Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap az MTI-vel azt közölte: „január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.”  

„A járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg” – tették hozzá.  

A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt – írta a BRFK.   

A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen.

„A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van” – írta a BKV.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: „a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a jövő héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek” – tették hozzá.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com