Bragmayer Zsanett a magyar női versenyzők közül elsőként győzött a tiszaújvárosi rangos nemzetközi triatlonversenyen.

A nőknél a szombati selejtezőt követően hat magyar volt érdekelt az Európa-kupa vasárnapi fináléjában, ahol abszolút favoritként indult a tokiói olimpián 12. helyezett Bragmayer, aki a legjobb idővel végzett előző nap.  

A magyar triatlonos a döntőben 59:39 perces eredménnyel, közel 20 másodperces előnnyel magabiztosan bizonyult a legjobbnak a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból álló sprinttávon. 

Az újbudai versenyző nagy vágya volt, hogy Tiszaújvárosban nyerjen – korábban hatodik helyezés a legjobb eredménye -, a magyar női triatlonosok közül elsőként. A sportág egyik hazai fellegvárában a férfiaknál is csupán háromszor ünnepelhettek magyar győztest: 2014-ben Vanek Ákost, 2017-ben Bicsák Bencét, 2021-ben Lehmann Csongort. Utóbbi favoritként, az Ek-viadal címvédőjeként szintén a selejtező legjobbjaként indult a férfiak döntőjében.   

Bragmayer az MTI-nek kiemelte: végig uralni tudta a versenyt és a mezőnyt, a pályán nagyszerűen érezte magát, és várakozásaival ellentétben nem is kellett a maximum teljesítményt adnia a biztos siker érdekében.

„Úszás előtt az ausztrál lánnyal kacsintottam össze, hogy majd menjünk együtt, de végül csak én mentem, ő nem jött… A kerékpáron és a futáson is vártam a riválisoktól, hogy tempót akarnak menni vagy megszorongatnak, és akkor nekem is elő kell venni a tartalékokat, de ez végül elmaradt. A futáson is egyedül mentem, annak végén pedig már saját magam miatt nyomtam meg egy kicsit az iramot, így nőtt az előnyöm, és nem azért, mert rá voltam kényszerítve. A hajrá, a célba érés pedig a nekem drukkoló, engem ünneplő hazai közönség előtt hatalmas élmény volt, ahogyan azt vártam. Ez az, amit nagyon szerettem volna átélni, és most megadatott számomra” – mondta.  

A juniorok még rövidebb távon – 500 m úszás, 12,5 km kerékpározás és 3,6 km futás – versenyeztek, a korosztályos selejtezőkből a magyarok közül kilenc fiú és kilenc leány jutott a döntőbe. Ott aztán utóbbiaknál Dobi Lili nyert, Nádas Romina másodikként végzett, míg előbbieknél a legjobb eredményt Hóbor Zalán érte el, aki a negyedik helyen zárt, közvetlenül Kovács Gyula és Trungel-Nagy Kolos előtt.

A tiszaújvárosi Európa-kupa prémium minősítést kapott – a versenynaptárban ezt csak a hollandiai Holten érdemelte ki -, így dupla annyi világranglista pontot és pénzdíjat lehet begyűjteni, mint egy sima Ek-viadalon. Továbbá ezzel a versennyel Tiszaújváros egy fokkal közelebb kerül ahhoz, hogy jövőre ismét világkupa-futamnak adjon otthont, miként 1997-től megszakítás nélkül 2019-ig.

    Eredmények:
    nők:
1. Bragmayer Zsanett 59:39 perc
2. Selina Klamt (német) 59:57
3. Anja Weber (svájci) 1:00:12 óra
…12. Kovács Zsófia 1:00:46
…14. Holánszky Laura 1:00:52
15. Bukovszki Tünde 1:01:02
…21. Horváth Karolina 1:01:46
…28. Bóna Kinga 1:04:08

Forrás: mti.hu

Fotó: Facebook