Palkovics László az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője tavaly több sajtótájékoztatóján is arról beszélt, hogy a kormány nagy erőkkel kezdi majd meg az illegális hulladék lerakók felszámolását.

A miniszter ígéretei szerint ennek az intézkedésnek 2020. július 1-től kellett volna kezdődnie. Azonban a valóság mást mutat, kormányzati szinten érdemi lépések azóta sem történtek az illegális hulladéklerakók felszámolásával kapcsolatban. Pedig tavaly Palkovics még hulladékrendészek bevetéséről is beszélt, akiknek a tettenérés lett volna a feladatuk.

Baranya megyében több súlyos példa ismert a felelőtlen környezetszennyezésről. Korábban már írtunk a Mánfa és Komló között elhelyezett hatalmas mennyiségű illegális szemétről, amit még 2019 végén, olasz kamionról raktak le. Annak ellenére, hogy a hatóságok számára ismert az elkövető személye és a helyszínen található óriási ipari zsákokon jól olvasható a cég neve, ahonnan a valószínűleg származik a szemét, mégsem történt meg a tettesek felelősségre vonása.

Pécs nyugati határában található, cserkúti gumilerakat estében annyi pozitív fejlemény történt, hogy láthatóan csökkent az illegálisan elhelyezett abroncsok száma, azonban még mindig nagy halmokban áll a hulladék a területen.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője az illegális hulladéklerakókkal kapcsolatban közösségi oldalán megosztott egy felhívást. „Rengeteg visszajelzést kaptam Önöktől illegális hulladéklerakókról. Kérem, ezeket írják meg nekem itt, akár fotóval is ellátva, vagy üzenetként” – írja a zöldpárti politikus.

Keresztes továbbá azt is megjegyezte, hogy a kormány nem volt képes megfelelő törvényeket alkotni az illegális hulladéklerakók felszámolásának érdekében. A frakcióvezető elégtelennek tartja a törvénytelen szemétlerakók felderítést és úgy véli, nem elég szigorúak a jelenlegi szabályozások ahhoz, hogy visszatartó erejűek legyenek.