A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy mohácsi férfi ellen.

A mohácsi nyomozók 2022. május 11-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves helyi férfit. A gyanú szerint a férfi május 10-én este Mohácson a kerítés melletti résen bement egy építés alatt álló ingatlan udvarára, majd az egyik lakásból –, amelynek az ajtaja nem volt bezárva – eltulajdonított kettő sarokcsiszolót, valamint egy kézi rádiót. Másnap hajnalban ismét visszament a lakásba, ahonnan ekkor egy keverőgépet hozott el. A férfi a bűncselekménnyel több mint 200 000 forint kárt okozott a sértettnek. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. A nyomozók az eltulajdonított szerszámgépeket lefoglalták, és visszaadják azt a tulajdonosnak.

A férfi ellen lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.