Most hétvégén kerül(t) a Villányi Vörösbor Fesztivál, ahol számos különleges program és ismert fellépő várja – illetve többségében már várta – a vendégeket. A tegnapi nap során szerkesztőségünk is ellátogatott a Fesztiválra, ahol – több másik riport mellett – röviden beszélgettünk az esemény egyik főszervezőjével, Bock-Bátori Emesével.

Hányadik alkalommal szervezi meg a település a Vörösbor Fesztivált?

34. alkalommal szervezzük meg, ez a helyi, hagyományokra épülő fesztiválok közül leghosszabb. 2 éve a Covid időszakában is sikerült megrendeznünk egy kisebb verzióban, akkor a pincesor területét zártuk le és kis színpadi koncertekkel készültünk kizárólag.

Rengeteg borász terméke található meg az itteni kínálatban. Ők mind villányi termelők vagy máshonnan is érkeztek?

Nem, ennek a Fesztiválnak az a lényege, hogy a villányi vörösborokat és a gasztronómiai kínálatot mutassuk be a vendégeknek elsősorban. Annyi kivételt teszünk, hogy nem kizárólag a villányi telephellyel rendelkezők, hanem a teljes villányi borvidéken működő pincészeteket tudjuk beengedni és hellyel kínálni.

Egy borfesztiválnak nyilván a borkedvelők az elsődleges célközönsége, ugyanakkor a legtöbb fesztivál ma már inkább családi rendezvény. Milyen programokkal készülnek a gyermekek számára?

Készülünk a családosokra is, célunk, hogy ne csak a bor miatt jöjjenek el a Villányba, de persze az az elsődleges szándék, hogy megismertessük a borainkat az emberekkel. De a gyerekekkel érkezőknek is készülünk gyerekkoncertekkel, idén kettő alkalommal is, bábszínházzal, illetve a kitelepülőink között kézműves játékokat árusítók is megtalálhatók.

A fellépők között van állandó fellépő vagy olyan személy/formáció, akit nagy sikernek tartanak, hogy eljött ide?

A Vörösbor Fesztiválra mindig igyekszünk olyan fellépőket hívni, aki az éppen aktuális trendeknek megfelelő, e mellett még az is fontos, hogy egy olyan kulturált borfogyasztó réteget vonzzon a zenekar vagy a fellépő maga is, akiket szeretnénk a boraink által megtalálni. Ha valakit ki kellene emelni, akkor az a Bagossy Brothers Company, akik 3 évvel ezelőtt voltak már nálunk és a közönség nagyon szerette őket, úgyhogy boldogan hívtuk őket vissza, és vissza is jöttek.

Köszönöm szépen az interjút!

Aki még szeretné megtekinteni és kipróbálni a Fesztivál kínálatát, az a mai utolsó napon még megteheti, 16.30-tól a Monarchia Operett előadását láthatják, a gyermekek számára pedig az Apacuka együttes ad koncertet 15 órától.