Kezdőlap Blog Oldal 565

19 fokban élvezhetjük továbbra is a kellemes őszt Baranyában

Szerda hajnalra többfelé képződik sűrű köd, mely a reggeli órákra többfelé feloszlik, de lesznek területek, ahol beragad és rétegfelhőzetté alakul. Az északnyugati szél gyenge lesz. A hajnali minimumok 10 fok közelében alakulnak. Délelőtt egyre nagyobb területen oszlik fel a köd, több órás napsütés várható.
Szerda délután folytatódik a ködös, párás idő, többfelé lehet felettünk rétegfelhőzet és csak kis területen várható napsütés.
A hőmérséklet maximuma 17 és 19 fok között alakul. Az északnyugati szél gyenge lesz. Estére többfelé képződik újból sűrű köd, vezessünk óvatosan. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 10 fokig csökken. – ígéri a mai szerdára a Meteo Mecsek.

Szilvássy Erik ezüstérmes a birkózó vb-n

0

Szilvássy Erik ezüstérmet nyert a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában a nem olimpiai súlycsoportok számára kiírt tiranai birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

A csepeliek 30 esztendős birkózója hétfőn előbb azeri ellenfelét, majd a vb-ezüstérmes, Ázsia Játékok-győztes üzbég Jalgasbay Berdimuratovot, az elődöntőben pedig a török Ahmet Yilmazt győzte le pontozással, a keddi fináléban aztán a tokiói olimpián 77 kilóban ötödik, Ázsia Játékok-győztes és vb-bronzérmes iráni Mohammadali Geraei ellen lépett szőnyegre.

A mérkőzés elején az iráni akarata érvényesült, és egy zónaszéli szituációból kitolta Szilvássyt, aki ezt követően válldobást indított, ebből viszont mögé lépett és levitte Geraei, majd meg is pörgette (5-0). Módos Péter szövetségi kapitány a videóbíró segítségét kérte, azonban nem változtattak a döntésen, így egy újabb ponttal gazdagodott az iráni, majd egy levitellel 8-0-ra lezárta a mérkőzést. Szilvássy ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a világbajnokságon.

A vb-n szakáganként négy kategóriában rendeznek versenyt: a nőknél 55, 59, 65 és 72, szabadfogásban 61, 70, 79 és 92, kötöttfogásban pedig 55, 63, 72 és 82 kilogrammban.

A vb-n nem léphet szőnyegre olyan versenyző, aki a párizsi olimpián szerepelt, ennek ellenére több korábbi olimpiai érmes és bajnok is megméreti magát Albániában a négynapos sporteseményen.

Szerdán a nőknél 55 kilóban Galambos Ramóna észak-macedónnal, Bognár Erika pedig némettel birkózik a vigaszágon, és a szabadfogásúak is megkezdik a szereplést Albániában. A 61 kilósoknál Halidov Gamzatgadzsi a selejtezőben franciával, 79-ben a 16 közé jutásért Kuramagomedov Murad kínaival, míg a 92 kilóban Juhász Balázs a nyolcaddöntőben az olasz-kínai párharc győztesével kezd.

Forrás: mti.hu

Magyar Péter: három diákszervezet képviselőivel egyeztetett a Tisza Párt

0

A Tisza Párt budapesti frakciója három diákszervezet (EDF, FFF, ADOM) képviselőivel egyeztetett a diákok sajtóban nagy hírt kavart javaslataival kapcsolatban – közölte az ellenzéki párt elnöke a Facebook-oldalán kedden.

Magyar Péter tájékoztatása szerint a Tisza Párt fontosnak tartja, hogy a teljes fővárosi diákság javaslatokat fogalmazhasson meg a Fővárosi Közgyűlés felé, ezért megállapodott a három érintett diákszervezettel abban, hogy szerdán a közgyűlés elé kerülő előterjesztéshez a Tisza Párt módosítást javasol.

Ez alapján a főpolgármester minden budapesti középiskolának és diákszervezetnek megküldi véleményezésre és kiegészítésre a már összeállított javaslatokat.

A Tisza Párt budapesti frakciója vállalja, hogy az összes középiskola által december 31-ig véleményezett és kiegészített javaslatcsomag kapcsán egyeztetést kezdeményez a három érintett diákszervezettel és a fővárosi frakciókkal. Ugyancsak vállalja, hogy racionális érvek mentén „összefésüli” a programot és a javaslatokat úgy, hogy a diákszervezetek javaslatainak lényegi részei megmaradjanak. Emellett a párt arra is ígéretet tett, hogy a közösen összeállított programot megszavazza a Fővárosi Közgyűlésben – közölte a párt vezetője.

„A Tisza Párt frakciója továbbra is ügyek mentén, a budapestiek érdekében, a fővárosiak bevonásával politizál és nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlést eddig jellemző mutyikban és háttéralkukban” – áll a Magyar Péter Facebook-oldalán elérhető bejegyzésben.

Forrás: mti.hu

Szerelemféltésből Molotov-koktéllal akart bosszút állni a pécsi férfi

0
Molotov-koktéllal akart bosszút állni. A rendőrök őrizetbe vettek egy 51 éves pécsi férfit, aki a bűncselekménnyel gyanúsítható. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Október 29-én hajnalban tűz ütött ki Pécsett, egy Megyeri úti, többlakásos ingatlannál. A tűzoltók mellett a rendőrök is a helyszínre vonultak, ugyanis bűncselekmény gyanúja merült fel.

Mint az a helyszínen kiderült, valaki égésgyorsítóval gyújtotta fel az egyik lakás ajtaját, a tűz pedig átterjedt a tetőszerkezetre is. Emellett egy másik lakás ablakán behajítottak egy téglát, majd a lyukon keresztül próbáltak bedobni egy Molotov-koktélt, azonban szerencsére az üvege nem tört el, és a tüze elaludt.

Az eset után két embernek kellett elhagynia az otthonát, egyikük sem sérült meg. A tüzet a katasztrófavédők oltották el.

Egy 51 éves helyi férfira terelődött a gyanú, akit a Készenléti Rendőrség pécsi osztályának munkatársai a helyszín közelében lévő otthonában fogtak el fél órán belül. A férfi korábban is követett már el hasonló bűncselekményt.

Kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Tettét szerelemféltéssel indokolta, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoz ellene a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Lázár János: a kormány támogatja a magyar zsidó közösségek tereinek fejlesztését

0

A kormány támogatja a magyar zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel, miután Lázár János tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőivel tárgyalt.

A közlemény szerint az egyeztetésen Lázár János és Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke áttekintette a zsidó hitközösségeket tömörítő szövetség részben állami támogatásból megvalósuló fejlesztéseit.

A kormány támogatja azokat a beruházásokat, illetve azoknak a fejlesztéseknek az előkészítését, amelyek segítik a hazai zsidóság hitéletének fejlődését, valamint az Európában egyedülálló karitatív és kulturális missziót – emelték ki.

A minisztérium közlése szerint a megbeszélésen döntés született arról, hogy a kormány 2,8 milliárd forinttal támogatja Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, a Mazsihisz Szeretetkórház felújításának befejezési munkálatait.

A kormány továbbá 635 millió forintot szán az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) felújításának tervezésére, amelynek részeként a tanzsinagóga, a könyvtár, valamint az oktatási és kulturális terek is megújulhatnak majd az intézmény fennállásának 150. évfordulójára – tették hozzá.

A találkozón a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai, a Mazsihisznek is otthont adó székházának felújításáról is tárgyaltak – közölte a tárca, megjegyezve, hogy a kormány támogatja a magyar zsidóság legnagyobb vallási szervezete épületegyüttesének felújítását.

Forrás: mti.hu

A Volánbusz Komlón 7 elektromos meghajtású Ikarus 120e autóbuszt állít forgalomba

0

Újabb 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a Volánbusz flottájába. Az Energiaügyi Minisztérium és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán „zöldül” a helyi autóbusz-állomány – közölte a Volánbusz kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a járműveket az Ikarus Csoport szállíthatja a Volánbusznak, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felek.

A Volánbusz és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma több mint 4,4 milliárd forintos támogatást nyert a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán, így – az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA 100 százalékos támogatásával – jövő év első felében Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Keszthelyen 1, Komáromban 2, Komlón 7, Tatán pedig 6 darab új, tisztán elektromos meghajtású autóbusz állhat forgalomba.

A járművek leszállítására a szerződés aláírásától számítva 12 hónap áll rendelkezésre, azonban előteljesítésre is van lehetőség. Az autóbuszokhoz szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére 80 százalékos hozzájárulást nyert a pályázaton a közlekedési társaság konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft., amely az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalata – írták a közleményben.

Ismertetik, a teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e elektromos buszok 30 ülő és 55 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni.

A közlemény idézi Weingartner Balázst, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnökét, aki az aláírás alkalmából hangsúlyozta: a Zöld Busz Program célja, hogy modern, környezetbarát megoldásokkal csökkentsék a kibocsátást, és javítsák a közösségi közlekedés minőségét Magyarországon. Hozzátette: az új járművekkel évente 850 tonna szén-dioxid kibocsátását lehet megtakarítani, a húsz elektromos autóbusz villanyárammal történő tankolása csaknem 136 millió forinttal kerül kevesebbe, mint ugyanennyi hagyományos meghajtású járműé.

Mosóczi László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója a közleményben jelezte, a MÁV-csoport tagjaként a Volánbusz évek óta kiemelt figyelmet fordít a környezetterhelés csökkentésére és a fenntarthatóság megvalósítására. Az Ikarus elektromos járművei Székesfehérváron már 2022 nyara óta mintegy 1,35 millió kilométert tettek meg, most pedig újabb hat településen korszerűsítik állományukat. A zöldflotta fejlesztése folytatódik, 2026-ban érkezik a Volánbusz első hidrogén-üzemanyagcellás autóbusza.

A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program keretében a Volánbusz eddig összesen 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A társaság e-buszokból álló flottája – a dízelüzemű járművek kiváltásával – jelenleg évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét. Az újabb 20 darab elektromos busz beszerzésével az e-flotta 20 százalékkal bővül – közölte a Volánbusz.

Forrás: mti.hu

PTE: Tudománnyal a lézeres fenyegetés ellen

0

A repülőgépek pilótáit lézerrel zavaró támadók detektálására fejlesztenek speciális eszközt a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, valamint Műszaki és Informatikai Kar munkatársai egy ipari partnerrel együttműködésben. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.

Ma már széles körben lehet vásárolni lézeres mutatókat és mutatópálcákat, melyek illetéktelen kezekben akár veszélyesek is lehetnek. Az eszköz típusai széles skálán mozognak, a hétköznapok során használt, kis teljesítményű készülékektől, az egészségügyben és az iparban használatos nagy teljesítményű lézerekig. Magyarországon ezeket egy hivatalos szabványnak megfelelően több osztályba sorolják.

„Azokhoz a mutatópálcákhoz vagyunk szokva, amelyeket az oktatók használnak a tanórákon, de létezik olyan típus is, mely már 10 méterről képes kiégetni a falat, vagy meggyújtani egy gyufát. Vagyis ezeknek az eszközöknek hihetetlen energiája van, és akár 18 kilométerről is képesek eltalálni egy repülőgépet.” – mondja dr. Pirkhoffer Ervin, a PTE Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet egyetemi docense.

Az elmúlt években sajnálatos módon elszaporodtak azok az esetek, amikor magánszemélyek ezeknek az eszközöknek a segítségével próbálják megzavarni a számukra nem kívánatos légiforgalmat oly módon, hogy belevilágítanak a pilóták szemébe.

Évente nagyjából 60 000 ilyen esetet regisztrálnak világszerte. 

„Ez különösen akkor veszélyes, ha a repülőgépen csak egy pilóta van, aki néhány percre elveszíti a látását, de az is előfordul, hogy valakinek véglegesen sérül a szeme, vagy nem tudja letenni a gépet. De gondoljunk bele abba az esetbe, amikor ez nem egy Pécs-Pogány méretű repülőtéren történik, hanem San Franciscóban, ahol percenként szállnak fel-le a gépek. Ott, ha egy pilóta elveszíti az uralmát a repülő felett, akár egy másik járatba is beleütközhet” – hangsúlyozza Pirkhoffer Ervin.

A lézerek ilyen típusú használata szabálysértésnek minősül, hiszen kimeríti a légi közlekedés rendjének megzavarását, így büntetendő is. Néhány évvel ezelőtt például már vádat emeltek egy fiatal magyar férfi ellen, aki vadászlámpájának fényével zavarta a magyar-ukrán határtérségben repülő helikopter pilótáit. 

„Egy ipari partnerrel, a Fly-coop Kft-vel együttműködésben egy olyan eszközt fejlesztünk, amely arra szolgál, hogy detektálja ezeknek a “lövéseknek” a pontos helyszínét, a tervek szerint 5 méteres pontossággal. Ily módon a hatóságok segítségére tud lenni, hogy azonosítsák és elfogják az elkövetőt” – magyarázza az egyetemi oktató.

Kellő mennyiségű adatok birtokában akár egy világméretű adatbázist is össze lehetne állítani, zónákat lehetne kijelölni, melyek alapján a pilóták előre tudhatnák melyek azok a területek, ahonnan zavarásra számíthatnak. A jelenleg zajló kutatás-fejlesztés egyik része a Természettudományi Karon zajlik, a másik részét, mely valódi repülőgépes kísérleteket jelent, a Fly-coop Kft. végzi. Utóbbi során a detektáló eszközt a légijárművek különböző részein helyezik el, így keresve azok legoptimálisabb helyét. Ha például a pilótafülkében lehetne azt elhelyezni, kevésbé kellene a külső hatásokra nézve ellenállónak lennie.

„Elsőre nem tűnik olyan bonyolultnak a lövés helyének meghatározása, de azért csak gondoljunk bele, hogy egy repülőgép leszállás közben 270 km/h-val megy, tehát másodpercenként hihetetlen mennyiségű távolságot tud megtenni. Az egyik pillanatban itt van, a másikban ott, miközben valaki – aki stabil, nem mozdul, esetleg állványt használ – becélozza egy lézerrel. Ugyanakkor éppen ezért tudjuk néhány másodperc alatt jól meghatározni a helyzetét a térben, illetve, hogy milyen magasságból lőtt” – mondja Pirkhoffer Ervin.

Az egyetem részéről a projektben a PTE TTK Földrajz és Földtudományi Intézetének oktatói, PhD hallgatói, tanársegédjei vesznek részt, illetve a Műszaki és Informatika kar egyik matematikusa. A projekt a tervek szerint két évig fog tartani, vagyis legkorábban 2026-ban várható, hogy a szabadalmaztatást követően részletesebben is megismerhessük ezeket az eszközöket. 

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal alapjának 597 millió forintos támogatásával valósul meg.

Forrás: univpecs.com

Halálos baleset miatt 5 kilométeres a sor az M1-esen

0
M1-esen a bábolnai lehajtónál Budapest felé halálos baleset miatt pályazár, furgon rohant kamionba, majd mindkettő kigyulladt. – olvasható a baleset-info.hu oldalán.

Kamionnal karambolozott ma délután egy kisteherautó az M1-esen, Ácsnál. A közlekedési balesetben a kisteherautó kigyulladt, és a tűz a kamion pótkocsijára is átterjedt. A közlekedési baleset során egy nyerges vontató és egy kisteherautó ütközött össze az M1-es autópálya 93-as kilométerszelvényénél, Ács térségében, a Budapest felé vezető irányban. A baleset következtében a kisteherautó kigyulladt, a lángok a kamion pótkocsijára is átterjedtek. Az ácsi önkormányzati tűzoltók két vízsugárral kezdték oltani a tüzet. Az esethez tartanak a komáromi és a tatabányai hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták a hatósági beavatkozás idejére. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.

Baleset miatt 5 kilométeres a sor az M1-es autópályán Budapest felé a 94-es kilométernél, az utat lezárták – közölték az utinform.hu oldalán kedden.

Súlyos baleset történt az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a Concó pihenőnél. A 94-es kilométernél az érintett oldalt lezárták, a forgalmat megállították. Kerülni Győr és Komárom között a Bőny – Bana – Bábolna – Nagyigmánd útvonalon lehet.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint nyergesvontató és kisteherautó ütközött az M1-esen a főváros felé Ácsnál. A kisteherautó kigyulladt, a tűz a kamion pótkocsijára is átterjedt. – olvasható az MTI oldalán.

Forrás: baleset-info.hu, katasztrofavedelem.hu, mti.hu, utinform.hu

Fotó: Faceboo/baleset.infi.hu/Sági Rebeka

Már csak pár nap, és lezárul a Közösségi közlekedés fotós szemmel pályázat

0

2024. október 31-én lezárul a Volán Egyesülés pályázata amatőr és hobbi fotósok részére. – olvasható a pécsi Tüke Busz Zrt. hivatalos Facebook oldalán.

A közösségi közlekedés népszerűsítésére írt ki fotópályázatot amatőr és hobbi fotósok részére a Volán Egyesülés. A közösségi közlekedés népszerűsítésére 2024. október 31-ig várják a nevezéseket.

A pályázatra a hazai közösségi közlekedési társaságok által üzemeltetett járművekről, valamint a közösségi közlekedés használata során tapasztalt élethelyzetekről várnak fényképeket két kategóriában.

A „Úton” témában olyan fotókat várnak, ahol a felvétel a közlekedési járművek összhangját, harmóniáját a természettel kapcsolja össze (pl. jellegzetes hazai tájak, helyi ikonikus épületek).

Az „Életképek” kategóriába a közösségi közlekedés használata, vagy autóbuszpályaudvarokon, megállókban rögzített fotókon emberi kapcsolatok, interakciók bemutatását várják pályázóktól.

A fotópályázatra kizárólag digitális, maximum 5 MB adatnagyságú, jpg. formátumú saját készítésű, eredeti felvételeket lehet nevezni, a fotókat 2024. október 31-ig lehet benyújtani a Volán Egyesülés oldalán https://volanegyesules.hu/fotopalyazat/ meghirdetett szabályok szerint.

A pályázatra nevezési díj nincs. A két kategóriában az 1. helyezést elérők 100 000 Ft, a 2. helyezettek 50 000 Ft, míg a 3. helyezést elnyerő pályázók 25 000 Ft pénzjutalomban részesülnek.

Rodri kapta az Aranylabdát

0

A spanyol válogatottat Európa-bajnoki címig vezető Rodrigo Hernández Cascante, sportági nevén Rodri első alkalommal nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

Az angol Manchester City jelenleg sérült 28 éves játékosa az elmúlt idényben megnyerte csapatával az angol bajnokságot, döntős volt az FA Kupában, míg a Bajnokok Ligájában – a 2023-as diadal után – a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi győztes Real Madriddal szemben, majd nyáron diadalra vezette a spanyol válogatottat az Európa-bajnokságon.

Rodri – aki mankóval ment fel a színpadra – a hétfőn, Párizsban rendezett díjátadón elmondta, sok mindenkinek tartozik köszönettel azért, hogy most ott állhat, de külön kiemelte párját, valamint a szüleit.

„Csapattársaimnak is jár a köszönet, ez a díj az egész spanyol labdarúgásnak elismerés, nem csak nekem. Keményen dolgoztam, minden nap azért edzettem, hogy jobb legyek, és azt gondolom, ma a labdarúgás győzött” – fogalmazott a középpályás.

A spanyol játékos hozzátette, az elmúlt években sokat változott a pályán betöltött szerepköre, már az ő posztján is sokkal támadóbbnak kell lenni, meglátása szerint ennek is köszönhető a győzelme.

„Csak egy normális srác vagyok, aki minden nap a legjobbját szeretné adni és vezér szeretne lenni. Most, hogy a rehabilitációmat végzem, több idő jut a családomra, de keményen dolgozok azért, hogy még erősebben térjek vissza” – mondta Rodri, aki nevetve hozzátette, „száz százalék, hogy ma este az Aranylabdával fog aludni”.

A középpályás a harmadik spanyol és az első Manchester City-játékos, aki elnyerte az elismerést.

Rodri a brazil Vinícius Júniort (Real Madrid) és az ő csapattársát, az angol Jude Bellinghamet utasította maga mögé a szavazáson, melynek során nem a naptári évben, hanem a szezonban nyújtott teljesítmény alapján született döntés.

A hatodik alkalommal odaítélt női Aranylabdát az FC Barcelonában játszó, spanyol válogatott Aitana Bonmatí kapta meg, aki tavaly is elhódította ezt az elismerést.

A legjobb 21 éven aluli labdarúgónak járó díjat, a Kopa-trófeát – amelyről az eddigi Aranylabda-győztesek szavaztak – az FC Barcelonát erősítő, 17 éves Eb-győztes, Lamine Yamal nyerte el. Ő az első 18 éven aluli futballista, aki megkapta ezt az elismerést.

A negyedszer odaítélt, legjobb kapusnak járó Jasin-díjat az Aston Villa argentin világbajnok hálóőre, Emiliano Martínez érdemelte ki, sorozatban másodszor.

A legjobb csatárnak járó Gerd Müller-trófeát az 52 találatot szerző Harry Kane, a Bayern München angol válogatott támadója, valamint Kylian Mbappé, a Real Madrid francia válogatott futballistája megosztva kapta.

A legjobb edzőnek járó, mostantól Johann Cruyff-díjnak nevezett elismerést a nőknél Emma Hayes, az Egyesült Államok női válogatottjának angol szövetségi kapitánya, a férfiaknál pedig Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz vezetőedzője nyerte el.

A szociális és jótékonysági projektekben kiemelten tevékeny labdarúgónak megítélt Sócrates-díj, amelyet a 1970-es és 80-as évek kiváló brazil futballistájáról neveztek el, Jennifer Hermosóhoz, a spanyol válogatott és a mexikói Tigres játékosához került.

A France Football 2016 óta ismét nem a FIFA-val együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között hagyományosan, azaz önállóan ítéli oda az év legjobbjának az Aranylabdát – az idei volt a 68. alkalom. A díjátadót most először az európai szövetség társszervezőként segítette.

Az Aranylabda-szavazás végeredménye:

1. Rodri (spanyol, Manchester City)

2. Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)

3. Jude Bellingham (angol, Real Madrid)

4. Dani Carvajal (spanyol, Real Madrid)

5. Erling Haaland (norvég, Manchester City)

6. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain/Real Madrid)

7. Lautaro Martínez (argentin, Internazionale)

8. Lamine Yamal (spanyol, FC Barcelona)

9. Toni Kroos (német, Real Madrid, már visszavonult)

10. Harry Kane (angol, Bayern München)

Forrás: mti.hu