Kóbor József, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának pécsi képviselője nyílt levelet küldött a Mecsekerdő Zrt.-nek a kormány új rendelete következményeként, miszerint a háborús veszélyhelyzetre való hivatkozással számos, az erdők és a természet védelmét szolgáló korlátozást  hatályon kívül helyeztek.

A rendelet ellen az LMP tüntetést szervezett, erről korábban a BaHír is beszámolt.

Több ezer ember tüntetett a magyar erdők tarvágása ellen

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában 272 db ingatlanon 749 hektár területű üzemtervezett erdő van. Az erőgazdálkodó maga az Önkormányzat és a BIOKOM NKft.

„A pécskörnyéki és baranyai erdők azonban nagyságrendekkel nagyobbak. Közös ügyünk ezek sorsa is. Ezek legfontosabb állami kezelője a Mecsekerdő Zrt. Mint a Közgyűlés Környezetvédelmi és Innovációs Bizottságának elnöke és Zöld Biztos, küldtem a vezérigazgatónak egy levelet, amelyben tájékoztatást kértem , mit lépnek a rendelet nyomán” – mondta lapunknak az LMP-s politikus.

Kóbor az alábbi két kérdéssel fordult levelében a Mecsekerdő Zrt.-hez.

  • Kérem Vezérigazgató Úr tájékoztatását arról hogy a nevezett „ a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet” alapján terveznek-e pótlólagos fakitermelést, fakivágást, tarvágást Pécs város közigazgatási területén (amennyiben illetékességük esetleg fennállna), illetve az illetékességi körükbe tartozó mecseki, és egyéb  erdőkben.
  • Kérem Vezérigazgató Úr tájékoztatását arról, hogy jelenleg az illetékességi körbe tartozó lakosság (Pécs-Baranya) lakossági tüzifaellátását milyen arányban tudja vállalatuk megoldani, és ebből következően mekkora az egyéb erdőbirtokosok aránya e feladat megoldásában, amelyekre az Önök illetékessége nem terjed ki.

Kóbor József szerint a „Pécs Jövője” frakciócsoport (DK, MSZP,Jobbik, LMP) elítéli ezt a rendeletet és Pécs városa ezt alkalmazni egészen biztosan nem fogja saját területén.

Elmondása szerint aamennyiben szükséges, külön előterjesztést tesznek egy saját városi rendeletre , amely a hatályos jogszabályok kihasználásával szigorítja a fakitermelést, és ezzel tételesen ellehetetleníti a faírtó kormányrendelet alkalmazásának akár a „bepróbálását” is a város területén.

A pénteki LMP tüntetést a Partizán is rögzítette: