Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma délután Budapesten. „Nem visszalépek, hanem előre” – szögezte le a főpolgármester. Karácsony elmondta, hogy amikor arról beszél, hogy „előre”, akkor arról beszél, hogy újra kell egyesíteni Magyarországot. Ezzel a vízióval érkezett az előválasztási kampányba, és ezt fogja a második fordulóban is képviselni.

„Bármelyikőnk is lesz az ellenzék közös jelöltje, természetesen sokkal jobb jelölt lesz, mint Orbán Viktor” – fogalmazott az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje. Elmondta azt is, hogy bárki is nyer, ő teljes erejével fogja támogatni.

Karácsony Gergely alapvető erkölcsi célnak tartja, hogy béke legyen az országban, ehhez a kormányváltáson keresztül vezet az út. Részéről szívesen ad garanciát bárkinek arra, hogy mások politikai értékeit is képviselni fogja. A frissen kijött, számára kedvezőtlen eredményeket hozó közvélemény-kutatásokra is reagált: „a politika alapvetően politikai, erkölcsi kérdés és nem matek.”

Karácsony Gergely azzal fejezte be, hogy ő szívesen egyeztet bárkivel arról, hogy támogassák őt, de békét és igazságot nem garantál egyik másik jelölt sem.

Nem meglepő módon ezt követően Márki-Zay Péter is sajtótájékoztatót tartott. Ezt azzal kezdte, hogy őt meglepetésként érték Karácsony szavai, mivel eredetileg arról volt, hogy ma este 6 órakor folytatják a tárgyalásokat. Szerinte a főpolgármester kész helyzet elé állította őt, ami a politika velejárója, de ő készen áll folytatni a párbeszédet.

„Karácsonynak jelenleg minimális esélye sincs arra, hogy legyőzze az előválasztáson Dobrev Klárát, és így legyőzze 2022-ben Orbán Viktort” – jelentette ki Márki-Zay.

Márki-Zay Péter elmondta, hogy a Medián és a Závecz friss mérései, illetve saját kutatásaik is azt erősítették meg, hogy immáron ő az esélyesebb Dobrev Klára legyőzésére az előválasztás második fordulójában. Hangsúlyozta, hogy Dobrev Klárával biztosan nem győzhető le a Fidesz 2022 tavaszán, ehhez nem jobb- és baloldali politikára van szükség, hanem összefogásra és a centrumpolitikára.

Végezetül arra kérte a választókat, hogy minél többen menjenek el szavazni és erről győzzenek meg minél több embert.