Kezdőlap Blog Oldal 547

Ritka égi jelenséget videóztak le Magyarország felett

Gyenge, rózsaszín sarki fényt rögzítettek péntek éjjel az Időkép webkamerái. A látványos égi jelenség a november 6-án bekövetkező napkitörés és az utána kialakult geomágneses vihar hívta életre. A sarki fény rózsaszínje mellezz zöldes, vöröses színek is feltűnnek a videón, ezeket az úgynevezett légkörfény okozza.

A légkörfény akkor alakul ki, amikor a Napból érkező extrém UV-sugárzás hatására a légkörben található atomok és molekulák gerjesztett állapotba kerülnek, és fényt bocsátanak ki. Megjelenhet narancsos-sárgás, zöld, kék és vörös színben, attól függően, hogy milyen magasságban, milyen elemekről van szó, de ezek a színek akár együttesen is feltűnhetnek.

Forrás: 24.hu

Ködös, fagyos reggelt napsütéses vasárnap követ

Vasárnap hajnalban többfelé képződhet köd, mely a reggeli órákra feloszlik. A minimumok -3 és +1 fok között alakulhatnak, szinte az egész térségben fagyra ébredhetünk. Az északkeleti szél gyenge lesz. Délelőtt folytatódik a derült idő.

Vasárnap derült időnk lesz. A hőmérséklet maximuma 10 és 12 fok között alakulhat, az előző napokhoz képest kissé visszahűl a levegő. Az északkeleti-keleti szél gyenge lesz. Este marad a derült idő, többfelé képződhetnek ködfoltok. A minimumok 5 fok közelében alakulhatnak. A légmozgás gyenge lesz.

Hétfőn délkelet felől gyenge felhősödés kezdődik, de csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 9 és 11 fok között alakul. Estére újból vastag köd terülhet szét térségünk felett. Az északkeleti szél gyenge marad. A minimumok 5 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: Meteo Mecsek

Tűz ütött ki a Pécsi Estben, elmarad a mai program

Tűz ütött ki ma este 18 óra magasságában a Pécsi Estben. Emiatt a szórakozóhelyre ma este tervezett koncert és az utána következő buli elmarad.

A tűzről a Pécsi Est a Facebook oldalán számolt be, eszerint az esti koncert technikai előkészületei során valószínűleg egy meghibásodott műszaki eszköz okozta a tüzet. Ettől a hely mennyezetén lévő eszközök is lángra kaptak.

A kiérkező tűzoltók a tüzet szerencsére néhány perc alatt megfékezték. Az eset még nyitás előtt történt, így vendégek nem tartózkodtak a helyszínen. Az oltás során azonban az egyik dolgozó kisebb égési sérüléseket szenvedett, őt a kiérkező mentők ellátták.

A tüzet ugyan sikerül gyorsan eloltani, de a beszámoló szerint számos műszaki eszköz, a klub technikai rendszere és berendezései is jelentősen sérültek. Ezért úgy döntöttek, hogy a ma esti koncert és az utána tervezett esemény is elmarad.

Képünk illusztráció!

A francia elnökkel és az osztrák kancellárral is egyeztetett Magyar Péter

Péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy a napokban találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral is. A két politikus az Európai Politikai Közösségének csúcstalálkozója miatt volt a fővárosban.

Magyar elmondása szerint a két politikus segítséget ajánlott neki a pártépítéshez, de ő az ajánlatokat visszautasította. Azt mondta, hogy semmilyen külső segítséget nem kérnek, mert önállóak szeretnének maradni.

Az ellenzéki politikust a budapesti francia nagykövetségről keresték meg, hogy találkozna-e Macronnal. Az osztrákok pedig az Európai Parlamenten keresztül érték el. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy a Tisza Párt együtt fog működni az Osztrák Néppárttal (ÖVP), melynek Nehammer az elnöke. Macronnal főleg az európai versenyképességről beszélt.

Koch Máté nyerte a férfi párbajtőrözők első világkupa-versenyét

A magyar férfi párbajtőrcsapattal Párizsban olimpiai bajnok Koch Máté nagyszerűen kezdte a vívók 2024/25-ös szezonját, mivel szombaton megnyerte Bernben az idény első világkupa-versenyét.

A párizsi aranycsapatból Koch, illetve Andrásfi Tibor kiemeltként csak szombaton kapcsolódott be a svájci versenybe. A selejtezőben tíz magyar volt érdekelt, közülük Somody Soma, Osman-Touson Maruán és Keszthelyi Zsombor került a legjobb 64 közé. Utóbbiak a főtábla első fordulójában kiestek.

A tavaly világbajnok Koch 15-9-re verte a hongkongi Ng Ting Hint, 15-13-ra a francia Nelson Lopez Pourtier-t, majd 15-10-re az olasz Valerio Cuomót. A Vasas egyéni világbajnok klasszisának a nyolc között a japán Macumoto Riju nem jelentett problémát, 15-7-re könnyedén legyőzte. Sokáig a kínai Csang Hszin-kun elleni elődöntő is simának tűnt, ám Koch 14-9-es vezetéséről az ázsiai rivális 14-13-ra felzárkózott. Ezt követően aztán együttes találat következett, ami a magyar vívó sikerét jelentette.

A fináléban az olasz Giacomo Paolini várt Koch Mátéra, aki remekül kezdett, 5-0-ra elhúzott. Ugyan az olasz 8-7-re fel tudott zárkózni, a magyar sportoló ismét ellépett tőle, és végül magabiztos, 15-9-es sikerrel gyűjtötte be az aranyérmet.

Bőröndben rejtette el a Balatonnál az amerikai nő holttestét a gyilkosa

Részleteket közölt a 31 évea amerikai nő meggyilkolása kapcsán a rendőrség.

A beszámoló szerint a nyomozók kamerakutatást végeztek, látókörükbe került egy férfi, akivel az eltűnt lányt több szórakozóhelyen is látták együtt. A nő eltűnésével kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, ami alapján azt sem zárták ki, hogy az amerikai lány bűncselekmény áldozata lett. 

Az ismeretlen férfit a VI. kerületi bérelt lakásánál fogták el november 7-án, az esti órákban.

A 31 éves amerikai lány turistaként érkezett Magyarországra.

Egy szórakozóhelyen megismerkedett egy nála pár évvel idősebb ír férfival, akivel egy másik szórakozóhelyre is átmentek, ott táncoltak, közelebb kerültek egymáshoz. Majd a lány úgy döntött, hogy felmegy a férfi VII. kerületi bérelt lakásába, ahol intim kapcsolatba kerültek, és eközben végzett a lánnyal a férfi.

Az elkövető ezután igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait. Az apartmanjában kitakarított, és a lány holttestét egy ruhásszekrénybe rejtette, amíg elment egy bőröndöt venni.

Ezután a lány testét a bőröndbe rakta, majd autót bérelt, és a bőrönddel a csomagtartóban elindult a Balaton felé. Szigliget külterületén, egy erdős részen rejtette el áldozatát, majd visszaautózott Budapestre, ahol elfogták.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt, aki vallomást tett. Elismerte, hogy megölte a nőt, de balesetnek állította be a cselekményét.

A gyanúsított a kihallgatása után megmutatta azt is, hogy hova rejtette a holttestet. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a 37 éves férfi a gyilkosság után az interneten a következő kifejezésekre keresett rá:

„Valóban megeszik a disznók a holttesteket?”,

„Texasi nőt ölt meg egy vaddisznó.”,

„Vaddisznó megjelenése a Balaton parti településeken”,

„Milyen szaga van a holttestnek miután lebomlik”,

„Rothadó hússzag eltávolítása”,

„ Budapest webkamerák”,

„Mi történik az eltűnt személy bejelentése után?”,

„Hogyan kezeli a rendőrség az eltűnt személy ügyeit?”,

„Mennyire megbízható a rendőrség Budapesten?”.

Vidéken is elkezdik a nemzeti konzultáció kiszállítását

Vidéken is megkezdte a nemzeti konzultáció leveleinek kézbesítését a Magyar Posta – közölte a társaság az MTI-vel.

A fővárosi kézbesítés végeztével elsőként Pest és Fejér vármegyében érkezik majd a levél. Az elkövetkező három hétben az irányítószámok emelkedő sorrendjében zajlik a kézbesítés a többi vármegyében is.

A Magyar Posta munkatársai több mint 6,3 millió küldeményt kézbesítenek vidéken. A tervek szerint december 6-ig mindenki megkapja ezeket a leveleket. A küldemények közönséges levélként nem igényelnek személyes átvételt, azaz a postaládába kézbesítik a postások.

Hozzátették, ha valaki nem kap kérdőívet, annak több oka is lehet. Előfordulhat, hogy valamilyen adatbázisból letiltotta a címadatait, de az is, hogy a címzett más lakcímen tartózkodik.

A nemzeti konzultációban szereplő kérdésre adott válaszleveleket 2024. december 20-ig lehet díjmentesen visszaküldeni – áll a közleményben.

Kovács István Kokó lett az ökölvívók elnöke

Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi bokszolót választották meg elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a szombati tisztújító közgyűlésén.

A posztra eredetileg a korábbi elnökségi tag Kassai Lászlót is jelölte a jelölő bizottság. Ő azonban nem kapta meg a közgyűléstől a jelölő listára való felkerüléshez szükséges szavazati többséget.

Kovács István 12 nem és 4 tartózkodás mellett 84 támogató voksot kapott a jelölő listára kerüléshez. Az alapszabály szerint, ha csak egy jelölt van a listán az elnöki posztra, akkor őt megválasztottnak kell tekinteni. Így a korábbi olimpiai bajnokról külön már nem kellett szavazni, 2029-ig ő lett a MÖSZ elnöke.

A szövetséget az elmúlt egy évben a Rácz Attila, Berkó Lajos, Juhász Roland alkotta ügyvivői testület irányította. A 2023 januárjában elnökké választott Kurtucz Csaba tavaly októberben mondott le a posztjáról.

Harkányban nyílik az első vidéki rehabilitációs központ az SMA betegek számára

Elsőként két vidéki rehabilitációs centrumban, Hévízen és Harkányban vehetik igénybe a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élő felnőtt betegek az élhetőbb életet biztosító rehabilitációs programot – közölte a Magyar Balneológiai Egyesület (MBE) szombaton az MTI-vel.

A szervezet kétnapos hévízi nagygyűlésének zárásaként kiadott közlemény szerint befejeződött a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő és a PTE Klinikai Központ Harkányi Termál Rehabilitációs Kórház szakembereinek felkészítése a speciális rehabilitációra, és idén novembertől már várják a felnőttkorú SMA-betegeket.

A felnőttellátásban hozzávetőleg 80-100 SMA-s betegről van szó Magyarországon, ők a fekvőbeteg-ellátásban nyújtott, 14-21 napos rehabilitációt neurológiai beutalóval vehetik igénybe.

Magyarországon évente 12-15 gyermek jön világra gerincvelői izomsorvadással – spinális izomatrófiával -, a legsúlyosabb formája által érintett kisgyermekek gyakran nem élték meg az egyéves kort.

Az elmúlt évek támogatott gyógyszeres és kiegészítő terápiás lehetőségeinek köszönhetően azonban ma már valós esélyük van arra, hogy eljussanak a felnőttkorba, így a felnőtt SMA-betegek rehabilitációjára egyre nagyobb az igény.

Fazekas Gábor neurológus, reumatológus és rehabilitációs szakorvos, a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinika osztályvezető főorvosa korábban elmondta: mivel az SMA évtizedekig is tarthat, a betegnek akár többször is részt kell vennie a rehabilitációs programban. A gyógyszeres terápiáknak köszönhetően azonban jobb állapotú betegek kerülhetnek be, így a kezelés is eredményesebb lehet.

Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója azt közölte: az SMA betegség elsősorban a gerincvelői mozgatóidegsejteket érinti, aminek következtében az izmok elsorvadnak. Ma már ismert, hogy más szervek is érintettek lehetnek, ezért fontos, hogy a neurológus mellett rehabilitációs szakember, logopédus, dietetikus és csontritkulással foglalkozó szakember is részt vegyen a beteg ellátásában.

Hozzátette: a terápiák hatásának optimalizálása miatt elengedhetetlen a rendszeresség, a kezelés egy ilyen terápiás sorozattal ugyanis nem ér véget, ezek az alkalmak eszközt adnak a betegek kezébe, hogy aktívan tehessenek állapotuk javulásáért.

Holléné Mándó Zsuzsanna, a Hévízi Szent András Reumakórház főigazgatója kifejtette: a programozható rehabilitáció különösen indokolt ezen betegek esetében. A 14-21 napos ellátás során mozgásterápiát és fizioterápiás kezeléseket alkalmaznak, a betegek állapotának megfelelően.

Nusser Nóra, a PTE Klinikai Központ Harkányi Termál Rehabilitációs Kórház igazgatóhelyettese kiemelte, a program célja a hazai gyakorlat kialakítása nemzetközi tapasztalatok alapján, különlegessége pedig, hogy a rehabilitációt két balneoterápiás központ végzi, ahol a gyógyvíz jótékony hatását is alkalmazzák.

A program célja az életen át tartó beteggondozás biztosítása, amely évente intézményi rehabilitációval és otthoni mozgásterápiával kiegészített edukációt tartalmaz – derül ki a közleményből.

Több baleset is történt az M7-es és az M5-ös autópályákon

Balesetek lassítják a haladást az M5-ös autópálya fővárosi szakaszán és az M7-es autópályán Érdnél szombat délelőtt, mindkét helyszínen nagy a torlódás.

A katasztrófavédelem azt közölte az MTI-vel, hogy az M5-ös fővárosi szakaszán, a 14-es kilométernél, a bevásárlóközpontoknál öt személykocsi hajtott egymásba a városba vezető irányban. A helyszínre mentő is érkezett. Nagyjából kétszáz méterre ettől szintén ráfutásos baleset történt, ott két személykocsi karambolozott. Az autópálya érintett szakaszán forgalmi akadályra kell számítani.

Az Útinform tájékoztatása szerint egy sávon halad a forgalom, a torlódás 1-2 kilométeres.

Az M7-esen Érdnél két baleset is történt: a 17-18-as kilométernél, a terelésnél a főváros és a Balaton felé vezető oldalon is két-két személykocsi ütközött össze. A négy járműben összesen hatan utaztak, hozzájuk mentő érkezett. A sztráda forgalma rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban halad – írta a katasztrófavédelem.

Az Útinform a honlapján arról számolt be, hogy a torlódás itt 2-3 kilométeres mindkét irányban.