Karácsony egyik legszebb, égi motívuma a betlehemi csillag, ez a fényes, égi jelenség mutatta a napkeleti bölcsek számára a kereszténység megváltójának, Jézus Krisztusnak születésének helyét a júdeai Betlehemben. Teológusok, csillagászok, történészek kutatták, és kutatják napjainkban is a csillagászati jelenség valóságalapját. Művészek százai évszázadokon keresztül ábrázolták a betlehemi jászolt, és a fölötte ragyogó csillagot.
| „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” – kérdezték Heródest a napkeleti bölcsek. |
„A betlehemi csillagot – ami a napkeleti bölcsek három csillagaként is ismer – amit az egyszerű nép csak karácsonyi csillagként is emleget, a Biblia újszövetségi részében található Máté evangéliumában (Mt 2,1-11) szerepel. Máté leírása szerint a Názáreti Jézus a júdeai Betlehem városában történt megszületését egy csillag jelezte az égen, egy rendkívüli égi jelenség, amit követtek a napkeletről érkező bölcsek, akik így találtak rá az újszülött Jézusra.” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban
Vajon mi is lehetett egykor ez a jelenség? Talán üstökös vagy bolygó együttállás, netán egy szupernóva felvillanása, vagy csak kitalált legenda? Az időszámításunk alapját jelentő égi látvány több mint kétezer év után is fontos és izgalmas téma. Amennyiben egy valós csillagászati jelenséget keresünk, akkor adja magát egy üstökös elmélet, ilyesminek még sem találjuk nyomát a Jézus születése körüli feljegyzések éveiben.
Nézzünk néhány magyarázatot a betlehemi csillagról:
Az egyik legvalószínűbb magyarázattal a XVII. században Johannes Kepler állt elő. Megfigyelései közben egy feltűnő bolygóegyüttállást észlelt, majd az ezt következő év decemberében az égbolt lényegében ugyanazon vidékén egy szupernóvát látott. A jelenséget ekkor még nem szupernóva néven ismerték, Kepler csak egy új csillag megjelenéséről írt, és felmerült benne, hogy a jelenséget talán bolygó együttállás váltotta ki. Valójában Johannes Kepler rábukkant a Szaturnusz és a Jupiter ritka, több mint 800 évenként bekövetkező nagy együttállására a Halak csillagképben, és megfigyeléseinek köszönhetően kiszámolta, hogy a Krisztus előtti hetedik évben is ugyanilyen együttállás következhetett be. Ezt az álláspontot a mai, modern csillagászat is magáévá tette.
Az üstökös-elméletről, a Jeruzsálemi égbolt időszámításunk előtt 7-beni éjjeléről már az egyiptomi teológusok is meg voltak győződve, szerintük a Máté evangéliumában említett csillag egy üstökös volt, ami a bölcseket eljutatta Betlehembe. Többek mellett a pécsi székesegyház altemplomában is található egy ilyen ábrázolás, a falfestmény a betlehemi csillagot egy nyolcágú csillagként ábrázolja, de egy üstökös formájában. Az oly közkedvelt üstökös-elméletek ellen az szól, hogy az égi jelenség az antik világban a pandémia, a vész, a háború, a rossz, a halál közeledtét jelentette.
Más csillagászok, például a Magyarországon született Klaus Matefi, az asztrológiában is jártas német mitológiakutató, az Istenkeresők Globális Egyházának alapítójának elmélete a betlehemi csillagot nem egy megfigyelhető jelenségnek tartja, hanem szerinte a Názáreti Jézus születésekor együtt állt a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és az Uránusz égitesteknek a Zodiákusban történt korábbi együttállásai határoztak meg egy kiszerkeszthető nyolcágú csillagot. Így amennyiben a nyolc korábbi ilyen égitest-csoportosulás helyeit ismerjük, ezeket összekötjük, akkor végeredményként megkapjuk egy majdnem szabályos nyolcágú csillag képét.
Az oly nagyon szép, magyar hangzású Michael Molnar amerikai fizikus, számítógép-szakértő elmélete arra utal, hogy a betlehemi csillag nem egy asztronómiai, hanem egy asztrológiai jelenség. Magyarázata szerint a betlehemi csillag, mely a Messiás születését jelezte, egy planétakonjunkció volt a Kos jegyében, és a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz bolygók álltak együtt, mikor is a csökkenő Hold a Jupiter előtt elvonult. Mindezt a teóriát azzal is alátámasztja, hogy egykor az antik Szíriában forgalomban volt olyan római pénz ami egy kost ábrázolt a nyolcágú betlehemi csillaggal.
Erra az elgondolásra jutott többek között Heinrich Voigt teológus is 1911-ben, és ő azt vallotta, hogy Jézus fogantatása i. e. 6. április 14-én történt, ami alapján Jézus születése i. e. 5. január 12-e környékére kellett essen.
Az osztrák asztronómus, K. Ferrari d’Occhieppo elmélete pedig arról szól, hogy i. e. 7-ben a Jupiter és Szaturnusz planéták konjunkciói jelezték a Názáreti Jézus megszületését. Ezeket a konjunkciókat viszont a babiloni csillagász-asztrológusok is feljegyezték. A csúcspontja ennek a hármas konjunkciónak i. e. 7. november 12-re esett, amikor ez a legjobban volt megfigyelhető, vagyis ez a dátum a napkeleti bölcsek Betlehembe történő megérkezésének az időpontja.
Teres Ágostonnak, a magyar jezsuita matematikusnak, fizikusnak, akinek fő kutatási területe a napfizika, kozmikus geofizika és kozmológia, egyenesen Máté evangéliuma és az ókori csillagvizsgálat tudománya mutatott utat. Teres Ágoston 1984 óta a Vatikáni Csillagvizsgáló társasztronómusa, és a Biblia és asztronómia című könyvében Máté evangéliumának legrégibb szövegét, és az ókori csillagászati szakkifejezéseket összevetve azt állítja, hogy Máté szakszerű kifejezések használatával meglepően pontos adatokat közölt, és ezek ma is tudományosan igazolhatók. Máté egy valóságos eseményt ír le tudományos nyelvezettel, amit a későbbi fordítók mélyebb csillagászati ismeretek hiányában nem értettek meg, illetve fordítottak le pontosan. Teres szövegvizsgálattal kimutatta, hogy az evangéliumi szöveg nem egy csillag, hanem bolygók együttállását írja le.
Az idők múlásával még számtalan hipotézis látott, és nagy valószínűséggel még lát is napvilágot a Názáreti Jézus születésével, és a betlehemi csillag megjelenésével kapcsolatosan. Az aktuális magyarázatot minden esetben meghatározza a kor divatban lévő, és az asztrológiával kapcsolatos kitétel.
Rgy biztos, hogy az emberi, és történelmi dátumainkat időszámításunk előttire, időszámításunk utánira, illetve Kr.e.-i (ante Christum natum), Kr.u.-i (post Christum natum) helyezzük, keltezésekkel látjuk el, és tartjuk számon. Ez pedig megmutatja Jézus születésének világunkra gyakorolt hatását.
