Kezdőlap Blog Oldal 632

Befejeződött az árvízvédelmi felkészülés a fővárosban

Budapesten gyakorlatilag befejeződött az árvízvédelmi felkészülés – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták: jóval a tetőzés előtt fejezik be a felkészülést. A budapesti fővédvonalon kilenc méteres magasságig építették ki a szükséges helyeken az ideiglenes gátakat – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a Margitszigeten és a Királyok útján csütörtök reggelre csaknem teljes egészében befejeződtek a munkálatok. Még arra is volt idő, hogy ezeknek a gátaknak az oldalsó, kiegészítő megerősítését elvégezzék a biztonság fokozása érdekében.

Az utolsó simításokkal is hamarosan elkészülnek az újpesti téli kikötőnél, a Váci úton, ahol a szivárgások ellen egy körülbelül 300 méteres szakaszon homokzsákokból emeltek egy védvonali megerősítést – jelezték.

A Fővárosi Csatornázási Művek 400 munkatársa és alvállalkozóiktól 250 ember dolgozott éjjel-nappal a gátakon, ezen kívül mintegy 100 kollégájuk „a háttérből támogatta a munkájukat” – ismertették.

Hangsúlyozták: a vállalat készenléti és figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat. Ha bármilyen árvízi jelenség – például buzgár, fakadó vagy szivárgó víz – mutatkozna, akkor a készenléti egységek azonnal bevethetőek – áll a közleményben.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az elmúlt napokban kiépítették az ideiglenes árvízi védelmi rendszereket Budapesten, ezek készültsége már száz százalékos. Kilenc méteres vízállásig van védve a város, de az előrejelzések szerint 8,5 méteren vagy az alatt tetőzik majd a Duna – mondta a főpolgármester.

forrás: mti

További hírek érdekességek itt!

Három holttestet találtak egy szegedi lakásban

0

Három holttestet találtak egy szegedi lakásban – erősítette meg az MTI értesüléseit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a járőrök szerdán lakossági bejelentésre jelentek meg a szegedi Makkoserdő soron, ahol egy lakásban három holttestet találtak.

A Szegedi Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerinti eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja a halálesetek körülményeit – írták.

forrás: mti

ELTŰNT egy 16 éves lány Hrecsuk Nikoletta

Nagyon köszönjük az olvasói közreműködést, sikeres volt a keresés, mert Nikoletta már otthon van!

A rendőrség és aggódó rokonai keresik Hrecsuk Nikolettát, aki 16 éves, ungvári születésű magyar állampolgár.

„Kedves emberek, kérem a segítségüket! Tudom, hogy zárt a csoport, ezért aki szeretne megosztani, az a saját profilomról megteheti. A kis húgom 2024.08.13-án elment otthonról. Telefonon elérhetetlen, kapcsolatba lépni vele nem sikerül, azóta semmi nyoma sincs. Azóta eltelt már több mint egy hónap (37 nap). Legtöbb időt Gyálon, Monoron, Vecsésen és Üllőn töltötte, de legutóbbi információk alapján Albertirsán tartózkodott, Pilisen is lehet. Nagy az esélye, hogy Budapesten is látták. Magasság: 156-158cm Testsúly: 42-45kg Haja: hosszú, barna Szeme: szürkés-kék Kérem, ha valaki valahol látta vagy kapcsolatba lépett vele az utóbbi napokban, szóljon. Aki a jelenlegi tartózkodási helyével vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban más érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számon. Csatolom az utolsó képet, ami róla készült. Nikoletta, kérlek, ha ezt olvasod, adj jelet magadról! Tudod, hogy várunk téged, mindannyian szeretünk és borzasztóan aggódunk!” –írja közösségi oldalán a testvére.

A hozzátartozók elérhetősége: Beáta (anya): 06301114218, Daniela (a nővére): 06306053806

Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:

Cím: 2200 MONOR, KOSSUTH LAJOS UTCA 86

Tel: 36(29)610-500 

Forrás: police.hu

Állatkínzás miatt két év négy hónap fegyházbüntetés

0

Állatkínzás bűntette miatt két év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki kölyökmacskákat és kanárikat ölt meg az otthonában. Ezt közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vádlott múlt szerdán egy vita miatt olyan indulatos lett, hogy négy kölyökmacskát a földhöz vágott és öt, kalitkában tartott kanárinak letépte a fejét.

A férfi a tetemeket zsákba tette, majd ingatlanjának a kerti mellékhelyiségébe, illetve hulladéktárolójába dobta.

Az ítélet kiszabása mellett a bíróság kizárta a terheltet a feltételes szabadság kedvezményéből.

A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelték a vádlott beismerő vallomását és azt, hogy megbánta tettét.

Ugyanakkor súlyosító körülményként vették figyelembe büntetett előéletét, a cselekmény alkalmával tanúsított elvetemült magatartását, és azt, hogy a bűncselekmény erkölcsileg különösen elítélendő – írták.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be.

forrás: mti

A kép csak illusztráció!

A napos, száraz idő segíti az ősz eleji munkákat

0

A napos, száraz idő segíti az ősz eleji mezőgazdasági munkákat – olvasható a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

A Boris ciklon jelentős csapadékot és lehűlést hozott a Kárpát-medence területére. A múlt hét eleji esőkkel együtt nyugaton, északnyugaton 100-140, míg máshol jellemzően 40-90 milliméternyi eső esett, ami meghaladja a szeptemberi sokéves átlagot. Többfelé júliusban és augusztusban összesen nem hullott ennyi csapadék, mint az elmúlt tíz nap alatt – öszegezték.

Az aszály már a hét végére országszerte megszűnt, a talaj felső 30 centiméteres rétege mindenütt telítődött nedvességgel. Jelentős területen a felső fél méter is teljesen átnedvesedett, de a mélyebb talajréteg az ország nagy részén még mindig száraz.

A hőmérséklet április második fele óta először csökkent tartósan a sokéves átlag alá. A borult, csapadékos napokon és területeken a múlt hét második felében napközben is alig emelkedett a 10 Celsius-fok körüli minimumértékekhez képest.

A napraforgó és a kukorica betakarítása már augusztus végén megkezdődött. De az elmúlt tíz nap gyakran csapadékos időjárása akadályozta a munkát, és rontotta az amúgy is gyenge termés minőségét. Az országszerte átnedvesedett talaj kedvező körülményeket teremtett a már elvetett őszi káposztarepce kikeléséhez, illetve a száraz időben a munkával kiváró gazdák számára a vetéshez.

Az előrejelzés szerint a hét második felében és a jövő hét elején nagyrészt napos, száraz időre van kilátás 20-25 Celsius-fokos maximumhőmérsékletekkel, de éjszakánként a hidegre hajlamos helyeken 5 fok körülire csökken a hőmérséklet. Jövő keddtől ismét változékonyabbra fordul az időjárás.

forrás: mti

Tetőzésközeli szinten a Duna Nagybajcsnál

Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál; vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a ciklon távozása után az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó mennyiségű csapadék a vízgyűjtőkön. A tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, halad lefelé a vízfolyásokon.

A legfrissebb adatok szerint a Duna vízállása a magyarországi szakaszon szinte mindenütt a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik majd – jelezték. Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a harmadfok feletti vízállással.

Felhívták a figyelmet arra, hogy

az árhullám levonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna. Egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot.

Ennek megfelelően, a legutolsó előrejelzés szerint csütörtökön napközben Nagybajcsnál, várhatóan péntek reggel Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a harmadfoknál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással – tájékoztatott az OVF.

Közölték: az árhullám által veszélyeztetett területek állami védvonalain a vízügyi igazgatóságok védekeznek, ahol szükséges, ott a társszervek bevonásával.

Az önkormányzati védekezéseknél pedig a vízügy szakmai irányításával, a katasztrófavédelem, a honvédség, a rendőrség, a polgárőrség, a büntetés-végrehajtás, illetve számtalan civil önkéntes közreműködésével zajlik a munka.

A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is

– emelték ki.

Ismertették: Magyarországon 41 település, valamint a főváros 7 szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigeten – önállóan védekezik, de a vízügyi szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak.

A déli országrészben, így például Bátán és Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.

A közleményben arra kértek mindenkit, hogy a gátak állapotának védelmében ne menjen a töltésekre fotózni-nézelődni, kerülje a „katasztrófaturista” viselkedést, ezzel is segítse a védekezésben részt vevők munkáját.

forrás: mti

Vádat emeltek egy baranyai férfi ellen, aki minden ok nélkül megverte a szomszédját

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki szomszédját bántalmazta.

A főügyészség közleményében leírja az esetet: a sértett egy dél-baranyai faluban élt, az ingatlan külön lakrészében pedig a vádlott lakott a családjával. 2023 decemberében a vádlott a reggeli órákban részegen ment be a lakásba. A szobában minden ok és előzmény nélkül mellbe ütötte a sértettet, aki az asztal alá esett. A vádlott viszont tovább szidalmazta a férfit, ököllel vesén ütötte, majd miután a sértett a fájdalomtól ismét a földre rogyott, fejbe rúgta. Ezt követően a vádlott visszament a lakrészébe aludni.

A sértett a házi orvosához ment, aki azonnal mentőt hívott hozzá. A férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a rúgások miatt kialakult vérzés pedig életveszélyes állapot is kialakulhatott volna.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a bántalmazót, akit 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnek.

Forrás: PécsMa

Szaruhártyabank jött létre a PTE-n

A szaruhártya-transzplantációra váró betegek gyorsabb ellátását szolgáló, a szaruhártyaszövet-adományok gyűjtésére, feldolgozására, tárolására és elosztására szakosodott intézményt hoztak létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szemészeti klinikáján.

A PTE a közleményében azt írta, hogy a csütörtökön átadott Cornea Bank, azaz szaruhártyabank működésével jelentősen csökkenhet a szaruhártya-transzplantációra váró betegek várakozási ideje.

A szaruhártya a szemgolyó elülső, átlátszó védőrétege, amelynek tisztaságát, átláthatóságát veleszületett és szerzett tényezők károsíthatják. Szaruhártya-betegségekben, -sérülésekben vagy egyéb, a szaruhártyát érintő látáskárosító állapotokban szenvedő betegeknek a látás helyreállításában vagy javításában a gyógyuláshoz szaruhártya-transzplantációra van szükségük.

Az összetett sebészi eljárás során a károsodott vagy beteg szaruhártyát részben vagy teljes egészében eltávolítják, és egészséges donor-szaruhártyaszövettel helyettesítik. A szaruhártya-átültetés az egyik legsikeresebb transzplantációs eljárás a világon. Magyarországon évente néhány száz ilyen műtétet végeznek el, ugyanakkor jóval több beavatkozásra lenne szükség.

A szaruhártyaszövet-adományok gyűjtésére, feldolgozására, tárolására és elosztására specializálódott szaruhártyabankok célja, hogy magas minőségű corneaszövetet biztosítanak azon betegeknek, akik szaruhártya-átültetésre szorulnak. A pécsi intézmény a legmodernebb technológiákkal felszerelve teszi lehetővé a szövetek precíz feldolgozását.

Az intézmény által biztosított magas minőségű szövetek révén pedig javulhatnak a transzplantációk eredményei – olvasható az egyetem közleményében.

Látványos videón lehet megnézni a Lajta szükségtározójának megnyitását

A vízügy szakemberei tegnap megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, amiről most egy látványos videót is közzétettek.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-nek elküldött közleményében elmagyarázta, hogy pontosan mit jelent a szükségtározó megnyitása. A Lajta-szükségtározó-rendszer a Duna mentén, az osztrák-magyar határnál helyezkedik el. A megnyitása azt jelenti, hogy a szakemberek megbontották a gátat, amin keresztül irányított módon, biztonságosan, és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre. Azt írják, hogy ez jó döntésnek látszik, mivel Mosonmagyaróvár fölött azonnal csökkent a levonuló víztömeg.

Magyarország Kormánya egy videót is közzétett arról, hogy a szükségtározó megnyitása hogyan is nézett ki a gyakorlatban:

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.

Leállt a mohácsi komp a dunai árhullám miatt

Szeptember 19. csütörtök reggel 6 órától nem közlekedik a mohácsi komp.

Felhívjuk a tisztelt Utazóközönség figyelmét, hogy szeptember 19-én reggel üzemkezdettől a LIGET komphajó helyett a kishajó végzi a személyszállítást – írja közleményében a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft.

A mohácsi révátkelőhelyen járművekkel való átkelésre az árhullám elvonultáig nincs lehetőség. A kishajó viszont menetrend szerint szállítja utasainkat. Az intenzív áradás miatt a közlekedési körülmények óráról órára változhatnak, ezért arra kérik az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak az aktuális helyzetről.