Tragédia nélkül végződött az akciófilmekbe illő jelenet.

Egy minden tapasztalat nélküli utas tett le egy repülőt Floridában. Az amerikai légiközlekedési igazgatóság azt mondja, helyi idő szerint kedden lett rosszul a pilóta egy kisrepülőn, amelyen éppen ketten utaztak. A Cessna 208-ast így az egyikőjüknek kellett letenni.

Szerencsére az utas megőrizte a hidegvérét, azonnal felvette a kapcsolatot légi forgalomirányítókkal, akik sikeresen visszaterelték a gépet az egyik leszállópályára. Nem volt könnyű a menet, az utas ugyanis hirtelen azt sem tudta, éppen hol repülnek, csak annyit tudott elmondani, hogy a flordiai tengerpartot látja. 

A forgalomirányítóknak ennek ellenére sikerült bemérnie a gépet, így pontos utasításokat adva eljuttatták a kisrepülőt a Boca Raton repülőtérig. Ezután jött a neheze, ugyanis a gépet az utasnak kellett letennie, a forgalomirányítók csak annyit tudtak tenni, hogy lépésről lépésre elmagyarázták neki, hogy mit tegyen.

CNN birtokába került egy videónak, amelyen a megdöbbentő pillanatok is látszódnak, ahogyan a gép földet ér. Mindenki meglepetésére a landolás teljesen simán ment, az utasok túlélték a kalandot. Azt azonban egyelőre nem tudni, milyen állapotban van a pilóta. – írja az Ugytudjuk