Sir Winston Leonard Spencer Churchill, aki 1874. december 30-án látta meg a napvilágot a Blenheim kastélyában, és aki brit politikusként 1940–1945 és 1951–1955 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Korának kiemelkedő képességű államférfija, nagyszerű szónok és remek katonai és politikai stratégaként volt ismert. Fiatalon a brit hadsereg tisztjeként végigharcolta a búr háborút. Mivel katonai jövedelmét nem találta elégségesnek, így haditudósítóként pótolta ki a havi apanázst. A helyszínekről küldött, első kézből származó tudósításaival komoly elismerést vívott ki magának hazájában. Ifjúkorában rákapott az írásra, majd később rendkívül termékeny íróvá vált. Kedvelte a történelmi tárgyú írásokat, amelyek kiemelkedő résztvevője, sőt alakítója is volt, írói munkásságát 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal ismerték el. Nagyszerű önéletrajzi memoárokat is hagyott hátra.

A katonai pálya után a politikai élet élvonala várt rá, amelyben közel hatvan évig tevékenykedett, miközben számos politikai és kormányzati pozíciót birtokolt. Még az első világháború előtt kereskedelmi, majd belügyminiszteri pozíciót töltött be az Egyesült Királyság liberális kormányaiban. A nagy háború idején több minisztériumot is irányított, többek közt volt az Admiralitás Első Lordja, hadfelszerelési miniszter, hadügyminiszter és légügyi miniszter is.

Hivatásos katonatisztként az első világháborúban újra a hadszíntéren kamatoztathatta hadi ismereteit. Az nagy háború idején a nyugati fronton szolgálta a hazáját, ahol a Királyi Skót Lövészek 6. zászlóaljának vezetését bízták rá. A világháború befejezése után pedig a pénzügyminiszteri szék várt rá, ami a két világháború közötti időkben sem lehetett könnyű feladat. A katonai egyenruhája nem pihenhetett sokáig, mert a nem igazán reá szabott pénzügyminiszteri feladatok után Churchillt, újra kinevezték az Admiralitás Első Lordjává.

1940 májusában, Chamberlain lemondása után lett az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Tehát egy igazi katona kezébe került az ország irányítása, aki sikerre is vezette a tengelyhatalmak legyőzésére irányuló brit erőfeszítéseket.

Churchill 1940. május 10-én olyan második világháborús viszonyok közt vette át a kormányzást, mikor Hitler lerohanta a Benelux államokat, és ennek sikerén felbuzdulva megindította a villámháborús támadást Franciaország ellen. Európa számára világossá vált, hogy a norvégiai hadműveletek kudarca nyomán az Egyesült Királyság lakosságának bizalma megrendült Chamberlainben, aki a veszteségek nyomán lemondásra kényszerült.

Azokban viharos napokban nem igazán látszott egyszerűnek megfelelő embert találni a posztra, Lord Halifax volt az eredeti jelölt Chamberlain utódjának, de ő azzal utasította vissza a megtisztelő felkérést, hogy a Lordok Háza tagjaként nem tud majd hatékonyan kormányozni, mivel nem lehet közvetlen befolyása a Képviselőházra. Chamberlain távozásakor azt a tanácsot adta VI. György királynak, hogy olyan embert állítson az üresen maradt posztra, aki mindhárom nagy párt, a konzervatívok, a munkáspártiak és a liberálisok támogatását is magáénak mondhatja.

VI. György a jelöltek közül Churchillt találta a legalkalmasabbnak a nehéz időkben a miniszterelnöki bársonyszékbe, így őt kérte fel a nemzeti egységkormány megalakítására. Churchillnek hivatalba lépésekor az volt az első dolga, hogy megköszönje Chamberlainnek a bizalmát, és a támogatását.

Churchill gyakorlott szónok volt és beszédei óriási mozgósító erőt jelentettek, ami a szövetséges erők és a brit lakosság számára egyaránt jó szolgálatot tett. A később szállóigévé lett mondata, hogy „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” nagyon jól jellemzi a mai ember számára nem csak Churchill élképzeléseit, de a második világháborús európai viszonyokat is.

Fotó: wikimedia.org