Kezdőlap Blog Oldal 554

Több mint 1700 hamis luxuskarórát találtak a Liszt Ferenc-reptéren

0

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben 1718 luxuskarórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az órák eredetisége megkérdőjelezhető volt, ezért a pénzügyőrök megkeresték a védjegy jogosultjának képviseletét. Ahonnan megerősítették, hogy a termékek hamisítványok – írta a NAV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hozzátéve, hogy a 778 millió forint értékű hamis karórát lefoglalták és büntetőeljárást indítottak.

Emlékeztettek, a közelmúltban már történt hasonló eset, akkor egy Lengyelországból feladott szállítmányban 343 védjeggyel ellátott, díszdobozos hamis karórát találtak a pénzügyőrök.

A kép csak illusztráció!

forrás: mti

Bíróság elé állt egy nő, akinek kutyája egy motoros halálát okozta

Kedden kezdte tárgyalni a Szegedi Törvényszéken egy makói nő ügyét, akinek kutyája egy motoros halálát okozta 2022 nyarán. A jelenleg 37 éves asszonyt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják. A nő Makó főutcáján álló házának kiskapuján elromlott a zárszerkezet. Emiatt az asszony férje egy autóakkumulátort tolta belülről az ajtóhoz, hogy az kívülről csak azt benyomva lehessen nyitható.

Az asszony 2022. június 22-én a vádlott hajnali 3-kor kelt, majd röviddel 12 óra után ért haza. Az udvarba a kiskapun keresztül jutott be, majd az ajtót becsukta, de fáradtságából eredő figyelmetlensége miatt elfelejtette az akkumulátort visszanyomva azt bezárni, emiatt német juhász kutyájuk kijutott az udvarról, és az utcán kóborolni kezdett. A kutya a közelben féktávolságon belül kiszaladt a segédmotoros kerékpárját vezető, azzal szabályosan közlekedő sértett elé, és összeütközött vele. Az ütközés miatt eleső idős férfit mentőhelikopterrel kórházba szállították, azonban ott az orvosi beavatkozások ellenére elhunyt.

A rendőrség először az asszony férjét gyanúsította a bűncselekmény elkövetésével, a nyomozás eredményeként azonban az időközben a férfitól elvált asszonnyal szemben emeltek vádat. Az ügyészség az előkészítő ülésen arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, egy év végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott tagadta bűnösségét, ezért ügyében tárgyaláson, előreláthatólag januárban dönt a törvényszék.

További hírek itt!

forrás: mti

Környezetvédelmi kiállítással és programokkal vár mindenkit az Árkád

0

A Pécsi Zöld Kör az Ökováros Héten „A mi sokszínű kertünk” országos kampánnyal vesz részt – írja a Pécsma.

A kampány célja ösztönözni a családokat, az oktatási és egyéb intézményeket, az önkormányzatokat, hogy aktívan vegyenek részt az élőhelyek megőrzésében, legyen szó saját kertünkről, udvarunkról vagy a közterületekről – számoltak be sajtóközleményükben.

Az esemény november 4-én kezdődött és egészen november 9-ig tart az Árkádban.

Mindezek apró, de egyben elengedhetetlen lépések a biodiverzitás, azaz a fajok, fajták sokféleségének védelmében, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében – írták.

A kiállítás és interaktív foglalkozások során megismerkedhetnek az érdeklődők többek között a sokszínű kert kialakításának gyakorlati lehetőségeivel, a gyakran nem igazán kedvelt apróbb állatok hasznosságával, az élőhelyek kialakításának egyszerű praktikáival.

A szervezők óriás virágokkal, a sokszínű kertmakettel, érdekes játékokkal és kis élő szigetekkel teszik látványossá és érdekessé a programot.

Pizza, de mégsem – Mumi’s kebab, haragos pizzabomba

A Mumi’s kebab étlapján nemrégiben egy új étel jelent meg, illetve rögtön kettő is: a pizzabomba és a puffancsok. Mindkettő kisméretű töltött tészta, egyik kemencében sütve, a másik pedig fritőzben. Mindkét fajtából két verzió jelent meg. A haragos, ami szalámit, erős pistát és füstölt sajtot, és a békés, ami bacont, cheddar sajtot és mozzarellát tartalmaz. Eddig ehhez hasonló ételt csak a Pizza Di Casanál kóstoltam, az ő pizzagolyóikat viszont kedvelem, egy klassz kis tévézős étel, szívesen fogyasztom.

Hétvégén volt lehetőségem kipróbálni az egyiket, és a haragos-kemencés verzió mellett döntöttem. Az ételek mellé mártogatós is választható, a kis adaghoz és ebben is van újítás. A hely eddigi 4 szósza (kebab-szósz, mézes-chili, csípős sajtmártás, fűszeres paradicsom) mellé egy ajvár, egy zöldfűszeres-fokhagymás, valamint egy csípős ún. privát szósz is bekerült a kínálatba. A 12 darabos kiszereléshez rögtön kétféle szósz is kérhető ingyen. Mivel az alapételem csípős, nem akartam egy csípős mártást is kérni hozzá. Ezért az ajvárt és a fokhagymás szószt választottam. Viszont kis ráfizetéssel egy adag sima kebabszószt is kértem, hogy legyen valami, ami biztos pont.

Az étel nagyjából 35-40 perc alatt megérkezett, ez jónak számít nálam. Ami picit meglepett az a golyók mérete, kisebb, mint amire számítottam, kb. fele akkora, mint a Pizza Di Casánál. Ugyanakkor nagyon guszták voltak, és ránézésre sejtettem, hogy ebből egy finom kis étkezés lesz.

És igazam is lett. Az étel tésztája nagyon ízletes, picit ropogós, mégis puha. A Mumi’s-tól eddig is megszoktam, hogy tésztákban otthon vannak, ez most sem volt másként. A töltelék összetevői hagyományos alapanyagok, ezekben sok különlegesség nincs, az arányok viszont rendben vannak. És ez igaz a csípősségre is, pont annyira csíp, amennyire szeretem. Lehet érezni, hogy csíp, de nem marja le az ember arcát és nem érzi azt, hogy a csípősség minden más ízt elnyom. Szóval ilyen szempontból is merem ajánlani.

A két újfajta szószból, amit kóstoltam, az ajvár rendben van, nem nevezném rendkívülinek, de finom és hozza azt a fűszeres-paprikást ízt, amit hoznia kell. A zöldfűszeres-fokhagymás mártás viszont nagyon ízlett, érezni benne a fokhagymát, de a fűszerek miatt frissebb hatást keltett nálam, mint a legtöbb fokhagymás-tejföl, amit mártogatósként szoktam kapni.

Az étel 2.490 forintba kerül, amelybe benne van a 12 pizzagolyó, és a kétféle mártás, a külön mártás még 340 forintba került, de igazából nem lett volna rá szükség, a kétféle mártogatós elég a 12 golyóhoz. Ennél olcsóbban, 1.490 forintért lehet venni 6 darabos kiszerelést is, amihez egyféle szósz jár. Ugyanakkor felnőtt olvasóimnak én inkább a 12-est ajánlom, szerintem az az, amivel egy felnőtt ember egyszeri étkezéssel jól tud lakni, a 6 inkább gyermek adag. Ugyanakkor a 2.490 forint szerintem ezzel együtt sem drága, az ízekkel meg semmilyen probléma nincs.

A helyről bővebben itt olvashattok.

Márton-napi ajánlatok Pécsett

Ismét közelít a Márton-nap, és ahogy általában lenni szokott, most is számos étterem készül valami különlegességre a jeles esemény kapcsán. Folyamatosan frissülő cikkünkben írunk egy rövid összeállítást arról, hogy hol mivel találkozhatnak!

Csülök-Bár

A Csülök Bárban szokás szerint egy egyedi Márton-napi menüsort ízlelhetnek meg a vendégek. A leves és az előétel megegyezik a tavalyival, Az előétel libamáj pástétom áfonyás hagymalekvárral, illetve pirított kaláccsal. Ezt egy libahúsleves követi. A libacomb is maradt az kínálatban, ám a köret változott, ezúttal édesburgonya-pürével és meggyes párolt lilakáposztával kínálják. a desszert pedig piskótából, eperhabból, diókrémből és csokoládéból áll. Az összetevők alapján egy pohárdesszertet feltételezek, de ez nem egyértelmű az étlapból. A menüt november 8. és 11. között próbálhatják ki, az ára 13.900 forint, melyhez aperitifnek egy pálinka, valamint minden fogáshoz 1-1 ahhoz illő bor is dukál.

Rum’N’More

Az Alkotmány utca elején található étterem is egy ínycsiklandó fogással készül Márton-nap alkalmából, melynek egyes elemeit külön-külön is lehet kérni. A leves falusi libaleves gazdagon, a főétel pedig grillezet fél kacsa almás párolt káposztával és burgonyakrokettel. A desszert pedig meggyes lúdláb-palacsinta. A három fogás együttesen 9.500 forintba kerül. A párokra is gondoltak az étteremben, egy kétszemélyes tál formájában, melyen sült libacomb, kacsamell és kacsamáj található. Az akció november 7. és 9. között vehető igénybe.

Fordan Center Pécs

A Fordan Center is egy egyedi étalajánlattal várja a vendégeket a Márton-napi időszakban. Az előétel Kacsamáj terrine pezsgőkaviárral és házi kaláccsal, majd ezután érkezik a libacomb aszalt szilvás lilakáposztával és édesburgonyás palacsintával, végül a lúdláb szelet zárja le a vacsorát. Az ára 8.800 forint, melyhez egy pohár újbor is dukál. A menü november 7. és 12. között kóstolható.

Tettye Vendéglő

A Tettye Vendéglő szokásához híven külön szezonális étlappal készül Márton-napra. A kínálatban szerepel a konfitált libacomb, valamint a sült libamell két különböző összeállításban. E mellett a ropogós libamáj, valamint egy vegyes libatál is várja az érdeklődőket. A menük november 8. és 15. között kóstolhatók.    

Főtér Bisztró

Az előző helyekkel ellentétben a Főtér Bisztról kizárólag Márton-napon (vagyis november 11-én) készül egy különleges menüsorral. Az étterem gondosan összeállított menüsorral vár ezen a napon. A vacsora egy krémes sütőtök-krémlevessel indul, amit liba-rillettel és fekete szezámmal tesznek még különlegesebbé. A főétel egy omlós libamell, amelyet édesburgonyagratin és savanyított cékla kísér, így egyszerre élvezhető benne az édes és a savanykás ízek harmóniáját. A vacsora végén pedig egy csábító csokoládé mousse várja a vendégeket, konyakos meggyel és mák morzsával megkoronázva az étkezést. A menü ára 10.000 forint, hozzá illő borokkal együtt 12.000.

Room Bistro

A Zsolnay negyedben található étterem november 9-én, szombaton készül egy különleges és igen széles kínálattal. A levesek között a libahúsleves, a libagulyás, és a sütőtök-krémleves is megtalálható. A főételek közül a hagyományos libaételek mellett megtalálható a zúzapörkölt, a ludaskása, valamint két Street Food étel, a tépett liba ciabattában, és a libaburger is. Desszertek terén tökös-mákos rétes, lúdláb torta és gesztenyepüré-pohárkrém közül lehet választani. A részletek itt megtekinthetők.

A lista természetesen nem kizárólagos, sőt, ha találunk még érdekes fogásokat, arról tájékoztatjuk az olvasóinkat!

17 éves eltűnt lányt keres a rendőrség

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/244/2024. körözési számon eljárást folytat Holácsik Kíra Anna, a hőgyészi gyermekotthon lakójának eltűnése kapcsán.

A 17 éves lány szeptember 30-án engedély nélkül, ismeretlen helyre távozott egy budapesti gyermekotthonból. Azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelt nem ad magáról.

Holácsik Kíra Anna 160 cm magas, normál testalkatú, kék szemű.

Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/573-910-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Véglegesítették az árvízvédelem miatt jutalomra jogosultak körét

Véglegesítették a jogosultak körét, több mint tízezren kapnak nettó 200 ezer forint árvízi jutalmat novemberben hóközi kifizetéssel, írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye alapján a 444. Az október 23-át megelőző este jelent meg a kormányhatározat, ami szerint a kormány nettó 200 ezer forint egyszeri pénzügyi jutalommal ismeri el a kormány az állami alkalmazottak munkáját, akik részt vettek a szeptemberi árvízi védekezésben.

A mostani tájékoztatás szerint jutalomban részesülnek az árvíz elleni védekezésben az egyes helyszíneken közvetlenül részt vett, illetve azt irányító állami alkalmazottak (katonák, vízügyi szakemberek, hivatásos katasztrófavédők, rendőrök, honvédelmi, büntetés-végrehajtási és kormányhivatali alkalmazottak) valamint polgárőrök és önkéntes tűzoltók. A portál álláspontja szerint a jutalmazott személyek száma akár több tízezer is lehet.

Molotov-koktél dobott a riválisára egy pécsi férfi

0

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt – írja a Pécsaktuál.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított részegen október 29-én, a hajnali órákban egy többlakásos pécsi társasház egyik lakásának bejárati ajtaját égésgyorsítóval felgyújtotta, amelytől az ajtó kigyulladt és a tűz tovább terjedt az épület tetőszerkezetére. A lakásban egy férfi lakott. Ezt követően a gyanúsított egy másik lakás ablakát téglával betörte, majd a keletkezett lyukon egy Molotov-koktélt akart bedobni, de az ablakkeretről az visszapattant és az elkövető által korábban meggyújtott tüze kialudt.

Az ingatlanban keletkezett tüzet a kiérkező tűzoltók tudták csak eloltani. Az ingatlanban lakók közül senki sem sérült meg. A gyanúsított cselekményét szerelemféltés motiválta.

A terhére rótt, jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a hatóságok számára elérhetetlenné válna, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított a szabadlábra helyezése érdekében jelentett be fellebbezést, a határozat nem végleges.

Péterffy Attila: Elhivatott emberekkel dolgozom tovább Pécsért

0

„A pécsiek jól működő, stabilan fejlődő várost akarnak. Túlnyomó többségük a cselekvő városirányításra voksolt júniusban. Éppen ezért határozott célom, hogy az önkormányzat munkája a megszokott és a pécsiek által elvárt mederben folyjon tovább.” – írja tegnapi közleményében Péterffy Attila.

A polgármester álláspontja, hogy az ügyeknek haladnia kell a városban, ennek érdekében pedig több döntést is hozott. A korábbi alpolgármesterei közül Ruzsa Csabát önkormányzati tanácsadónak nevezte ki, Zag Gábort pedig hogy a polgármesteri feladatellátást elsősorban a kulturális területen érintő ügyeket közreműködésével, adminisztratív támogatásával segítse. Utóbbi esetében kiemeli, hogy a DK-ból múlt héten kilépett politikus külön díjazás nélkül vállalta a feladatot.

„Az elmúlt években meggyőződtem róla, hogy sem Ruzsa Csabát, sem Zag Gábor nem érdekli a titulus, csak a feladat. A város és a pécsiek szolgálatát mindketten kiemelten fontosnak tartják. Mindezek szellemében megyünk tovább, közösen.” – írja a közlemény.

Szintén a tegnapi napon Péterffy közleményben bírálta a Fidesz és az Összefogás Pécsért Egyesület képviselőit, hogy a külön kérése ellenére, 3 héttel az alakuló ülést követően sem adták be az SZMSZ-módosító javaslataikat, így nem lehet tudni, hogy a kormánypárti frakciók miként gondolkodnak a város jövőjéről.

Eközben polgármestert bírálja, hogy képtelen a többséget megteremteni a közgyűlésen belül. E mellett a saját érdekeit és hiúságát a város elé helyezi.

Itt az idő, hogy a polgármester is belássa: nem mehetnek úgy tovább a közös dolgaink, mint az elmúlt öt esztendőben. Nincs több politikai alkuk miatt elvesztegethető öt esztendőnk. Egy polgármester saját politikai karrierje és hiúsága nem lehet fontosabb egy város sorsánál, nem állíthat sorozatosan újabb akadályokat, nem kötheti béklyóba az új, dolgozni szándékozó testületet! – írják a közleményünkbe, amiben „Korszakváltó kerekasztalra” hívják a közgyűlésbe jutott szervezeteket. Az eseményre a mai napon 14 órakor kerül sor.

A vonatokon utazók biztonságáért tart akciót a rendőrség

A vonatokon utazók biztonsága érdekében fokozott ellenőrzést tart szerdán a rendőrség Magyarországon is – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a rendőrség honlapján.

A 24 órás akció a Railpol 28. Crime Prevention Week nemzetközi program része.

Az ORFK kiemelte: az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés és áruszállítás biztonságának fenntartására és fokozására. A Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) folyamatosan koordinálja a biztonság növelését célzó intézkedéseket.

A szerdán 7 órakor kezdődő akció elsődleges célja a vasúti kocsikat károsító erőszakos, garázda cselekmények megelőzése, a garázda módon viselkedő utasok kiszűrése, a vasúti határátkelőhelyen a szerelvények ellenőrzése, a fémlopások megelőzése, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elleni fellépés, a közfeladatot ellátó, illetve a hivatalos személy elleni erőszak megelőzése, megakadályozása – áll a közleményben.