Baltával és vasrúddal támadtak egy férfira Pécsett – emberölési kísérlet miatt zárult a nyomozás

Súlyosan megsebesítettek egy férfit, és az autóját is megrongálták egy négyfős társaság tagjai a pécsi Komlói úton. A rendőrség lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügy iratait az ügyészségnek. Egy korábbi...

Milliárdokból újítanák fel a vízvezetékeket: 2027-ben indul a program

51 milliárd forintos ivóvízhálózat-fejlesztési program indul jövőre Magyarországon. A beruházásokkal az elöregedett vezetékeket korszerűsítenék, és csökkentenék a szivárgások miatt elvesző ivóvíz mennyiségét. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter október 28-án, szerdán a közösségi...

Mindhárom baranyai tankerület élén vezetőváltás lesz

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter bejelentése szerint lezárultak a tankerületi vezetői pályázatok: országosan 55 központ élére neveznek ki új igazgatót, öt helyen pedig új pályázatot írnak ki. Baranyában új igazgatók veszik át...

Három balesetet okozott egy nap alatt Pécsen, a jogosítványának visszavonása sem állította meg

Már reggel intézkedtek vele szemben ittas vezetés miatt, mégis újra autóba ült az a férfi, aki október 25-én három anyagi káros balesetet okozott Pécsen. A nap végén szabálysértési őrizetbe vették. Az első...

Autótüzek sorozata Baranyában: négy helyszínen csaptak fel a lángok a hétvégén

Péntektől vasárnapig négy személyautó gyulladt ki Baranyában. Szabadszentkirályon a motortérben sikerült megfékezni a lángokat, Bárban, Pécsett és Csarnótán azonban teljesen lángba borult egy-egy jármű. Péntek délután Szabadszentkirályon, az Ady Endre utcában kapott lángra...

Egymilliárd forintos támogatás érkezett Pécs kulturális intézményeihez

Hosszú hónapok bizonytalansága után megérkezett a korábban vállalt, összesen egymilliárd forintos állami támogatás Pécs két meghatározó kulturális intézményéhez. A Zsolnay Örökségkezelő 850 millió, a Pannon Filharmonikusok pedig 150 millió forintban részesült. A...

Népszerű

Friss

Kiberbiztonsági tanszék alakult a pécsi egyetemen

Hálózati és kiberbiztonsági tanszék alakult a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK). A kar a jövőben kiberbiztonsági szakmérnöki képzés elindítását is tervezi - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény szerdán az...

Száj- és körömfájás: korlátozások a Pécsi Állatkertben is!

2025. március 12-től, vagyis már tegnaptól nem látogathatóak a PécsZOO egyes részei, és tilos lesz etetni az állatokat is. – olvasható a Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium hivatalos Facebook-oldalán. A határozat visszavonásig érvényes! A...

Elszórtan záporokra és viharos szélre lehet számítani Baranyában

Csütörtökön hajnalban elszórt jelleggel előfordulhatnak záporok, kis eséllyel zivatarok. A csapadék mennyisége nem lesz számottevő. A hajnali minimumok 10 fok közelében alakulnak. A reggeli órákban a déli szél mérsékelt marad. Délelőtt elszórt...

Magának tette nehézzé, de megverte Montenegrót a férfi kéziválogatott

Montenegróban játszott Eb-selejtezőt a magyar férfi kézilabda-válogatott. A csoport két legerősebb csapata a héten kétszer is összecsap egymással, az első felvonást idegenben, Podgoricában kellett letudnia a csapatnak. A csoportban még Szlovákia és...

Lezuhant egy férfi a Néprajzi Múzeum tetejéről

Szerdán 12 óra 22 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra arról, hogy lezuhant egy középkorú férfi a Néprajzi Múzeum épületének tetejéről - írja a hvg.hu. A rendőrség tájékoztatása alapján a férfi a helyszínen meghalt. Az...

Megkapják az szja-mentességet a 30 év alatti, egy gyermeket nevelő édesanyák is

A kormányülésen legalább egy tucatnyi ügy szerepelt, mindegyik fontos volt. Talán a legfontosabb a 30 évnél fiatalabb, egy gyermeket nevelő édesanyák szja-mentességéről hozott döntésünk volt – közölte Orbán Viktor szerdán Facebook-oldalán. A miniszterelnök bejelentése szerint 2026....

Iskolába indult, de nem érkezett meg egy 12 éves pécsi lány

A pécsi rendőrök a szervezet honlapján a lakosság segítségét kérik egy 12 éves lány eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kőhalmi Amira ügyében. A 12 éves lány február...

12 millió forint pénzadomány gyűlt össze a postákon a rászorulók részére

Csaknem 12 millió forint adományt adott át a Magyar Posta az Ökumenikus Segélyszervezetnek. A pénz a postákra kihelyezett perselyekben gyűlt össze az elmúlt egy évben - tájékoztatta a két szervezet szerdán az...

Fontos