Kezdőlap Blog Oldal 946

A nők közel fele nem tud visszatérni eredeti munkahelyére a szülési szabadságot követően

A nők csaknem fele nem tér vissza eredeti munkahelyére a szülési szabadságot követően – közölte a Profession.hu legfrissebb kutatása alapján szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint tízből négy, szülési szabadságról visszatérő nő került már olyan helyzetbe, hogy nem vette vissza a munkáltatója, pedig a hatályos jogszabályok alapján ez kötelező. A válaszadók további 14 százalékánál pedig a megszűnt munkakörre hivatkozva nem adtak más lehetőséget a visszatérésre.

Jelezték ugyanakkor, hogy a megkérdezett munkáltatók 68 százaléka rugalmasnak tartja a szülési szabadságról visszatérő dolgozóknak kínált feltételeket. Pusztán 5 százalék látja úgy, hogy nem segíti eléggé a kisgyermekes szülők visszaintegrálódását.

A közlemény szerint a munkavállalók jelentős részének nincs pontos képe a jogairól és lehetőségeiről, a munkáltatókat pedig sokszor felkészületlenül éri, amikor egy alkalmazott bejelenti, hogy gyermeket vár.

Ezért Az emberi oldal nevű kezdeményezéssel a Profession.hu az UNICEF Magyarországgal együttműködésben idén a gyermekvállalást tervező és a munkaerőpiacra kisgyermekes szülőként visszatérő munkavállalókat és az őket alkalmazó munkáltatókat segíti. A szülési szabadság előtti és utáni folyamatok átgondolásával, tudatos tervezéssel és családbarát intézkedésekkel a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt nyernek – tették hozzá.

A Profession.hu a reprezentatív felmérésben 1000 munkavállalót és 400 munkaadót kérdezett meg.

Gyerekek mellett száguldoztak el az őzek a visegrádi hoteltűz elől – VIDEÓ

Szombaton kapott lángra a visegrádi Hotel Silvanus, amelynek negyedik emelete szinte teljesen kiégett. Pintér Róbert szállodaigazgató az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a százötvenegy szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt. A tüzet valószínűleg elektromos probléma okozta, szerencsére senki nem sérült meg.

A felcsapó lángok értelemszerűen a környező erdőben élő állatvilágot is megijesztette. Erre példa az alábbi videó, amelyet a TikTokra töltöttek fel.

@devil_hungary #visegrád#Silvanus#tűz ♬ eredeti hang – szabócsabadevil

A felvételen egy nagyobb csoport túrázó látható, akik családostul járták az erdőt és éppen a szállodából feltörő füstfelhőt videózzák. A csoport hirtelen arra lesz figyelmes, hogy egy csapatnyi őz riadtan, fejvesztve száguld lefelé a hegyoldalon. Amint az látható, az állatok annyira meg voltak rémülve, hogy a gyerekek mellett teljes sebességgel rohantak át a turistaúton. Szerencsére itt sem történt nagyobb baj.

Forrás: 24.hu

Élelmiszer-utalványokat kaphatnak áprilistól a rászoruló pécsi családok

Április 1-től igényelhető, háztartásonként 20 ezer forint összegű piaci élelmiszer vásárlási utalvánnyal segítheti a pécsi önkormányzat a szociálisan rászorulókat. Ezzel mintegy 2000 pécsi család juthat újabb támogatáshoz, ha megszavazza a közgyűlés.

A tervezet elfogadásával határozott időre (2024. április 1-től november 30-ig) vezethetik be az újabb pécsi szociális támogatást. Ez a háztartások legalapvetőbb szükségleteit figyelembe véve, célzottan élelmiszer vásárláshoz nyújtana segítséget piaci vásárlási utalvány formájában – írja közleményében a városvezetés.

A támogatásra azok lesznek jogosultak, akiknek egyszemélyes háztartásában a havi jövedelme nem haladja meg a 142.500 forintot, többszemélyes háztartásában pedig egy főre a 114.000 forintot. Jogosultak továbbá az utalványra azok a háztartások, melyek tagja 70. életévét betöltötte és egyszemélyes háztartásában a havi jövedelme nem haladja meg a 171.000 forintot, több személyes háztartás esetén pedig egy főre a 142.500 forintot.

A rendkívüli természetbeni támogatás egyszeri alkalommal kapható, egy háztartásból egy jogosultnak. A sorszámozott utalványokat a támogatásban részesülők a Területi Szociális Központokban vehetik át legkorábban április második felétől.

Az utalványok – melyeket 500, illetve 1000 forintos címletekben bocsátják ki – a Pécsi Vásárcsarnokban, a Diána téri piacon, valamint a Hajnóczy utcai piacon a kijelölt elfogadóhelyeken 2024. november 30. napjáig használhatók fel.

– A pécsi városvezetés érzékenyen reagál a magas infláció okozta élelmiszerár emelkedésre és az emiatt nehéz helyzetbe került háztartások igényeire. Ezzel az új természetbeni támogatással szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akiknek létfenntartást biztosító jövedelmük alacsony, és ezért problémát jelent számukra a napi megélhetés, így például a jelentősen megemelkedett élelmiszerárak kifizetése. Az utalványok emellett fontos gazdaságélénkítő szerepet is betöltenek, hiszen három felújított pécsi piac és az ott árusító termelők, kereskedők számára generálhat várhatóan jelentős plusz forgalmat, amivel, szándékunk szerint, a helyi vállalkozásokat és a helyi kistermelők bevételeit növelik – mondta Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

A rendelet módosításáról március 19-i ülésén dönt a pécsi közgyűlés.

Hat jelöltet indít az ÖPE a Fidesz-KDNP támogatásával a pécsi önkormányzati választáson

0

Közleményt juttatott el szerkesztőségünknek az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke, Kővári János az önkormányzati választásokon való indulásukról. A közleményt a kérésének megfelelően szó szerint tesszük közzé az alábbiakban:

„Széles szövetséget kell létrehozni Pécsért!

Hat, Pécsett közismert és elismert, évek óta a közösségért tevékenykedő és emiatt valódi civil pécsieket indít az ÖPE az idén nyári, önkormányzati választáson. Az általam felkért civilek célja az, hogy Pécs végre maga mögött hagyja a kudarcokkal és sikertelenséggel teli múltat, pártpolitikai csatározások és nagyotmondások helyett a város építésére, fejlődésére lehessen koncentrálni, és széthúzás helyett az együttműködés jellemezze a városirányítást, valamint az igazi szakmaiság, amihez szakemberek kellenek.

Mind a hat civil képviselőjelöltünk– Vörösné Deák Andrea, Berényi Zoltán, Jancsula Dezső, Kővári János, Marsalkó Péter és Végh Péter, – lokálpatrióta, és évtizedek óta komoly munkát végeznek szűkebb és tágabb lakókörnyezetükért, a pécsiek közösségéért, emellett egyikünk sem tagja semmilyen pártnak.

Tisztában vagyunk azonban azzal is, hogy valódi sikert, valódi fejlődést csak akkor érhetünk el Pécsett, ha a pécsiek támogatása mellett a magyar kormánnyal is szövetségi, partneri viszonyt alakítunk ki, hiszen nem sokat ér az akarat eszközök nélkül! Ezért örülünk annak, hogy a Fidesz és a KDNP (mint két kormánypárt) nyitott volt civil jelöltjeinkre, és elképzeléseinkre, és így megalakíthattuk azt a Szövetséget Pécsért, amely sikeresen képviselheti és vezetheti Pécset a következő években.

Bízunk abban, hogy ez a Szövetség Pécsért a pécsiek többségének támogatását maga mellé tudja állítani azért, hogy a városlakók akarata érvényesüljön a város irányításában. 

Kővári János az Összefogás Pécsért elnöke”

Kép: Facebook

Három érmet szereztek a magyarok a téli siketlimpián

A magyar sportolók három érmet szereztek a törökországi Erzurumban rendezett 20. téli siketlimpián.

A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének közösségi oldala szerint a női curlingcsapat a második helyen végzett, míg a sakkozó Cseke Viktória és a női sakkválogatott egyformán harmadik lett.

A 24 fős magyar küldöttség ebben a két sportágban volt érdekelt.

Kép: Magyar Hallássérültek Sportszövetsége

Halálos áldozatot követelt egy lakástűz Zalaegerszegen

Egy korábban keletkezett tűz után holtan találtak egy idős nőt zalaegerszegi otthonában – közölte honlapján szerdán a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Közlésük szerint szerda késő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Zalaegerszegen egy idős nőhöz nem tud bejutni a rokona. A Gesztenyési utcában lévő lakásba a tűzoltók hatoltak be, ahol egy holttestet találtak.

A lakásban a tűzoltók egy korábbi tűz nyomaira bukkantak, de lángok már nem voltak. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos hősugárzó okozta, de annak keletkezési okát és körülményeit még vizsgálják.

A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy a fűtőberendezéseken és azok közvetlen közelében ne legyenek éghető anyagok, a tragédiák elkerülése érdekében pedig célszerű füstérzékelőt használni.

Képünk illusztráció!

Különleges égi jelenség lesz látható csütörtök este

Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz – írja az MTI.

A tavaszi égbolt sok különlegesen szép látványossággal kecsegtet. Március 14-én az esti égen majdnem függőleges vonalban húzódik egymás fölött a Jupiter, a Hold, a Fiastyúk, és még az Uránusz szabad szemmel nem látható bolygója is beáll a sorba. Sötétedés után, 19 órakor a nyugati égboltra pillantva feltűnő jelenség a Hold 25 százalékos, dagadó sarlója, közel 40 fokos magasságban. A Holdtól kiindulva az együttállás többi résztvevőjét is könnyű lesz megpillantani.

A Hold alatt, körülbelül 11 fokos távolságban lesz látható a Jupiter. Erőteljes fényességével minden csillagnál fényesebbnek látszik. Ha van távcsövünk, érdemes közelebbről is megnézni a Jupitert, hiszen 4 leglátványosabb holdja, a Galilei-holdak néven ismert Io, Europa, Ganymedes és Callisto is látszani fog – emelik ki a közleményben.

Az együttállás harmadik szabadszemmel látható résztvevője a Bika csillagképben található Plejádok, népi nevén Fiastyúk. A csillaghalmaz a Jupiter – Hold egyenest követve a Hold fölött található meg. Városból ködös, kiterjedt foltként látszik, amelyben csillagok sejlenek. Vidéki égboltról 7-10 jól elkülöníthető csillaga is megpillantható. Az együttállás különlegessége, hogy a látóhatárhoz képest meredeken hajló tavaszi ekliptika miatt az égitestek majdnem függőleges vonalban húzódnak a zenit felé.

Az együttállás negyedik résztvevője, az Uránusz átlagos égről nem látszik szabad szemmel, egy kézitávcsővel azonban könnyen megtalálható. A bolygó a Holdat a Jupiterrel összekötő egyenes mintegy felénél, attól enyhén balra fekszik.

Mesemondással, játszóházzal és kincskereséssel várják a gyerekeket húsvéthétfőn a Zsolnay Negyedben

Többek között tojáskereső detektívjáték, kézműves húsvéti játszóház és Gryllus Vilmos koncertje várja a családokat április 1-jén, Húsvéthétfőn a Zsolnay Kulturális Negyedben – írja közleményében a ZsÖK.

A programok az E78-as teremben Ringató gyerekkoncerttel indulnak reggel 9 órakor, amit hangszersimogató egészít ki, így a kicsik kötetlen formában barátkozhatnak a hangszerekkel. A 0-5 éves korosztálynak szóló programon a közös éneklés és játék is fontos szerepet kap. 10 órától Csernik Pál Szende erdélyi népi mesemondót lehet meghallgatni A Húsvéti Meseszőttes történetei elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak szólnak, de a szülők is garantáltan jól fognak szórakozni!

11 órától a húsvéti nyuszi nyomába eredhetnek az apró kalandorok, hiszen indul a tojáskereső detektívjáték! A gyerekek egy felfedező térkép segítségével találhatják meg a Zsolnay Negyedben elrejtett különleges tojásokat, miközben igazi nyomolvasókká válnak. Indulás 11 órakor a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadától. A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik. Regisztráció: detti.petrik@gmail.com

Délután kézműves foglalkozásokon készülhetnek a húsvétra kicsik és nagyok; 14.00 – 17.00 között Varga-Mohácsi Tímea kézműves játszóházvezető segítségével kedves tárgyakat készíthetnek különböző technikák elsajátításával.

Felhőtlen jókedv vár mindenkit a Lajtorja mini gyerekzenekar koncertjén 15 órától. Az együttes célja a vidám hangulat megteremtése, mesével, közös énekléssel és mozgással kiegészítve. Fontos számukra a népi hagyományok megőrzése; dalaik energikus interakcióban szólítják meg a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Gryllus Vilmos 17 órakor kezdődő koncertjén a tavaszt köszönti minden dal, minden ének. A hazatérő madarakat, a téli álomból ébredő állatokat és a napsütésben szirmot bontó virágokat. A Tavaszi daloskönyv című gyerekkoncert zárja a napot.

A részletes programot ide kattintva találják.

Elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar író

Életének 86. évében szerdán Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője – tudatta szerdán a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.

Szilágyi István a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja volt. Szerdán reggel méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából – közölte Facebook-oldalán a Helikon szerkesztősége. „A Helikon munkaközössége osztozik a család gyászában – mi magunk az egykori főszerkesztőt, a nagyszerű írót, az atyai jóbarátot gyászoljuk. Isten veled, Pista bácsi!” – búcsúztak.

Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron, majd a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros meghatározó élmény volt számára. Apja 1943-ban, a második világháborúban, a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak. Iskoláit Zilahon kezdte, majd 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.

1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára, ahol 1963-ban diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el. Később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.

Első írásai az Utunkban jelentek meg, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től az immár Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Olyan remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő. Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.

Az 1960-as évek elején induló Forrás-nemzedék egyik meghatározó egyénisége volt. Ez a nemzedék új hagyományszemléletet teremtett, műveikben a társadalmi elkötelezettség helyett a személyiség vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. A Forrás-sorozatban jelentek meg első novelláskötetei (Sorskovács, Ezen a csillagon), amelyekben kétkezi munkásokat ábrázolt hiteles helyzetekben.

Első regénye, az 1969-ben kiadott Üllő, dobszó, harang. Második regénye és mindmáig talán legnépszerűbb, legolvasottabb műve az 1975-ben megjelent Kő hull apadó kútba, amely egyszerre lélektani krimi, történelmi regény és pontos szociográfia. A magyar nyelven több kiadást is megért művet lengyelre, németre, oroszra, románra és szlovákra is lefordították. A nyolcvanas években írta meg mitologikus nagyregényét, „a romániai diktatúra embertelen világának epikai parafrázisát”, az Agancsbozótot.

Következő regénye, a Hollóidő a három részre szakadt 16. századi Magyarországon játszódó történelmi regény, a „képzelet, a létezés és az emberi élet titkait fürkésző” kíméletlen és tragikus történet. 2020-ban ismét nagyregénnyel jelentkezett, a 18. században játszódó Messze túl a láthatáron című művet a kritika az életmű szintéziseként értelmezi.

Szilágyi Istvánt 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 2010-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották. Munkásságáért több rangos kitüntetést is kapott: 1990-ben József Attila-díjat, 1992-ben Ady Endre-díjat, 1995-ben Déry Tibor-jutalmat vehetett át, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

2001-ben kapta meg a Kossuth-díjat kiemelkedő írói munkásságáért, a próza műfaját a magyar nyelv archaikus rétegeivel gazdagító tevékenységéért, a történelmi folyamatokat megjelenítő, az emberi lét általános törvényszerűségeit vizsgáló, kivételesen érzékeny műveiért. 2003-ban Márai Sándor-, 2008-ban Arany János-, 2009-ben Alföld-díjjal, 2011-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Életműdíjával jutalmazták. 2014-ben lett a nemzet művésze, 2017-ben Prima-díjjal tüntették ki. 2020-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Erdélyért életműdíjat adományozott neki.

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Keresztes: Szijjártó és Pintér miniszterek rendkívüli meghallgatását kezdeményezzük az akku-hulladékok és sorozatos szennyezések ügyében

Sajtótájékoztatót tartott a mai napon Dr. Keresztes László Lóránt az LMP pécsi országgyűlési képviselője és az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke.

Elmondta, hogy természeti kincseink megóvásának ügye sok évtizede nem volt olyan veszélyben, mint manapság, a kormány pedig a sorozatos botrányok ellenére feltett kézzel szolgálja ki az idegen akkumulátorgyártó cégeket. Óriási mennyiségben hívnak be akkumulátoripari szereplőket, amelyek esetében előzetesen még a kötelező környezeti stratégiai vizsgálatot sem végezték el, amely megállapíthatta volna, hogy milyen környezetterhelést jelentenek majd az ország számára.

Arra sincs válasz továbbra sem, hogy milyen víz- és energiaigénnyel jár a kormány által tervezett akkumulátorstratégia, az üzemeket pedig előzetesen nem jelentős hatásúnak nyilvánították annak érdekében, hogy azoknak ne kelljen megfelelnie a legszigorúbb előírásoknak. Ezközben százmilliárdokkal támogatják ezeket az idegen gyárakat, amelyek folyamatosan szennyeznek és semmibe veszik a hazai jogszabályokat, előírásokat. – mondta.

Hangsúlyozta, hogy további óriási kihívást jelent az akkumulátor-hulladékok ügye, ezek mennyisége pedig robbanásszerűen fog megnövekedni a Magyarországra visszakerülő hulladék miatt, ami tovább nehezíti a helyzetet. További probléma, hogy a kormány nem a magyar emberek oldalán áll ezekben a kérdésekben, nem támogatják a helyi lakosságot és azt sem, hogy az alapvető fontosságú kérdéseikre válaszokat kapjanak.

Példaként említette Göd esetét, ahol, mint kiderült, 2019 és 2021 között az akkumulátorgyár 88 tonnányi mérgező, magzatkárosító hatású oldószert juttatott a levegőbe. A szennyezéssel kapcsolatos adatok ráadásul még idén januárban sem voltak elérhetőek az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer adatbázisában. Ennek a szennyezésnek a ténye és az, hogy a hatóságok azóta sem adtak erről a nyilvánosság számára érdemi tájékoztatást, az emberek pedig csak jóval később értesülhettek róla, önmagában is indokolja azt, hogy a környezetvédelemért is felelős Lantos Csaba energiaügyi miniszter lemondjon. – mondta.

Keresztes szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba az akkumulátorgyárak szennyezésével és az akkumulátor-hulladékok ügyével kapcsolatban, ezért Szijjártó Péter és Pintér Sándor miniszterek rendkívüli meghallgatását fogja kezdeményezni. Elmondta azt is, hogy fontos, hogy ezek a meghallgatások sajtónyilvánosan, a legtöbb szereplő bevonásával történhessenek, ezért meghívják a kormányzat képviselői mellett a hatósági, szakmai szereplőket, zöld szervezeteket és az érintett települések képviselőit, hogy mindenki feltehesse a kérdéseit.

Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben Szijjártó Péter az éves miniszteri meghallgatásán tett ígéretet ezügyben, amikor arra kérte, hogy legyen lehetőség az akkumulátor-hulladékok ügyéről egy nyilvános bizottsági ülés keretein belül beszélni. Elmondta, hogy a háttérben hónapok óta zajlanak az egyeztetések ugyan, de egyelőre nem jutottak minden tekintetben dűlőre. Ugyanakkor nyitottak arra, amit Szijjártó Péter is kért korábban, hogy az akkumulátor-hulladékok ügye mellett az akkumulátorstratégiáról is tudjanak beszélni a tervezett ülésen.

Pintér Sándor rendkívüli meghallgatására Keresztes szerint azért van szükség, mert Orbán Viktor miniszterelnök nemrég az azonnali kérdésére adott válaszában azt javasolta, hogy a szennyezések, bűncselekmények gyanújával, jogsértésekkel kapcsolatban keresse bizalommal a belügyminisztert.

A sajtótájékoztató végén felsorolta azokat az alapvető fontosságú kérdéseket is, amelyekre hosszú ideje nem kap választ az illetékesek részéről:

  • A már működő és a bejelentett akkumulátorgyárak esetében összesen mekkora kapacitással számol a kormány, mennyi ezeknek az üzemeknek a víz- és energiaigénye?
  • Hogy kaphattak úgy működési engedélyt gyárak, hogy nem tudják garantálni a veszélyes akkumulátor-hulladék elhelyezését, feldolgozását?
  • Mit tesz a kormány az illegális akkumulátor-hulladéklerakók felszámolása érdekében?
  • Mennyi akkumulátor-hulladékot tárolnak Magyarországon és mik a konkrét kormányzati tervek ezek feldolgozására, ártalmatlanítására?
  • Mikor tesznek érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a jogszabályokat sorozatosan megszegő gyárakat végleg bezárassák és visszafizettessék az állami támogatásokat?

Végezetül elmondta, hogy soha nem lehet nemzeti cél a természeti kincseink, vízkincsünk feláldozása az idegen akkumulátorgyártók érdekében.