A CNN írta ma kora reggeli hírei között, hogy a két kilőtt rakétát még időben sikerült megsemmisítenie Abu Dhabi légvédelemének, így aztán szerencsére áldozatokról nem kellett hírt adni.

Abu Dhabi ellen irányuló támadás a védelmi minisztérium híradásai, tájékoztatása szerint hétfő kora reggeli órákban történt. A minisztérium tájékoztatásából tudható, hogy mindez egy héttel azt követően történt, hogy halálos drón támadás érte a várost. A két kilőtt ballisztikus rakétát, a védelmi rendszernek köszönhetően, még a becsapódás előtt megsemmisítették, azok nem értek célt.

Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma a támadás után kiadott közleményében hozzátette, hogy az ország légvédelme elfogta, majd semlegesítette a két ballisztikus rakétát, amit a tájékoztatásuk szerint a Houthi terroristacsoport lőtt ki.

A védelmi minisztérium közleményében egyértelművé tette, hogy mindenféle fenyegetés kezelésére készen állnak, és többek között még emellett minden szükséges intézkedést megtettek az állam védelme érdekében. Abu Dhabiban többen is hallották a hajnali robbanásokat, és tűzgömböket is láttak az égen. Szakértők szerint pontosan ezek a rakéták voltak azok, amiket a védelmi rendszerek megsemmisítettek. – írta a CNN.

Minderről bővebben itt olvashat:

https://edition.cnn.com/2022/01/24/middleeast/uae-ballistic-missiles-abu-dhabi-intl-hnk/index.html

https://liner.hu/ballisztikus-raketa-abu-dhabi-jemen/?fbclid=IwAR09EKVvpb3ic9jtf-pTOUqtQqslOxNyrqe6YFLXILg6Wd9LVZcr21B_KYU

Forrás: liner.hu