Elon Musk 5,4 milliárd dollárban adományozott el Tesla-részvényeket egy jótékonysággal foglalkozó cégnek tavaly novemberben.

A milliárdos hétfőn jelentette be ezt, és dokumentumokkal is bizonyította, de azt nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik szervezet kapta a pénzt. Bizonyos jelekből azonban következtetni lehet arra, hol landolhattak a részvények. – írja az Index.

A Tesla vezetője még tavaly októberben ígérte meg, hogy nagy összegű adományt ad annak, aki javaslattal áll elő, hogy miképpen lehetne felszámolni az éhezést a világban.

Erre reagálva David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója részletes tervet tett közzé Twitteren, és a bejegyzésben megjelölte Elon Muskot is. Ebből sokan arra következtetnek, hogy Musk az ENSZ-nek adományozta a hihetetlen mértékű pénzt, így mostantól az ENSZ-nél pattog a labda, hogy megküzdjön a problémával. Musk vagyona egyébként 242 milliárd dollár, mellyel ő jelenleg a világ leggazdagabb embere.