Lezajlott Baranya 2. számú körzetének előválasztási vitája, melyen Dr. Keresztes László Lóránt az LMP, MSZP, Párbeszéd, Új Világ Néppárt, Új Kezdet, valamint Péterffy Attila Pécs város polgármestere által támogatott jelölt nézett szembe Dr. Szakács Lászlóval a DK és a Jobbik jelöltjével. A moderátor Gulyás Márton volt.

Alább végig nézheti az egész adást, emiatt csak röviden foglaljuk össze a vitán elhangzottakat. Abban például mindkét képviselő egyetért, hogy Pécsre egyelőre nem kell stadion, hasznosabban is el lehet költeni azt a 20 milliárd forintot, például aquaparkra.

Mindkét jelölt hangsúlyozta, hogy Baranya és Pécs az elmúlt időszakban lemaradt az országos átlagtól is, igaz Keresztes hozzátette, hogy a lemaradás nem 2010-ben kezdődött, hanem korábban, amikor még Szakács is kormánypárti képviselő volt. Abban egyetértettek a jelöltek, hogy tragédia az elvándorlás, több tízezer ember volt kénytelen elhagynia Pécset, Komlót és Baranyát a nehéz gazdasági helyzet miatt.

Fontos téma volt az ózdi náci karlendítést végző Jobbikos képviselő, akit a DK is támogat. Szakács az ügyben nem foglalt egyértelműen állást, míg Keresztes határozottan kijelentette, hogy elhatárolódik az ilyen jellegű cselekedettől, és minden ellenzékinek ezt kellene tennie.

A vita végén Keresztes hangsúlyozta, hogy a Fideszt le kell váltani, azonban az ország nem térhet vissza, a 2010 előtti – szintén sikertelen – korszakhoz, ehhez pedig tisztességes jelöltekre van szükség, olyanokra, akik a 2010 előtti kormányzásokban sem vettek részt. Szakács szerint a legfontosabb az integrálás, mert Baranya most szürke, és nem tudunk úgy élni, ahogy szeretnénk.