Egy 720 négyzetméteres villába költözik a köztársaság elnökségből leköszönő Áder János, és egy kormányrendelettel azt is elintézték neki, hogy nagyobb legyen a ház, mint az építési engedély szerint lehetne, tudta meg a 24.hu.

Az információt a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette:

„A volt köztársasági elnökök ingatlanhasználatára vonatkozó szabályok nem változtak, ezért második elnöki ciklusa végén Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tíz éves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant.”

Ugyanis a köztársasági elnök kérheti, hogy leköszönése után az állam gondoskodjon a lakhatásáról. – írja a 444.

A 24.hu birtokába került dokumentumból az derül ki, hogy erre azért lehetett szükség, mert az építési engedély szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.