Büntetőeljárás keretében vizsgálják Homonnay Gergely halálát az olasz hatóságok, erősítette meg a Telexnek emailben a római ügyészség titkársága.

A magyar író, ellenzéki aktivista január 1-jén halt meg Rómában egyelőre tisztázatlan körülmények között, ezért tettek fel több kérdést is a római ügyészségnek, amikre kedden a következő választ kapták: „Az üggyel kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmére hivatkozva közöljük, hogy a Hivatal a kért információkat nem tudja megadni, mivel a kérdéses büntetőeljárás jelenleg még nyomozati titoktartás alá tartozik”. Kérdéseikre így nem válaszoltak, de a büntetőeljárás tényét hivatalosan igazolták.

Homonnay Gergely ügyvédje a múlt héten a Telexnek nyilatkozva óva intett attól, hogy az olasz sajtóban felröppenő állításokat bárki készpénznek vegye. Elmondása szerint ugyanis rákérdezett a nyomozóknál arra, hogy nagyjából helytállóak-e a sajtóban megjelent információk, és azt a választ kapta, hogy nem, avagy nem mindenben. Az író, ismerősei szerint nem használt kábítószereket, éppen ezért nem is értik sokan, hogy a rejtélyes fehér port tartalmazó tasak, hogy kerülhetett Homonnay szekrényébe.