Kezdőlap Blog Oldal 606

Kemencés sütési lehetőség Malomvölgyben

0

A Malomvölgyi Parkerdőben, a családok kedvelt kirándulóhelyén, a Biokom az elmúlt évek során számos fejlesztést hajtott végre. Most egy újabb eszközzel bővült a terület – írja a Pécsma.

2021-ben a Pintér János Parkmegújítási Program keretében homokos plázst napozóágyakkal, valamint egy új, modern játszóteret alakítottak ki a Pécshez közelebb eső tó félszigetén. A városüzemeltetési társaság felújította a Zsírosdombi-kilátót, tavaly biztonságossá tette a Kökény felőli tó melletti fahidat, idén pedig szelfipontokat helyezett ki a II-es tó északi és nyugati oldalán, és létrehozott egy játékos, a tavak élővilágát bemutató halas tanösvényt is – írta a Biokom sajtóközleményében.

Az egyik leglátványosabb fejlesztés a kis tó melletti vadonatúj játszótér, melyet idén tavasszal vehettek birtokba a gyerekek. A játszótér környezetében új padok, asztalok és hulladékgyűjtők is a kirándulók kényelmét szolgálják.

A Parkerdő kis tó melletti része most új attrakcióval bővült: már nemcsak a tűzrakóhelyeken lehet nyárson sütögetni, hanem egy frissen felállított Góliát kemence is várja a látogatókat.

A kemencét a Mobilkemence.xyz Kft. ajánlotta fel, így – ha a kemence éppen szabad – akkor bárki számára lehetőség nyílik hagyományos módon sütni-főzni a természetben – áll a közleményben.

A kemence használatához a látogatóknak érdemes tálcát hozni, a tűzifát ott a helyszínen a a várost üzemeltető társaság biztosítja. Hamarosan egy információs táblát is kihelyeznek, amely a legfontosabb tudnivalókat tartalmazza majd.

LMP: az oktatás lezüllesztése Orbán történelmi bűne

Az LMP hálásan köszöni a lelkiismeretes pedagógusok felelősségteljes munkáját és azt, hogy a kormány által megteremtett áldatlan feltételek mellett is becsülettel kitartanak hivatásuk mellett.

A magyar kormány szabadságharcot hirdetett a tudásalapú társadalom ellen, és meg akarja védeni a diákokat a kritikus gondolkodásra nevelő minőségi oktatástól, mindezt azért, hogy megtarthassák hatalmukat. Ezek után nehéz lenne a Fideszt hazafisággal vádolni. Az LMP határozott véleménye szerint az oktatás lezüllesztése az Orbán-kormányok történelmi bűne.

Nehéz lenne követelni a kormánytól a pedagógusok megbecsülését, az oktatási intézmények autonómiáját, a modern kornak megfelelő tanítási feltételeket, hiszen évtizedes távlatban látjuk, hogy az Orbán-kormányok éppen ezen célok ellen küzdenek. 

A pedagógusoknak egyetlen reménye az maradt, hogy a kialakult helyzet ellenére kiművelt emberfőket adjanak hazánknak, amiért hálás köszönettel tartozunk nekik!

Közel negyedmilliárd forintnyi elcsalt pénzt vettek vissza az új online rendszer segítségével

0

Augusztus elsejétől új törvény segíti a hatóságok fellépését az online csalásokkal szemben. Ez a jogszabályváltozás lehetővé teszi az ilyen jellegű bűncselekményekből származó összegek vagyonbiztosítását. Hozzájárul a pénzintézetek közötti kommunikációhoz, előírja a bűncselekmény kötelező bejelentését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (NAV PEI), és kialakítja a NAV PEI és a rendőrség közötti információtovábbítás technikai hátterét is.

Annak érdekében, hogy a törvényben foglalt feladatok hatékony, valós idejű reagálását végrehajtsa a rendőrség, létrehozta a Digitális Adatelemző és Nyomozástámogató Rendszert (DANTE), amely olyan – az országos koordinációt támogató – informatikai alkalmazás, amely a hét minden napján 24 órában végzi a gyanús tranzakciót jelző bejelentések centralizált kezelését, a bankoktól beérkező adatok országos irányítását.

Az informatikai rendszer felügyeletét, és az alkalmazás használati, bűnügyi, szakmai és illetékességi kérdésekben történő szakirányítást az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága végzi a vármegyei rendőr-főkapitányságoktól delegált munkatársak bevonásával.

A rendszer működése óta (2024. augusztus 1.) 536 jelzés érkezett, a nyomozó hatóságok által lefoglalt összeg pedig meghaladja a 240 millió forintot.

A rendőrség minden rendelkezésre álló eszközzel továbbra is azon dolgozik, hogy az online csalás térhódítását visszaszorítsa.

Rövid: baleset a pellérdi úton

0

Két gépkocsi ütközött össze Pécsen, a 6-os főút 203-as kilométerszelvényénél (a pellérdi elágazásnál a MOL kút után). A város hivatásos tűzoltói áramtalanítják a karambolos járműveket.

Személyi sérülésről egyelőre nincs tudomásunk.

A társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol irányítás mellett, egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon. Éppen emiatt lehetséges, hogy a helyszínen torlódás várható.

Baranyai Vármegyei Prima Díjban részesült Stubendek Katalin

A VOSZ Baranya Vármegyei Szervezete Baranya Vármegyei Prima Díjat adományozott  Stubendek Katalin művésznő részére – írják a Pécsi Nemzeti Színház weboldalán.

A Baranya Vármegyei Prima Díjakat és az Év Vállalkozója elismeréseket ezúttal is a pécsi Magtár Rendezvényközpontban adták át péntek este. 

A Pécsi Nemzeti Színház színművésze a Magyar Színház-, Film- és Táncművészet kategóriában kapta a díjat.

Stubendek Katalin színművész 1972-ben született Királyhelmecen. Édesapja Stubendek István, a Concordia Vegyeskar karnagya. Gyermekkorát Révkomáromban töltötte, itt érettségizett 1991-ben. 1995-ben végzett a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán, Emília Vášáryová és Martin Huba tanítványaként. Játszott a kassai, komáromi, győri és zalaegerszegi színházban. 2002-től a Pécsi Nemzeti Színház vezető színművésze.

1996-ban a Kisvárdai Fesztivál legjobb női alakítás díját hozta el, 1998-ban II. Operett-fesztivál Budapest legjobb női alakítás díját kapta meg. Elnyerte a pécsi színházban a közönségdíjat, a vezetők nívódíját, a társulat Szendrő József-díját (2012), a Színészgép-díjat és a Balikó Tamás Nívódíjat (2022) is.

Nem ez az első díj, amit a művésznő idén megkapott. Augusztusban ugyanis egy állami kitüntetésben részesült, konkrétan a Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapta meg.

Stubendek Katalin saját közösségi oldalán is megköszönte az elismerést és gratulált a többi díjazottnak is.

Borítókép forrása: Pécsi Nemzeti Színház oldala

Több kategóriában magyar győzelem született a VII. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen

0

Stílusosan az állatok világnapján rendezte meg a Készenléti Rendőrség (KR) a VII. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt. Idén első alkalommal kapott lehetőséget a rendőrség arra, hogy a nagyszabású eseményt a Nemzeti Vágta nulladik napján rendezze meg.  

Nyolc külföldi csapat érkezett Szilvásváradra, míg a hazai indulók számát a készenléti rendőrök mellett polgárőrök, valamint hagyományőrző lovasok növelték. A Nemzeti Vágta rendezője, Meskó Zsolt, köszöntötte a versenyzőket. A tusát dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány nyitotta meg.

Az egyenruhásoknak két fordulóban kellett számot adniuk szakmai jártasságukról, egy gyorsasági szimultán és egy ügyességi számban. A 28 induló közül a legeredményesebb versenyzőnek a szlovák Atila Ocenas bizonyult. Ő lett az összesített verseny győztese és a legeredményesebb külföldi versenyző is. A szimultán fordulót a szlovák Marian Zgola nyerte, míg az ügyességi versenyszámot a Készenléti Rendőrség versenyzője, Soltész Barnabás. A magyar lovasok legjobbja Rónaszéki Márk lett, szintén a Készenléti Rendőrség részéről, míg a verseny legeredményesebb polgárőre Horváth István lett.

A Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamán több rendőr is indul, nekik még vasárnap szurkolhatunk. További részletek a www.vagta.hu oldalán.

A verseny visszanézhető az alábbi linkeken:

https://mediaklikk.hu/nemzetivagta/video/2024/10/04/nemzetkozi-rendor-lovasverseny-elso-fordulo

https://mediaklikk.hu/nemzetivagta/video/2024/10/04/nemzetkozi-rendor-lovasverseny-masodik-fordulo

https://mediaklikk.hu/nemzetivagta/video/2024/10/04/nemzetkozi-rendor-lovasverseny-dijatado

Bécsben tudott nyerni a Hydro Fehérvár

0

Az utolsó harmadban 3 perc 45 másodperc alatt háromszor eredményes Hydro Fehérvár AV19 4-1-re nyert a Vienna Capitals otthonában az osztrák jégkorongliga pénteki játéknapján.

A bécsiek emberelőnyből szereztek vezetést, amit ugyancsak fórból Chris Brown egyenlített ki 15 másodperccel a második szünet előtt. Joel Messner a záró felvonás derekán beütötte a meccs harmadik létszámfölényes találatát, majd 2 perc 1 másodperc alatt újabb két vendég gól született.

A magyar szuperkupa-győztesnek ez volt a szezonbeli harmadik sikere két vereség mellett, és a hatodik helyen áll.

Lassan, nagyon lassan érkezik a kellemes őszi idő Baranyába

0
Szombat hajnalban szakadozni kezd a felhőzet. Az északi szél mérsékelt lesz. A hajnali minimumok 4 és 6 fok között alakulhatnak, a hidegebb a völgyekben lehet. Többfelé képződhet pára és ködfolt, melyek a reggeli órákban feloszlanak. Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő, időnként előbújhat a nap. Az északi szél mérsékelt marad.
Délután folytatódik az erősen felhős idő, a hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakul.
Az északi szél a déli órákban átmenetileg megélénkülhet, de összességében marad mérsékelt. Este délnyugat felől egy csapadékot adó felhőtömb érkezhet, de jelentős esőre nem kell készülni. A hőmérséklet 10 fok közelébe csökken. – ígéri október első hétvégéjére a Meteo Mecsek.

Mi a hőérzet?

Míg a hőmérséklet műszerekkel mérhető, addig a hőérzet a szervezet által érzékelt hőfok, melyet több tényező is befolyásolhat. Egyrészt függ a meteorológiai viszonyoktól, többek között a szélerősségtől és a levegő páratartalmától. Szélmentes napokon például kevésbé érezzük hidegnek a levegőt, mint egyébként.

A legmegfelelőbb a 40-60% közötti páratartalom, fülledt nyári időkben, egy páradúsabb levegő jóval melegebb hőérzetet kelthet bennünk a valódi hőmérséklethez képest. Egyébként olyan emberi tényezők is hatással lehetnek hőérzetünkre, mint az életkor, egészségi állapot, testsúly. Az idősebbek például kevésbé izzadnak, ennek az az oka, hogy a kor előrehaladtával gyengül a szervezet hőleadó mechanizmusa.

Az csecsemőknek pedig még nem elég fejlett a hőháztartása, ezért kell öltöztetésükre nagyobb gondot fordítani. Szeles időben különösen tapasztalható, hogy a hőérzet és a hőmérséklet akár nagyon eltérő is lehet.

 De miért érezzük szeles időben sokkal hidegebbnek a levegőt?

 Ennek az az oka, hogy testünk felmelegíti a körülötte lévő vékony levegőréteget, ezzel próbálja biztosítani az állandó testhőmérsékletet. Légmozgás esetén azonban ez a vékony melegebb levegőréteg elvész, így hűvösebbnek érezzük az időt, és testhőmérsékletünk is hamarabb lecsökken.

Szörnyű tragédia: cukrászda előtt lőtte fejbe magát egy férfi Törökbálinton

0
“Egy letakart holttest fekszik Törökbálinton, a Baross utcában, az Axel Cukrászda és Pékség előtt” – írták a helyiek a közösségi oldalon. Kiderült, hogy egy férfi lőtte fejbe magát a nyílt utcán, Törökbálinton. 

A 24.hu szerint egy ötvenes férfi lőtte fejbe magát.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az esettel kapcsolatos megkeresésre azt mondta a lapnak, hogy a rendőrség közigazgatási eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

Törökbálinton, az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon található helyi lakossági csoportban tették közzé először, hogy a településükön, pénteken, kora délután a posta, és az egyik népszerű cukrászda előtt egy holttest fekszik az úton.

A holttest akkor már egy fekete fóliával volt letakarva és rendőrök őrizték. A közösségi oldalon arra is felhívták a helyiek figyelmét, hogy aki csak megteheti, ne menjen arra, főleg ha gyerekkel közlekedik.

A tragédia helyszínén ugyanis vér borította az utat és a járdát. Közben már az is napvilágra került, hogy egy idős férfi, a nyílt utcán, a járókelők szeme láttára lőtte fejbe magát.

A BudaPestkörnyeke.hu megtalálta az egyik szemtanút, aki szinte végignézte, hogyan vet éppen véget egy férfi az életének. A helyi lakos, aki azt kérte, ne írják le a nevét, órákkal a tragédia után is sokkos állapotban volt.  Elmondása szerint a férfi átment a zebrán, és amint átért, elővette a gázpisztolyát és villámgyorsan, gondolkodás nélkül lőtte fejbe magát. 

“Szörnyű látvány volt ez az egész, még mindig a hatása alatt vagyok. Bal oldalon célzott jobb oldalon kijött minden” – nyilatkozta a nő. 

A héten érdemes volt tenni egy sétát Bólyban

0

Hogy miért is volt ezen a héten érdemes a látnivalók, és a gasztronómiai élmények mellett Bólyban sétálni? A válasz egyszerű.

Természetesen azért, mert a Bólyi Városi Könyvtár ötletes akciója során a városban egész héten ajándékkönyvekre lelhettek, akik jól figyeltek.

A Bólyi Városi Könyvtár akciójának apropója pedig az volt, hogy ez a hét az Országos Könyvtári Napok hete!

A nem mindennapi akció részleteiről, és annak bólyi fogadtatásáról Reitzné Mladonyiczki Anettől, a Bólyi Városi Könyvtár könyvtárvezetőjétől érdeklődtem:

BaHír: Honnan jött az ötlet az ajándék könyvek kihelyezésére?

Reitzné Mladonyiczki Anett: Az ötlet nem saját. Az Országos Könyvtári Napok alkalmából több könyvtár szervez hasonló akciót. Nekünk itt a Bólyi Városi Könyvtárban nagyon megtetszett az ötlet, örömünket is leltük megvalósításában.

BaHír: Hogyan fogadták a megajándékozottak a könyvtár akcióját?

Reitzné Mladonyiczki Anett: A visszajelzések alapján ezen a héten sokaknak szereztünk örömet a becsomagolt meglepetés könyvekkel. Akik szerencsével jártak, azok visszajeleztek nekünk egy posztban, illetve személyesen. Jó érzés volt. Arra figyeltünk, hogy olyan könyveket tegyünk ki, ami valóban értékes, érdekes, és mi is szívesen elolvasnánk. 24 darab könyvből 16 darab mesekönyv volt. Ezeket olyan helyre rejtettük el, ahol többnyire kisgyerekes szülők fordulnak meg, például játszótér, óvoda felé vezető út melletti padok, gyermekorvosi rendelő váróterme. A legkedvesebb dolog, hogy egy bólyi virágboltos, aki hasonlóan csak úgy szeretetből több alkalommal rejtett el virágcsokrokat a városban szintén talált egy könyvet! Nagyon, nagyon örült neki.

A 18 éves hagyományra visszatekintő Országos Könyvtári Napok a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata, melyhez október első hetében minden magyarországi köz- és szakkönyvtár csatlakozik. A rendezvények célja a könyvtárak széleskörű szakmai összefogásával az intézmények társadalmi felelősségvállalásának erősítése, olyan különleges könyvtári programok megszervezése, mellyel felhívják a figyelmet a kulturális alapértékekhez és az információhoz való hozzáférés széleskörű lehetőségeire. A 2024. évi Országos Könyvtári Napok célja az elmúlt évek fontosabb települési könyvtári fejlesztéseinek, illetve olyan jó gyakorlatoknak a bemutatása, amelyek kifejezik a könyvtárak szerteágazó tevékenységét, sokszínűségét, a gyűjtemények kapcsolódását a minket körülölelő természeti és társadalmi környezethez, – legyen szó a természettudományi ismeretekről, a kulturális örökség megőrzéséről, az emberi kapcsolatokról, a generációk együttműködéséről. Az idei kampány lehetőséget ad a játékosságra, a könyvtárak új játéktári szolgáltatásainak bemutatására, népszerűsítésére is. – olvasható a 2024 évi Országos Könyvtári Napokról a program oldalán.