A pécsi önkormányzat készített egy honlapot, ahol nyomon követhetjük az eddigi és jövőbeli átvilágításokat, melyek folyamatosan zajlanak a városunkban, vette észre a Szabad Pécs.

Van mit átvilágítani, és megvizsgálni, ugyanis eddig 26 ügy van, 19 feljelentés és a gyanú szerint 1,9 milliárdos elkövetési érték. Az átvilágításokat dr. Bodnár Imre vezeti. Mint kiderült, eddig 26 ügyet tártak fel, ezek után 19 feljelentést tettek, ezek összesen 1,9 milliárdos elkövetési értékről szólnak a gyanú szerint, sőt több, mint 276 milliós éréket már zár alá is vetettek. – értesült szintén a Szabad Pécs.

Nyomozás van bőven, túlszámlázások, fantom cégek, igyenes kávézó a város legfrekventáltabb pontján, Fidesz-közeli vállalkozónak: elképesztő történetek derültek ki az elmúlt évtizedből, a csontvázak folyamatosan hullanak ki a szekrényből.

Említhetjük például az alábbi ügyet:

A ZSÖK Nkft. és egy Fidesz-közeli informatikai vállalkozás 2017. április 28-án vállalkozási szerződést kötött egy tárlatvezető szoftver kifejlesztésére. A szerződés nem tért ki sem a hardver, sem a szoftver specifikációjára. A vállalkozói díjat a Zsolnay Negyed négy kiállítási helyszínén eladott belépőjegyek árának meghatározott hányadában állapították meg. Ez belépőjegyenként kezdetben bruttó 150 forintot jelentett, a díjat a szerződés fennállása alatt többször emelték.

2017. májusa és 2019. december 31-e között 29.254.639 forint+ÁFA azaz bruttó 37.153.392,-Ft vállalkozói díjat fizetett ki a ZSÖK Nkft. a Fidesz-közeli informatikai vállalkozásnak ezen szerződések alapján. Azért nem többet, mert a ZSÖK új ügyvezetése haladéktalanul intézkedett a jogviszony felmondásáról.

Igazolható, hogy a vállalkozási szerződés túlárazott volt, a kifizetett vállalkozói díj nem volt arányban a kapott szolgáltatással, így a ZSÖK Nkft-t vagyoni hátrány érte. A jogviszony kizárólag a Fidesz-közeli informatikai vállalkozás érdekeit szolgálta.

Azonban ott van a Fidesz-közeli vállalkozó kávézója, amiről az alábbiakat írja a honlap.

Pécs önkormányzata 2016-ban 145 millió forintot költött a városháza délnyugati sarkán található földszinti, utcafronti üzlethelység felújítására. Pécs város és a ZSÖK NKft. között haszonbérleti szerződés jött létre. A felek megállapodtak abban, hogy a Széchenyi tér 1. szám alatti ingatlan 378,8 m2 területű ingatlanrésze a ZSÖK hasznosításába kerül. A realizált árbevétel 5 %-a a várost, 95%-a a ZSÖK-öt illette volna. A ZSÖK Nkft. korábbi ügyvezetője ugyanakkor ingyenes használatba adta az ingatlant az Irány Pécs Nonprofit Kft-nek. Az ingyenes használat felmondását a felek 15 évre kizárták. Az ingyenesség és a szokatlanul hosszú időtartam oka és indoka a rendelkezésre álló dokumentumokból nem derül ki.

A helyiségben jelenleg shopot, kávézót és info pontot üzemeltet az Irány Pécs Nkft. Mivel a használat ingyenes, ezért a ZSÖK Nkft-nek árbevétele nincs, tehát haszonbérfizetési kötelezettsége sem áll fenn Pécs városa felé. A ZSÖK Nkft korábbi ügyvezető nem volt jogosult sem ingyenesen, sem ilyen tartamban jogviszonyt létrehozni. A szerződés Pécs önkormányzatának vagyoni hátrányt okozott. Az elkövetési érték a befejezett cselekmény esetében meghaladja a 12 millió Ft-ot, kísérlet esetén a 140 millió Ft-ot. Tehát a város eddigi tényleges vagyoni hátránya 12 millió forint, és amennyiben a szerződés 15 éves tartamban megvalósul, a vagyoni hátrány elérheti a 150 millió forintot.

Az Irány Pécs Nkft. jelenlegi 97.7%-os tulajdonosa a többek között a Pécs Aktuál nevű hírportált is kiadó vállalkozás

Az ügyben nyomoz a rendőrség.

Innentől kezdve a pécsiek is áttekinthetik, hogy milyen ügyekben nyomoz a rendőrség, hogy mire jut Péterffy-átvilágítása, és miket találnak a fideszes-városvezetés korszakából.