A jovotv.hu tegnap tette közzé a Dobrev Klára szigetszentmiklósi látogatásán készített videóját, érdekes részletekre bukkantak a felvételek válogatása közben.

A DK miniszterelnök-jelöltje ma Szigetszentmiklóson járt, ahol a szabadtéri lakossági fórum után egy idős hölgy a bekapcsolt mikrofon mellett súgott egy meglepő mondatot az MSZP-ből átlépő Molnár Gyuláról.

A Dobrev Klárához odalépő nyugdíjas hölgy azt mondta, hogy

“Én egy bizalmasat szeretnék mondani, most hogy ugye Molnár Gyula közénk tévedett… és én annak idején kerestem Bangónét és nem tudtam elérni egy prosti ügy…
“Ááá… “ – vágott közbe Dobrev Klára.
“És nem szeretném ha ez nyilvános… minket égetnének, hogy valamint ki kéne találni” – folytatta mondandóját az idős hölgy.
“Jó, majd beszélek is vele” – nyugtázta a DK miniszterelnök-jelöltje az elmondottakat.

Mint ismeretes, az MSZP frakcióban ülő Molnár Gyula nemrég bejelentette, ha megnyeri a választást 2022. tavaszán, akkor pályafutását a DK frakcióban kívánja folytatni. Úgy látszik, ez nem minden párttag szimpátiáját nyerte el.

A fórumon készült videórészlet itt tekinthető meg, ahol a nyugdíjas hölgy bekapcsolt mikrofonnál beszél Dobrev Klárának, Molnár Gyula állítólagos prostituált ügyéről:

Forrás: jovotv.hu

Továbbiak