A faültetés nem csak kellemes, hasznos és jó időtöltés, de egyben a jövőbe vetett hit tanúbizonysága is. Hiszen, aki fát ültet, az úgy gondolja, hogy még élvezni fogja a termését is. Minden napra ad feladatot idősnek, fiatalnak egyaránt. Látogatni kell kannával, metszőollóval. Óvni kell a kártevőkkel szemben, tápanyaggal kell ellátni, hogy szép dús lombkoronát, virágot és ízletes termést hozzon.
A fa, az ember és a Föld számára nélkülözhetetlen élőlény, tisztítja a levegőt, az ember mellett még rengeteg élőlénynek ad élelmet, otthont, menedéket. A fának számtalan fajtáját ismerjük, sokszínűségével nagyban hozzájárul a Föld változatos flórájához és faunájához.
Tavasszal megcsodáljuk a fák csodás virágait, nyáron remek árnyat és játszóhelyet nyújt a gyermekcsapat és fáradt felnőttek számára. Ősszel, áhítattal fogyasszuk a gyümölcsét, télen melegedünk az ágaival táplált tűznél.
Ha ősz, akkor itt a faültetés ideje. A gyakorlott kertész tudja, hogy az őszi időszak határozza meg kertjének jövőjét.
Nézzünk néhány fontos szempontot, amit érdemes figyelembe venni faültetés előtt:
Első: Tervezés! Fontos tudni, hogy hol lesz a helye a fának. Nem érdemes csak úgy valahová elültetni és minden évben új helyre ültetni. Tájékozódjunk, hogy a kifejlett példánynak milyen területigénye van. Fontos tudni, hogy az őszi vagy a tavaszi ültetést igényli. Vegyük figyelembe, hogy milyen szomszédságot kedvel.
Második: Amennyiben az őszi ültetés mellett döntünk, akkor fontos az ültetés ideje. Őszi ültetésnek a legalkalmasabb a lombhullatás utáni, és az első fagyok előtti időszak. Az őszi faültetést azért javasolják, mert az őszi-téli csapadék nagyon jó hatással van a gyökeresedésre.
Harmadszor: Amennyiben gyakorlatlan vagy, bátran kérd a kertészeti árudákban tevékenykedő szakemberek segítségét. Rengeteg személyre szabott tanáccsal tudják ellátni a vásárlót, a fajta kínálattól kezdve, az ültetésen át, a gondozásig.
Negyedszer: Mindenképpen alkalmazkodjunk a kertünk kínálta lehetőségekhez. Válasszunk, olyan fát, ami biztosan jól érzi magát a kertünkben, és sokáig örömöt adhat számunkra. Amennyiben rosszul választottunk, akkor a fa megbetegszik, és elpusztul.
Ötödször: Fontos a talaj minősége! Ezt javíthatjuk ültetéskor komposzttal, szerves trágyával, gondoskodással. Fényviszonyok, hiszen a fa is nagy fényigényű. Hihetetlen, de a huzat is fontos a fának, hiszen az erős szél megdöntheti vagy akár ki is tépheti a talajból.
Hatodszor: Fontos, hogy mennyi időt tudunk a gondozására szánni, mert minél többet kényeztetjük, ápoljuk, annál jobban fog fejlődni, és annál egészségesebb lesz nem csak a fa, de a termése is.
Hetedszer: A tervezéskor dönteni kell arról is, hogy díszfát szeretnénk a kertünkbe vagy gyümölcsfát. Amint tudjuk, hogy melyik mellett döntünk, máris sok mindenben tisztán láthatunk, és sok mindent meghatározhatunk az ültetésre vonatkozóan.
Nyolcadszor: Dönteni kell arról is, hogy milyen facsemete típust választunk. Földlabdás facsemeténél jutazsák veszi körül a kis fácskát. Ilyenkor a zsák tömör legyen, tartsa a gyökereket, és ne legyen túl kicsi a növényhez képest, mert ilyenkor a facsemete gyökérzete gyenge.
Kilencedszer: Választhatunk konténeres vagy cserépben nevelt csemetét. Több előnye is van, például: könnyen szállítható, ültetéskor a gyökere nehezebben sérül. Hátránya, hogy a legdrágább.
Tizedszer: A leggyakrabban vásárolt facsemete, a szabad gyökerű. Olcsón beszerezhető, ültetése óvatosságot, odafigyelést igényel, mert a gyökér könnyen sérül, vásárlás után rövid időn belül ajánlott elültetni.
Ültetés mellett döntött! Akkor minden esetben ajánlatos beszerezni a szerszámokat, komposztot, trágyát, vizet. Minden kezdet nehéz, de az sikeres eredmény minden évben kárpótol bennünket tavasszal, nyáron és ősszel is.