Oroszország nem nyerheti meg az Ukrajna ellen indított háborúját, amelynek tétje nemcsak Ukrajna szuverenitása és polgárainak szabadsága, hanem a nemzetközi közösség szabályokon alapuló rendjének jövője - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár...
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken az MTI-vel.
A jegybank felhívja a...
A Tungsram államosítását és későbbi dolgozói tulajdonba adását javasolja az LMP.
A Tungsram április 27-én közölte, hogy megszünteti a hagyományosvilágítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke...
A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre, írja az Index Rogán Antal miniszter bejelentésére hivatkozva. A Themis tagjai többek között
a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe...
A miniszterelnök az április 3-i választásokat követően először adott interjút a Kossuth Rádióban, pedig elmondása szerint csak a kormányalakítást követően szeretett volna interjút adni – ezt a fogadalmát azonban az uniós szankciók...
A hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt minisztériumi dolgozók ügyében lefoglalt több mint kétszázmillió forintnyi készpénzről kiderült, a nagy részét egyetlen embernél találták – írta a 24.hu. Emlékeztettek, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) több minisztériumi...
Súlyos történetről számolt be csütörtök reggel a kormányhű média több kiadványa a Jobbikkal kapcsolatban.
(Az eredetileg a Borsonline-on megjelent cikket számos más portál is átvette, majd időlegesen elérhetetlenné tette – a cikkek url-jére kattintva 404-es...
Megtiltotta az üzleti szolgáltatások oroszországi exportját a brit kormány. A szerdán bejelentett intézkedés az Ukrajna elleni orosz háború miatt érvénybe léptetett újabb brit szankciócsomag része.
Liz Truss brit külügyminiszter a lépést indokló nyilatkozatában...