Bencsik János független országgyűlési képviselő a felnevelt gyermekek számát és iskolai végzettségét figyelembe vevő szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezi az újonnan alakuló parlamentben.

„Szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezem az Országgyűlésben. Ma egyszerre van anyák napja és a munka ünnepe. Szülőnek lenni valóban élethosszig tartó munka és hivatás, amit az állam idős korban, miután a gyerekek felnőttek, nem honorál kellőképpen. A hétfőn megalakuló új Országgyűlésnek én már nem leszek tagja, de mandátumom utolsó napján benyújtottam egy határozati javaslatot, amely változtatna ezen. https://www.parlament.hu/irom41/18444/18444.pdf A kezdeményezés vitájában nekem már személyesen nem lesz alkalmam részt venni, az új parlament képviselői azonban bebizonyíthatják, hogy megvan bennük a bátorság és felelősség, hogy rövid távú, pártpolitikai érdekeiket alárendeljék magasabb rendű céloknak.A Második Reformkor által kidolgozott javaslat egybecseng a Polgári Válasz 2021 őszén meghirdetett „Híd a nemzedékek között” című programjával, amely az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalanságát orvosolná, egyben megelőzné a nyugdíjrendszer küszöbön álló összeomlását is. Az indítvány a nyugdíjak kiszámításakor figyelembe venné a felnevelt gyermekek számát és végzettségét.A nyugdíjak legfeljebb 95 százalékáét folyósítanák a hagyományos elv (szolgálati időn és átlagkereseten alapuló számítás) szerint, és legalább 5%-át szülői nyugdíj formájában. Ezt az összeget az határozná meg, hogy az adott nyugdíjas hány gyermeket nevelt fel, és milyen legmagasabb iskolai végzettséget adott a kezükbe. A gyermeknevelés rengeteg plusz költséggel és munkával jár, amelyet a jelenlegi nyugdíjszisztéma semmivel sem honorál. Minél több gyermeket nevelt fel és taníttatott ki élete folyamán valaki, annál többet tett a rendszer fenntarthatóságáért. További részletek a civil szervezet honlapján olvashatóak: https://2rk.hu/10-szuloi-nyugdij/” – olvasható a független országgyűlési képviselő közösségi oldalán.