A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először lehet szavazni az év testnevelő tanár címre. Három kategóriában 1050 pedagógusra összesen 5400 jelölés érkezett. Baranya vármegyében saját kategóriájában Telek István, a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Deák Ferenc Általános Iskolájának oktatója lett az Év tesitanára! Ezzel az eredménnyel bekerült a „K&H mozdulj! az év tesitanára” országos döntőjébe is, melynek jelöltjeire június 10-ig naponta lehet szavazni. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.
Mintha nem is tornaórára, hanem egy délutáni baráti métázásra (hagyományos magyar labdajáték – a szerk.) érkeztünk volna a Deák tornatermébe, ahol az ötödikes-hatodikos fiúk a dinamikus játék közben felszabadultan rúgták-dobták a labdát, és rohantak egyik vártól a másikig. Az egyik padon hordozható hangfalból szól a zene, ami valami egészen különleges streetsport hangulatot kölcsönöz az egész tanórának, ami az én emlékeimben csupa sípszó és kiabálás.
Tanáruk a pálya széléről figyeli a játékot, időnként kiegészíti azt egy-egy utasítással, eldönti a nem egyértelmű kieséseket, két etap között magához hívja a gyerekeket elmondja mi volt jó, min lehetne javítani.
„Tisztán látszik a diákok és a tanár közötti összhang, a sportban megszokott kölcsönös tisztelet.”
Telek István életének elemi része a sport, melynek szeretetét ugyancsak sportoló szüleinek köszönheti. Szekszárdon testnevelő tagozatos óvodába, majd általános iskolába járt, testnevelés-földrajz szakos tanár diplomáját pedig a Pécsi Tudományegyetemen szerezte meg, azóta tanít az egyetem gyakorló iskoláiban.
Mit sportoltak a szüleid?
Labdajátékosok voltak. Apukám első osztályú szinten röplabdázott, anyukám szintén első osztályú szinten a szekszárdi Dózsában kosarazott.
Ennek ellenére téged nem valamilyen labdajátékra, hanem tornára, atlétikára írattak be az óvodában…
Tudták, hogy ilyen kis korban az atlétika olyan alapképességeket ad, mint az ugrás, dobás, futás, a torna pedig egy olyan komplex mozgásforma, amire jól lehet építkezni. Ezeknek köszönhetően már hét éves koromban szaltóztam, megtanultam a fej-, és kézállást, és így tovább. Nagyon sok olyan tudást szívtam magamba, amit később fel tudtam használni.
Volt egy meghatározó testnevelő az életedben, Kalász János tanár úr. Mesélnél róla?
Az első osztálytól nyolcadikig ő volt a testnevelő tanárunk, emellett a szekszárdi Dózsában focizott, és mi minden meccsére kimentünk.
„Olyan komplex, szépen felépített képzéseket kaptunk a mindennapi tesióráinkon, ami az életkorunkhoz passzolt.”
Miért Pécset választottad, amikor tovább kellett tanulni?
Szekszárdon nem, de az akkori Komarov, most Babits Mihály Gimnáziumban volt testnevelés tagozat, ahol részt kellett vennem egy előfelvételin. Olyan kiemelkedően teljesítettem, hogy a szóbeli részen már részt sem kellett vennem. Később itt folytattam tovább a pályafutásomat, a Pécsi Tudományegyetemen testnevelés-földrajz tanári szakon.
Mi volt meghatározó volt a pedagógusi pályád szempontjából az egyetemi évek alatt?
Az akkori atlétika edzőim tanítottak az egyetemi atlétika órákon is, amin nagyon sokan megbuktak. Akkor még nem volt kreditrendszer, mindenből meg volt határozva, mennyit kell elérni a ketteshez, így meg lehetett bukni 1500 méteren, 100 méteren, távolugrásból, és így tovább.
„Én első osztályú szinten tízpróbáztam, emiatt mind a tíz atlétika szám, amit az egyetemen teljesíteni kellett, nagyon jól ment. Elkezdtem segíteni a többieknek, ami nagyon jó érzés volt. Volt, hogy este fél tízig bent voltunk a tornateremben és kőkeményen gyakoroltunk.”
Voltak labdajátékosok, akik nehezen tornáztak, és tornászok, akiknek nehezebben ment a labdajáték, ezért mindenki segített mindenkinek. A csoporttársak nagyon összetartóak voltak, igazi csapat voltunk.
Volt sportcsarnokunk, 400 méteres pályánk, ami akkoriban ritkaságnak számított, tehát minden feltétel adott volt a sporthoz, és ő ezt ki is használta. Az első testnevelés tagozatos osztály voltunk, összesen 28-an, és neki mindenkire jutott ideje. Sport iránti szeretete, és az, ahogyan foglalkozott velünk nagy hatással volt rám, sokat tanultam tőle.
Az egyetemről rögtön a PTE gyakorlóiba kerültél tanítani?
Ez egy kalandos történet. Az Anikó utcában volt testnevelés tagozat, eredetileg oda jelentkeztem, de
valamilyen úton-módon elkeveredett a beadványom. Közben külföldön vettem részt egy tízpróba versenyen, és mire hazajöttem, közölték, hogy mivel nem érkezett be a papírom, felvettek valaki mást.
Ebben az időben az 1-es számú gyakorlóban voltam kistanár, az igazgatónővel együtt vittem az atlétikacsapatot egy versenyre, ahol egy kisebb összetűzés miatt ki akartak zárni minket – végül sikerült tisztáznom a helyzetet, és a gyerekek részt vehettek a versenyen. Ezután megkeresett az igazgatónő, hogy lenne-e kedvem náluk tanítani. Ehhez az egyetem Testnevelési Intézetnek is javaslatot kellett tennie, ami meg is történt, fél évig engem mentoráltak, a második félévben pedig már hallgatókat is kaptam. Azóta, vagyis
„34 éve tanítok a PTE gyakorló iskoláiban.”
Volt olyan tanítványod, hallgatód, akit végigkísértél ugyanezen a pályán?
Az egyik példa a fiam, aki most hatodéves testnevelés-földrajz szakon, emellett csinálja az atlétika edzői képzést is. Sokat tanulunk egymástól, beszélgetünk, megvitatjuk szakmai tapasztalatainkat és azokat az információkat, amiket ő angolul olvas, és persze azt is megbeszéljünk, mennyire kell szűrni ezeket az információkat, hiszen az interneten nem minden hiteles. Mellette
„négy-öt olyan hallgatót tudnék kapásból mondani, akit az 1-es gyakorlóban, utána pedig az egyetemen is tanítottam testnevelés-, atlétika módszertanból és atlétikából, most pedig ellenem versenyeznek a különböző országrészekben. A tisztelet kölcsönös, és nagyon büszke vagyok rájuk.”
Ehhez hozzátartozik az is, hogy azok a hallgatók, akik hozzám jönnek gyakorlatra, látják, hogy amit elmondok az elméleti órán, az itt, a gyakorlatban meg is valósul.
Mit szeretsz a legjobban a tanításban?
Szeretem látni, amikor egy nem sportoló gyerek élete részévé válik a sport. Hogy
„amikor elmennek innen, már értik és megköszönik azt, amiről éveken keresztül beszéltem, hogy mennyire fontos a sport, mennyit számít, ha egy órát mozognak, akár sétálnak, kutyát sétáltatnak, bicikliziknek, futnak… Következetesen minden alkalommal elmondom, hogy a táplálkozás és a sport egy olyan életmód része, amivel jobbá tudják tenni az életüket.”
Tudják, hogy 58 éves vagyok, és hogy még most is versenyszerűen sportolok. Látják, hogy a korom ellenére nem engedtem el magam, és emiatt azt mondják, követendő minta vagyok a számukra. Sokan kérnek tanácsot év közben, és jönnek köszönetet mondani év végén, vagy mikor elballagnak átadnak egy köszönőlevelet, amiket mindig megőrzök. Időnként megdöbbentő számomra, milyen hatással voltam a gyerekekre, függetlenül attól, hogy sportolóról vagy nem sportolóról van szó, hogy 14-15 éves gyereknek milyen véleménye van rólam. Ezek mind-mind megerősítenek abban, amit csinálok.
Nem mindenkinek fekszik a testnevelés, őket hogyan lehet átlendíteni egy-egy nehézségen?
„Ritka, hogy a testnevelésórán, vagy annak kapcsán lehet beszélgetni, pedig kell.”
Én sokat beszélgetek gyerekekkel, arról ők mit szeretnének, miben szeretnének javulni. Sok függ attól is, hogy az életkori sajátosságok mit engednek meg. A hetedik-nyolcadikos osztályoknál például most írtunk 10 fejlesztési tervet egyénileg, mobil applikációval. Ahogy a Z és az Alfa generáció fejlődik, én is fejlődök velük, különben nem tudok hatékonyan tanítani. Vannak 6 és 8 hetes edzéstervek, amiket ők választanak ki, én pedig nem ellenőrzöm, mert ez az ő dolguk, amit nem az ötösért csinálnak, hanem belső motivációból. Ez nagyon fontos, ezzel tudom megfogni a gyerekeket.
Milyen tanácsot adnál a most a testnevelői pályára készülőknek?
Amikor eljönnek hozzánk elbeszélgetésre, ne az legyen az első mondatuk, hogy már kiskorom óta tudom, hogy tanár szeretnék lenni. Mert most ez az általános kép. A gyerekek szeretete kell, hogy a fő motiváció legyen.
„Az jöjjön erre a pályára, aki úgy gondolja, hogy tud nyújtani valamit ezeknek a gyerekeknek, hogy valami pozitív dologgal tudja segíteni őket az életútjukon, ugyanúgy, ahogy anno engem az én tanárom.”
Ez egy olyan mély kapcsolatot indít el tanár-diák között, ami elkíséri őket egész életükben. Az én mottóm az, hogy mindent a gyerekekért.
Szavazni ezen a linken keresztül lehet június 10-ig, naponta egy alkalommal!
Forrás: univpecs.com
A bahir.hu oldalán folyamatosan talál pécsi, baranyai híreket, információkat.
