Újabb halálos baleset történt az elmúlt 24 órában.

Egy autós fának hajtott a 6235-ös úton.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. január 29-én nem sokkal 2 óra előtt, hogy Júliamajornál, egy autó ég. A rendőrség a társszervekkel közösen rövid időn belül a helyszínre ért, ahol megállapították, hogy egy személygépkocsi ismeretlen körülmények között letért az útról, előbb árokba hajtott, majd egy fának csapódott, és kigyulladt. Az autóban az eddigi adatok szerint egy fő utazott, aki a helyszínen életét vesztette.

Ahogy arról a police.hu beszámolt halálos kimenetelű baleset történt 2022. január 29-én nem sokkal éjjel kettő óra előtt. Egy autós közlekedett a 6235-ös úton Tengelic felé az általa vezetett személygépkocsival Júliamajor határában, amikor ismeretlen okból letért az útról az útpadkára, autója jobb hátuljával egy fának ütközött, majd a jármű bal elejével egy másik fának csapódott. A kocsi ezt követően kigyulladt és teljesen kiégett. A járművet feltehetően egy 20 éves tengelici férfi vezette, aki a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a rendőrök jelenleg is vizsgálják.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén január 29-én reggelig egy halálos kimenetelű és egy könnyű sérüléses baleset történt.

A rendőrség munkatársai további egy főt fogtak el, és még ötöt állítottak elő, akik közül hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A szolgálatban levő állomány tagjai hat szabálysértési- és egy büntető feljelentést tettek, valamint egy biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu