény kizárólag változtatás nélkül és teljes terjedelmében idézhető.

Megkérjük a sajtó munkatársait, hogy amennyiben a vádaskodásról beszámolnak UGYANABBAN a cikkben jelentessék meg Alföldi Róbert közleményét is.

A jövő hét elején egyre több helyen marad meg napközben is a köd

A jövő hét elején egyre több helyen marad meg napközben is a köd, és a borult, felhős, ködös időben szitálásra, a fagyos tájakon ónos szitálásra kell készülni. Hajnalban mínusz 5 és plusz 3 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható és a legmelegebb órákban is mindössze 2-7 fok lesz. A hét második felében megélénkül a szél, felszakadozik a felhőzet és vasárnap már többnyire napos idő várható, 7-15 fokos csúcshőmérséklettel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a köd, valamint a rétegfelhőzet csak nagyon lassan zsugorodik, és megközelítőleg az ország nyugati, délnyugati kétharmadán nagy területen maradhat meg egész nap, míg másutt naposra forduló idő valószínű. A borult, ködös vidékeken szitálás előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, ködös vidékeken 1-6, míg a napos tájakon 7-12 fok között várható.

Kedden szinte országszerte borongós, párás, ködös időre lehet számítani, csak kevés helyen süthet ki a nap. Néhol szitálás, a fagyos tájakon ónos szitálás előfordulhat. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és plusz 3 fok között várható, a kora délutáni csúcsérték 2-9 fok között alakul.

Szerdán borult, párás, több helyen tartósan ködös idő várható, szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge marad. Kora reggel mínusz 5 és plusz 3, kora délután 2-7 fokra lehet számítani.

Csütörtökön többnyire borult, párás, néhol tartósan ködös idő várható, néhol szitálással, ónos szitálással. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz, a minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximum 2-7 fok között várható.

Pénteken egyre több helyen felszakadozhat a felhőzet, számottevő csapadék nem lesz. Az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol – nagyobb eséllyel a Dunántúlon – megerősödhet. A hőmérséklet kora reggel mínusz 3 és plusz 4, kora délután 2-10 fok között valószínű.

Szombaton már várhatóan a napos tájak lesznek túlsúlyban, csapadék nem valószínű, a déliesre forduló szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet minimuma mínusz 4 és plusz 2, maximuma 6-12 fok között alakul.

Vasárnap többnyire napos idő várható csapadék nélkül, a délies szelet élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4, a csúcshőmérséklet 7-15 fok között várható.

Forrás: mti.hu

Élvezetes, jó meccsen aratott győzelmet a Szentlőrinc

0

Ezen a hideg, ködös, párás vasárnapon igazán nem panaszkodhattak a szentlőrinci szurkolók, mert nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzést játszott csapatuk hazai pályán a Budafoki MTE együttesével.

A Szentlőrinciek egy nehéz a mérkőzés elé néztek tegnap, hiszen a Budafok eddig csak kétszer kapott ki, ráadásul idegenben még veretlen volt.

A vendég Budafoki MTE csapata már a 12. percben megszerezte a vezetést, a Szentlőrinciek korábbi játékosa, Rétyi talált a kapujukba (0-1). Sokak szerint les előzte meg a gólt, de a partjelző nem emelte a zászlóját. – olvasható a Szentlőrinc SE hivatalos oldalán.

A hazai csapat vezetőedzője, Waltner Róbert aztán a szünetben hármas cserével próbált változtatni a játékukon. Telitalálat volt! Még két perc sem telt, és a beálló Medgyesi máris egalizált – bizonyította, hogy akkor sem jön zavarba, ha a fejére jön a labda (1-1).

A Szentlőrinciek csapata ezután más mentalitással küzdött, sokkal harapósabb volt, mint az első játékrészben, aminek meg is volt az eredménye. A távoli lövéseik után ugyan nem született újabb gól, de az 57. percben ismét betaláltak az ellenfél hálójába, miután Tóth-Gábor fejese a felső lécen csattant, majd a labda a kapusról Vingler elé került, aki bevágta a hálóba (2-1).

Óriási volt az öröm a lelátón, a szentlőrinci szurkolók is érezték, hogy csapatuk behúzza ezt a meccset! Persze a vendégek sem adták fel, és lélektani előny ide vagy oda, kihasználták a védekezésben elkövetett hazai hibákat: a 62. percben egy pontos baloldali beadást követően Zuigéber közelről a Szentlőrinciek kapujába fejelte a labdát (2-2).

Az utolsó fél órában úgy látszott, hogy mindkét csapat ki akarja harcolni a győzelmet. Mentek előre a játékosok mindkét oldalon, élvezetes, izgalmas volt a mérkőzés.

A végső hajrában aztán megtört a jég: a 85. percben Helesh adta kiválóan középre a labdát, Novák Zsombor pedig futtából ragyogóan fejelt a jobb alsóba (3-2). A hátralévő néhány percben már nem változott az eredmény, így a lefújás után egy nagyon értékes győzelemnek örülhetett a Szentlőrinc SE a szurkolókkal együtt.

MERKANTIL BANK LIGA NB II. 13. FORDULÓ:

Szentlőrinc – Budafoki MTE 3-2 (0-1)

Szentlőrinc, Szentlőrinc SE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Derdák Marcell (Máyer Gábor, Király Zsolt)

Szentlőrinc: Gyurján – Szivacski, Szekszárdi M., Keresztes (Medgyesi, a szünetben), Stifter (Papp Cs., a szünetben) – Vingler (Kesztyűs, 79.), Dinnyés – Hajdú, Nagy R., Kiss-Szemán (Helesh, a szünetben) – Tóth-Gábor (Novák Zs., 64.). Vezetőedző: Waltner Róbert

Budafoki MTE: Horváth A. – Lorentz, Kálnoki-Kis, Oláh, Kalmár (Horváth O., 69.) – Szabó B. (Szűcs, 69.), Németh (Horgosi, 78.) – Zuigéber, Merényi (Kovács D., 52.), Rétyi (Vasvári, 78.) – Elek B. Vezetőedző: Nikházi Márk

Gólszerzők: Medgyesi (47. perc), Vingler (57. perc), Novák (85. perc), ill. Rétyi (11. perc), Zuigéber (62. perc) 

A 13. forduló eredményei: Békéscsaba-Vasas 0-2, Kazincbarcika-Budapest Honvéd 2-0, Mezőkövesd-Soroksár 0-1, Csákvár-Ajka 2-2, Kozármisleny-BVSC 0-1, Szeged-Kisvárda 2-1, Tatabánya-Gyirmót 2-1.

Forrás: szentlőrincse.hu

Magyarország nyerte az éremtáblázatot a kick-box Európa-bajnokságon

0

Két magyar aranyérem született a szombaton befejeződött athéni felnőtt és veterán kick-box Európa-bajnokság zárónapján. Női kick-lightban Nagy Rita diadalmaskodott, és győzött a férfi pointfighting csapat is. Magyarország ezzel első lett a nemzetek versenyében. Külön szakmai siker, hogy a tatamin, a ringben és formagyakorlatban is termett magyar aranyérem. – olvasható a hazai szövetség hivatalos oldalán.

A görögországi kick-box Eb hatodik, egyben utolsó versenynapjára két magyar egyéni küzdelmi döntő maradt. A kick-light szakágban Nagy Rita görög ellenféllel került szembe, és nagy csatában Európa-bajnoki címet nyert. A világversenyeken sokáig csak ezüst- és bronzérmekig jutó Nagy Rita először a tavalyi világbajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és most ezt megismételte az Eb-n is. Férfi light-contactban Veszelovszki Péter szoros mérkőzésen 2:1-re kikapott bolgár ellenfelétől.

Szombaton rendezték meg a pointfighting csapatversenyeket is. A Veres Roland, Zajácz Bence, Bálint Martin és Fésű Lajos összeállítású magyar férfi csapat a nyolc között a briteket verte, majd a görögöket is felülmúlta, végül pedig a döntőben 9-7-re az osztrák együttest is legyőzte.

Ezzel az Európa-bajnokság éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen az olaszok és az ukránok előtt, úgy, hogy a felnőtteknél 9 arany-, 11 ezüst- és 15 bronzérem jutott a mieinknek.

Kick-box Európa-bajnokság, Athén, a felnőtt magyar érmesek:

Európa-bajnok:
Pointfighting:
Férfiak:  
57 kg: 1. Hammer Máté
63 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 1. Bálint Martin
Férfi csapat: 1. Magyarország (Veres Roland, Zajácz Bence, Bálint Martin, Fésű Lajos)
Light-contact:
Férfiak.  
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni
Kick-light:
Nők:  
60 kg: 1. Nagy Rita
K1:
Férfiak:  
57 kg: 1. Melis Bálint
Formagyakorlat:
Kreatív vegyes csapat: 1. Magyarország (Mónus Viktor, Udvarhelyi Fanni)

Forrás: nvesz.hu

Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat Bernben

0

Aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőrcsapat a berni világkupán. – olvasható a szövetség hivatalos oldalán.

Az olimpiai bajnok együttesből a svájci viadalon hiányzott Siklósi Gergely és Nagy Dávid, ott volt ugyanakkor a válogatottban az előző napon egyéniben győztes, 2023-ban világbajnok Koch Máté és a párizsi játékokon egyéniben negyedik Andrásfi Tibor. Hozzájuk csatlakozott Kovács Gergely és Keszthelyi Zsombor.

A magyarok az ausztrálok (45-24), a kanadaiak (45-34), a kazahok (45-36) és a franciák (45-41) legyőzésével jutottak döntőbe, ahol ugyanúgy a japánokkal találkoztak, mint Párizsban az olimpián. Az ázsiaiaknál is volt két csere, az összecsapást viszont megint a magyarok nyerték, mégpedig 34-27-re – a viadal eredményközlője szerint.

A női párbajtőrözők az Egyesült Arab Emírségekben versenyeztek. Egyéniben az olimpián bronzérmes Muhari Eszter ötödik lett Fudzsejrában. A csapatban mellette Dékány Kinga, Gachályi Gréta és Wimmer Dorina kapott helyet – a hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint. A magyarok a nyolcaddöntőben a 2021-ben olimpiai bajnok – későbbi győztes – észtekkel vívtak és szoros mérkőzésen kikaptak. Így az alsó ágra kerültek, végül két győzelemmel és egy további vereséggel tizedikek lettek.

Forrás: mti.hu

Aranyérmes a női kardcsapat Oránban

0

Aranyérmet nyert a magyar női kardcsapat az algériai világkupán, Oránban. – adta hírül a magyar szövetség tegnap a hivatalos oldalán.

Az egyéniben egy nappal korábban bronzérmes Battai Sugár, valamint Szűcs Luca, Spiesz Anna és Katona Renáta alkotta együttes 45-31-re győzte le a hongkongiakat, 45-37-re a németeket, majd 45-43-ra a kínaiakat. A döntőben a lengyelekkel vívtak a magyarok, akik közül Battai és Szűcs kétszeres, Katona egyszeres világbajnok csapatban, és fölényesen, 45-36-ra nyertek – a viadal eredményközlője szerint.

A férfiak ugyancsak Oránban versenyeztek. Az olimpiai ezüstérmes magyar csapatból csak Rabb Krisztián vívott, mellette Horváth Gergő, Iliász Nikolász és Vigh Benedek kapott helyet ezúttal a válogatottban. A magyarok a nyolcaddöntőben 45-40-re legyőzték a spanyolokat, majd a nyolc között 45-36-ra kikaptak az irániaktól. Ezt követően 45-40-re verték a németeket, végül 45-36-os vereséget szenvedtek a franciáktól, így a hatodik helyen végeztek.

Forrás: mti.hu

Kétszeres magyar bajnok lett Hartmann Máté, a Pécsi Sportiskola úszója

Hartmann Máté duplázott, hiszen a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola úszója az 1500m gyorson megszerzett aranyérme után, 800 méteren (07:50.01) is magyar bajnok lett a XX. Országos Rövidpályás Bajnokságon. A PSN beszámolója szerint Jászó Ádám 100m vegyesen a második helyen zárt (54.00), akárcsak az első napon 100m gyorson, Kovács Bence Péter pedig nem jutott döntőbe 50m mellen.

A pécsiek eredménye a XX. Országos Rövidpályás Bajnokságon:

Hartmann Máté:

1500m gyorsúszás 1. hely

800m gyorsúszás 1. hely

400m gyorsúszás 3. hely

200m gyorsúszás B döntő 2. hely

Jászó Ádám:

100m hátúszás 1. hely

100m gyorsúszás 2. hely

100m vegyesúszás 2. hely

50m hátúszás 4. hely

50m pillangó 4. hely

50m gyorsúszás 7. hely

Kovács Bence Péter: 200m vegyesúszás B döntő 4. hely

Több mint négyszázan ropták a kozármislenyi Márton-napi táncházban

0

Bizony szinte kicsinek bizonyult a Kozármislenyi Művelődési Központ színházterme november 8-án délelőtt, és 9-én este, mikor is a Józsa Gergely Néptánc Egyesülettel közös rendezésben meghirdetett Felcsíki táncházba 18 órára megérkeztek a táncoslábú érdeklődők.

A kozármislenyi Márton-napi Felcsíki táncházban vendég előadóként közreműködött a Kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes a zenekarával, és az oktatóival. A vendég Néptáncegyüttes tagjai ezen az estén bemutatták lakókörnyezetüket, Márton-naphoz kötődő felcsíki hagyományaikat, majd megismertették a jelenlévőket a felcsíki és moldvai táncokkal, népzenével, népdalokkal. A talpalávalót is biztosították a Kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes tagjai: Tibor a hegedűjével, Balázs az ütőgardonnal, Ágnes és Nándi pedig csodás hangjával varázsolta és vonzotta maradásra a táncház lelkes látogatóit.

A Kozármislenyi Művelődési Központ és a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület gondolt a kicsikre is, mert előző nap, november 8-án, pénteken a helyi Janikovszky Éva Általános Iskola diákjait ismertették meg a néptánccal, és a táncház vidám, táncos világával.

A Kozármislenyi Művelődési Központ színháztermében a két napon megrendezésre került Márton-napi táncházban összesen több mint 360 gyermek, és 104 felnőtt ropta a táncot több csoportban.

Szombaton este pedig a felnőtteké, családoké, szomszédos településekről érkező táncos lábú látogatóké volt a színpad és a táncparkett Kozármislenyben.

Kicsik és nagyok egyaránt ropták a kozármislenyi Márton-napi táncházban.

Baumholczer Angélát, a kozármislenyi Józsa Gergely Néptánc Egyesület vezetőjét kérdeztem a Márton-napi táncházi szünet csendjében, hogy:

BaHír: Milyen időközönként szerveztek táncházat?

Baumholczer Angéla: Évek óta visszatérő rendszerességgel szervezünk itt, a Művelődési Házban táncházat, hogy ezzel is felhívjuk a fiatal korosztály figyelmét a jeles hagyományainkra. Ilyen jeles alkalmakhoz kötődő táncházaink a Márton-napi, a Luca-napi, a betlehemi, a farsangi, és a húsvéti alkalmak. A jeles napok mellett egykori elődeink életének fontos mozzanatai voltak a betakarításokhoz kötő ünnepek, például az arató-ünnep, a szüreti-ünnep. Igaz, hogy településünk ma már város, de mi alakulásunkkor letettük a voksunkat a helyi hagyományok őrzése, átadása, és életben tartása mellett. Ezek az ünnepek egyben az egykori mislenyi elődeink ünnepi alkalmai is voltak.

BaHír: A mai nap jó alkalmat adhat az utánpótlás biztosítására is?

Baumholczer Angéla: A november 8-i, pénteki napon órás váltásban az iskola alsó tagozatának egy-egy évfolyama látogatta meg a táncházunkat, és így összességében véve körülbelül 360 gyermek ismerkedhetett a néptánc alapjaival, majd szombaton este 90 felnőtt tette ugyanezt. A Márton-napi táncház fő célja most még sem az utánpótlás biztosítása volt, hanem a meghívott a Kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes által bemutatott hagyományok, táncot megismertetése, azok átadása, népszerűsítése. Az én elveim szerint, amelyet egyébként az egyesület alapszabályába is befoglaltunk az, ami az egyesület célja is az említett táncházakkal, hogy ezeken az alkalmakon minden gyermek ismerje meg a hagyományaink, jelen esetben a meghívott vendégek hagyományainak legalább egy kis töredékén át a jeles ünnepeink fontosságát, vele pedig a hagyományőrzés szükségességét. Mindezt táncházakkal próbáljuk közelebb hozni hozzájuk, mert ma is a gyermekek mozgásigényéhez igen csak közel álló felcsíki és moldvai táncokat tanítottunk.. Természetesen szívesen fogadjuk a csatlakozni szándékozókat. Szerencsére azonban nálunk az utánpótlás biztosított, egész évben folyamatos a néptánccsoporthoz történő csatlakozás.

Bahír: Mi a tapasztalat, a gyermekek vagy a felnőttek csatlakoznak lelkesebben a néptánchoz?

Baumholczer Angéla: Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy a gyermek korosztály szívesebben válassza a néptáncot napjainkban a felnőtt korosztálynál. Vonzóak számukra a színes népviseletek, a vidám énekek, a mozgalmas, ritmusos táncok. Nagyon sokan szülői biztatásra, ösztönzésre vágnak bele ebbe a „kalandba”, hiszen a szülők jól látják, hogy a néptánc nagyon jól fejleszti a gyermekek koordinációs képességét. Mára trendivé vált néptáncolni, és tovább vinni az örökségünket. Mindez nagy örömmel tölt el, és megmutatja, hogy nem volt hiába a közel 25 évnyi erőfeszítésünk.

Természetesen a nagy sikerű Márton-napi táncház után, november 11-én, hétfőn, Márton napon Márton-nap 2024sem marad Márton-napi program nélkül Kozármisleny!

Bejelentették, hogy ki lesz Milák Kristóf új edzője

Szabó Álmos irányítása mellett kíván felkészülni a következő versenyekre a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf.

„Az egyeztetések alapján abban maradtunk, hogy Milák Kristóf nem áll rajthoz a decemberi, budapesti rövidpályás világbajnokságon, a felkészülésének fókuszában a 2025-ös, szingapúri világbajnokság áll, amelyen hasonló eredményeket szeretne elérni, mint 2022-ben, amikor utoljára szerepelt vb-n” – mondta a vasárnapi bejelentés kapcsán Wladár Sándor, a magyar szövetség (MÚSZ) elnöke.

Milák új edzője hamarosan összeállítja a jövő nyárig szóló felkészülési és versenyprogramot, amelyet a szövetség teljes mértékben támogatni kíván.

Szabó Álmos egyszer már felügyelte a világklasszis versenyző edzéseit. Ugyanis amikor a korábbi mester, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával, akkor ő segítette Milákot.

A szakember korábban maga is úszó volt, edzőként egy darabig a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Ott 2016 óta paraúszókkal foglalkozik, mégpedig kimagasló eredménnyel, hiszen az ő tanítványa a paralimpiai bajnok Illés Fanni és Pap Bianka is.

A MÚSZ arról is beszámolt, hogy a párizsi olimpiát követően abban állapodott meg Milák Kristóf egyesületével, a Bp. Honvéddal, hogy egy kapcsolattartót jelölnek ki, aki folyamatosan tájékoztatást ad az olimpiai bajnok felkészüléséről. A felek ezzel is szerették volna maguk mögött tudni az olimpiát megelőző, turbulens időszakot, egyszersmind új alapokra helyezni a kapcsolatukat.

Túraegyesületi vezetőre és feleségére zuhant a szikla az üzbegisztáni balesetben

Kiderült, kik annak a szörnyű üzbegisztáni balesetnek, ahol egy óriási szikla zuhant egy autóra, amiben két magyar turista utazott. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a két magyar és az üzbég sofőrjük is azonnal életét vesztette.

A Kitab városából Szamarkandba tartó magyar turisták egy Chevrolet Cobaltban utaztak, szerdán délután bekövetkezett a tragédia és egy hatalmas szikla zuhant a járműre a Tahtakaracsa hágónál. A Szamarkandi és Kaskadarjai régió határán elhelyezkedő hágót a magyar turistákat ért tragikus baleset után órákra le is kellett zárniuk a helyi hatóságoknak.

Most az is kiderült, hogy a balesetben egy házaspár vesztette életét. A Pest Megyei Piros Facebook-oldalon írták meg, hogy az egyik áldozat Lipák István, aki a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület elnökségi tagja volt. A másik magyar áldozat Lipák felesége volt.

A posztban azt írják, hogy Lipák István a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület elnökségi tagjaként hosszú évek óta aktív szerepet vállalt a Pest Megyei Piros túramozgalom működtetésében. „A természetjárással kapcsolatos tevékenységét és érdemeit hosszan lehetne sorolni, de most elfogytak a szavaink” – írták.