Csütörtök reggelre a hőmérséklet 13 és 15 fok közé hűl. Kezdetben közepesen felhős lesz az ég, majd nyugat felől kiderül, maximum néhány fátyolfelhő lehet az égen. A déli szél a délelőtt folyamán megélénkül, olykor megerősödik. A déli órákra a hőmérséklet elérheti a 30 fokot, tetőzik a meleg!

Kora délután északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, majd megjelennek a gomolyfelhők is. Kezdetben elszórtan, majd egyre többfelé alakulnak ki záporok és zivatarok.

Nagyjából 15 óra magasságában beborul, megérkezik a hidegfront. A front előtt 30-32, a front után 25 fok alá hűl a levegő. Feltámad az északnyugati szél, visszaesik a hőmérséklet. Este még szeles lesz az idő, majd fokozatosan mérséklődik. Az eső pénteken napközben is kitarthat. – írja a Meteo Mecsek.