Kezdőlap Blog Oldal 574

Ismert zenész is megfulladt a lakócsónakban

0

„Ma egy barátunk elköltözött Istenhez.. Nagyon fog hiányozni. Vele kezdtük a Hoppárét, és pár napja még együtt játszottunk .. Isten veled Laca.” – olvasható a győri Hoppáré Zenekar Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

Ketten vesztették életüket egy lakócsónakban. Kedden délelőtt érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy a Hármas-Körösön, Gyomaendrődnél egy lakócsónakban ketten tartózkodnak, ám nem adnak életjelet magukról.

A gyomaendrődi és a szeghalmi tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen lévők partra vontatták a járművet. A lakócsónakban egy gázüzemű tűzhely működött, amely elhasználhatta a lakótér levegőjét, a bent lévő két ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már segíteni.

A tragédia pontos okát és körülményeit a hatóság vizsgálja.

Egy köbméter gáz elégetéséhez mintegy tíz köbméter levegő szükséges, ha a levegő-utánpótlás nem biztosított, akkor tökéletlen égés megy végbe, amelynek során szén-monoxid keletkezik. Szén-monoxid-érzékelő használatával a hasonló tragédiák elkerülhetők, az érzékelők időben jeleznek, amikor még van idő cselekedni, menekülni. – olvasható a két halálos áldozatot követelő tragédiáról a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán található közleményben.

A kekvillogo.hu írásából most az is kiderült, hogy az egyik áldozat egy ismert zenész, Bors Laca. A győri Hoppáré Zenekar dobosa, alapító tagja volt Bors Laca, aki meghalt a lakócsónakon. A város kávéházi zenekari kultúráját megelevenítő zenekar 2012-ben alakult, Bors Laca is az alapító tagok között volt. 

Örökre lehunyta szemét Aida, a keresőkutya

0

Aidától búcsúzott Facebook oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Aida 12 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyta le örökre a szemét.

Aida a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának kábítószer- és bankjegykereső szolgálati kutyája volt.

Aida a több mint 8 aktív szolgálati év alatt számtalan sikeres felderítésben vett részt társával, Szigeti Gábor pénzügyőr törzszászlóssal, és összesen több mint 50 kilogramm kábítószert, és mintegy 190 ezer euró értékű bankjegyet talált. Kiemelkedő képességeivel, szorgalmával és hűségével méltán nyerte el mindenki szeretetét, aki csak ismerte.

Amíg egészségi állapota engedte, addig Aida fáradhatatlanul dolgozott, majd egy súlyos betegség miatt 2022-ben nyugdíjazták. Utolsó éveit gazdája és kutyatársai között töltötte, akik mindvégig mellette voltak.

Kedves Aida, köszönjük a szolgálatot, hiányozni fogsz.

Halálos utolérés, feszítővágó, mentőhelikopter a közutakon

0

A ma reggeli halálos baleset helyszínén befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés, megindult a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, az Ácsnál történt reggeli halálos balesetet követően – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtök délben a police.hu oldalon. Azt írták, a rendőrség a helyszínelést befejezte, az érintett útszakaszon ismét zavartalanul lehet haladni. A korábbi tájékoztatás szerint egy kisteherautó sofőrje járművével hátulról belerohant egy nyerges vontatóba, a balesetben a kisteherautó vezetője életét vesztette, a sztrádát lezárták.

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban állt meg egy személyautó szerda délelőtt az M6-os autópálya 104. kilométerénél, Paks magasságában, a Pécs felé vezető pályatesten. A baleset helyszínére a paksi hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járművet, továbbá a mentőszolgálat kérésére az egyik utast segítették ki a járműből. A mentők a gépkocsi mindkét utasát könnyű sérüléssel szállították a szekszárdi kórházba.

Súlyos közlekedési baleset történt szintén tegnap, szerdán Jánoshalma és Mélykút között. A Jánoshalmi útra vonultak a tűzoltók. (Kiemelt fotónkon!) Árokba borult egy személyautó a Jánoshalmát és Mélykutat összekötő, Jánoshalmi út 45-ös kilométerszelvényénél. A balesethez a jánoshalmi önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével egy embert kiemeltek a gépkocsiból, majd átadták a mentőknek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. – olvasható a súlyos közlekedési balesetről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

A nyolcvanas évek óta gyorsabban melegednek Magyarország természetes vizei

A nyolcvanas évek második felétől kezdve hatszor gyorsabb ütemben melegednek Magyarország természetes vizei, mint azelőtt. A legnagyobb mértékben a tavak melegedtek, közülük is leggyorsabban a Velencei-tó hőmérséklete emelkedett – állapították meg legújabb vizsgálatuk során a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai.

A Magyar Kutatási Hálózat közleménye szerint a BLKI kutatói az 1870 és 2021 közötti időszak vízhőmérséklet-változásait vizsgálták a Pannon Ökorégió nagyobb tavai és folyói vonatkozásában. Elemzésükbe bevonták a Fertő-tó, a Balaton és a Velencei-tó, illetve a Duna és a Tisza meglévő vízügyi hatósági adatsorait, valamint saját adatsoraikat is, amelyeket műholdas felvételekből kalkulált felszíni vízhőmérséklet-értékekkel és a meteorológiai állomások becsült adataival egészítettek ki.

Legfrissebb tanulmányuk kimutatta, bár a felszíni vízhőmérséklet melegedése a teljes, 150 éves időszakban tetten érhető, a komoly változások az 1980-as évek második felében kezdődtek. Ekkor a melegedés üteme több mint hatszorosára gyorsult. Összességében az átlagos felszíni vízhőmérséklet-emelkedés a teljes vizsgált időszakban 0,05 Celsius-fok volt évtizedenként, azonban az elmúlt 40 évben ez a szám 0,32 Celsius-fokra nőtt.

Az adatok szerint nem mindegyik tó vagy folyó melegedett ugyanabban az ütemben. A sekély tavak, mint a Balaton, a Fertő-tó és a Velencei-tó gyorsabb, évtizedenként 0,46 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést mutattak, szemben a folyókkal, melyek lassabban, évtizedenként 0,27 Celsius-fokkal melegedtek.

A Balatonnál erős melegedést lehetett megfigyelni, amely az elmúlt 30-40 évben elérte az évtizedenkénti 0,46 Celsius-fokot. A leggyorsabb ütemben a Velencei-tó melegedett, 0,7 Celsius-fokot egy évtized alatt. Érdekesség, hogy a téli hőmérsékletek csaknem kétszer olyan gyorsan változtak, mint a nyáriak.

A BLKI kutatói szerint az 1980-as évek végétől a hőhullámok is gyakoribbá váltak. Számuk évtizedenként 1,2-del nőtt, a hőhullámok teljes hossza pedig évtizedenként 22 nappal emelkedett, az utóbbi években elérte a 120 napot is. Eközben a hőhullámok intenzitása is jelentősen változott, a hőmérséklet a hőhullámok során évtizedenként 0,58 Celsius-fokkal emelkedett, és az 50 évvel ezelőttiekhez képest a mostani hőhullámok átlagosan 2-3 Celsius-fokkal melegebbek.

„Kutatásaink eredményei összhangban vannak más közép-európai tanulmányok eredményeivel. Az 1987/88-as hőmérséklet-növekedés gyorsulása feltehetően a helyi éghajlati változás, valamint az üvegházhatású gázok és a regionális aeroszol-kibocsátás változásainak kombinációjára vezethető vissza” – idézik a közleményben Huan Lit, a kutatás vezetőjét.

A kutató szerint e tendenciák megmutatják az éghajlatváltozás édesvizekre gyakorolt jelentős hatását, és rávilágítanak, hogy sürgősen tenni kell a klímaváltozás mérséklése érdekében.

„A vízhőmérséklet emelkedésével az ökoszisztémák hőegyensúlya felborul, ami a fajösszetételre és a vízi környezet stabilitására van hatással” – emelte ki a közleményben Tóth Viktor, a BLKI tudományos főmunkatársa. A sekély tavak melegebb vize például alkalmas élőhellyé válhat az invazív fajok számára. A melegebb vízben csökken az oxigénszint, ami pedig nagyobb stresszt jelenthet a vízi szervezeteknek és megváltoztathatja a vízkémiát.

Bár ebben a tanulmányban nem végeztek arra vonatkozó előrejelzéseket, hogy a következő 10-20 évben, mennyivel emelkedik majd vizeink hőmérséklete, a Balatonnal kapcsolatos korábbi kutatásaik és az éghajlati forgatókönyvek adatainak elemzése alapján a kutatók szerint arra lehet számítani, hogy a hazai vizek hőmérséklete évtizedenként 0,3-0,7 Celsius-fokos ütemben emelkedhet – írták.

„A globális klímaváltozás hatással van a Pannon Ökorégió vizeire, és széles körű változásokat okoz az élőhelyek hőmérsékleti viszonyaiban” – hangsúlyozta a BLKI kutatója, aki hozzátette, hogy természetes vizeink biológiai sokféleségének megőrzése érdekében a döntéshozóknak figyelembe kell venniük a tanulmányban leírt változásokat és azok következményeit.

Forrás: mti.hu

Gémesi György: a közvetlen munkatársaimat én választom meg

0

Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Facebook oldalán tájékoztatta a gödöllői lakosságot, hogy a mai napon olyan dolog történt, ami polgármesterségének 34 éve alatt eddig sohasem. Bárdy Péter alpolgármester a tudta nélkül olyan képviselői indítványt nyújtott be, amit vele előzetesen nem egyeztetett. Márpedig az indítvány értelmében a főtanácsadói státuszt a képviselő-testület visszavonta.

Vannak bizonyos határok, amit egy közbizalomnak örvendő választott ember nem léphet át, különösen akkor nem, ha sokan bíznak benne. Ilyen többek között a csapatjáték, az egy irányba húzás, a belső bizalom és a becsület. Az is egyértelmű számomra 34 év szolgálat után, hogy a közvetlen munkatársaimat én választom meg. Náluk pedig a lényeg, hogy értsék magas színvonalon a munkájukat, dolgozzanak és legyenek lojálisak. Nyilván hibázhatnak és lehetnek nem mindig szerethető megnyilvánulásaik. De a velük való munka az én felelősségem. Olyan történt most, ami minden eddigi elképzelésemet felülmúlta. – írja közösségi oldalán Gémesi György.

Az általam alpolgármesternek javasolt Bárdy Péter átlépte ezeket a határokat. Az SZMSZ előterjesztése során /amit ilyenkor törvény ír elő a választás után/ egy velem nem egyeztetett és általam nem ismert írásos módosítót osztott ki a képviselőknek, ami az én korábbi hatáskörömet megnyirbálja azaz a törvény által biztosított lehetőségemet veszi ki a Szervezeti és Működési Szabálytatból nevezetesen , hogy két munkatársat én jelölhetek ki a feladataim ellátásához. Ezzel a mellettem, a feladataim ellátását segítő, végző kabinetre való hatásomat gyengíti, gyakorlatilag megfoszt ettől a jogomtól. – írja bejegyzésében a gödöllői polgármester.

Nem az az elsődleges gond, hogy a hatalom közelsége megérintette alpolgármester urat és elindított egy a gyengítésemet eredményező folyamatot, / persze ez se jó/ hanem, hogy nem volt benne annyi becsület és bátorság, hogy ezt előtte megbeszélte volna velem személyesen négyszemközt és megtárgyaltuk volna. A testület a módosítót sajnos / az általam nem ismert “ előkészítés” után elfogadta. Ezzel a lépésével Bárdy Péter minden bizalmamat elvesztette. Ezek után nem volt más választásom, hogy az alpolgármester úr minden feladatát visszavonjam és /ugyan a jogszabály továbbra is biztosítja neki az alpolgármesteri titulust/ és meghozni nehéz szívvel azt a döntést, hogy Bárdy Péterrel nem kívánok dolgozni a jövőben. – olvasható Gémesi György írásában.

Az csak hab a tortán, hogy a testületi ülés időpontjában egy írás jelent meg az előterjesztés módosítójáról és a kabinetfőnököm / bevonásom nélküli/ szerződésének megszűnéséről. /A stílust és a képet nem kommentelem./ Tisztelt volt alpolgármester úr, személyes ambícióidon, érzelmeiden nem tudtál uralkodni és ezzel nagyon nagy kárt okoztál. És kérlek” ne bújj be “mások mögé, mert ennek a szervezője voltál/ Mindenkit megnyugtatok, hogy a munka Bárdy Péter nélkül is folytatódik, feladatait átmenetileg én veszem vissza. A hivatal munkatársai is természetesen végzik munkájukat és szolgálják a város. A feltört városi hivatalos Facebookos oldalhoz a sajtó munkatársai sajnos egyelőre nem férnek hozzá, így a várost is megfosztják az elkövetők a napi hírektől. Az ott megjelent hírek nem a város hivatalos álláspontját közvetítik. – zárja bejegyzésének sorait Gémesi György, Gödöllő polgármestere a közösségi oldalon.

László Koppány bronzérmes a birkózó-világbajnokságon

0

László Koppány Simon 18 évesen a 23 évesek között. Európa-bajnoki ezüstérem Bakuban, Világbajnoki bronzérem Tiranában. Szép volt, Simon! Büszkék vagyunk rád! – olvasható a Magyar Birkózók Szövetsége Facebook-oldalán.

A kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában szereplő László Koppány bronzérmes lett a tiranai U23-as birkózó-világbajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az FTC-KIMBA Eb-második versenyzője kedden két nyertes mérkőzéssel bejutott az elődöntőbe, ahol alulmaradt az U20-as világ- és Ázsia-bajnok iráni Fardin Hedajatival szemben.

Ezzel kiderült, hogy a szerda esti programban a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre, mégpedig a vigaszág győztese, a 97 kilóban kétszeres utánpótlás-világbajnok fehérorosz Pavel Hlincsuk ellen.

Ebben a jóval rutinosabb László végül technikai tussal, 9-1-re diadalmaskodott.

Forrás: mti.hu

Halloweeni kaland a Zselici Csühögőn

2024.október 31-én ismét különleges programmal várja látogatóit az Almamelléki Kisvasút. Aki felszáll a Zselici Csühögőre, az a vonaton idén is részese lehet egy halloweeni kalandnak.

Program:

17:30 Találkozás Almamelléken a vasútállomáson,
18:00 Vonat indulása,
18:30 Érkezés Sasrétre, közös séta a kastélyhoz,
19:00 Sorsolás a jelmezben érkezők közül fánk és forró csoki kíséretében,
20:00 Indulás vissza Almamellékre,
20:30 Érkezés Almamellékre.

A jelmezben érkezők egy rövid regisztrációt követően sorsoláson vesznek részt, ahol egy családi vonatozást nyerhetnek a 2025-ös szezonra!

A részvétel regisztrációhoz kötött:
Jelentkezés: október 27-ig
kisvasut@mecsekerdo.hu
Maximalizált létszám 40-45 fő

Jegyárak:
Felnőtt: 3900 Ft
Gyerek: 2700 Ft

A Zselici Csühögő olyan erdőben tekereg, ahol az ősöreg, közel 200 éves fák az égig érnek. A vasút Szigetvár és Kaposvár közötti szakaszaként, amely érintette Almamelléket is, 1900-ban épült meg. Viszont a keskeny nyomközű vonalat, ami Almamellék és a németlukafai Cigányvölgy közötti 7,2 km-es szakaszt jelenti, báró Biedermann Rezső az Almamelléktől északra eső területeinek elérése céljából építette 1901-ben.

A megépített kisvasút a kezdetektől gazdasági feladatokat látott el, hiszen a kitermelt fa szállítását a nagyvasúthoz, de a németlukafai hamuzsírégető boksa és üveghuta termékeit, illetve az irtásokon termelt mezőgazdasági terményeket is ezen a kisvasúton fuvarozták. A báró Biedermann Rezső által alapított iskolába is vonaton utaztak a gyerekek a Sasrétre, amely ma is a kisvonat végállomása.

1977. január 1-én szüntette meg a MÁV a Kaposvár-Szigetvár vonalat, ami jelentős kihatással volt a kisvasút életére, hiszen ezzel megszűnt a nagyvasúti összeköttetés. A faanyag fuvarozása folyamatosan csökkent, a korszerű szállítási igények a tehergépjárművek felé terelődtek. A már meglévő szárnyvonalak feladat nélkül maradtak, és a lukafai kivételével elbontásra kerültek. Az ezek után is megmaradt csonka vágányokat egyszerűen kocsik tárolásra használták. Az almamelléki állomás 1977-ben kapott újra életre, mikor is Zsombolyai János itt forgatta a Kihajolni veszélyes! című filmjét.

Magyarországon a személyszállítást is végző kisvasutak közül csak a Kemencei Erdei Múzeumvasút és a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő Almamelléki Állami Erdei Vasút üzemel 600 mm nyomtávolságon – ez utóbbi, a „Zselici Csühögő” tavaly ünnepelte fennállásának 120 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a kisvasút teljes szakasza felújításon esik át.

A Dél-Dunántúlon, a Zselic dombjai között található, több mint egy évszázados vasúti pálya napjainkra erősen elavult. 2022 első felében indított felújítás során megújul a fővonali pálya és tartozékai, korszerűsítik az állomásépületet, új, ám korhű, faszerkezetű fedett várót építenek és egy új kiállítást is kialakítanak. A vasút gördülőállománya is bővül: a megújult pályán az eddigi kettő helyett már három nyitott vasúti személyszállító kocsi áll majd szeptembertől az utazóközönség rendelkezésére.

Forrás: mecsekerdo.hu

Agrometeorológia: kellően nedves a talaj, ideálisan fejlődhet a repce és az őszi kalászosok

A talaj többnyire kellően nedves, a repce és az őszi kalászosok is ideális körülmények közt fejlődhetnek. Ezt írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Mint írták, az elmúlt napokban az országban nagyobb részt száraz, sokfelé zavartalanul napos idő volt. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege csak nyugaton, délnyugaton és északkeleten haladja meg az 5 millimétert. Az ország jelentős része azonban egyáltalán nem kapott esőt. A felszínközeli talajréteg az elmúlt napokban sokat száradt, de így is kellő nedvességet tartalmaz. A 20-50 centiméter közötti réteg a délkeleti tájak kivételével csaknem telített. A fél méternél mélyebb rétegben azonban az ország keleti kétharmadán sokfelé még nagyon sok nedvesség hiányzik.

A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepétől jellemzően 15 Celsius-fok körül, kissé a fölötte alakult, majd keddtől már 20 fok fölötti maximumok is előfordultak. Az egyre hosszabb, derült és szélcsendes éjszakákon főleg a keleti országrészben erősen lehűlt a levegő, sokfelé voltak deresek a reggelek, 2 méteres magasságban is voltak fagyok, míg a felhősebb nyugati területeken 5 fok köré csökkent a hőmérséklet.

A gyakran csapadékos időjárás és a sáros talaj a hónap első felében sokfelé hátráltatta az őszi talajmunkákat és a gabonák vetését, azóta azonban sokat szikkadt a talaj, és a nagyrészt száraz, napos időjárás kedvező körülményeket teremtett. A repce fejlett, jó állapotban van, és kedvezőek a körülmények az őszi gabonák korai fejlődéséhez is.

A következő 8-10 napban sem várható nagyobb változás az időjárásban, bár a ködhajlam növekszik és hétfőtől helyenként akár tartósabban is megmaradhat az éjjel képződő köd, míg másutt többnyire napos időre lehet számítani. A hőmérséklet csúcsértéke eleinte 15-20 fok között valószínű, majd a jövő héten valószínű pár fokos csökkenés. Éjszakánként csak a fagyzugos helyeken hűlhet fagypont alá a levegő, jellemzően fagymentesek lesznek a reggelek.

forrás: mti

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfival szemben

0

Az ügyészség gyermekpornográfia miatt emelt vádat egy 23 éves zagyvarékasi férfivel szemben

A Szolnoki Járási Ügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia miatt emelt vádat egy 23 éves zagyvarékasi férfivel szemben. Ezt közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi 2022. augusztus 26-a előtt 16, tizenkettedik életévét be nem töltött személyt a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló pornográf felvételt szerzett meg, amelyeket a mobiltelefonján tárolt. A vádlott 2022. augusztus 26-án kétszer is megpróbált az általa megszerzett felvételekből először 13, majd 7 képet a mobiltelefonjáról az e-mail fiókjába feltölteni. Azonban a feltölteni kívánt tartalmat a levelezőrendszert üzemeltető vállalat biztonsági rendszere észlelte és a felhasználót letiltotta.

Vádiratában az ügyészség a büntetlen férfivel szemben – arra az esetre, ha az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri – 3 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Továbbá minden olyan foglalkozás gyakorlásától történő végleges eltiltást, amelynek során 18 év alattiakkal foglalkozna. Kezdeményezte az ügyészség azt is, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

forrás: mti

Hidvéghi Balázs: a migrációról is szó lesz a konzultációban

A hamarosan induló nemzeti konzultációban a migráció témája is a kérdések között szerepel – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.

Hidvéghi Balázs a videóban azt mondta: a migráció azért fontos kérdés most ismét, mert az Európai Bíróság döntése szerint napi egymillió euró büntetést kell fizetnie Magyarországnak azért, mert nem nyitja meg határait a bevándorlók előtt.

„Brüsszelnek hazánk megbüntetése helyett el kellene végre fogadnia, hogy Magyarország nem akar részt venni a központi migrációs politikában, azaz a bevándorlók kötelező befogadásában és elosztásában” – hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette, hogy Magyarország majdnem tíz éve képvisel határozott és változatlan álláspontot ebben az ügyben, miközben Brüsszelnek ez idő alatt nem sikerült megfelelően kezelnie a bevándorlási problémákat.

Hidvéghi Balázs szerint a következmények – elsősorban Nyugat-Európában – katasztrofálisak: terrorcselekmények, bandaháborúk, késes támadások, nők elleni erőszak és antiszemitizmus.

Ma már ott tartunk, hogy veszélybe került az egyik legfontosabb uniós vívmány is: a schengeni rendszer, vagyis az, hogy az emberek és az áruk a belső határokon át szabadon mozoghatnak – emelte ki, hozzátéve, hogy számos európai ország, például Németország, Dánia, Ausztria, Szlovénia, Olaszország döntött már a közelmúltban arról, hogy visszaállítja a határellenőrzést a migrációs nyomás miatt.

„Európának az lenne az érdeke, hogy végre megfékezze a migrációt. Ezt szeretnék az európai emberek is, ezt mutatják a közelmúlt nyugat-európai választásai, így például a holland, a francia, a német vagy az osztrák választási eredmények” – fogalmazott az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a migráció egy olyan téma, amely Magyarország biztonságát érinti; a hamarosan induló nemzeti konzultációban mindenki elmondhatja majd a véleményét erről a kérdésről is.

forrás: mti