A nemzetközi előadók és magyar zenekarok fellépése mellett napközben a város ismert és rejtett érdekességeit, éttermeit, kávézóit lehet felfedezni. De piacok és vezetett túrák is várják az érdeklődőket a tihanyi Balaton Pikniken...
Bűvészinasok címmel nyílik meg a 70 éves Astra Bábegyüttes és a 30 éves Maszk Bábszínház kiállítása a Pesti Vigadóban június 18-án.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), az Astra Bábegyüttes, valamint a...
Az együttes fennállásának 55. évfordulójához kapcsolódó programok egyikeként június 27-30. között 44. alkalommal rendezik meg a Kaláka Fesztivált. Melynek idén is Eger ad otthont - közölte a program művészeti vezetője az esemény...
Idén nyáron a vasútállomások mellett már HÉV- és autóbusz-állomásokon is hallhatók magyar költők versei a Vers a Peronon kulturális kezdeményezés részeként.
Június elejétől augusztus 31-ig már a MÁV-VOLÁN-csoport 69 helyszínén, 43 vasútállomáson és...
1970. június 6-án, Mezőcsáton született Kálloy Molnár Péter magyar színész.
Színész, költő, zeneszerző. 1993-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, osztályvezető tanára Iglódi István volt. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz került, majd...
A 2024-es évben a megváltott belépőjegyekkel a Janus Pannonius Múzeum összes a Múzeumok Éjszakája programban résztvevő kiállítóhelye és az ott kínált programja látogathatókat Pécsen.
A pécsi világörökségi helyszínekkel közös csomagjegy is elérhető. A...
Idén 170 kiállítóval, 150 standdal indul az Ünnepi Könyvhét
Idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget a 95. Ünnepi Könyvhét szervezői. Június...
A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség közös irodalmi pályázatot hirdet állatmesék megalkotására.
A Tollak és Tappancsok című meseíró pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyek megfelelnek a mese műfaji követelményeinek, terjedelmük szóközök...