Több mint 15,7 milliárd eurónyi, vagyis csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrás felfüggesztését javasolhatja az Európai Bizottság a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban – írta meg a Reuters.

A hírügynökség két európai uniós tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy a 70%-ot is elérheti a felfüggesztett források aránya a 2021-2027-es időszakra járó 22,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrásból.

6400 milliárd forint. Ez az az összeg, amit egyre valószínűbb, hogy elveszít Magyarország, ugyanis az Európai Bizottság ekkora összeg elvonását javasolta hazánktól.

Nem, nem azért mert „hungarofóbok” lennének az európai képviselők. Szó sincs erről. Azért nem kapjuk meg, mert Orbán és a kormánya visszaélt a támogatásokkal, azokat finoman fogalmazva sem megfelelően használták fel, elég csak Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak, vagy Orbán gyerekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a gazdagodására gondolni. Ezek nem természetes folyamatok, a világon nincs olyan, hogy egy gázszerelő nagyjából egyévtized alatt a semmiből, egy ország leggazdagabb emberévé váljon.

Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság nem tárgyalja a litván, az észt, vagy a horvát helyzetet, nincs jogállamisági aggály Litvániában vagy Finnországban, minden más EU-s ország rendesen megkapja a neki járó pénzt. Vegyük észre, hogy mi megyünk szembe az autópályán, és nem mindenki más a hülye. Mi rontottuk el, pontosabban a kormányunk.

Azért, amiért túl sok volt a korrupció az országban, és a Fidesz túlontúl lebontotta a jogállamiság kereteit, minden magyar ember nagyjából hétszázezer forintot veszít. Ennyi járna fejenként, és ez az az összeg, amit egyre valószínűbb, hogy nem kapunk meg, mindaddig amíg Orbán Viktor a miniszterelnök. A többi európai uniós ország állampolgára és politikusa megunta, hogy Orbán és családja gazdagodására fizessenek adót, megunták, hogy olyan kormánynak adjanak busás összegeket, akik egyébként odahaza épp az Európai Unió ellen uszítanak, óriásplakátokon.

Ki ne unná ezt meg?

Ki adna pénzt annak, aki amúgy szidja őt? Létezik épeszű ember, aki mindezt finanszírozná?

Ne „Brüsszelre” ne Ursula von der Leyenre, ne Gyurcsányra, Sorosra, Macronra, a finnekre, a németekre, a hollandokra haragudjunk emiatt, nem ők a hibásak. Nem miattuk nem fogjuk megkapni ezt az összeget, hanem a kormányunk miatt.

Emiatt minden egyes magyar ember veszít hétszázezer forintot.

Elnézve a magyar gazdaság helyzetét, az elszálló árakat, a rezsiköltségeket, az alacsonybéreket, lássuk be: jól jönne ez a pénz. Nagyon jól…