Kezdőlap Blog Oldal 631

Árvíz: az eddigi előrejelzések pontosnak bizonyultak, lassú apadás váható

Az időjárási és a vízállás tetőzésével kapcsolatos eddigi előrejelzések is pontosnak bizonyultak, ami fontos, mert az előrejelzés a védekezés kulcsa – jelentette be a miniszterelnök sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

Orbán Viktor azt mondta: a Lajta esetében egy hosszú, tíz órás tetőzésen vannak túl, sikeresen védekeztek a tetőzés időpontjában, a helyzet az idő múlásával javulni fog, a Duna esetében pedig az árhullám tetőzése a péntek reggel megkapott jelentések szerint Komárom térségében lesz.

„A Dunának erre a szakaszára is igaz az, ami a Lajtára, hogy lassú apadás várható”

– tette hozzá Orbán.

Beszámolt arról is, hogy a csütörtöki 614 kilométerrel szemben, most már 754 kilométeren zajlik a védekezés. Az első fokozatú készültséget 68 kilométerrel növelték meg, a harmadik fokozatú, legmagasabb védelmi készültséget pedig újabb 114 kilométeren rendelték el.

366 millióért szervezett sporteseményeket Deutsch Tamás unokaöccse

2021-ben és 2023-ban összesen 366 millió forintért szervezhetett atlétikai versenyeket Deutsch Balázs, Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő unokaöccse – írja a Telex.

A lap kiperelte a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai programjának teljes dokumentációját, amit az állam által 2,7 milliárd forinttal támogatott. A Zsivótzky Gyula program vezetője Spiriev Attila volt után Deutsch Péter korábbi magasugró lett, aki a fideszes politikus testvére.

A cikk szerint a MASZ a programon keresztül évente két verseny szervezését fizette ki. Ezt pedig Deutsch Péter fia, Balázs cége, a Track and Race Kft. szervezte. Ezért 2021-ben 185 millió forint plusz áfát kapott a MASZ-tól, majd két évvel később, szintén két versenyre 181,5 millió plusz áfát.

A Telex mindehhez hozzáfűzi azt, hogy a cég csak felerészben Deutsch Balázsé, a másik fele egy cégen keresztül Deutsch Péteré.

Forrás: Telex

Kizuhant az iskola ablakából egy gyerek Királyhelmecen

Kizuhant egy kisfiú a szlovákiai királyhelmeci magyar tannyelvű iskolájának ablakából – írja a Paraméter. A gyermek súlyosan megsérült, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A szlovák mentőszolgálat megerősítette, hogy a kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletlen állapotban szállították a kassai kórházba.

A baleset feltehetően délelőtt fél tíz körül, az órák közötti szünetben történt.  A légi mentők tájékoztatása szerint a sérült egy 11 éves fiú, a helikopter a városi sportpályán landolt. A gyereket mesterséges altatásban szállították a kassai kórházba.

Forrás: 24.hu

Európai második az új e-autók hazai számának bővülése

Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.

Az 53,5 százalékos gyarapodásnál egyedül a máltai adat volt kedvezőbb. Az uniós átlagos mutató pedig 8 százalékot meghaladó mértékű csökkenést jelez. A magyar kormány a klímavédelmi megfontolásokon túl az európai versenyképesség megerősítése szempontjából is fontosnak tartja a környezetkímélő elektromobilitás térnyerésének támogatását – írja a minisztérium.

Az idei bővülést nagyban előmozdította a hazai vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző program. Mostanáig több mint 3700 pályázó igényelt állami hozzájárulást 3400 személyautó és közel 1100 kisteherautó megvásárlásához. Mintegy 2500 cégnek már meg is ítéltek 11,7 milliárd forintot, túlnyomó többségükkel megkötötték a támogatási szerződést, több mint tizedüknek kifizettek 1,1 milliárd forintot.

Kihallgathatták a gyerekeket megalázó nyírmeggyesi tanárt

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság állampolgári bejelentés alapján kiskorú veszélyeztetése miatt folytat eljárást egy tanító ellen – írja a rendőrség. A nyomozás adatai szerint a pedagógus bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert alkalmazott a gyerekekkel szemben.

Ugyan nem nevesítik az iskolát és a települést sem, de valószínű, hogy a nyírmeggyesi esetről van szó. Mi is beszámoltunk róla, hogy egy helyi tanító a rosszalkodó gyerekeket kihívja a táblához, és alsóneműre vetkőzteti.

Az ATV-nek nyilatkozó szülők természetesen jelezték az iskola vezetésének a történteket, de állításuk szerint annak semmi következménye nem lett. Egészen eddig, úgy tűnik ugyanis, hogy az országos botrány azért megtette a hatását.

A tanító a gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta. Az eljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Baranya vármegye hétvégi időjárása

Baranya vármegye térségében: Pénteken is kellemes hőmérsékletű, napsütéses napra készülhetünk. A nyugati határvidék térségében látszik esély egy-két kósza zápor kialakulására, de ott is jellemzőbbnek látszik a napsütéses időjárás mérsékelt felhősödésekkel.
Délelőtt, keleten még lehetnek élénk széllökések, másutt egész nap gyenge légmozgás a valószínűbb.
Este, éjjel országszerte derült, csillagfényes égbolt, gyenge légmozgás, nyugodt, eseménytelen időjárás valószínű.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 12,
péntek délután 23,
szombat reggel 12 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– A hétvégére és jövő hétfőre jelentős frontoktól mentes, napsütéses, helyenként és időnként fátyolfelhős, nyugodt, az évszaknak megfelelő hőmérsékletű, sőt annál pár fokkal melegebb őszi időjárásra lehet készülni.

– Keddre kisebb változás előjelei mutatkoznak: egy közepes vastagságú, szakadozott felhősáv keresztezheti az országot, melyből északnyugaton szórványosan egy-két záporeső is kialakulhat. Északnyugaton csökkenhet a hőmérséklet, délnyugaton viszont nyáriasan meleg napra van kilátás.

Magyar Péternek üzent Menczer Tamás a közösségi médiában

Magyar Péter, „a notórius hazudozó” – nem meglepő módon – megint hazudott, ezúttal a köztársasági elnökről – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Tette ezt azért, mert Magyar Péter azt írta korábban, hogy egy köztársasági elnöknek ilyen súlyos árvízi helyzetben kötelessége lenne a nemzethez szólnia. Ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.

Az említett posztban a Tisza Párt elnöke azt is leírta, hogy a köztársasági elnök egy „udvariasan semmitmondó” választ küldött arra a levélre, melyben személyes találkozót kért tőle. Azért, „hogy rengeteg magyar ember nevében egyeztessünk hazánk sorskérdéseiről.”

„Sulyok Tamás szerint köztársasági elnökként nem találkozhat pártvezetőkkel, vagy európai parlamenti képviselőkkel.” -írta Magyar Péter. A párt elnök felszólította Dr. Sulyok Tamást, „hogy szedje össze a bátorságát és a levelemnek a “köz”médiára vonatkozó részére is válaszoljon.”

Menczer Tamás válaszában kiemelte: a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy Sulyok Tamás nem törődik a gátakon dolgozó emberekkel. Ezzel szemben az igazság fotókon látható – fűzte hozzá, a bejegyzéshez csatolva több képet is az államfőről, amelyeken Sulyok Tamás a védekezésben dolgozók körében látható. A képek a köztársasági elnök Facebook-oldalán is kint vannak, természetesen – írta. Magyar Péter összefogásról papol, de még árvíz idején is „betegesen hazudozik” – fogalmazott.

Forrás: mti

Az árvíz miatt zöldszámot hozott létre a kormány

Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány. Ezt jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban. Valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni. Beszámolt arról is, hogy egy friss kormányrendelet értelmében a sárga megkülönböztető jelzéssel a védekezésben részt vevő gépjárművek a buszsávokat is használhatják.

Kisoroszi kapcsán beszámolt arról, hogy a Duna által körbezárt település felkészült az elzártságra. Élelmiszert és homokzsákokat halmoztak fel, a mentőszolgálat egy teljesen felszerelt mentőautóval a településen van.

Továbbá egy helikopterleszállót is kiépítettek arra az esetre, ha valamit sürgősen hozni vagy vinni kell Kisorosziba. Hozzátette, Kisorosziban a Kötél Önkéntes Tűzoltóegyesület révén adottak a hajóval történő közlekedés feltételei is. Rétvári Bence elmondta, 256 rendőr vesz részt jelenleg a védekezésben, ők a zárásban, illetve a járőrözésben segítenek.

Azokon a helyeken, ahol az áramot kikapcsolták, esetleg a közvilágítás sem működik, megerősített szolgálatot tartanak fenn, valamint azokat az ingatlanokat védik, amelyeket el kellett hagyniuk a tulajdonosoknak.

A börtönökben több mint 90 ezer zsákot töltöttek már meg a rabok homokkal, „a börtönök is a homokzsáktöltésre álltak át”

– mondta az államtitkár. Összességében már 1,5 millió homokzsákot töltöttek meg az elmúlt napokban.

A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon ad védekezési feladatokat a vízügy számára az árvíz – ismertette a Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy az ár levonulása után is fenn kell tartani a figyelőszolgálatot, mert sok helyen alakulnak ki szivárgások és buzgárok. Mint elmondta: a Lajta tetőzik és folyamatosan telnek meg a megnyitott szükségtározók. Arra számítanak, hogy a folyó a csütörtök folyamán apadni kezd, de a gátakon ott is sok buzgárt, fakadóvizet észlelnek.

A Szigetközben a Duna Nagybajcsnál tetőzik, ám ott is sok munkát adnak a szivárgások

– tette hozzá.

Közlése szerint a Dunakanyar településeinek önkormányzatai befejezték a védművek építését. Ugyanakkor azon a területen is nagyon fontos a figyelőszolgálat működtetése az ár levonulása után, mert a buzgárok, fakadóvizek 80 százaléka a tetőzés után keletkezik.

Láng István hangsúlyozta, hogy a Budapest alatti Duna-szakaszon az 1956-os jeges árvíz után megerősítették a védműveket, ám egyes települések, mint Ercsi, Kisapostag vagy Báta az ártér felé terjeszkedett.

Ez azt jelenti, hogy ott is ideiglenes védvonalakat kell kiépíteni, amelyek jelenleg 60 százalékos készültségűek.

Az árhullám Komáromnál pénteken, Budapesten szombat este tetőzik, és várhatóan jövő hét közepén hagyja el az országot

– mondta Láng István.

További hírek itt!

forrás: mti

A Telex lefényképezte Schadl kisrepülőjét

0

A Telex Lefényképezte Schadl kisrepülőjét, amit az ügyészség eddig hiába keresett

Schadl György a bírósági tárgyaláson bírói felszólításra sem akarta elmondani, hol hagyta azokat az autókat, kisrepülőt és kishajót, amiket le akarnak tőle foglalni. Egy olvasói tipp segítségével a Telexnek sikerült lefotózni az esztergomi reptéren a kérdéses gépet. A jármű hivatalos nyilvántartási adatok szerint Schadl György birtokában van.

A kisrepülőről sokáig az ügyészség sem tudott, nem is szerepelt a vádiratban felsorolt vagyontárgyak között. Tavaly májusban szúrta ki a G7, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint Schadl György nevén egy Piper PA-28 Cherokee repülőgép is van. Ami ezután már a bíróság által lefoglalandó vagyontárgyak közé is bekerült négy értékes autó és egy hajó mellé.

Egy bő hete Schadl még nem tudta, hol van a repülő. De az autókat és hajót is hiába kérték tőle az elmúlt hónapokban többször. „Amiről nem tudom elmondani, hol van, arról nem tudom elmondani. Amiről el tudom mondani, arról el is fogom” – mondta a bíróságon.

A gép egy négyüléses, fém, egymotoros repülő, amit repülési kiképzésre, légitaxizásra és személyes használatra terveztek. A gépet a lajstrom szerint 1968-ban gyártották. Tehát a típus korai korszakából való, ráadásul a hivatalos adatok alapján 2017 óta érvényes légialkalmassági bizonyítványa sincs. 2018-ban még nem volt Schadl György birtokában.

Újonnan egy ilyen repülő nagyjából 200 ezer dollárba, azaz jelenlegi árfolyamon durván 70 millió forintba kerül. Használtan azonban jóval olcsóbb, különösen a régebbi modellek. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek.

A fénykép megtekinthető a telex.hu oldalon.

Korábban írtunk arról, hogy tavaly egy tárgyalási napon Schadl észrevétellel élt, amiben kiemelte, hogy eddig kétmilliárd forintnyi értékben foglaltak le tőle ékszereket, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, mostanra viszont elrendelte a bíróság az elsőrendű vádlott további négy autójának, egy motorcsónakjának és egy repülőjének lefoglalását is.

forrás: telex

Befejeződött az árvízvédelmi felkészülés a fővárosban

Budapesten gyakorlatilag befejeződött az árvízvédelmi felkészülés – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták: jóval a tetőzés előtt fejezik be a felkészülést. A budapesti fővédvonalon kilenc méteres magasságig építették ki a szükséges helyeken az ideiglenes gátakat – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a Margitszigeten és a Királyok útján csütörtök reggelre csaknem teljes egészében befejeződtek a munkálatok. Még arra is volt idő, hogy ezeknek a gátaknak az oldalsó, kiegészítő megerősítését elvégezzék a biztonság fokozása érdekében.

Az utolsó simításokkal is hamarosan elkészülnek az újpesti téli kikötőnél, a Váci úton, ahol a szivárgások ellen egy körülbelül 300 méteres szakaszon homokzsákokból emeltek egy védvonali megerősítést – jelezték.

A Fővárosi Csatornázási Művek 400 munkatársa és alvállalkozóiktól 250 ember dolgozott éjjel-nappal a gátakon, ezen kívül mintegy 100 kollégájuk „a háttérből támogatta a munkájukat” – ismertették.

Hangsúlyozták: a vállalat készenléti és figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat. Ha bármilyen árvízi jelenség – például buzgár, fakadó vagy szivárgó víz – mutatkozna, akkor a készenléti egységek azonnal bevethetőek – áll a közleményben.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: az elmúlt napokban kiépítették az ideiglenes árvízi védelmi rendszereket Budapesten, ezek készültsége már száz százalékos. Kilenc méteres vízállásig van védve a város, de az előrejelzések szerint 8,5 méteren vagy az alatt tetőzik majd a Duna – mondta a főpolgármester.

forrás: mti

További hírek érdekességek itt!