Beszökött az ősz Szederkénybe, és a baranyai község lakói csodás alkotással fogadták, az arra járók nagy örömére. A vidám, igazi őszi hangulatot árasztó dekoráció üdítő színfolt a település határában.
„A Szederkényen áthaladó 57-es út mentén látható, faragott tökökkel, illetve szalma felhasználásával készült dekorációt a Szederkényi Német Nemzetiségi Önkormányzat lelkes tagjai valósították meg. A tökfaragás nem tartozik a német nemzetiségi hagyománykörbe, kihelyezésével, megvalósításával a célunk így inkább a község szépítése, és az itt élők, valamint az erre közlekedők mosolyának, jó hangulatának előcsalása volt. 2020 őszén kerültek ki az első hasonló dekorációk a település határába. Azóta neves ünnepi alkalmakkor megújulnak és adventkor, húsvétkor, ősz kezdetén aktualizálódnak. Napjainkra olyan népszerűvé vált a faluban a dekoráció, hogy a megvalósításába idén a nemzetiségi önkormányzat mellett adventre már más helyi civil szervezet is bekapcsolódik. Karácsonyra készülve tervezzük a megszokott kivilágítások, dekorációk bővítését, és az immár elvárt karácsonyi szalma dekorációt. Mellette egy új programot indítunk, ami a helyi pincesorra csalogatja az ünnepre hangolódókat. Újításként 4 adventi vasárnap délután kivilágítunk és kinyitunk egy-egy borospincét, és ADVENTI NYITOTT PINCÉK címen forralt borral, teával várjuk a hozzánk ellátogató, karácsonyra készülődő helyieket, és távolabbról érkező vendégeinket.” – tájékoztatott megkeresésemre Ulbert Renáta, a Szederkényi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki egyben a település alpolgármestere is.
A 749 éves múltra visszatekintő település az 57. számú főút mentén Pécs és Mohács között a Karasica patak partján helyezkedik el. A falu először az 1272-ből származó Árpád-kori oklevélben szerepelt, amelyben Szolnok (Zoulnuk) nembeli Péter V. István királytól engedélyt kapott, hogy Szederkényt a Szent keresztről elnevezett templomával együtt a nyulak szigeti apácákra hagyja. Az okmány említi, Nyomja Szederkény felé eső hídját, amely a Krassó vagy Karasó, a mai Karasica patakon vezetett át. A mai település elődje a 13. század közepén jöhetett létre a tatárjárás után. A 15. századig az Óvári család, a 16. században Török Bálint, a 17. században Zrínyi Ádám birtoka volt. A 18. század elején a birtokviszonyok rendezése után Szederkény a pécsváradi apátsághoz került. A korabeli feljegyzések alapján Zederkyn és Namja, később Szederkény és Nyomja néven szerepelt. Az említett két település a II. világháború után 1948-ban egyesült Szederkény néven.
Szederkényben a falu magját a jelenlegi Petőfi-köz és Táncsics utca közti dombon elterülő régi templom és a mellette fekvő temető képezte. Nyomján a régi templom és mellette a temető, a jelenlegi helyén állt. Az egyutcás házsor a vízimalomtól északra húzódott a mai Nyomjai utcában, az előkerült romok tanúsága szerint.
Az első hivatalos okmány, ami a falut megemlíti Zederkyn néven, 1272-ben kelt, így a település 2022-ben 750 éves jubileumot ünnepelhet, amelyet a település jövőre szeretne méltóképpen megünnepelni.
Igaz, hogy napjainkban már halloween tökként árulják a faragásra kínált őszi tökfélét, ez a szokás mégis számtalan magyar gyökérrel rendelkezik. Az őszi betakarítások után generációk szórakoztak a Mindenszentek ünnepe előtti napon a töklámpások készítésével. Íme néhány adat a magyar tökfaragás történetéből: Az első magyarokhoz köthető töklámpás faragásról szóló történet, egészen Salamon király idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvérével Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. Lászlót Salamon is elismerte, mint magyar királyt, ezért cserébe megtarthatta királyi címét. Salamon azonban a királyi udvarban továbbra is terveket szőtt a magyar trón visszaszerzésére. Ahogy ez már lenni szokott, László ezt megtudta és biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta Salamont. Az őrök parancsba kapták, hogy minden éjszaka töklámpásokkal kell megvilágítaniuk Salamont rejtő tornyot, így a sötétben is szemmel tarthatták a rabot. A lámpásokat a Dunán közlekedő hajósok is jól megfigyelhették, sőt támpontul szolgált nekik vízi útjuk során. Úgy hírlik, hogy innen ered a mondás: „Fénylik,mint Salamon töke!”
A halloweeni szokás története szerint: a hagyomány úgy tartja, hogy október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Ezen az éjszakán az elkárhozott lelkek addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket és azt fellelve megpróbálnak visszatérni az élők világába. Egykor már a kelták is védekeztek az elkárhozott lelkek vándorlása ellen. Október 31-én miután betakarították a termést és elraktározták télre, nagy mulatozásba. Kicsik és nagyok szellemeknek öltöztek, és így vonultak, mókáztak az utcákon. Céljuk pedig az volt, hogy a gonosz lelkeket teljesen összezavarják, és végleg elűzzék lakóhelyük közeléből.
